-
Összes hozzászólás:
44.049 -
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Győztes napok:
585
Tartalom típusa
Profilok
Fórumok
Naptár
Star Wars Feliratok
Hozzászólások
-
-
2 perccel korábban, SimonZ írta:
Az a bizonyos "When I left you I was but the learner..." mondat szerintem egy konkrét eseményre is vonatkozhat majd a sorozatban, ami a találkozásuk során történik. Pl. Obi-Wan a visszaállítási kísérletek után letanítványozza, hogy érzelmileg kibillentse, letörje a büszkeségét - akár arra utalva, hogy Anakin még mindig csak egy tanítvány, de most épp a sötét oldalé. A küzdelmük úgy érhet véget, hogy Vadernek távoznia kell, tehát igazából félbeszakad (valamilyen külső okból, vagy mert Vader megsérül, és félbehagyja a párbajt). Ez megerősítené Vader rákattanását a régi mesterére, hogy amint megérzi a jelenlétét a Halálcsillagon, nem tud mással foglalkozni, csak azzal, hogy anno nem tudott revansot venni. Ahogy meglátja, ott folytatja, ahol abbahagyták az agresszív véleménycserét. Ben válasza, "Only a master of evil" - szintén visszautalhatna erre a beszélgetésükre, a Darth szó pedig így egy finom beszólás is lehetne: többé már nem nevezi Anakinnek, mert Anakin számára meghalt, a visszatérítését feladta. De akkor sem hajlandó használni efelé a lény felé az Uralkodótól kapott Vader nevet, csak a Sith előtagot veti oda.
Ez így ebben a formában tetszene is.
-
Éppen most , Darth Cupsy írta:
Szerintem ezt lehet értelmezni átvitt értelenben, úgy hagyta ott, hogy elfordult tőle és attól az eszmétől amit Obi-Wan képviselt, így nem számít ki volt az aki fizikálisan elsétált.
Igen, lehet így is értelmezni. Csak nekem, főleg ebben az időszakban, Vader nem tűnik annak a átvitt értelemben beszélő alaknak. Ráadásul a "tanítványod" szakasz átvitt értelemben sem működik szerintem, hiszen Anakin már évekkel azelőtt, hogy Sith-é vált, többre értékelte magát Obi-Wannál (ep2). Ha már Jediként is többre tartotta magát a mesterénél, kétlem, hogy akárcsak átvitt értelembe is úgy gondolná Sith Nagyúrként, hogy a klón háborúk lezárásának idején alárendelt volt.
-
Itt meg a jelenet kiválasztása okozott komoly fejfájás. A Kefi Birtől kezdve nagyjából a végéig az egész film egy kedvenc jelenet számomra.
-
1
-
-
1 órával korábban, csoli1138 írta:
Obi-Wannak rá kellett jönnie, hogy Anakin túlélte a Mustafart
Igazából ezt egy HoloNetes közvetítés alatt vagy egy űrjáró kalandor sztoriját hallgatva is összerakhatta. Obi-Wan tudta, hogy Anakin Sith neve Darth Vader, hisz a Jedi Templom biztonsági felvételein Sidious maga szólította Lord Vadernek Kenobi füle hallatára. Szóval, ha valahol is hall egy Darth Vader nevű figuráról, máris tudja, hogy az Anakin. És mivel látta elégni, a páncél sem lehet számára meglepő, pláne nem Grievous után, aki élő bizonyítéka, milyen fejlett a kibernetika és mikre nem lehetnek vele képesek. Ahogy Darth Maul után az sem lehet meglepő számára, hogy egy Sith képes túlélni mások számára halálos sérülést.
Itt szerintem csak két dolgot lehetne megmagyarázni egy találkozással. Az egyik, amit @Bomarr is említett, hogy Vader szerint volt olyan időszak, amikor Kenobi úgy gondolta, hogy Anakin megmenthető. Az ep3-ban, eddigi ismereteink szerinti utolsó előtti találkozásukkor Obi-Wan ebben egy cseppet sem hisz, éppen ellenkezőleg, végig biztos abban, hogy Anakint menthetetlen és megölni, nem megtéríteni akarja. A másik, hogy az ep4-ben Vader azt mondja, hogy tanítványként hagyta ott, de most ő a mester. Ahogy Luke mondaná: ebben a mondatban semmi sem igaz. Anakin már nem volt tanítvány, amikor utoljára barátokként találkoztak, ráadásul sosem hagyta ott sehol. Mind a Coruscanton, mind a Mustafaron Obi-Wan hagyta hátra. Plusz Vader semminek sem a mestere, maximum a nagyzolásnak - ez utóbbi amúgy tényleg betudható annak. Mondjuk valószínűleg az előbbivel ellentétben ez a mondat nem lesz helyretéve, mert ez abból jött, hogy Lucas az ep4 írásakor még nem is gondolt arra, hogy Vader valójában Anakin Skywalker, hanem úgy gondolta, hogy Vader Ben tanítványa volt, és tényleg otthagyta valamikor a Jediket.
Meg még egy ep3 és 4 közötti találkozó még arra is magyarázat lehet, hogy Tarkin és az Uralkodó miért kételkedik abban, hogy Kenobi még él, amikor a Mustafarról egyértelműen eljött, és azért 19 év nem olyan nagy idő, hogy egy ember természetes halálát biztosra vegyük. Pláne úgy nem, hogy Obi-Wan csak 38 éves volt, amikor utoljára látták.
-
1
-
-
@Donát A "Han és Kylo Ren találkozása és Solo halála" kétszer szerepel és már mindkettőn van szavazat.
-
Ez volt az első eset, hogy a zenénél komolyan el kellett gondolkodnom.
-
-
Viszont sajnos az élőszereplős sorozatok rendre ugyanarra az egy klisére vannak felhúzva: elpusztul minden élet és/vagy a galaxis. Jó lenne, ha a mozifilmben kisebb léptékben gondokodnának. Vagy, ha nagyobban is, akkor ne az egész galaxis/minden élet legyen a tét, hanem valami megfoghatóbb. A Star Trek 6 például epikus sztorit mesél el, mégis képes volt személyes, egyszerű nézőpontot választani és letenni egy sci-fibe bújtatott politikai thrillert. Megjegyzem, szerintem a legjobb Trek-mozik pont azok, amik személyesebbre veszik a figurát.
-
Engem már a koncepciós rajzok is felcsigáztak. Corsucant,
Jedi TemplomCsászári Palota, Darth Vader vs Ben Kenobi??? Ha csak a felét viszontlátjuk a képernyőn, nem fogunk tudni felállni a tévé elől. Hát ha még az Uralkodó is megjelenne, Ian McDiarmid megformálásában természetesen.-
3
-
-
Elveszett csillagok, Katalizátor, Mester és tanítvány, A lázadás hajnala (ez utóbbi kettőnél ebben a minutumban jöttem rá, hogy ezek nekem megvannak, szóval jó kérdés, hogy mi a fityfenéért töltöttem le anno, és olvastam el e-könyv formátumban... a két könyv full szűz, szerintem amint megkaptam, feltettem a polcra őket és elfeledkeztem róluk
), Vérvonal. Ezeket simán tudnám ajánlani, hiszen egyrészt minden érába betekintést nyújtanak, másrészt kiegészítik a filmeket, plusz népszerű karakterek állnak a középpontban. Pélsául a Mester és tanítvány most, az Obi-Wan Kenobi előtt/közben kifejezetten jó alap lehet. De az Ahsoka című sorozat előtt az azonos című könyvet is ajánlanám, mert bár nem egy nagy mű, de adhat pluszt a címszereplőhöz.
-
2
-
-
2 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:
Ezt ki fogja rendezni? Egyébként az ottani marketinges is megérne egy buksi simogatást.
Matt Shakman a jelenlegi rendező. Ami már "remek" előjel, mert egy deka mozifilmet nem rendezett eddig, bár jövőre lesz húsz éve a pályán. Viszont rengeteg sorozatepizód fűződik a nevéhez, rendezett részeket a Doctor House-ban, a Chuckban, a Game of Thronesban legutóbb pedig a WandaVisionben, ez utóbbinál az egész évadot ő rendezte. Szóval nem egy kezdő rendező, ugyanakkor se tévéfilm, se mozifilm nem fűződik a nevéhez. Ami ugye azért más kategória, mint sorozatepizódot rendezni.
Az író Geneva Robertson-Dwore és Lindsey Beer lett, szintén a sokadik írók, akik Star Trek XIV-et próbálnak heggeszteni. Az előbbinek eddig két munkája került a mozikba, a Captain Marvel és a Tomb Raider. Ez mondjuk még nem is rossz ómen, mindkettő élvezhető film volt. Az utóbbinál viszont nem túl jó, hogy egyetlen filmje a Sierra Burgess is a Loser című romantikus komédia, amiről szerintem okkal nem hallott még a nagy tömeg.
-
37 perccel korábban, Ody Mandrell írta:
Ha ez kijön holnap, fel fog robbanni az internet.
Meg én is.
-
2
-
-
A háttérben az a fiatal Yoda vagy az öreg Grogu sziluettje?
-
4
-
-
Hehe, utoljára 2002-ben volt olyan, hogy ugyanabban az évben volt egy Star Wars (Attack of the Clones) és egy Star Trek (Nemesis) is, bár akkor volt köztük pár hónap. Bátrak ott a Paramountnál. Nagyon szeretem a Star Treket, de annyi esélye van a Star Warsszal szemben, mint Luke-nak Palpatine-nal szemben. Kiállhat elé, dacolhat vele, de végül úgyis a földön fog vonaglani és rimánkodva kér segítséget a közelben lévőktől.
De, ha már így alakul, remélem, azért a Nemesisnél jobb filmet állítanak csatasorba. Mert az a film úgy beleállt a földbe, mint az Enterprise E a Scimitarba.
-
Én bevallom, hogy olyan lelkes voltam, hogy véletlenül már a topik megnyitása előtt leszavaztam mindhárom OT topikban.
-
1
-
-
Akár így lesz, akár úgy, úgy tűnik egyvalami biztos: a következő film valamelyik Köztársaságban fog játszódni. Vagy a Régi Köztársaságban, vagy a Galakitkus Köztársaságban, vagy az Új Köztársaságban, vagy a Legújabb Köztársaságban, vagy a Legeslegújabb Köztársaságban, de az is lehet, hogy a Még Régebbi Köztársaságban vagy a Tök Régi Köztársaságban.
Kivéve, ha kiderül, hogy mégis a Rogue Squadron jön, amiről végül kiderülne, hogy a polgárháborúban játszódik, mert akkor a Birodalomban fog játszódni.
-
5
-
-
Én nem vagyok ellene.
-
23 perccel korábban, RacerX írta:
Remélem ennyi idő elég lesz. Bár az Eternals 157 perc volt és ott 10 karaktert nem tudtak rendesen bemutatni.
Amennyire tudom, az Eternalsnál inkább az volt a baj, hogy nincs egy adott főszereplő, hanem minden karaktert úgy kezeltek, ráadásul mindenki vadonatúj volt az MCU-ban (és a hatalmuk miatt még egyéb magyarázatra is szorultak). Itt ez alapból nem áll fenn, hiszen egyértelműen az MCU-s Peter Parker a főszereplő, aki nem új az MCU-ban, két saját film, és három társfilmben kapott szerepet.
SpoilerA többi Pókembernek semmiképpen sem szabad mellékszereplőnél nagyobb hangsúlyt kapnia. Nekik megvoltak a saját filmjeik. Ugyanez igaz a főgonoszokra is. Egyiket sem kell már bemutatni, mindegyik kapott teret. Strange az, akinél nehéz lehet eldönteni a státuszát, mert bár Parker áll elő az ötlettel, ő cseszi szét az univerzumot. Eme hozzájárulásának hála Strange könnyen lehet a film másodlagos főszereplője, sőt, akár még antagonistája is.
Pont ezért én nem is számítok arra, hogy a másik két Pókember sokat fog szerepelni, sőt, szerintem a másik világokból érkező gonoszokat sem fogják túlzásba vinni. Mivel Doc Ock jelent meg először a trailerben, ráadásul róla többet is hallhattunk, mint másokról, szerintem ő lesz a főgonosz, a többiek meg leverhető al-gonoszokként térnek vissza.
-
Na, mivel a felszíni járműveket kevésbé szeretem, mint az űrhajókat, meg Donáttal sem szeretnék kicseszni (még egyszer
), ezért itt kevesebb hajóval álltam elő.
THE PHANTOME MENACE
AAT tank
MTT droid csapatszállító
STAP (a droidok fegyveres lebegő platformja)
Sebulba fogata
Anakin fogata
ATTACK OF THE CLONES
Koro-2 Exodrive légisikló (Zam Wessell siklója)
XJ-6 légisikló (Obi-Wan és Anakin "kölcsönkért" siklója)
AT-TE
Flitknot légirobogó (Dooku cangája
)
Magnaline 3000 légibusz
REVENGE OF THE SITH
Magnaline 3000 wookiee katamarán
HAVw A6 Juggernaut (a nyolckerekes guruló istencsapása)
AT-RT (a kétlábú lépegető)
AT-AP (a háromlábú lépegető)
A NEW HOPE
X-34 terepsikló (Luke siklója)
V-35 Courier sikló (Mos Eisley-ben látni egyet, meg egy áll Owenék garázsában)
Jawa homokkúszó
Flare-S robogó (ez gázol majdnem el egy rontót)
THE EMPIRE STRIKES BACK
T-47 hósikló
AT-AT lépegető
Storm IV Twin-Pod felhőjáró
RETURN OF THE JEDI
AT-ST
74-Z birodalmi robogoó
LO-KD57 vitorlás (Jabba vitorlása, a Khetanna)
Batha-II teherskiff (a Khetannát kísérő skiffek)
THE FORCE AWAKENS
Rej robogója
Könnyű gyalogsági sikló (az Első Rend hósiklója, ezzel ment Rey és Finn a hőoszcillátorhoz)
THE LAST JEDI
Első Rend AT-AT
Első Rend AT-ST
AT-M6
AT-HH (ezzel vontatták a faltörő lézerkost)
V-4X-D sísikló
Zephyr GB-134 cantonicai rendőrsikló
Cantonicai vízi/légi jacht
THE RISE OF SKYWALKER
Arunskin 75D szkimmer (ezzel száguldoztak Rey-ék a Pasaanán)
HS-19 szkimmer (ezzel száguldoztak Poe-ék a Pasaanán)
125-Z lánctaépas robogó (ezzel száguldoztak az Első Rend katonái a Pasaanán)
DN-25 lánctalpas (Lando járgánya a Pasaanán)
UA-TT (az Első Rend két- és féllábú lépegetője a Kijimin)
Tengeri szkiff (ezzel száguldozik Rey a Kef Biren)
-
1
-
-
Ez az első film a jelenlegi fázisból, ami tényleg érdekel is. És most már nem csak kicsit, de k*rvára. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan hozzák ezt az egészet össze, mert ez azért nem kis feladat.
SpoilerMár a gonoszok és jófiúk sokasága is kifoghat a rendezőn, hát még az, hogy ezt az egész multiverzumosdit meg kell magyarázni a nézőnek (amit itt még külön nehezít az, hogy Peter Parkernek három különböző változata van nem csak mentalitásban, de fizikálisan is - szó szerint ez három különböző ember). És csak két óra van arra, hogy eladják az egészet tokkal vonóval.
Mattet pedig baromi jó látni. Remélem, a jelmezét is felölti majd.
-
2
-
-
1 órával korábban, Donát írta:
Lol én azt hittem 2022 volt az eredeti céldátum. Akkor jelenállás szerint csak a forgatás csúszik.
Na, csak kiderül a végén, hogy megint a sajtó csinál a bolhából elefántot.
Mint a Slave I-nél, amiről már háromszor megírták (az amerikai IGN vezetésével), hogy a gonosz Disney átnevezte, legutóbb már a "hivatalos" szót is használták címben, közben a starwars.com-on a mai napig Slave I a neve.
-
1
-
-
Milyen jó kis össznépi dzsembori volt az a starwars.hu-n. És ki gondolta akkor, hogy nem ez lesz az utolsó Star Wars film. Ha belegondolok abba, hogy most meg azon lamentálunk, hogy vajon a Rogue Squadron lesz-e a 12.(!!!) Star Wars mozifilm, vagy valami más... Hát na, eltelt az a 17 év. Ja és közben várjuk azt a sorozatot, amiben Ewan McGregor és Hayden Christensen visszatér korábbi szerepébe, méghozzá egy élőszereplős tévésorozatban. Ezt sem gondoltuk volna akkor.
Arra viszont emlékszem még, hogy valaki elkezdett azon háborogni a trailer után, hogy megmutatták benne, hogy Palpatine az Uralkodó, azaz Darth Sidious.
-
3
-
2
-
1
-
-
Boldog születésnapot!
-
1
-
-
20 perccel korábban, MissKarrde írta:
Akkor várj még egy kicsit a 2. rész után, mert DV nagyon szeretné a Dűne Messiását is vászonra vinni.
Egyrészt tudod, hogy engem a folytatások már nem igazán érdekelnek. Másrészt, a Dűne Messiása már egy másik, új sztori sztori, nem pedig a Dűne Part 3. A BD-nél meg pont az lesz a lényeg, hogy a Dűne egészben legyen, a két film, ami együtt tesz ki egy sztorit, a Dűnét. Majd a Dűne Messiásánál várok, ha azt is két részben csinálja meg, mert akkor az meg úgy fog egy sztorit alkotni.
-
1
-
Az Obi-Wan Kenobi sorozat
- Obi-Wan Kenobi
Hozzászólás ideje: · Szerkesztve: - Dzséjt
Nem biztos, hogy ez a legbiztatóbb idézet, mert hát, szegény Viceroy hiába volt türelmes, nem azt kapta meg végül, amit akart, hanem, ami járt, de azzal nem volt elégedett. Azért reméljük, a mi türelmünk jobb jutalmat eredményez.
Fura, de ez például egy baromi általános jelenség a gamer piacon, ahol egy rahedli nagy kiadó már a nagy show-k előtt ellövi minde puskaporát, aztán az expókon meg nincs semmi érdekes. Ez valami mai divat, vagy mifene.