Ugrás a kommentre

Dzséjt

Admin
  • Összes hozzászólás:

    44.204
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    596

Dzséjt összes hozzászólása

  1. Dzséjt

    Vicces és kedves dolgok

    Mondtam én, hogy golyók nélkül vinném? Igaz, a P90-est leszámítva mindegyik felhúzós, de a P90-es automata
  2. Dzséjt

    Filmek

    Ez vitathatatlan, bárbakik azért akadnak (az én kedvencem, mikor egy klón kezében kicserélődik a fegyver egyik jelenetről a másikra ), de az mindenben van. Viszont azért a kor előrehaladása miatt nem felülmúlhatatlan. 2005-ben az ep3 volt a csúcs, az fix, mint ahogy minden SW a csúcsot képviselte trükktechnkailag az adott évben. De ma már azt mondom, hogy a Star Trek a csúcs. És az is ILM, ergo az ILM a csúcs forever Viszont lehet decemberben az Avatar lesz a csús, ami ösznépi trükkorgia lesz, az is biztos, hiszen abban benne van az ILM és a Weta, meg még a Stan Winston Studio is. A T2-ben a vetített háttér viszont tényleg nagyon durva volt. '86-ban az Aliensnél még elment (sőt, a technológia profi szintű kivitelezése volt), de '92-ben már abszolúte nevetségessé tette azokat a jeleneteket (és kivitelezésében is elmaradt az Alienstől).
  3. Dzséjt

    Vicces és kedves dolgok

    Majd én viszek, mindhármunknak jut egy Vagy az, vagy viszem a G36-ost, a P90-est, a Coltot, meg a két Berettát, aztán Indiana Jonest játszunk
  4. Dzséjt

    Videjó játékok

    A T-600-sok böszme, agyatlan harci egységek, nem számítógépes kockák. A minigun miatt hozzá se tudnának férni a billentyűhöz, nem beszélve arról, hogy a husáng ujjaikkal még a gombokat is bajosan nyomogatnák.
  5. Dzséjt

    Midichlorianok

    Itt a kulcsmondat: nem akarjuk A teremtés, véletlen vagy szándékos, olyan messze áll a Sithektől, mint Jabba az emberségességtől. A Sith lét önmagában kizárja a teóriát, hogy bármikor, bármiféle formában is képesek legyenek életet teremteni. Max, ha felcsinálnak egy nőt a hagyományos módon.
  6. Dzséjt

    Filmek

    Nem meglepő, hiszen a címben is benne van, kik üzemeltetik
  7. Dzséjt

    Vicces és kedves dolgok

    Persze, aztán amikor legtöbbszőr találkozunk, mindhármunk fejét lekapja a helyéről
  8. Tényleg, mi van, ha nem a csapdákat vitték az AT-ST-khez, hanem azokat csalták már felállított csapdákhoz?
  9. Dzséjt

    EPV elemzés

    Páncélja nyílván van, nem azzal van a baj, hanem azzal, hogy a lépegetőknek még a vékony lába sem sebezhető nagyerejű lézerrel sem, miközben állnak. Ám mikor felbuknak, már egy hátbalövéstől (amit amúgy a csata közben többszőr is eltaláltak a siklók, eredménytelenül) is felrobannak, méghozzá nem kicsit, hanem nagyon A jelenséget csak úgy lehet magyarázni, hogy a gépeket pajzs védi, majd miután orra bukott, megmekkent a pajzsgenerátor, és a lépegető sebezhetővé vállt. A TIE-ok meg nem akkorák, mint egy AT-AT, azokon azért nincs pajzs. És nem is az a feladata, hogy a tűzvonalba vigye a csapatokat. Nem lenne túl jó az a csapatszállító, amit a pár lövéssel el lehetne pusztítani a gyomrában várakozó szakasszal együtt.
  10. Dzséjt

    Midichlorianok

    Mindhárom ponttal egyetértek Ha Palpatine magának teremtett volna egy "háziSithet", az valószínűleg egy olyan bolygón született volna, amit könnyen elér (teszem azt, pont Coruscant), és egy olyan nőben, akit ismer. Hiszen valószínűleg egyből kéne neki a szuper-Sith tanítvány, nem pedig 22 év suyiban csábítgatós szenvedés után. No problemo.
  11. Dzséjt

    Filmek

    Szerintem Jake 39 ezredszerre is fel fogja fogni, nem ostoba. Amúgy az ep3-nál nem nehezebb látványosabbatt csinálni, mivel lassan három éves film, és a fejlődés nem állt meg azóta. Már a Star Trek is modernebb trükköket vonultat fel, és a TS-ben is valamivel jobban festett az "arcot arcra" helyezés, mint az ep3-ban. És történetben sem nehéz felülmúlni, mert azért nincs agyonbonyolítva egyik SW sem. Csak remekül van elmesélve és összerakva. Ami a Dunába lövést illeti: még én estem át a ló túloldalára?
  12. Dzséjt

    The Clone Wars DVD és Blu-Ray

    Szerintem ez enyhén off
  13. Dzséjt

    Midichlorianok

    Mi az, hogy "átestem" és "már megint"? Értelmezd a mondataim, aztán csesszél le. Úgy van, ahogy Donát írta. Shmi Palpatine számára, és amúgy az egész Galaxis számára senki volt, akárcsak Watto (ezért is írtam, hogy "alig több valaki", legközelebb majd kiírom, hogy irónia!). Annak az esélye, hogy Palpatine egy vadidegent csinál fel a midik által milliónyi fényévről egy olyan bolygón, amiről jószerivel még nem is hallott, csillagászati. Erre akartam rájönni, és rajtad kívül sikerült is mindenkien felfognia... marha jó, hogy évek óta együtt fórumozunk, ismerjük is egymást, aztán ilyen baromságok jutnak eszedbe rólam... no comment.
  14. Dzséjt

    Filmek

    Jake bratyó, ez nem az én útmutatásom. Ez kb. ezen a fórumon mindenki útmutatása, és szerintem egy normális ember hozzáállása.
  15. Dzséjt

    EPV elemzés

    Solo a Millennium Falcon kapitánya volt, azért kapta azt a titulust. C-3PO, Vader és Boba Fett is így szólította, pedig az utóbbi kettő aligha tudhatta a rangját, ha lett volna. Sőt, Luke Jabba előtt is Solo kapitányozta, pedig Jabbát valószínűleg nem igazán érdekelhette a lázadásban betöltött rangja, és még ő is így nevezte. Volt rangja, mint civil űrhajókapitány. De a Lázadáson belül nem volt (meg ha csak százados lett volna, akkor nem ugrasztják egyből tábornoki rangba).
  16. Dzséjt

    EPV elemzés

    De csak azután lett az, hogy kikapták a fridzsiderből. Itt még csak egy lelkes civil hajóskapitány, aki segíti a Lázadók mozgalmát. Hivatalosan szerintem még nem is tagja a lázadásnak, hiszen csak úgy lelépne.
  17. Dzséjt

    Vicces és kedves dolgok

    Hogy kitalálta a gondolatomat, hoppá!
  18. Dzséjt

    Midichlorianok

    Próbáltad? Mondom, ez a szűrőbetét és a szűrő esete. Kivitelezhető, de csak ha életek múlnak rajta és megvannak a zsenik és az eszközök hozzá, és még ekkor is nyögvenyelősen megy csak.
  19. Dzséjt

    Vicces és kedves dolgok

    Nem mondom ki, ami eszembe jutott, mert erősen antifeminista megnyílvánulásnak minősülne
  20. Dzséjt

    Filmek

    Legalább bevalott a dolog: "itt most két lelkes fikázó kritikáját olvashatják".
  21. Dzséjt

    EPV elemzés

    Az szinte biztos igaz, hiszen ő volt a Zsivány vezér, vagyis az osztag parancsnoka. Valószínűleg a többi űrhajó is alá tartozott (ne feleddjük, a csata előtt ő utasította a droidot, hogy mit vigyenek és mikor induljanak a transzportok). Szóval a rangsori így lehetett: Rieeken tábornok a földi egységek parancsnoka és a bázis felelőse. Vele valószínűleg egyenrangú Skywalker parancsnok mint a légierő vezetője. És mindkettejük felett állt Leia, mint a Lázadás egyik politikai vezetője (mint a Szeparatista mozgalomban, ahol Dooku Grievous felett állt).
  22. Dzséjt

    Midichlorianok

    Abban is sokan egyetértenek, hogy az ep1-2-3 sz*r, meg, hogy nem járt ember a Holdon. De ettől még egyik sem igaz A legalapvetőbb probléma az elmélettel az, hogy semmi bizonyíték nincs még a képesség létezésére sem. A hat film alatt senkit nem láttunk midiket gyúrni, életet teremteni, és pláne nem a Sith fog életet kreálni, mikor alapvető lénye az élet tönkretétele és elpusztítása. Az egyetlen kiindulópont Palpatine, aki Sith léte mellett még politikus is, szóval hatványozottan hazug, ráadásul pont olyan embernek dobta fel a teóriát, akinek leghőbb vágya volt egy ilyen képesség. Szóval a szavait minimum teljes kétséggel kell kezelni. E mellett pedig ez a lehetőség elég meredek dolgok keretében lenne kivitelezve, mert ugye Palpatine a Coruscanton teherbe ejtette a Galaxis a 888 milliomodik senkit, a Galaxis egyik legjelentéktelenebb bolygóján, ahol nem mellesleg ez a senki a nála nem sokkal jelentősebb valakinek a rabszolgája. Ennyi erővel akár Rotte is lehetne a kiválasztott, hiszen ő is szűznemzéssel született
  23. Dzséjt

    EPV elemzés

    Mivel Rieeken tábornok, Luke meg csak parancsnok, ami a Star Wars világában is alacsonyabb rang, így szerintem Rieeken. Bár ő valószínűleg csak bázisparancsnok, és az Echo bázis legnagyobb rangú tisztje Leia. Szóval ez a nyotószöveges "Luke Skywalker vezetésével" dolog sehogy sem akar összejönni. Bár ha módosítanák úgy, hogy "Skywalker vezetésével", az már igaz lenne, bitonyos szemszögből nézve
  24. Dzséjt

    Filmek

    Sajnos lesznek. Mindig lesznek, mert mindig össze kell hasoníltani mindent mindennel. Khm... éppen te mondod? Nem azért állat, mert nem tetszett neki. Nincs olyan, ami mindenkinek tetszett. Az az állatság, ha szánt szándékkal köt bele mindenbe, ami elé kerül, minden apróságot szid, és ezt minden filmnél eljátsza, közben meg élteti a régit, hogy az kb tökéletes, holott ha kicsit is túllépne a fanyalgó-fröcsögő hozzáálláson, akkor rájönne, hogy ugyanazok a hibák, amiket úgy felfúj az új filmben, pont ugyanúgy benne vannak a régiben. Pl. aktuális, T-600 nem tud pontosan lőni. Ez hatalmas Terminátor-ázsió romboló tett volt McG-től, amiért egy minigant szorongató 600-as nem tudta cafatokra tépni a film két főszereplőjét. Persze James Camerontól a nonpluszultra a tény, hogy a 800-as übermens terminator gondolkodás nélkül kivégez egy párnát, vagy, hogy a bárban mindenkit le tudott lőni, kivétel a két főszereplők, sőt, néhány poharat is előre megfontolt szándékkal nyírt ki. És ez csak egy példa a végtelen listából.
  25. Dzséjt

    Vicces és kedves dolgok

    Akár a himnusza is lehetne a rendszerinfósoknak
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.