Dzséjt

Nekem a legdrágább erekjém a lego AT-AT, két trilogia DVD díszdoboz kiférne belőle Pohárban sajna csak egy van, de azon legalább mindenki rajta van, aki számít

Stark bosszúsan járkált a hajdani Quwani Nagy Aréna romjai között. Mint mindig, most is gondolataiba merülve mérte föl legveszélyesebb ellenfelének művét. Már tudott a Hyperion szökéséről, Dorrbaz haláláról is. Az emberei épp most kutatják át a hutt palotáját a császár ellopott műkincsei után. Amint megtalálták és felpakolták azokat egy teherszállítóra, visszatérnek a Hozrel XI-re. Valaki, szinte hangtalanul mögé osont. Stark elásta gondolatait, majd hagyta, hogy arcára kiüljön a düh, a csalódottság és az elégedetlenség vegyes, éles vonásai. Szemgolyói egy pillanatra vörösen felvillantak. - Csalódást okoztál Fett. – szólalt meg szúrós hangon – Azért bíztalak meg, hogy fogd el Dzséjtet, és nem azért, hogy átadd őt Dorrbaznak. Boba Fett először meglepődött az admirális mondatán. Megbízója nem a célpont szökése miatt volt dühös, hanem mert ő átadta azt másnak. De aztán eszébe jutott kivel beszél. Stark mindig odafigyel a kis dolgokra. Hatalmas terveiben a fejvadász csak egy porszem, ám egy aprócska hold is befolyással van egy egész naprendszer pályájára. - Dzséjt nagy falat. Fel kellett használnom Dorrbazt, hogy elfoghassam, és biztonságosan itt tarthassam. Kifizetett majd meghalt. - Dzséjt pedig megszökött. – fejezte be kimérten a mondatot Stark – Úgy tűnik nem teljesítetted az alkunkat. Ha nincs áru, nincs üzlet, nincs pénz. – élesen a páncélos férfira nézett – Sokat vesztesz Fett. - Teljesítettem az alkunkat. Bár Dzséjt megszökött, mégis elfogtam. Egy nyomkövetőt helyeztem el a Hyperionon. Ha kifizetsz, megadom a szignálját. Akkor pedig a Galaxis túlsó végére is követheted. Stark nem válaszolt, csak elismerően bólintott. Tévedett, amikor hamisan ítélte meg Boba Fettet. Nem okozott csalódást, épp ellenkezőleg. Kezdte átlátni azt a bonyolult tervet, amit a fejvadász ötlött ki. Kétszeresen jó üzletet csinált. Stark újra elmerült gondolataiban. De most nem jövőjén, se nem jelenén, hanem múltján merenget. Felidézte birtokát, családját és barátait, akiket a klón háború idején vesztett el. Emlékébe villantak szülőbolygója, a Korrdor tájai, ahol gyerekkorában játszott. Honvágya támadt, aztán egy sóhajtással elhessegette a gondolatokat, az érzést. - A múlt biztos, a jelent éled, a jövőt reméled. – motyogta kedvenc mondását.

Nem Qui-Gonét használja (azzal valami lesz). Hanem azt, aemyliket Maul a mélybe rúgott (és amit egy fél pillanatra az Ep3-ban is látni picit Grievous gyűjteményében).

A vívás(ok) legjobb pillanata ez vitathatatlan. Intenzív, Obi-Wan dühös, Maul először hibázik, és a végén megint bebizonyosodik, hogy a harag csak pillanatnyilag ad erőt, a győzelemhez nem elég. Az viszont érdekes, hogy ezt a kardot használja Obi később is.

Én is így emlékszem... Bomarr, te hogy emlékszel? :wink:

Én a fejembe csigatempóban olvasok... szeretem megrágni a mondatokat. Volt is belőle néha kellemetlenség a suliban meg olyan helyeken, ahol gyorsan kellett volna elolvasnom magamban a szöveget...

Szvsz a színkorrekcióknak hála minden jelenet nagyon jól néz ki. De nekem az ep5-ből az említett Sidious és Vader közti beszélgetés a kedvencem. Az hatalmas lett.

Nagyok vagytok. Kár, hogy én az ep1, de még az ep2 táján se éltem fórumos életet... így tőlem itt most nem is olvashattok kritikát, de egykét apróságot leszámítva egy véleményen vagyok veletek. Csak én mégjobban dícsérném, mert nekem ez a kedvenc részem

Dzséjt, Csit, Behemót, Mara, Szeláni, Sur és a droidok a földön ülve, biztonságos távolságból figyelték az épület pusztulását. Megindító pillanat volt ez mindannyiuk számára, hiszen a halál torkából menekültek ki. Sérülten, fáradtan, mocskosan, de megmenekültek. A Császár Kezei végrehajtották feladatukat, a Jedi is betartotta ígéretét. Már csak egy lépés volt hátra a boldog befejezésig: meg kell ölni Starkot. Csit valamilyen kényszert érzett arra, hogy hátra forduljon. Az elé tárulkozó látványtól inkább meglepődött, mintsem megijedt. - Jé. Csendélet. – mondta vidáman. Társai is a hátuk mögé pillantottak, s a látvány hatására azonnal talpra ugrottak. Mindannyiuk fegyvert ragadott, bár hiába. Szembe velük legalább öt tucat birodalmi rohamosztagos állt, tüzelésre kész puskákat szegezve rájuk. - Le vannak tartóztatva. – jelentette ki a parancsnok. - Hát ez vicces. – jegyezte meg Mara fanyaron. Valahogy senki sem érezte a helyzetüket komikusnak, talán csak a birodalmiak. - Dobják el a fegyvereket. – utasította őket a rohamosztagosok parancsnok. Hangját torzította a sisakmikrofon. – Ha nem engedelmeskednek, lövünk. Háromig számolok. – a sisak türelmesen körbejárta az előtte állókat – Egy… kettő… há… - hangját elfojtotta a felbukkanó Hyperion hajtóműveinek dübörgése. A karcsú hajó alacsonyan föléjük röppent, majd megfüggött. Hasának hátsó részéből előbukkant az ívelt formájú, négycsövű, automata lézerágyúja. A fegyver ráfordult az ámuló birodalmiakra és tüzet nyitott. A katonák fejvesztve szaladtak széjjel, fedezéket keresve lőttek rá a hajóra. Az apró sugarak ártalmatlanul csapódtak bele a fényezett burkolatba, nem úgy az ágyúk tüze, ami halálos sugarakat lövellt ki magából. Bár az intelligens célkövető számítógép nem volt képes befogni az apró embereket, tűzerejének nyoma azonban nyomot hagyott a betonban is. Elég volt egy közeli becsapódás, és a birodalmiak máris szerteszét szálltak. Közvetlen találat esetén pedig el is párologtak. Miután az összes katona eliszkolt, vagy meghalt, a Hyperion kieresztette leszállótalpait, majd óvatosan landolt gazdái és jövőbeli utasai közelében. Beszállórámpája leereszkedett, a lézerágyú visszahúzódott üregébe. Dzséjt és társai habozás nélkül felszaladtak a rámpán, ami aztán bezárult utánuk. Pár perccel később a hajó már a magasba is emelkedett s elindult a biztonságot jelentő űr felé. Dzséjt a pilótaülésben ült, s magabiztosan markolta a kormányt. Ujjai sebesen zongoráztak a kapcsolók között. Beállította a teljesítményt, felhúzta a pajzsokat, felkészítette hajóját hiperűr-sebességre. Behemót a szenzoroknál ült. Az óriás remekül értett a Hyperion fegyverrendszereihez, ám az érzékelők által küldött jeleket csak nagy erőfeszítések árán tudta megfejteni. Ezt a posztot Csit szokta betölteni, de őt most 6-1B próbálja összefércelni. Hosszú tanulmányozás után kezdett képet kapni, hogy mi lehet előttük. - Ő. Dzséjt… - szolalt meg tőle szokatlanul bátortalanul. – Nem tudom egész pontosan, hogy mit jelentenek ezek a H betűk, meg háromszögforma, de azt hiszem egy csillagromboló felé száguldunk… - a Hyperion hirtelen megrázkódott, hatalmas robbanás hallatszott a hajó hátuljából. Behemót ijedten nézett ki a fülke keskeny ablakain. – Eltaláltak. - Tényleg, na ne mond. Megjöttek a H betűid. – morogta gúnyosan Dzséjt, és előre nyomta a kormányt. A Hyperion meredek szögben zuhanni kezdett, nyomában nyolc TIE vadásszal. Az apró, gyors vadászgépek halálos sugarakat szórtak a karcsú jachtra, pajzsa minden nehézség nélkül kitartott. Dzséjt szó szerint az utolsó pillanatban kapta fel hajója orrát. Olyannyira, hogy hasa letarolt néhány, a Gancel tenger partján húzódó fát. Legközelebbi üldözője azonban nem volt ilyen szerencsés. A pilóta túlzottan belemerült célpontja likvidálásába, és nem figyelt a magasságmérőre. Gépével együtt belefúródott a homokos földbe, s elnyelte egy hatalmas lángfelhő. A Hyperion sebesen száguldott a Gancel tenger kék vize fölött. Méretét megszégyenítő manőverekkel kerülte el a rá záporozó zöld sugarakat. Dzséjt olyan alacsonyan repült, amennyire csak lehetett. Ez nála az egészségesnek nem nevezhető magasság. Akárhányszor bedöntötte gépét, érezte, hogy a szárnyak végei a víz habjait hasítják. De nem törődött vele, ennél veszélyesebben is repült már. Újabb robbanás rázta meg a Hyperiont. Az egyik TIE lövedéke közvetlenül a pajzsba csapódott. Az enyhe rázkódástól a Jedi nem vesztette el az irányítást, mégis erősebben markolta a kormányt. - A csillagromboló helyzete? – kérdezte Dzséjt. Behemót fejét vakargatva próbálta megfejteni az adatokat, de az alakzatokon kívül semmit nem értett. Megvonta vállát, majd társához fordult. - Fölöttünk van. Az űrben. – és felfelé mutatott. - Á! Kösz! Akkor most már biztonságosan el tudunk tűnni innen. Mond csak, születésedtől vagy ilyen hülye vagy csak a garanciális nagyjavítatás után lettél? – csipkelődött Dzséjt. Behemót nem válaszolt. Nem értette, barátja miért csúfolódik, hiszen tudja, hogy nem ért a szenzorokhoz. Sokkal szívesebben kezelné az ágyúkat. Dzséjt megrázta a fejét, és miközben hajóját a Gancel tenger túloldalán lévő kontinens felé fordította, beleszólt a komegységbe. - Mara… - a Hyperion megrázkódott – Mara, gyere fel! - Megyek. – hallatszott a komból. A jacht, nyomában a birodalmi vadászokkal, belépett a sziklákkal és mocsarakkal tarkított kontinens légterébe. A pilótáknak magasabbra kellett emelniük gépeiket, nehogy összeütközzenek valamilyen természeti képződménnyel. A Hyperion hasa még így is érte a magasabb fák csúcsait. A jacht egyre kisebb manővereket hajtott végre, végül már szinte egyenesen repült. A TIE vadászok pilótái valószínűleg megörültek ennek, mert ékalakba rendeződve repültek prédájuk után, és szabályos lézeresővel árasztották el. A Hyperion folyamatosan rázkódott, a gravitációs kiegyenlítők alig bírták elvégezni a feladatukat. Mara, nyomában Szelánival, felbotorkált a pilótafülkébe. Megviseltnek tűnt, teste habzott a verejtéktől. Rosszulléttel küszködött. Látszólag nem volt hozzászokva, hogy egy száguldó űrhajóban kell ücsörögnie, miközben halálos sugarakkal árasztják el a saját „munkatársai”. Társa hasonlóan rossz bőrben volt. Dzséjt remélte, hogy ha munkát ad nekik, jobban lesznek. - Mara. Ülj le a szenzorokhoz, és mond meg nekem, hogy mi a helyzet a csillagrombolóval. – adta parancsba a kapitány – Behemót, a fegyvereket. Szeláni. – elgondolkodott, vajon milyen feladatot találjon a lánynak – Számítsd ki a legrövidebb menekülési útvonalat erről a bolygóról, és figyeld a rendszerkijelzőket. Minden úgy lett, ahogy Dzséjt elrendelte. Mara a szenzorokhoz ült, aztán tanulmányozni kezdte a műszereket. Az íves, fehér pult fejlett érzékelő rendszert rejtett. Szeláni hasonlóan tett Dzséjt mellett a navigátori székben. Behemót a számára legkedvesebb helyre került, a pilótafülke leghátsó zugába, a fegyverkezelői pulthoz. Ahogy ő nevezte, a lövészárokba. Vaskos ujjai szélsebesen zongoráztak végig a kapcsolótáblán. Aktiválta a célzó komputert, a lézerkeresőt, a tűzvezérlőt. Innentől kezdve csak ki kell jelölnie a célpontot, amit az ágyúk automatikusan bemérnek és elpusztítanak. Persze megtehetné, hogy egyetlen gomb lenyomásával az egész rendszert önműködővé varázsolja, de akkor nem lenne olyan élvezetes. Egy vörös billentyű lenyomásával kijelölte az első, a Hyperionhoz legközelebbi célpontot. A lézerágyúk monitorán megjelent a CÉLPONT MEGSEMMISÍTÉS ALATT szöveg. Behemótban szétáradt az öröm. A Hyperion pilótafülkéje mögött, alul és felül előbukkantak a lézerágyúk. Akárcsak a hajó többi része, ezek is ívesek volt, s csillogtak a krómbevonattól. Ám ezek a gyönyörű, hirtelen megjelenő fegyverek célra álltak. Az ék csúcsát alkotó TIE vadász törzsébe nyolc vörös lézernyaláb vágódott. Az üzemanyag azonnal berobbant, darabokra szaggatva az apró vadászgépet. Három másodperccel később a mellette repülő két másik társát is elnyelte egy-egy tűzgolyó. Körülbelül ennyi idő kellett ahhoz, hogy Behemót kijelöljön, és az ágyúk elpusztíthassanak egyszerre két célpontot. A megmaradt négy TIE szétspriccelt, s eltűntek a hegyvonulatok között, amik árnyékába épp akkor repültek be, amikor a lövegek működésbe léptek. Miután a célpontok eltűntek, az ágyúk alap állapotba állították magukat, vagyis csöveiket menetirányba fordították. - HÁ-HÁ! – ujjongott Behemót – Eltakarodtak. Beijedtek. Nem mernek szembeszállni velem. - Erre nem mernék fogadni. Visszajöttek. – mondta Mara, aki már elsajátította a szenzorkezelést. Miután rájött a kapcsolók funkcióját nubiaiul írták fel, már nehézségek nélkül láthatta el feladatát. – És van más rossz hírem is. A csillagromboló kiszúrt minket, és úgy mozog, hogy mindig fölöttünk legyen. - Ami rosszabb. Mindig a legjobb menekülési pályánkat állja el. – tette hozzá szomorúan Szeláni. – Nem sok jót nézek ki ebből. - Hát még én… - Dzséjt szavait elnyelte a Hyperion pajzsába csapódó lézersugarak robbanásai. – Szűk helyen, TIE-okkal a nyomunkban, csillagrombolóval a fejünk felett. Mára nem is kell más. Újabb robbanás rázta meg a hajót. A vadászok úgy döngicséltek körülötte, mint méhek a kaptár körül. A lézerágyúk kétségbeesetten próbálták meg lelőni ellenségeiket, de ők mindig eltűntek egy hegyvonulat mögött. Az automaták teljesítménye remek volt nyílt terepen, de zárt térben már korántsem kielégítő. A Hyperion és üldözői elérték azt a szakaszt, ahol a hegyeket már széles hidak kötik össze. Dzséjt ügyesen manőverezett át e mesterséges akadályok között, és sajnos a TIE pilóták is állták a próbát. A Hyperion jobb hajtóműve egyszer beakadt egy keskenyebb hídba, leszakítva azt. Egy másikkal a vadászok lézersugarai végeztek. A szurdok egyre több természetes és mesterséges akadályt vonultatott fel, a Hyperion pedig kezdett túl nagy lenni ezek kikerüléséhez. Végül Dzséjt felrántotta hajója orrát, és kivezette a szorosból. Az üldözők követték a prédát. A jacht sebesen bevágott egy fennsík fölé, ahol egy széles utat követett. A nyílt téren az ágyúk újra használhatóvá váltak, de a TIE pilóták már kiismerték a fegyverek korlátjait. Akárcsak a turbólézereket, e védelmi eszközök lőképelemzőit is meg lehetett tréfálni. Sugárnyalábok tucatjai száguldottak el a Hyperion mellett. Némelyik ártalmatlanul tovasuhant, némelyik a földbe vágódott, némelyik a pajzsokat találta el. - A pajzs 37%-os. – jelentette aggódó hangon Szeláni. – Ha ez így megy tovább, elpusztulunk. - Lehetnétek kicsit optimistábbak. – bíztatta társait a kapitány. – Rád is vonatkozik drágám. – mondta a hajónak, miután az egyik megfigyelő-monitor kialudt előtte – Nem látom a hátsó fertályunkat. Szel. Kapcsolj tartalékra. - Ne szólíts Szelnek. – morogta Szeláni, ettől függetlenül teljesítette a kérést. – Kész. - Dzséjt. – szólalt meg Behemót – Mi lenne, ha az ugróhajtóművet használva felgyorsulnánk és leráznánk a csillagrombolót. - Gondoltam rá. A romboló odafent az űrben sokkal gyorsabban képes haladni… azaz megkerülni a bolygót, mint mi itt lent. Az ugróhajtóművet meg amúgy sem használhatnánk gravitáció alatt. Szétesne a Hyperion. – magyarázta Dzséjt, közben átvezette hajóját Drow város felett, s leelőzött néhány versenyfogatot. Alacsonyan szállt el felettük, így a hajtóművek szelétől egypár sikló kisodródott. A legelső versenyzőt eltalálta egy TIE lézersugara. Dzséjt nem tudta megállapítani, hogy a pilóta direkt, vagy csak véletlenül lőtte le a fogatot, de az biztos, a második helyezett ennek roppant mód örülhetett. – Veszélyes sport. – dünnyögte. Behemót folytatta fejtegetését. - Mi lenne… ha ahelyett, hogy megkerülnénk a Borrondát, átvágnánk rajta. - Ez teljes… - Dzséjt indulata hamar gondolkodásba csapott át, majd meglepő vigyor jelent meg arcán – Behemót, zseni vagy! – kurjantotta. - Nem vagyok! Neked is lehetnek rossz ötleteid! Miért kell mindig engem cseszegetni?! – förmedt rá Dzséjtre Behemót, majd látva társai zavart pillantását, elgondolkodott – Mit jelent, az hogy zseni? – kérdezte gyerekes félénkséggel. Dzséjt mormolt valamit, amit nem lehetett hallani. Aztán határozottan Szelánira pillantott. - Találj nekem egy barlangot, ami keresztülvezet Borrondán. – parancsolta, majd a műszerei felé fordult. - Úgy érted, keresztül akarsz repülni a bolygón? – vonta fel szemöldökét Szeláni, miközben végezte feladatát. - A Borrondát barlangok sokasága szeli keresztül-kasul. Kisebbek, nagyobbak… nekünk épp ilyen kell. Ha behatolunk a mélyebb rétegekbe, a csillagromboló nem fog látni minket. És a TIE vadászok sem szólhatnak neki. Mire rájönnek mi történt, mi már a hipertérben leszünk. - Találtam egyet. 10. 00. 03 felé. – jelentette Szeláni. – Ez érdekes utazás lesz. – jegyezte meg. A fülkében lévők bólintottak. A Hyperion, üldözőivel együtt, átszáguldott egy széles völgy, majd egy tó felett. Aztán egy árván magasodó hegy közepén meglátták a hatalmas barlang tátongó száját, ami menekvésük kulcsát jelenti. - Ez öngyilkosság. – motyogta Mara, mikor meglátta a nyílást. - Behemót, húzd vissza a fegyvereket. Szeláni, minden fölösleges energiát terelj át a pajzsokra. Mara, az érzékelőket vedd maximumra… nem akarok nekiütközni egy kiálló sziklának. – a parancsok maradéktalanul végre lettek hajtva – Öveket becsatolni… rázós útszakasz következik. – szólt bele a komba Dzséjt, majd bekötötte saját övét. Társai hasonlóan cselekedtek. A Hyperion és üldözői átsuhantak a hatalmas barlang nyílásán. Dzséjt olyan hirtelen fékezte le, orsóztatta meg és nyomta le hajóját a függőleges járatba, hogy a gravitációs emelők nem bírták kiegyenlíteni a Hyperionra nehezedő nehézségi erőt. Az utasok majdnem kiestek székeikből. A TIE vadászok pilótáinak nem voltak ilyen problémáik. Minden nehézség nélkül nyomon követték a manővert. A hajók sebesen száguldottak végig a függőleges alagútban, s pilótáik azon aggódtak, nehogy lezáruljon vagy összeszűköljön a járat. Az egyik TIE manőverezés közben rálőtt a Hyperionra. A zöld lézersugarak elsuhantak a jacht fölött, és hatalmas szikladarabokat szaggatott ki a kaverna falából. Aztán célpontja váratlanul elkanyarodott. A birodalmi pilóta felkapta gépe orrát, de elkésett a manőverrel. Egyik napelemtáblája beleakadt egy sziklabalkonba és leszakadt. A sérült törzs pörögve, irányíthatatlanul csapódott bele a szemközti falba. Az alagút falai izzottak, mikor a hajók egy újabb függőleges járatba kanyarodtak bele. Egyre mélyebbre hatoltak Borronda rétegeiben, mígnem már a mag mellett repültek. A falakról kövér lávacseppek váltak le, s csapódtak neki az izzó hajóburkolatoknak. Az egyik TIE-t is egy ilyen csepp pusztította el. Dzséjt úgy vélte, hogy az alagút körülbelül het-nyolc kilométerre lehetett a bolygó közepétől. A gravitáció a duplájára nőtt, a belső hőmérséklet az ötszörösére. A kormány égette a kezét, de nem engedte el. - A pajzs levált. A külső burkolat olvad… sorra égnek le a rendszerek. – jelentette pánikhangulatban Szeláni. Az egyik monitor felrobbant a hatalmas hő hatására, majd egy másik követte. - Gyerünk kislány, ne add fel. – kérlelte hajóját Dzséjt, majd egy új járat felé kormányzott. – Túl forró a hajtómű… de legalább még megvan. A Hyperion és két üldözője bevágódott egy „keskeny” alagútba, távolodni kezdtek a magtól. A vörösen izzó hajók libasorban haladtak. Az elülső TIE rálőtt célpontjára. A Hyperion jobb hajtóművéből hatalmas darab szakadt ki. Füst árasztotta el az alagutat, megvakítva a vadászok pilótáit. A jacht teteje súrolta az alagút szélét, kavicsokkal és burkolatelemekkel szórva meg üldözőit. A füstből lánggömb csapott ki, s a monitorokról eltűnt az egyik TIE képe. - Ég a kettes hatómű! Sérült a kormánymű! – sikította Szeláni. Dzséjt mindezt érezte. Nem az Erő által, hanem mert annyira szerette hajóját, mintha a testvére lenne. Ráadásul a kormányt is egyre nehezebben markolta, valamint a hajó nem reagált minden mozdulatra. A hajók kivágódtak egy hatalmas, több kilométer átmérőjű sziklacsarnokba. Egyenesen a mennyezet felé tartottak, ahonnét nem vezetett tovább járat. - Föl! – sikoltott rémületében Mara. - Jobbra! – tett hasonlókép Szeláni. - Balra! – üvöltött Behemót páni félelemmel. - Én vezetek. – mondta Dzséjt s hajója orrát lefelé nyomva vízszintesbe hozta gépét. Ezzel elkerülte az ütközést és néhány halálos lézersugarat is. – Ez a TIE rajtunk van, mint egy mynock. A Hyperion meredek szögben zuhanni kezdett, majd nem sokkal a talaj fölött egyenesbe jött. Egy széles folyót követve eltűnt egy lejtős járatban. A birodalmi lézertüzet szórva követte. - Sőt. Ez a birodalmi vacak megőrjít, mint nagymamát a holoshopos ajánlat. Az alagút végén végre megláthatták a kijáratott. Dzséjt teljes sebességre gyorsította a Hyperiont. Mara szemét erőltetve méregette a nyílást, és nem tetszet neki, amire jutott. - Dzséjt. Nem férünk át. Túl szűk. – figyelmeztette a pilótát. - Dehogy is. – rázta meg fejét Dzséjt. - Igaza van. – erősítette meg Jade szavát Szeláni – A számítógép is ezt mondja. - Nyugi. Átslisszolunk rajta. – mondta Dzséjt és megdöntötte hajóját. - Túl szűk… nem férünk át! Állj meg! – üvöltött már Behemót is. A Hyperion orra átsuhant a szűk résen, a törzs azonban már nem. A burkolat megvetemedet, hangosan nyekkent a monumentális erők alatt, majd egy pillanattal később áttörte a kijáratot. Hatalmas szikladarabok záporoztak alá, szétzúzva a TIE vadászgépet. A Hyperion legénysége megkönnyebbülten lélegzett fel. - Hát tudjátok, ördögötök van. Tényleg elég szűk volt a hely. – kuncogott Dzséjt zölden világító szemekkel. Az aréna óta most először hagyta, hogy érzelmei szabadon áramoljanak szét testében. Társai tettetett gyilkos szemekkel néztek rá. A Hyperion elhagyta Borronda légterét, majd gravitációs terét, végül a valós teret is. A kecses űrjacht sebesen száguldott a hipertérben, e végtelen, mozgásban lévő kékesfehér fényalakzatok folyosójában. Sérült, eldeformálódott burkolatát vékony villámok nyaldosták, amik kevesebb kárt okoztak, mint egy lézersugár. Az elektromos kisülés hipertéri megfelelője volt. A hajó legénysége összegyűlt a fő rakodótérben. Mindenki fáradt volt, mocskos, de megkönnyebbült és reményteli. Csit lába megmenekült. 6-1B és FX-4 helyrehozták. Igaz addig bicegni fog, amíg nem kerül egy jól felszerelt korházba, de járni tudott. Szeláni és Mara végrehajtották feladatukat. A HoloNet beszámolt Dorrbaz Olivizin a hutt haláláról, valamint a Quwani Nagy Arénában történt tragikus balesetről. Behemót visszakapta emberi műkezét. Bomos Sur felszabadult a rabszolgaság alól. Dzséjt pedig örült, hogy élhetett. Csit a gépészeti állomás pultjánál ült és a károkat mérte föl. - Szivárog a primertartály. A létfenntartás tartalékról működik. A gravitációs kiegyenlítők 25%-os hatásfokot biztosítanak. A pajzsgenerátor leégett, és a burkolat felszakadt a legénységi szálláson. A levegőt őrző erőterek működnek. Ezek és még rengeteg kisebb-nagyobb hiba, amit ki kell javítani. – szembe fordult társaival, de főként Dzséjthez intézte szavait – Nem áll jól a szénánk. Dzséjt, ha tényleg szereted ezt a hajót, miért bánsz úgy vele, mint egy… - nem talált rá szavakat. - Mert szeretem, és nem akarom elveszíteni. – válaszolt Frájn gondolkodás nélkül. - Gondolom, most a Nubia felé tartunk. – mondta Csit. - Nem. – sóhajtotta Dzséjt, bár legszívesebben oda vitte volna hajóját – A csillagromboló, ami bonyolította a szökésünket az Empire Queen volt. Stark egyből ott keresne minket. - Akkor hova megyünk? – kérdezte Mara. - A Kaminora. Ott él egy barátom, akinek megfelelő eszközei vannak a Hyperion helyrehozásához. – válaszolt Dzséjt egykedvűen. - Remek. Kaminora megyünk. Sötét, vizes és hideg, messze mindentől, de mégis mélyen beleégette nevét a történelembe. – morgott Csit. - Egen. – bólintott Dzséjt – Addig azonban van még idő. Csit, az asztroszerek és a szerviz droidok már elkezdték a hajó javítását, de… - Tudom, tudom. De előbb rendbe hozom magam. – ugrott talpra Csit, és lába máris heves tiltakozásba kezdett. Fogát csikorgatva próbálta lenyelni a fájdalmat. - Csak nyugodtan. – tett úgy a Jedi, mintha észre se vette volna barátja arcának torzulását. – A többiek pedig érezzék otthon magukat. Pár óra múlva elérünk a Kaminora, és akkor ti teljesítitek az alku rátok eső részét. – mutatott a két, félmeztelen lányokra. - Rendben. – bólintottak egyszerre. A csapat szétszóródott a hajóban. A Császár Kezei, a férfi legénység bánatára, átöltöztek, s rendbe tették magukat. A többiek is hasonlóan tettek. Dzséjt ezúttal fekete tunikába öltözött, Csit pedig egy kevésbé díszes kezeslábast öltött magára. Behemót is megszabadult a birodalmi rohamosztagosok fekete, testhezálló öltözékétől. Miután mindannyian tiszták és kipihentek voltak, megkezdték a Hyperion helyreállításának munkálatait.

De mi van, ha ez a hanghullámzás tényleg kijavíthatatlan pillanatnyilag? Azt mondják, az ep4-nek még nincs ott utószinkron, ahol nem kellett (tehát a saját hangjukon megszólaló szereplőknél). És ezért ilyen a hang. Ebben van valami, mert az Alien3 SE verziójában is az "új" jelenetkehez sose készült utószinkron, és az is ugyanígy hullámzik, az indok pedig ott is ez volt (pedig az is THX-es). Jabba nekem is nagyon tetszik, és szerintem méretre is passzol, csak kicsit sötétebb a kelleténél.

Én inkább Die Hard 3-at nézek

OK

Ezt az üzenetet kapom privátüzenet küldésekkor: Failed sending email :: PHP :: DEBUG MODE Line : 234 File : emailer.php Ennek ellenére elmegy az üzenet.

Gunrayék elfogása az egyik legokosabb húzás volt Lucastól, nagyon ötletes és "békés" hiszen Gunray is és Haako is megússza (persze az ep1 idején még nem tudni, hogy szerepelnek még az ep2-3-ban). Ez a pacifista felfogás szerintem nagyon jó, jelképezi a Köztársaság hiedelmét. A gonoszok (Maul és Dofine kivételével), mind megmenekülnek a haláltól. Ez a szemlélet már vált az ep2-ben (egyre birodalmibb) ahol egyre több gonosz veszti az életét. És amúgy is nagyon ötletes a jelenet. A droidok is jópofák, az egyik főleg, mivel futás közben hasra esik az előtte felborulóban

A Császár Kezei megkönnyebbülten lélegeztek fel. A gladiátordroidok veszélyes ellenfelek voltak, de nem legyőzhetetlenek. Talán van esélyük a menekvésre. - Kis barátotok eddig hatékonyan használta az Erőt. Eddig… - kacagott fel Aljow. Dorrbaz osztozott jókedvében. Mara kérdően nézett Szelánira, aki megvonta a vállát. Megkezdődött a holttestek és roncsok eltakarítása. Az „önkéntesek” megpihenhettek. Dzséjt megvizsgálta Csit véráztatta lábát. Bár nem értett az orvostudományokhoz, annyit azért meg tudott állapítani, hogy Csit sípcsontja szilánkokra tört. Fintorogva pillantott társa arcára. - Nem jó mi? – vonta fel szemöldökét Csit. - Hát laikus vagyok e téren. – lemondóan megrázta fejét – Azt hiszem, ettől elbúcsúzhatsz. – közölte együtt érzően. Csit szótlanul bólintott, jelezve, hogy tudomásul vette. Dzséjt szólni akart valami biztató szót, de inkább csöndben maradt. Felállt, s magára hagyta barátját gondolataival. A küzdőtér közepe felé tartva összetalálkozott Bomos Surral. - Kérem, vigyázzon a barátomra. – hangja most nem volt parancsoló. - Rendben. – egyezett bele az amazon. A kérést boldogan teljesítette. - Köszönöm. – azzal folytatta útját. - Következzék a harmadik menet! Bátor gladiátorainknak szembe kell néznie a félelmetes twanhaykkal! – zengte a tudósítódroid, s a kapu kezdett kitárulni. - Senki ne mozduljon! Világos?! Aki megmozdul az a halál fia! – ordította torkaszakadtából Koyan Boo. A társaság szoborszerűen megmerevedet. A harctérre kilépdelt öt állat. Hat végtagjuk volt - két láb, négy kar – hosszú tüskés farkuk, macskaszerű fejük, nyáladzó, fogakkal teli pofájuk. Kitinszerű bőrük fémesen csillogott a lámpák fényében. Magasságra kisebbek egy embernél, de majdnem két méter hosszúak voltak. Hátukra tartályt erősítettek, amikben egy-egy gyíkszerű lény pihent. Dzséjt elhűlt, amikor felismerte az ysalamiriket. - Dzséjt. Azok ott a hátukon… - morogta Behemót alig mozgó ajakkal. - Igen. Ysalamirik. Bajban vagyok. A twanhayk sziszegő hangot hallatva közeledett az „önkéntesek” felé. Egyenként végigjárták őket, megszaglászták a remegő testeket, de nem támadtak. Mikor az egyik megközelítette Dzséjtet, mintha egyszerre vesztette volna el az összes érzékszervét. Bekerült az Erőmentes körbe. Az Erő nélkül ő csak egy egyszerű élőlény volt. A lény végigszaglászta, majd tovább állt. Mikor elég távolra került tőle, Dzséjtbe újra visszatért az Erő. Az egyik twanhay beleliheget Nuy Wiey képébe. A bűzös lehelet, az acélosan csillogó fogak közelsége valamit elpattintott a neimoidiai fejében. Üvöltve futásnak eredt. Nem tudta hova, csak menekült. A twanhayk pedig utána eredtek. Gyorsan utolérték, bekerítették és széttépték. Mindenki, aki látta, kényszeríttette magát, hogy ne fordítsa el a fejét, csak behunyja a szemét. A lények amint végeztek Nuy Wieyvel visszatértek a többi „önkénteshez”. Egy Csit és Bomos Sur felé vette az irányt. - Mik ezek? – kérdezte Dzséjt összezárt fogsorral. Igyekezett minimálisan mozgatni a száját. - Twanhayk. – válaszolt Koyan Boo hasonlóan zárt fogazattal – A Faklop holdjának csúcsragadozói. Mindent megtámadnak, ami mozog, és hússzagot áraszt. Én mindenre vadásztam, ami embert eszik… ezeket is én szereztem Dorrbaznak. - Meg lehet ölni őket? – szólalt meg Bendon Juf s önkéntelenül is a vadászra nézett. A választ már nem hallhatta. A közelében álló ragadozó a farkával kettéhasította a férfit. - Lézerágyúval igen. – válaszolt Koyan nem törődve a mögötte lezajló eseményekkel – A bőrük csak ezt nem hárítja el. Bárcsak itt lenne a fénykardom. – gondolta Dzséjt elkeseredetten. Soan Gyyy hirtelen pánikba esett és rohanni kezdett. Siettében összeütközött Koyan Booval, mindketten a földre estek. Az egyik twanhay megragadta a kitonaki nőt, s arrébb vonszolta. Egy másik a vadászt marcangolta széjjel. Dzséjt igyekezett megnyugtatni magát. Az ysalamirik túlzott közelsége miatt csak saját lelki erejére támaszkodhatott. Szeme kéken világított, nem sikerült elaltatnia. Fénykardja és az Erő nélkül sebezhetőnek érezte magát. A szona énekesnő, Sym Jeey rosszul lett a szétmarcangolt holtestek láttán, mire reggelije távozott gyomrából. Két másodperccel később az életétől is meg kellett válnia. Az egyik twanhay elérte Csitet és Bomos Surt. A lány mereven bámult maga elé, még csak nem is pislogott. Látszólag nem ez az első alkalma, hogy mozdulatlanul kell szembe néznie egy ragadozóval. Csit azonban nem volt dathomiri. Ő csak egy fondori csibész volt, akinek apja kitagadta az örökségből, és aki a Naius III kormányzója lehetett volna. De mindezt feladta és kalóz lett. Most pedig egy arénában ücsörög, és próbálja megőrizni mozdulatlanságát, miközben egy vérszomjas ragadozó arra vár, hogy megegye. A twanhay mintha csak megérezte volna a sérülést, rátaposott Csit lábára. A férfi felszisszent a fájdalomtól, de nem mozdult. Behunyt szemmel próbálta lenyelni fájdalmát. Az állat közelebb hajolt áldozatához, s fogát csikorgatva, meleg, bűzös nyálát a férfi arcára csöpögtetve várakozott. Mintha ki akarta volna kényszeríteni, hogy Csit megmozduljon, és ő széttéphesse. De a kalóz ezt az örömet akkor sem fogja megszerezni a dögnek. A lábáról már lemondott, de az életéről még nem. Dzséjt tehetetlenül nézte, ahogy barátját méricskéli az egyik twanhay. Mozdulni akart, szembe akart szállni az ellenféllel, de meghalni nem akart. Gyerünk Dzséjt, találj ki valamit. Ne hagyd a barátaidat cserben… se magad. – noszogatta magát. – Valamit tenned kell, különben mindenki meghal. Valami fentről leereszkedett elé. Egy lencse alakú törzs lebegett előtte, amire két stabilizátort, és különböző megfigyelőeszközöket illesztettek. Egy Mark IV-es járőrdroid volt. Dzséjt egyik módosított droidja. - Rossz napja van, igaz gazdám? De ne féljen. Még egy perc és kihozzuk önöket. - Ivé. Hogyan kerülsz te ide? – motyogta Dzséjt döbbenten, de egyben megkönnyebbülten is. - A droidoktól senki sem kér jegyet, főleg ha poggyászként vagy riporterként érkezik. – válaszolt büszkén Ivé – Egyébként Morgó, Dulifuli, Ügyifogyi és Pöcök is itt van. Hopp, úgy látom, én is érdeklem ezeket a csimbi fiúkat. – röppent magasabbra egy kíváncsi twanhay elől – Ne féljen gazdám, kimentjük. – azzal visszaröppent a magasba. Valószínűleg mindenki azt hitte, hogy a droid meginterjúvolta Dzséjtet. Ilyen elő szokott fordulni. Dzséjt nem nézett hátra, de tudta milyen pofát vághatott Behemót. Mara látta és felismerte azt a droidot, amelyik megközelítette a Jedit. Reménykedve nézett Szelánira, aki fejével a páholy ajtaja felé bökött. Jade arrafelé pillantott. Egy régi, fehér szervizdroid lopakodott be rajta. Óvatosan megközelítette Dorrbazt, majd egy zsebtolvaj ügyességével leemelte a fénykardot a hutt övéről. Végül, ahogy jött, úgy is távozott. A két lány reménytelien elmosolyodott. A hutt ezt látta, s dühösen rájuk mordult. Nem volt jó előjel, ha két lány, akik olyan helyzetben vannak, mint Szeláni és Mara, hirtelen mosolyogni kezdenek. - Nektek meg mitől van olyan fenemód jó kedvetek? – kérdezte s körbe nézett a páholyban. Az ajtó zárva, az ysalamiri a helyén volt. – Minek örültök annyira? - Semminek. – rázta meg a fejét Szeláni és Mara, és visszafordultak a kilátóablak felé. Szemük sarkából azonban még látták, amint egy másik, ezúttal barna szervizdroid besurran, majd megragadva az ysalamirit, kilóg az ajtón. Csendesen bezárta maga mögött. Dzséjt feszülten fürkészte a közönséget, de nem látta egyik droidját sem. Így volt rendjén. Nem tudta mit terveltek ki, ám ez az első mentőakciójuk, az biztos. A Jedi őszintén remélte, hogy nem szúrják el. Két twanhay közelebbről is megvizsgálta Dzséjtet. Megszaglászták, rásziszegtek, csakhogy nem volt különösebb hatása. Úgy döntöttek, meglökik. Dzséjt egyensúlyát vesztve egy lépést hátrált, az ütő megállt benne. A nézőteret védő erőterek megszűntek, a közönség szaga beáramlott a harctérre. A twanhayk meglepődtek a hirtelen megjelenő tömegen, aminek eddig csak a mozgását érzékelték. Azt sem tudták mit csináljanak. Támadjanak, vagy meneküljenek. A közönség hasonló dilemmákkal küszködött. Aztán valami beugrott a küzdőtérre és szélsebesen Dzséjthez rohant. Morgó volt az, Dzséjt legügyesebb szervizdroidja. Valamit átnyújtott gazdájának. Dzséjt teleszívta tüdejét oxigénnel, magához vette fénykardját, aktiválta és levágta a mögötte álló két twanhay fejét. Azoknak feleszmélni sem volt idejük. Bár Dzséjt híján volt az Erőnek, gyorsnak még gyors volt. Ráadásul az, hogy kézbe vehette a jól ismert fegyvert, még erőt is adott neki. Amint végzett a két ragadozóval, sietősen eltávolodott a tartályba zárt ysalamiriktől. Érezte, hogy zsigereiben újra szétárad az Erő. Szemgolyója zölden felvillant. Az Erő rezzent, kardjával oldalra kaszálva megpördült. A támadó twanhay összeesett, ahogy a zöld penge végigszántotta a mellkasát. Dzséjt szemével megkereste a megmaradt két twanhayt. Azok szép lassan lopakodtak felé. Dzséjt elhajította fénykardját, és az Erőt használva az állatok felé irányította. Az ysalamirik csak az Erő ellen biztosítottak védelmet, a fizika ellen nem. A kard, amint elérte az Erőmentes kört, tehetetlenül, pörögve továbbsiklott, lefejezve a twanhaykat. Végül deaktiválva a földre esett. Dzséjt gyorsan fölkapta, majd droidja felé fordult. - Remélem arra is gondoltatok, hogyan jutunk ki innen. – Morgó elmekeget valamit – A főbejáraton át? Remek terv. Na menj, odakinn találkozunk. Eddigre a nézőközönség és az „önkéntesek” egyaránt feleszméltek, és fejvesztett menekülésbe kezdtek. Dzséjt odarohant Csithez, aki épp lábra próbált állni. Bomos Sur segített neki. - Gyere, megjött a segítség. – a nőhöz fordult – Szerintem maga is meneküljön. Én majd kiviszem Csitet. - Azt kérte tőlem, hogy vigyázzak rá. Ezt teszem. Különben sem hiszem, hogy egyedül képes lesz támogatni őt, miközben át kell vergődniük az őrségen. – Dzséjt rövid mérlegelés után döntött. - Rendben, gyerünk. – bólintott, majd megfordult – Behemót! Fedezd őket! – intett másik barátjának, aki már a nézőtéren volt, és egy halott őrtől vette el a fegyverét. Aztán odarohant barátaihoz. - Minden jó, ha jó a vége. – morogta. Dzséjt megrázta a fejét, majd elindult a nézőtér felé. Félúton visszakiáltott. - A főbejáratnál találkozunk! - Te hova mész? – kérdezte Behemót. - A birodalmiakért! – azzal felugrott a nézőtérre, és eltűnt egy folyosón. - Erre. – mutatott arra az ajtóra, amin keresztül a gladiátorok léptek be a harcmezőre. A hármas lassan de biztosan elindult a nyitott kapu felé. Behemót módszeresen vadászta le az ellenségesnek vélt fegyvereseket. Nem kellett sokszor lőnie. Az arénából kifelé hömpölygő tömeg elsodorta az őröket is, akik a harctér felé igyekeztek. Dorrbaz a páholyban fortyogott és köpködte a parancsokat. Elrontották a szórakozását, veszélyeztetik az életét és a hatalmát. - Öljétek meg őket! Azt akarom, hogy szenvedjenek! Haljanak meg! – osztotta ki a parancsokat, fölöslegesen. Az őrök e nélkül is tudták, mi a dolguk. - Uram. Mennünk kéne. – röppent hozzá Dov Gon, nyomában egy testőrrel. – Veszélyes a helyzet. - Rendben, gyerünk. – intett, majd az ajtó felé indult volna. Ebben a pillanatban Szeláni és Mara kinyúlt az Erővel és magukhoz vették a teremben maradt két fénykardot. Bekapcsolták azokat, majd egy pördüléssel elvágták láncaikat. A hirtelen kiszabadult, és felfegyvereződött lányok láttán a testőrség teljesen leblokkolt. Dorrbaz ijedten nézte az ysalamiri hűlt helyét, közben hutt nyelven káromkodott. Szeláni előre lendült és végzett a párnáin ülő Aljowwal. A fénykard lila pengéje úgy szelte át a hutt bőrét, mint izzó kés az olvadt vajat. A seb mentén vérszerű folyadékáradat, belek és különféle szervek robbantak elő testéből. Úgy folyt szét a padlón, mint egy kilyukasztott léggömb. - Öljétek meg! Koncoljátok fel őket! – kiáltott Dorrbaz, majd gyorsan kicsusszant a páholyból, maga mögött bezárta az ajtót. - Ne! – kiabált Dov Gon, miközben eszeveszetten püfölte az ajtó nyitókapcsolóját – Ne hagyj itt te szemét zsírtorony! A testőrök nem törődtek a toydarival, hanem engedelmeskedtek a parancsnak. Egyszerre rohanták le a két nőt, akik minden megerőltetés nélkül kardélre hányta őket. A páholyban lévő rabszolgák is besegítettek nekik. Láncaikat fegyverként használva ütlegelték vagy fojtogatták a testőröket. Boba Fett türelmesen, és ami meglepő, nyugodtan ácsorgott a kilátóablak előtt. Nem zavartatta magát még akkor sem, amikor az egyik egyensúlyát vesztett őr kiröppent az ablakon, és majdnem magával sodorta. Ámulattal nézte, ahogy a lenge öltözékű lányok gátlástalanul hárítják el a feléjük kilőtt sugarakat, majd vágják le a különféle gárdistákat. Aztán egyszer csak felemelte bal kezét, és alkari fegyveréből egy kábelt lőtt ki. A kábel többszörösen rátekeredett Szelánira. A bőre azon részeit, amit nem fedett az összevarrt bőrszíjakból álló ruha, vágni kezdte a drót. Mara ezt látva szembe fordult Fettel. - Meg se próbáld kislány. Tudod mire képes a mandalorián vas. - Tudom. Te viszont azt nem tudod, mire vagyok én képes. – azzal felemelte kezét és az Erővel megtaszította a fejvadászt, miközben Szeláni függőlegesen megforgatva kardját kiszabadította magát. Boba Fett nem értette mi történt vele. Mintha valami meglökte volna, de ennyire közel senki sem volt hozzá. Azonban nem ért rá ezzel törődni. Megpróbálta visszanyerni egyensúlyát, nem sok sikerrel. Tehetetlenül esett át az ablakon és zuhant bele a mélységbe. Esés közben begyújtotta háti rakétáját, és egy pördüléssel, lábbal lefelé került, így képes volt lefékezni magát. Biztonságos sebességgel ért el a küzdőtér poros talaját. Borúsan nézett fel a páholyra. Nem értette a történteket, de túlzottan nem is érdekelte. Ő megkapta a pénzét, elvégezte a dolgát. Már csak azért maradt itt, hogy megnézze a kudarcba fulladt gladiátorversenyt. A Borrondán nincs több dolga, nyugodt szívvel távozhatott. Komótosan elindult a kijárat felé. A Borrondai Nagy Arénát a közönség elhagyta. Már csak Dorrbaz emberei és ellenségei tartózkodtak az épületben. Dov Gon feladta az ajtóval való csatározást, inkább kiröppent az ablakon. Magában kacagott a páholyban maradtakon. Szerencsétlenek nem is sejtik, hogy az ilyen esetek elkerülése végett alá van aknázva az aréna. Gon pontosan tudta az időzítő helyét. S el is indult, hogy beállíthassa azt. Felrobbantom az arénát. Dorrbaz ellenségei meghalnak, engem pedig gazdagon megjutalmaz. – ábrándozott magában – Bár lehet, hogy ő is itt pusztul… akkor pedig átveszem a helyét. Én mindenkép jól járok. Szeláni végzett az utolsó őrrel is, majd az ajtóhoz lépett. Megnyomta a nyitókapcsolót, az ajtó meg sem mozdult. - Nem nyílik. – mondta Marának. - Próbáljuk fénykarddal. – javasolta Jade és kékszínű pengéjét az ajtónak nyomta. A penge szikrákat hányva csusszant le a fémfelületről. Mara döbbenten meredt maga elé. - A fenébe, erőtér. – jött rá a titok nyitjára Szeláni. – Most mit csinálunk? - Tőlem kérdezed? – kapcsolta ki fegyverét Mara és dugta bele a derekán átfutó vékony szíjba. Szeláni hasonlóképp tett. - Tőled. Te értesz az ilyen dolgokhoz. – bökött idegesen a láthatatlan erőtérre. - Ez igaz, de ez nem olyan egyszerű… - Elnézést hölgyeim. – röppent be egy Mark IV-es járőrdroid az ablakon. – Én azt hiszem, segíthetek magukon. - Te értesz az erőterekhez? – vonta fel a szemöldökét kétkedően Mara. - Ahhoz nem, de különleges módosításaimnak köszönhetően elbírok egy emberi lényt is. Ha akarják… - Akarjuk. – mondta egyszerre a két lány. - Remek. Súlymegbecsüléseim alapján legyen ön az első, Szeláni kisasszony. – fordult a droid az ablak felé, kijjebb röppent azon. – Kapaszkodjon erősen. Eltarthat egy darabig. - Odalenn találkozunk. – búcsúzott el Szeláni Marától, majd megkapaszkodott Ivében és ellökte magát a páholytól. – Lefelé megyek. - Indul a lift. – azzal az apró droid lassan de biztosan ereszkedni kezdett. Dov Gon lerepült az alagsorba, átszelt néhány folyosót, majd beröppent az aréna vezérlőtermébe. Ott az egyik műszerpult mellett egy barna szervizdroidot pillantott meg, amint az a székben ülve babrál a műszerekkel. - Hé! Takarodj innen! – repült fenyegetően az alacsony droid felé Dov. A robot ijedten ugrott lábra, majd hangos makogások közepette távozott a teremből. Dov Gon elfelejtve a droidot a műszerpulthoz röppent. Meglepetésére azon minden fény világított és az előtte lévő képernyőn számok pörögtek visszafelé. - Az a rohadék. – döbbent meg Gon, majd megpróbálta kikapcsolni az időzítőt. Hiába. A kis droid megváltoztatta a kódot. Sebaj. Így is minden úgy történik, ahogy én azt elképzeltem. – gondolta elégedetten majd elhagyta a termet. – Nem is értem miért próbáltam meg leállítani. Mara kétségbeesetten nézte, ahogy Szelánit egyre lejjebb viszi Ivé. Nemrég egy érzés fogta el, hogy az idejük fogytán van. - Nem fog sikerülni. – morogta, mintha magában beszélne. – Nem fog sikerülni. Behemót, Csit és Bomos Sur eközben elérte a főbejáratot, ahol belefutottak néhány olyan alakba, akikre egyáltalán nem számítottak. A birodalmi rohamosztagosok beszorították őket a biztonságiak öltözőjébe. Mindhármójuknál sugárvető volt, amikkel kényelmesen lelőhették a szűk ajtón egyenként befelé nyomuló katonákat. Azonban a bejárat egyre szélesedett, a gomolygó füst pedig egyre jobban ellepte a kis szobát. Egy lövedék majdnem elkaszálta Csit fülét, aki haragosan viszonozta a tüzet. - Ez így nem mehet sokáig. Ha továbbra is itt maradunk, füstmérgezést kapunk. – harsogta túl a fegyverek ropogását, majd leadott újabb két lövést. - És hogyan tűnjünk el innen, nem mondanád meg? – rivallt rá Behemót. - Még nem tudom, de majd kitalálom. – újabb lövéseket adott le. - Szóval a csapatból ő az ész? – kérdezte a dathomiri amazon. - Pontosan. Nálam lehet reklamálni. – biccentett a férfi – Amúgy Csitnek hívnak. - Bomos Sur. Amúgy tudom, figyeltem, amikor bemutatták magukat. - Remek. Igazán pompás. – háborgott Behemót, majd lelőtt egy benyomuló őrt – De ez sem juttat minket előbbre. - Van egy ötletem. – csapot rá Csit fegyvere csövére. – A következő manuszt engedjétek beljebb. - Minek? – kérdezte egyszerre Behemót és Sur. - Csak tegyétek, amit mondok. Bízzatok bennem. - Én kezdek félni. – egyezett bele sajátos módon az óriás. - Van más választásunk? – bólintott a nő is. A következő rohamosztagos meg is érkezett. Óvatosan lopakodott be a füstön keresztül, társai fedező tüze alatt. Mikor már elég bent volt, hogy megfeleljen Csit céljainak, Behemót lelőtte. Ha ennél beljebb engedik, már a többi katona is fellelkesült volna. Mikor a fehérpáncélos figura elterült, Csit odakúszott hozzá. Behemót és Bomos eközben lézertűzzel árasztották el az ajtót és az azon túli folyosót. Csit leszedte a rohamosztagos övének hátsó részére illesztett hődetonátort. A fondori életében már több ízben is babrált ilyen szerkentyűvel, tehát tudta, hogyan kell élesíteni. - Óvatosan haver. Mikor legutóbb bíbelődtél ilyen mütyürrel, én elvesztettem a karomat. – emlékeztette Behemót rosszmájúan. - Milyen kellemes emlék is. – csipkelődött Csit – Egyéként hogyan tudtad kimondani a bíbelődni szót? Azt hittem a klónok nem ismernek ilyen bonyolult kifejezéseket. – élesítette a hődetonátort, majd kihajította a folyosóra. Sebesen visszakúszott a szekrények mögé, s várni kezdet. A birodalmiak abbahagyták a lövöldözést. – Hasra. – tanácsolta Csit. Társai engedelmeskedtek. Eltelt egy perc, de nem történt semmi. Kintről hangok szivárogtak be. - Bevetted mi? Azt hitted, hogy tudnak aktiválni egy rohamosztagos hődetonátort? Istenem de lökött vagy. - Te is betojtál, nem? Ennyi erővel élesítve is lehetett volna. - Hé pancserok! Kösz az aján… - a hirtelen bekövetkezett detonáció elnyomta a katona hangját. Az öltöző folyosóra felöli fala berobbant, a légnyomás szerteszórta a berendezést. A szobában lévők füle csengett, de még mindig jobban jártak, mint a birodalmiak. A trió megnyugodva állt fel. - Hé pajtás. Majdnem megsüketültem. – morgott Behemót. Csit Bomosra támaszkodva a füléhez tette a kezét, s színlelve úgy tett, mintha egy szót se hallana. - Egy szót se hallok! – kiáltotta. - Nagy marha vagy te Csit. – jegyezte meg az óriás. - De megmentette az életünket. Tartozunk neki. – Bomos Csitre nézett – Már másodszor mentettél meg engem. - Kísérj ki innen élve, és kvittek vagyunk. – mondta Csit egykedvűen. Sur elmosolyodott, ami ritka szokás a dathomiriaknál. Elindultak kifelé a romokon keresztül. Eközben Dzséjt elérte Dorrbaz páholyát. Az ajtó előtt egy zöld R2-es egység szorgoskodott egy konzolnál. Dzséjt deaktiválta fénykardját és beledugta tunikájába. - Mit csinálsz Pöcök? – kérdezte droidját a Jedi. A néhány elektronikus füttyjelet hallatva válaszolt – Kinyitod az ajtót. Helyes. Szeláni végre elengedhette Ivét, és lehuppanhatott a nézőtér padjai közé. Az ujjai már fájtak, zsibbadtak. Megkönnyebbülten nézett fel a magasba, ahol percekkel ezelőtt még ő is volt. Ivé nem várakozott, szótlanul elindult vissza Maráért. Egyáltalán nem tudta, hogyan fogja lehozni még a robbanás előtt. De azért megpróbálja. Pöcök végzett az ajtót védő erőmező kikapcsolásával, majd felnyitotta az ajtót is. A bent lévők először megijedtek, aztán meglepődtek, végül megkönnyebbültek. Köszönetet mondtak Dzséjtnek, aki csak Marát és Szelánit kereste. Az előbbit meg is találta. - Tudtam, hogy kiszabadítasz. – ölelte át örömtelien a Jedit Jade. - Hol van Szeláni? – kérdezte Dzséjt. - Az egyik droidod levitte. – válaszolt Mara. - Én voltam az kedves gazdám. – jelent meg Ivé az ablakban – De ha nem haragszik, most sietnünk kéne. Az épület hamarosan felrobban. Dzséjt szúrós szemekkel nézett a droidra, s a Mit csináltatok? arckifejezés jelent meg rajta. - Nem én tehetek róla. Az a három szervizdroid… ők… főként Ügyifogyi aktiválta az épület önmegsemmisítőjét. – szabadkozott a droid. - Nem érdekel, csak tűnjünk már el innen. – azzal futásnak eredt. Mara és a rabszolgák követték őt. - Jaj tervezőm. – sopánkodott Ivé majd elindult vissza Szelánihoz – Meneküljön kisasszony! Jade kisasszony már Dzséjt gazdával van! Meneküljön, mert mindjárt felrobban az épület! Szeláni nem értette, hogy mit fecseg a droid, de hallgatott rá. Hirtelen elfogta egy érzés, miszerint már csak pár percük van ebből az életből. Futásnak eredt, Ivé pedig követte. Dorrbaz nyugodtan kúszott le az alagsorba, ahol a Quwani Nagy Aréna erőműve és vezérlője húzódott. Magában szítta a testőrségét, a gladiátorait, és különféle átkokkal szórta Dzséjtet és barátait. Közben pedig tervezgette a jövőjét. Amint végez az ellenségeivel, visszamegy a palotájába, s új testőrséget toboroz. A Galaxis legjobbjait veszi maga mellé. Nem érdekli, mennyit kérnek, megadja nekik, de ennyire még egyszer nem alázzák meg. Elérte az aréna vezérlőjét. Nagy erőfeszítések árán átpréselte magát az ajtón, s az önmegsemmisítő konzoljához csusszant. Ami ott érte, az minden képzeletet felülmúlt, legalábbis számára. A számláló pörgött, s az azon lévő számok sebesen közelítettek a nullához. 10… 09… 08… 07 – Dorrbaz hangos, öblös röhögésbe tört ki, ami egyben gyászos beletörődés is volt – 06… 05… 04… - Pusztulj el Kalóz! – üvöltötte torkaszakadtából. 03… 02… 01… 00… A bekövetkező detonáció monumentális volt. Egyetlen feltörő tűzgömb szakította szét mind Dorrbaz Olivizin a hutt hatalmas, húsos, zsíros testét, mind Quwan legnagyobb épületét, a Quwani Nagy Arénát. A gázgömbből lángoló beton, fa és acéldarabok repültek a szélrózsa minden irányába, lerombolva a környező épületeket. A látvány egyszerre volt halálos és gyönyörű is. Aztán a gömb elenyészett s nem maradt utána más, csak romok és egy méretes kráter a város közepén.

De hogyan akartak ezek csavart??? Ezt mondja már meg nekem valaki. A következmények adottak voltak, ebből megfeszülés gyanánt sem lehetett hatalmas csavart kihozni. Ez a sorozat teli van csavarral, annak, aki majd sorban látja. A Köztársaság elbukik, a Jedik elpusztulnak, Anakin átáll, a gonosz győz, stb. És aki sorba nézi, annak éppen az ep5 nem lesz csavarva, csak az ep6, amikor Anakin megint átáll. Ez már nem az ep4-5-6 megszállotjainak készült, hanem az egész SAGA-t szeretőknek. Aki ezt nem bírja felfogni, na az a megszállot, nem az, aki az egészet mentegeti és szereti, ahogy néhányan gondolják.

Igen, róla kapták a nevüket (te vagy az első, aki erre rájött :41: )

Egy újabb értelmes szösszenet: http://www.moziplussz.hu/kritika.php?id=517 " [...] hanem maga Lucas, aki az alapsztori (Anakinből Darth Vader) mellett képtelen volt csavart vinni a történetbe, ezért - és mert lévén, hogy prequel-ről beszélünk - teljességgel kiszámítható. Ha visszanézzük az utóbbi három epizódot, képtelenek vagyunk elhinni, hogy sehova sem lehetett beszúrni egy "én vagyok az apád, Luke"-szintű csavart!"

- Jól vagy? – kérdezte színtelen hangon. - Eltört a lábam, és egy kicsit elfáradtam, de amúgy semmi bajom. – felelt Csit a nőt bámulva. Az arcát tanulmányozva rájött, hogy közel egykorú lehet vele. - Kell segítség? Csit körbe nézett, s mindenfelé gladiátor holtesteket látott. Dzséjt lépett mögé. - Mi történt? – nézett rá az előtte lévő duóra. - Eltört a lába. – válaszolta a nő. - Az kellemetlen. Főleg, hogy most jön a java. – morogta Dzséjt, inkább magának, mint társainak. - Hogy állunk? – bámult föl rá Csit. - Elvesztettük Dorrbaz könyvelőjét. Ez az egy veszteségünk van. Nem kár érte, de fedezék és időhúzás gyanánt jól jött volna. – az amazonra pillantott – Vigyázzon rá. Kár lenne érte. – azzal sarkon fordult s visszatért a csatatér közepére. Csit a nő szemébe nézett. Látszólag felháborodott a Dzséjttől kapott parancson, továbbá meglepte a hűvössége, amit a könyvelő iránt támasztott. - Ne is törődjön vele. – mondta Csit – Ha baj van, lehet rá számítani, de csak óvatosan. A számára érdektelen személyeket lelkiismeret furdalás nélkül felhasználja. - És ki a számára érdektelen? – nézett kérdően Csitre. - Mindenki, aki nem segít a túlélésben. Meg a birodalmiak. – a lány alig láthatóan bólintott, úgy tűnt, most már megérti Dzséjtet – Ha nem akar, nem kell vigyáznia rám. - Dathomiri vagyok. Nem szeretem, ha parancsolgatnak. De a közelben leszek. – azzal felállt s harcra készen Dzséjt után eredt. Csit elnézte, amint a lány csatlakozik Dzséjthez és Behemóthoz, majd épp lábát használva közelebb húzódott a harctér falához. Mikor hátát megtámaszthatta, megvizsgálta fegyverét. A vibrációs zúzóbot erős, hatékony fegyver, de amint homokhoz ér bedöglik. A küzdőtéren pedig bőségesen volt homok. Dühösen hajította el a hasztalan fegyvert. Eközben néhány, konténerszerű droid elszállította a holttesteket, hogy ne legyenek útban a következő összecsapáskor. Csit is szívesen követte volna őket. Sérülten, fegyvertelenül elsődleges célpont lesz a második menetben. Szeláni és Mara vigyázó tekintettel figyelte Dzséjtet, Csitet és Behemótot. Az egyetlen esélyük, hogy a három kalóz közül az egyik megússza a versenyt és kiszabadítja őket. Egyelőre erre meg is volt az esély. Dzséjt az Erőnek, Behemót az erejének és Csit az eszének köszönhetően még életben voltak. De az utóbbi már megsérült, és a fegyverét is elvesztette. Így nincs sok esélye a túlélésre. - Gyerünk fiúk, ne hagyjatok cserben minket. – biztatta őket Mara, de a zsibongásban úgy sem hallották őt. Körbenézett a páholyban. Tekintete Boba Fettről, a testőrökre, Dorrbazra, Aljowra majd a huttok mellett nyugvó ysalamirire siklott. A gyíklény békésen aludt, láthatóan nem is tudta, mit okoz a közelében lévő Erőhasználóknak. Amióta Mara a hutt rabszolgája, az a dög ott nyugszik mellette. Újra a testőrökre pillantott. Kettőnek az övén ott lógott Zen és Szeláni fénykardja. Dzséjt fegyverét pedig Dorrbaz viselte a derekán, mint valami trófeát. Ha meg tudná szerezni, egy másodperc alatt kiszabadítaná magát és végezne a páholyban lévőkkel. De az Erő híján erre nem volt nagy esély. A gladiátorok ajtaja újra kinyílt. Az „önkéntesek” harcra készen maguk elé tartották botjaikat. A nők, Bomos Surt leszámítva, ismét egy helyre tömörültek. Védelmükre most Shaw Ubb és Dog Woon kelt. Az ajtón túli sötétségből tizenkilenc gladiátordroid lépett a küzdőtérre. Szépen, katonásan, végtagjaikat egyként mozgatva sorakoztak fel. - A második menetben a bátor önkéntesek összemérhetik erejüket az GL-10/C gladiátordroidokkal! – visszhangozta a tudósító. A tömeg üdvrivalgásban tört ki. A harcidroidok fegyvertelenek voltak. Viszonylagos humanoid testükhöz aránytalanul nagy végtagok csatlakoztak. Rovarszerű fejük végigmérték az „önkénteseket”, majd támadtak. Gyorsan, hatékonyan. Három nekirontott Behemótnak, Lopotomusnak és Zooweernek. Az óriások egymásnak estek. Behemót sose volt gyors, ellenben a rá támadó droid hihetetlenül sebesen mozgott. Az egyik pillanatban még a kalóz előtt volt, a következőben már mögötte. Hátba vágta az óriást, aki hasra esett. Meglepetten és égő háttal próbálta megemészteni a történteket, de kicsi agya erre nem volt képes. Őt és testvéreit nem azért hozták létre, hogy gondolkozzanak, hanem, hogy harcoljanak. Testvérei már halottak voltak, elpusztultak egy hasonló gladiátorversenyen. Ő azonban eszesebb volt náluk, s Dzséjt segítségével megszökhetett előző életéből. Most azonban visszatért, és nem akart itt maradni. Hagyta, hogy testében végigáramoljon a düh, a gyűlölet, a harag, erőt merített belőjük. Minden megszűnt körülötte, csak az ellenfelét látta. Gyilkolni, rombolni akart. Felállt és szembe fordult ellenfelével. A droidban körülbelül annyi ész lehetett, mint Behemótban. Felfogta környezetét, képes volt emlékezni, néha még következtetéseket is le tudott vonni, de ennyi az egész. Gyilkolásra, rombolásra programozták, ennek megfelelően cselekedett. A biológiai teremtmény összecsapott a mechanikai teremtménnyel. Dzséjtre rárontott egy géplény. A szem által követhetetlen sebességgel száguldott felé. Ám Dzséjt hanyagul, tenyérrel kifelé felemelte kezét, s a droid úgy robbant darabokra, mintha egy acélfalnak ütközött volna. Ezt látva két másik gladiátor is felé fordult, ők azonban már nem rohantak. Lopotomust különleges érzékszerve, ami a levegő sűrűségének megváltozását észleli, riasztotta, és a groteszk lény hatalmas karját meglendítve fordult meg. Megragadta a mögötte lévő droid fejét, másik karjával átölelte a testét, magasba lendítette, és kettétépte a robotot. A két csonkot győzelemittasan a feje fölé lendítette. Hiba volt. A felsőtestből aláhulló, sérült, nagyfeszültségű drótok hozzáértek a masszív fejhez. Lopotomus testén villámként cikázott át az áram, megpirítva a szőrzet végeit, szétnyitva a vastag hüllőbőrt. A szemei kiégtek, agyarai szétrobbantak. Hatalmas haláldörgés közepette lehelte ki lelkét. A füstölgő test összerogyott, de a csonka droidot még ekkor sem eresztette el. Zooweer eközben lecsavarta egy másik droid fejét, de ő nem lengette meg. Csit figyelme végigkísérte a csatát, s bánta, hogy nem vehet részt benne. Nem mozgott, nem akarta magára vonni a droidok figyelmét. Látta, amint egy gladiátor kettétépte az ortoloani Dog Woont, majd eltaposta a teknősbékára emlékeztető Shaw Ubbot. Aztán a sikoltozó lányokra vetette magát. Csit megfeledkezett magáról, rákiáltott a droidra, majd talpra állt. Jobb lábába elviselhetetlenül éles fájdalom hasított, minek folytán felüvöltött és visszarogyott a földre. Ám egykettőre megfeledkezett a fájdalomról, amikor meglátta a felé közeledő droidot. A gép, amúgy zöld fedőlapjai, most vöröslöttek a vértől. Lassan közeledett, mintha csak élvezte volna Csit szenvedését, a haláltól való kétségbeesett menekvését. Csit megpróbált arrébb kúszni, de túl lassú volt. Végső kétségbeesésében felkiáltott. - Dzséjt! Dzséjt meglátta barátját és a felé közeledő droidot, de most nem tudott segíteni rajta. Egyik ellenfele éppen azon volt, hogy agyoncsapja. Folyamatosan hajolt el az ütések elől, néha a botjával védekezet. Ekkor jutott eszébe valami. - Nesze! Nekem úgy sem kell! – feldobta a levegőbe a vibrációs zúzóbotot és az Erő segítségével egyenesen Csit kezébe repítette. - Kösz! – kapta el a fegyvert a kalóz, majd gyorsan lesújtott a droid lábára. Az tehetetlenül esett a földre. Mielőtt felállhatott volna, egy ütést kapott a fejére. Majd még egyet, és még egyet. Csit addig püfölte a droidot, amíg annak feje szét nem nyílt. Szikrákat hányva, remegő végtagokkal mondta fel a szolgálatot. - Csúnya migréned van, nézesd meg. – köpte le a droid fejét, s abból hatalmas szikrák csaptak elő. Csit felnézett és meglátta, amint egy gladiátor megragadja Bomos Sur nyakát, aztán megpróbálja letépni a fejét. – Nana! – elhajította a zúzóbotot, ami pörögve nekicsapódott egyúttal széttépte a rovarszerű fejet. A nő levegő után kapkodva fejtette le magáról a mechanikus ujjakat, majd hálás pillantást vetett Csitre. A férfi rámosolygott. Behemót átölelte ellenfelét, majd addig szorította, míg a gép hátába épített szervomotorok fel nem mondták a szolgálatot. A droid teste lebénult, és Behemót kedvére széttéphette a gépet. Vein-Quel Tek fiatal volt, de teste akár egy vukié. Vibrobotját ügyesen használva csapta le egy gladiátordroid kezét, majd a fejét, ezzel megmentve a twi’lek Krystállt. Azonban Don Moeer már nem járt ekkora szerencsével. A nőt menekültében elkapta egy droid és kettétörte a gerincét. Pár másodperccel később Bendon Juf végzett a droiddal. Az utolsó géppel Vyone küzdött. Az agresszív dug felugrott a GL-10/C vállára, aztán a nyakába szúrta a botot. A droid elpusztult Vyone pedig győzelemittasan lengette karjait.

Ismerek olyat, akinek a Mátrix jutott eszébe róla. Nekem spec a klónozásról az ep2, a látványról a Különvélemény...

A hatalmas, kupolás tetejű Quwani Nagy Aréna kezdett megtelni a lelkes közönséggel. A Galaxis minden szegletéből érkeztek nézők, csakhogy láthassák a Borrondai Gladiátorversenyt. A hallgatóságot a küzdőtértől erőmezők választották el. A nézőtér alatt, átellenben egymással két hatalmas, rácsos kapu várakozott. Az aréna kupolájába vájt páholyok legnagyobbikában elfoglalta helyét Dorrbaz, Aljow, Dov Gon és testőrségük nagy része. Boba Fett az ablak mellé állt, s sisakjába épített makrotávcsőjével a küzdőteret kezdte fürkészni. A huttok mellett rabszolgák nyüzsögtek, de közülük kettő kiváltságos helyzetben volt. Szeláni Jorsz és Mara Jade a kilátóablak előtt, Dorrbaz hasánál ültek. A páholyból remekül be lehetett látni az egész arénát. A magasban kamera- és riporterdroidok röpködtek körbe-körbe, hogy kiváló minőségű képeket közvetíthessenek Borronda és rendszere legtávolabbi pontjaira is. Mikor minden ülő és állóhely megtelt, a hangszórókon keresztül egy tudósítódroid barátságosan izgatott hangja zengte be a csarnokot. - Isten hozott mindenkit a Quwani Nagy Arénában! – szavai visszhangoztak, és a tömeg üdvrivalgásba tört ki. – Csodás nap ez a mai egy remekbeszabott gladiátorversenyre! Úgy látom, a versenyzők kezdenek felsorakozni! És valóban. A küzdőtér egyik oldalán feltárult a súlyos acélkapu és elkezdtek kiszivárogni a versenyzők. E versenyzők valójában Dorrbaz haragosai és riválisai voltak. Csirkefogók, hivatalnokok, testőrök. Húszan voltak, s látszólag nem tudták, mi vár rájuk. Látszólag. A valóságban azonban mindannyian tudták, hogy a biztos pusztulásba terelték be őket. - A Korelliáról érkezett Koyan Boo! – mutatta be az első versenyzőt a droid – A pantalomini Vein-Quel Tek! – a tömeg éljenzésbe tört ki a tizenéves, de rendkívül magas ember láttán – Kashyyyk szülötte Zooweer! – a vuki hatalmas mancsait magasba lendítve bömbölni kezdett – Bomos Sur a Dathomirról! A Kather csibésze, Csit! – Csit nem túl lelkesen integetett, bár talán ő félt a legkevésbé az emberek közül – A Coruscantról származó Bendon Juf! A malastarei dug Vyone! – a dug fajához méltóan, agresszíven lökdöste arrébb az előtte állókat, majd amikor mindenki őt nézte, integetni kezdett – A hírhedt Dzséjt, a Kalóz! – a Jedi elcsüggedten intett egyet a közönségnek – A neimoidiai Nuy Wiey! Nalon Bee, a Nal Huttaról! A rodián Freeata, a szona Sym Jeey, a twi’lek Krystáll, a kitonak Soan Gyyy, a nagodi Shaw Ubb és az ortoloani Dog Woon! – a tömeg felugrott, ahogy meghallották a hírhedt Dog Woon-féle csalóbanda tagjkainak nevét. – A quarren Xoi Zet-Feg! – Dorrbaz személyi könyvelője szinte falfehér volt az ijedtségtől – Don Moeer, a Borronda lakosa! A titokzatos izomember Behemót! – az óriás magasba lendítette bal kezét. Emberi műkézfeje helyett most egy hatalmas, háromujjú markoló kezet viselt. – És végül de nem utolsó sorban Lopotomus! – a hatalmas lény úgy nézett ki, mintha egy banthát kevertek volna egy wampával és egy rancorral. Két hatalmas, karmos mancsa, ívelt agyara, dús bundája, görnyedt teste, s hüllőszerű feje volt. Hatalmas állkapcsából folyamatosan dőlt a nyál. Iszonyú látványt nyújtott, de annál erősebb és okosabb volt. A tömeg szinte őrjöngött, majdnem leszakadt a nézőtér. A hullámelnyelők teljes kapacitással dolgoztak, de még így is alig bírták. Dzséjt végigmérte társait. Tudta, hogy mire számítson a küzdelem során, hisz már látott gladiátorversenyt, csak akkor az erőtér túloldalán volt. Legtöbb esélyt saját magának, Csitnek, Behemótnak, Lopotomusnak és Zooweernek adta. A könyvelő Xoi Zet-Feget már az első menetben elvesztik, ugyanúgy, mint Sym Jeeyt, Freeatat, Krystállt, Soan Gyyt, Don Moeert, Nuy Wieyt és Bomos Surt. A második menetben aztán elvesztik a többieket is, és végül öten maradnak. Az utolsó menetben aztán ők is elhullanak. - Hajaj. – nyögte csendesen. Csit az aréna fogdájában töltött idő alatt összehaverkodott harcostársaival, de így is hasonló véleményre jutott, mint Dzséjt. Behemótra pillantott, aki a vukival és a szörnyeteg Lopotomussal háromszöget alkotva várták a küzdelmet. Elhatározta, hogy e három jómadár közelébe fog maradni. A háta mögé pillantott, ahol a nők gyülekeztek. Ez nem volt jó ötlet. Az ellenfeleik mindenképpen őket veszik elsőként célba. Közelebb lépett hozzájuk, de nem szólt. Rájött, hogy úgy is mindegy. Tudta, hogy a legtöbbjük Dorrbaz rabszolgája volt, s elviselhetetlen kínokat éltek át. Talán jobb is nekik a gyors halál. Elfordult tőlük, nem bírta nézni, ahogy reszkettek. Amíg a másik ajtó felé tendált valami feltűnt neki a tömegben. Egy aprócska, fehér szervizdroidot pillantott meg. Pont olyat, mint amilyet a fogatversenyeknél szoktak használni, csak vagy három és fél évtizeddel régebbi típust. Hogyan került ez ide? – gondolkodott rajta – Hiszen itt nincs mit szerelni, hacsak nem minket össze a verseny után. – a droid mellett felbukkant két másik testvére, csak azok barnák voltak. Csit megpróbálta kivenni a számukat, de mikor meglátta, hogy a robotok vitáznak, elképedt. – De hisz ezek… - eltátott szájjal meredt rájuk. Néhány pillanat múlva a három szervizdroid eltűnt a tömegben. Csit kábultan botorkált Dzséjthez. - Mi az? Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott. – pillantott barátjára a Jedi. - Nem fogod elhinni, mit láttam. - Na mit? – vonta fel a szemöldökét. - Morgót, Dulifulit és Ügyifogyit. – vágta rá Csit. - A droidjaimat? – Dzséjt reakciója hasonló volt barátjához. – Hol? – sebesen körbepillantott az arénán. - A nézőtéren. Egy fehér és két barna szervizdroid. Nagyon régiek és szokásukhoz híven veszekedtek. – írta le a droidokat Csit. - Kétség kívül, ezek ők. De mi a szöszt keresnek itt? - Talán megmentenek minket. – reménykedett Csit. - Ja, majd pont az a három lökött gép. – hitetlenkedet Dzséjt – Bár ha Pöcök is velük van. – elvigyorodott. Dzséjt a droidjai programjain rendkívül sokat változtatott, s így sokkal értelmesebbek lettek, mint ahogy azt tervezőik valaha is remélték. Azonkívül fennállásuk óta egyszer sem törölték a memóriájuk, így mindegyiknek kialakult a személyisége. – A droidok fognak kimenteni minket. – hihetetlenül hangzott, de igaz lehet. - És most… - visszhangzott a tudósítódroid hangja – kezdődjék a küzdelem! A rabszolgákkal szemközti ajtó kezdett kitárulni. A harcosok kézbe vették az oldalukra erősített vibrációs zúzóbotot, s várták az elkerülhetetlent. A kitárult acélkapun keresztül húsz, bivalyerős, genetikailag módosított emberi lény lépett be a küzdőtérre. Toronymagasak voltak, és olyan szélesek, mint egy wampa. Mintha csak Behemót testvérei lennének. Nem fáradoztak a bemutatkozás primitív formáival. Azonnal lerohanták ellenfeleiket. Ahogy Csit sejtette, azonnal az egy helyre csoportosuló nőket vették célba, tehát a kalóz az ő védelmükre kelt. Lehet, hogy testi ereje nem volt nagy, ellenbe esze és fürgesége volt. Egy szaltóval az egyik óriás előtt termett, majd még mielőtt az észbe kaphatott volna, lesújtott a csípőjére. A vibrációs bot egy érintésre is képes csontot törni, ez esetben viszont szétzúzta a gladiátor gerincét. Holtan rogyott Csit lábai elé. Dzséjt nekiesett három gladiátornak, s az Erőt használva, gyorsan végzett velük. Botját úgy forgatta, mintha fénykard lenne. Az egyik mutánsnak a halántékára csapott le, a másiknak a nyakára. A harmadik egyszer megpróbálta megütni, de a Jedi hihetetlen reflexeinek köszönhetően elhibázta. Szétzúzott szegycsonttal hullott el. Behemót, Lopotomussal és Zooweerrel vállvetve küzdött. A gigantikus trió vibrációs bot nélkül, puszta kézzel szállt szembe a külön erre a célra kifejlesztett „emberi” lényekkel. Sorra csavarták ki a végtagokat, nyakakat, törték el a légcsöveket, gerinceket. Halálos hármast alkottak, akik úgy taroltak végig a küzdőtéren, mint valami forgószél. Xoi Zet-Feg mikor meglátta közeledő ellenfelét, felé hajította botját, majd az egyik kapu felé kezdett futni. A harcos elhajolt a feléje szárnyaló rúd elől, majd felszökkent a levegőbe. A könyvelő hátra pillantott, miután nem látta ellenfelét kicsit megnyugodva megállt. Ebben a pillanatban valami óriási csapódott a háta mögött a földbe. Kíváncsian kapta oldalra fejét, és egyenesen belebámult egy groteszk, undorító vigyorú pofába. A quarren elhűlve, remegő szájcsápokkal szeretett volna az életéért könyörögni, de nem jött ki hang a torkán. A gladiátor megragadta áldozatát, majd feldobta a magasba. Xoi Zet-Feg üvöltött és kapálózott rémületében. Aztán, mikor a mutáns teljes erőből belerúgott a visszahulló tehetetlen testbe, minden sikoly elhalt. A hajdani könyvelő a nézőteret védő erőtérnek ütközött, majd holtan elterült a földön. A közönség szinte tombolt a gyönyörtől. Csit meglepően veszélyes ellenfél volt a gladiátorok számára. Bár félt, fáradt volt, de a haláltól való irtózása meglepő kitartást biztosított neki. Azonban ez az erő is kezdett elmúlni. Eddig három gladiátorral végzet, hosszú, véres küzdelemben. Botját kardként használva védte ellenfelei csapását, amik rettentő erősek voltak, majdnem ledöntötték a lábáról. Aztán egyszer csak utolérte a sors. Ellenfele lehajolt a fejének szánt ütés elől, és Csit lábára csapott a bottal. A csont fülsértő reccsenéssel tört szilánkokra, Csit jajveszékelve rogyott a földre. A gladiátor nem várt sokáig. Kiegyenesedett, s lesújtott a sovány arcra. A bot azonban nem érte el. Egy másik vibrációs fegyver megállította. Annak használója gyorsan megperdült, megütve a mutáns gerincét, majd tarkóját, végül az összerogyó testet még fejen is koppintotta. Az elernyedt test összezuhant. Csit ámulattal nézett fel. Egy nő guggolt le hozzá. Arca harcias volt, de fáradt, vonásai kiélesedtek a csata folyamán, amúgy szép nő volt. Zöld szemei szinte gyilkoltak, ám valahol kedvesség is lapult bennük. Hosszú, szőke haját keskeny bőrszíjjal hátrafogta. Karcsú, izmos testét valamiféle gyík smaragdzöld bőréből készült rövid tunika borította, amely fedetlenül hagyta a lány karját és combját. Csit először azt hitte, hogy egy angyal az Eigo egyik holdjáról, de mikor leguggolt elé, már csak Bomos Sur volt a dathomiri amazon. Ez azonban egy cseppet sem volt kiábrándító.

Jajj... jajj... jaaaaaaaaaajj :mrgreen: Ez fáááááájt!!!! :csubi:

Qui-Gon halála szívszorító, főleg hogy a kedvenc karakterem volt a részben. Darth Maul nézése és Obi-Wan felkiáltása is hátborzongató, főleg hogy párhuzam van az ep4-el. Ewan McGregor, Liam Neeson és Ray Park itt nagyon jól alakítanak, imádom a hármasukat. Az űrcsata vége is tetszik, főleg az, amit lokatelli mondott, hogy Anakin nem hőstípus. Számomra itt van egy Star Wars ÉRZÉS. Amikor Anakin kilövi a torpedókat és elindul kifelé. Begyulladnak a hajtóművek, elindul az N-1-es és végigsüvít a hangáron, közben a zene tetézi a hangulatot. Ugyan ez a zene ráadásul az ep3-ban is ezt az érzést hozta elő belőlem a Hand zuhanásakkor.

Az Empire Queen fedélzetén teljes harckészültséget rendeltek el. A hangárakban TIE vadászokat és leszállóhajókat készítettek fel az indulásra. A folyosókon rohamosztagosok indultak a kijelölt helyeikre, teljes harcfelszerelésben, csatára készen. Ami most a csillagrombolón folyt, azt a külső szemlélő a rendezett káoszként írná le. Stark admirális a híd kilátóablakán nézte Borronda smaragdzöld felszínét. Lenyűgözte a tisztaság, ami a planétából áramlott, és ez honvágyat ébresztett benne. Hiányoztak neki a Korrdor dús, békés, de egyben rendkívül veszélyes dzsungelei, a hatalmas, toronymagas fák lombkoronái közé épített városok. Legjobban azonban saját tanyája hiányzott neki. Visszaemlékezett a családja körében eltöltött évekre, aztán egy sóhajtással elhessegette a gondolatokat. Szemei ismét fénytelen zöldek lettek. Komor arccal fordult Quan kapitány és Dovzon tábornok felé. - A flottánk mikor ér ide? - Legfeljebb egy nap. – jelentette gyászosan Quan. - Addig nem várhatunk. Dovzon tábornok. – fordult a kapitány mellett várakozó merev katonához – Vigye le a csapatait, s kutassák át a városokat. - Igenis! – biccentett a tábornok, majd kiviharzott a hídról. - Maga szerint Dzséjt Ön Frájn itt lehet? – kérdezte a kapitány a bolygót figyelve. - Ha Boba Fetten múlik, igen. – témát váltott – A flotta nélkül azonban nehezen boldogulunk. Bár az Empire Queen egymaga is képes a Borronda köré blokádot vonni, de ez nem elég a Hyperionnal szemben. Küldje ki az összes vadászunkat, a bombázókat Ion Pulzussal, és a felderítőket. Két kötelék vadászt indítson a légkörbe. Ha a Hyperion felszáll az Empire Queen vágja el az útját, a vadászok pedig tereljék a bombázók felé. Azok pedig bénítsák meg. – gondolkodóan Borrondára nézett – A csillagrombolót állítsák geoszinkronpályára a bolygó körül. Ha bármi felpróbál szállni, vegyék üldözőbe. Csak ionágyút és vonósugarat használhatnak. – eltöprenget – Még valami. Az érzékelőket fókuszálják Quwanra. Van egy olyan érzésem, hogy a prédánk ott van. Sok szerencsét kapitány. - Mi? – vonta össze szemöldökét a kapitány – És ön hol lesz? - Meglátogatom az egyik barátomat. – Quan csodálkozóan felvonta egyik szemöldökét – Hiszen tudja. Az ellenségem ellensége, a barátom. – elindult kifelé a hídról – Készítsék a hajómat. Ha bármi gond adódik, hívjon. Stark kilépett a hídról, Quan pedig megjegyzéseket morogva nézett utána. - Maga könnyen beszél. – motyogta.

Egész pontosan 1978. március 18-án. Richard Marquand 1984. szeptember 4-én hunyt el.