Dzséjt összes hozzászólása
-
A The Mandalorian sorozat
De éppen ez az, hogy egy ilyen huszadrangú mellékszereplőtől ilyet várni teljesen felesleges. Semmilyen hatása nincs a történetre, mert csak egy Bo-Katanhoz tartozó biodíszlet. Senkinek nem hiányzik se az az előtti, se az azutáni részekből, és abban a részben sincs jelentőssége, amiben szerepel. Ugyanez igaz a csajra is. Rá csak azért emlékszünk jobban, mert összeverekedett Boba Fett-tel, de ha éppen a faszi lett volna ott, akkor ő kapta volna ezt a nem túl fajsúlyos momentumot. Biodiszletként csereszavatosak. Nincs több jelentősségük, mint a Royal Guardoknak, a Preatorianus Guardoknak, a MagnaGuardoknak vagy a Ren Lovagoknak. Faszán néznek ki XY mellett, meg meg lehet velük akciózni.
-
Az Ahsoka sorozat
Én is egy lezuhanásban látom a megoldást, amihez a khaosz sem nagyon kellene. Ha a csillagromboló lezuhan, és Lambda és Sentinel megsemmisült a zuhanásban - amire nagy az esély, ha a hajó hasra esik, hiszen a hangár alul van -, akkor könnyen évekre egy ismeretlen bolygó rabjaivá válhatnak. Ilyen körülmények között még az összefogás Ezrával is működhet, hiszen a fiú azon képessége, hogy képes összehangolódni állatokkal, hasznos lehet egy ismeretlen világon. Illetve talán még az is reális lehetőség lenne, hogy Thrawn a purgilektől megszabadulva és a Chimaerát megjavítva nem tér vissza a Birodalomba, hanem hazatér a chissekhez és ott tartja Ezrát is. Erre persze azért jó indok kéne, hiszen, amikor Thrawn otthagyta a Birodalmat, az még nem volt pusztulásra ítélve. Éppen ellenkezőleg, kisebb-nagyobb döccenői ellenére a hatalma teljében volt, ráadásul Thrawn a Halálcsillagról is tudott, ami a céljait eléggé jól szolgálta volna. Esetleg még az, hogy Ezra valahogy elvált Thrawn-tól, és a főadmirális bár visszatért a Birodalomba, Sidious elküldte, hogy az Ismeretlen Régiókban épülő birodalmi szárnyat felügyelje. Bár részleteket még nem tudunk, de az már ismert, hogy az Exegolon az ep5 után nem sokkal már nem csak Snoke elődök voltak, de a Xystonok is javában épültek. Nyilván az Ismeretlen Régió meghódítását célzó törekvések jóval ezelőtt indulhattak el. Igen, én is így érzem, ezért is lenne nagy kérdés, hogy ha Thrawn visszatért a Galaxis ismert részébe, akkor mi van Ezrával? Mert az ettől a Thrawntól karakteridegen lenne, ha egy ilyen összefogás után nem engedné el.
-
Az Ahsoka sorozat
Hát a TCW-ben és a Rebelsben látottak alapján a hajók csak 1-2 másodpercig maradnak benn a hipertérben hiperhajtómű hiányában. Pont a Rebels-nek van egy jelenete, ami prezentálja, hogy mi játszódna le, ha a bálnák elengednék a Chimaerát. Bár persze semmi akadálya annak, hogy egy ilyen után pont a khaoszban kössenek ki, hogy ott aztán a hiperhajtómű megjavítása után Ezrára kelljen hagyatkozniuk. Ugyanakkor egy ilyen összefogás azt a kérdést is felveti, hogyha ezután Thrawn vissza tudott térni a Galaxis ismert szegletébe, mi történt Ezrával? A főadmirális hálája jeléül lesittelte évekre? Bár az igazi kérdés szerintem inkább az, hogy hol voltak ezek ketten az elmúlt közel 10 évben? A yavini csata előtt pár hónappal tűntek el, és elvileg az endori, de még inkább a jakkui csatáig egyikük sem térhetett vissza, hiszen már az is necces, hogy Ahsoka kivonta magát a polgárháborúból, ezt nem kéne még megfejelni azzal, hogy a Birodalom legnagyobb lángelméje is távolmaradt a polgárháborút lezáró két legnagyobb csatától (jakkui és endori), és a lázadást teljes mellszélességgel támogató, annak egyik vezéralakjává váló és abban magasabb katonai pozíciót betöltő Ezra sem tért vissza a Szövetségbe Sidious legyőzésének idejére. Szóval mindenképpen olyan megoldás kell, ami magyarázatot ad arra, hová tűntek ők ketten. A khaosz ehhez talán túl szegény. Úgy értem, ha meg tudják javítani a hiperhajtóművet, és ott van Bridger, akkor onnan nem telhet évekbe kikeveredni. De ha még Ezra meg is makacsolja magát, a chiss-ek elég sűrűn járnak arra ahhoz, hogy rádión elérhetőek legyenek. Ez egyáltalán nem kérdés, ha láttad az ep3-at és a TCW-t, ugyanis mindkettőben volt példa arra, hogy ezeket a nem kívánatos lyukakat elég gyorsan be tudják zárni páncéllemezekkel vagy erőterekkel.
- Star Trek
-
Az Ahsoka sorozat
De mi van a bálnákkal? A Chimaera nem a saját hajtóművével, hanem purrgilek által vontatva lépett be a hiperűrbe. Őket meg eleve Ezra "irányította" az Erővel. Ha viszont valami veszély keresztezi az útjukat, akkor Ezra Thrawn nélkül is ráveheti a bálnákat a baj kikerülésére, hiszen ehhez alapból ért. Ha meg a purgilek a veszély jelére lekapcsolódnak a csillagrombolóról, akkor a Chimaera, mivel működésképtelenné vált, egyszerűen kiesik a hiperűrből. Ezután persze megjavíthatják a hajót, de ha a hiperhajtóművet helyrehozzák, akkor nyilván a navigációs számítógép sem marad le a listáról. Ám, ha az ne adj isten valami kellemetlenség miatt javíthatatlan, és az 1300 méteres hajóra tartalék sem került fel, sem annyi pótalkatrész, hogy abból akár újat is építhetnének, akkor is elég lenne egy asztromechanikai egységet rácsatlakoztatni a hiperhajtómű vezérlésre, és mehetnek.
-
Frank Herbert - Dűne
Imádom a Dűnét. 14 éves koromban olvastam először, és olyan nagy hatást gyakorolt rám, hogy azóta is imádom a sci-fibe kevert politikai machinációkat és az űroperát. A stílusa, a világa és a hangulata rabul ejtett és azóta nagyon sokszor elolvastam. Talán ezt a könyvet olvastam életemben a legtöbbször. Olyannyira szeretem, hogy a folytatásaiban sosem kezdtem bele, nehogy elrontsák számomra. Annyira élvezni úgysem tudnám őket, mint az első könyvet. Hogy a Lynch-féle Dűnéről mi a véleményem? Nos... Rettenetesen utálom a 2001 Space Odyssey-t. Iszonyú unalmas és értelmetlen filmnek gondolom a Blade Runnert. És azt hiszem, itt eléggé közismert, hogy hogyan viszonyulok a Prometheushoz. De inkább minden hónapban megnézném ezt a három filmet egymás után tízszer, szünet nélkül, minthogy még egyszer akár egy másodpercet is látnom keljen abból az ótvaros szarból, ami a Dűne megcsúfolása. Ami a Hallmarkos minisorozatot illeti, nos... Más lehetőség híján azok voltak a legjobb Dűne feldolgozások. A maguk szintjén egész jók voltak, volt hangulatuk, a könyvet is úgy-ahogy jól követték, de persze 2000-ben hol volt még a tévés filmtrükktechnika ahhoz, hogy kiszolgáljon egy ilyen opuszt. A készítők beleadtak apait-anyait, de azért sokszor nagyon kilógott a lóláb. Ennek ellenére szerintem egész jó filmek. És akkor most itt van Denis Villeneuve Dűnéje, amit ma este megnéztem, otthon, a kényelmes fotelemben, egy pohár Chianti társaságában. Ennek egy oka van: valamikor év elején úgy döntöttem, hogy én már nem nagyon fogok moziba járni. Sosem voltam nagy rajongója a moziélménynek, jobb szeretek a négy fal között egyedül vagy haveri társaságban filmet nézni. Szóval a jövőben valószínűleg már csak a Star Wars, esetleg a Jurassic World: Dominion miatt megyek el moziba, más miatt aligha. Eleve, az elmúlt pár évben is csak Star Wars, Jurassic World és MCU miatt mentem moziba, szóval nem ér nagy veszteség. De elkanyarodtam. Szóval megnéztem, és ejha. Hát lenyűgöző. Ha egy szóban kéne összefoglalnom, akkor azt mondanám: monumentális. Villeneuve remekül ért a nagyjelenetkhez, ez már a Blade Runner 2049-ben is jól átjött - apropó, végig bíztam Villeneuve-ben, hiszen ő az az ember, aki a fent véleményezett Blade Runnernek olyan folytatást hozott, amit én is nagyon szerettem. Szóval, ez a film monumentális. A rendező remekül áthozta a Herbert által leírt hatalmas, eposzi elemeket. Legyen szó a Caladanról felszállű űrhajókról, az Űrliga csillagközi utazást biztosító megstruktúrái vagy éppen Arrakeen látképe mind-mind monumentálisak. És ezeket a hatalmas pillanatokat mintegy keretbe foglalják Arrakis és Caladan gyönyörű látképei, a végtelen óceán és a végtelen dűnék látványa. A film fényképezése és az operatőri munka csodálatos, ez a film egyszerűen szemet gyönyörködtető. De remekül átemelték az űrhajókat, a toptereket, az aratókat - röviden, Villeneuve megelevenítette a könyv világát. A film ezután már csak két dolgon hasalhatott volna el. Az egyik a színészek, a másik a sztori átemelése. Előbbivel nekem nincs bajom. A Paul Atreidest megformáló Timothée Chalamettől kicsit tartottam, túl babaképűnek találtam Paul szerepére, de végül is ez nem furcsa, ha az ember végiggondolja. Ő Caladan "édenkertjében" született, ezt tükröznie is kell. És persze a fejlődését is tetten kell majd érnünk, hogyan lesz a gyerekből a Kwisatz Haderach. Szerencsére Chalametben megvan a hercegi szikra. És a többi színésszel is elégedett vagyok, különösen tetszett Oscar Isaac, mint Leto Atreides herceg, Stellan Skarsgård Harkonnen bárója és Josh Brolin Gurney Halleckje. Tehát Leto és Gurney nem lett teljesen jól átültetve, de még így sem volt velük bajom. Igazából csak egy színészre mondanám, hogy mellényúlás, méghozzá a Jessicát alakító Rebecca Ferguson. A könyvben Jessica egy anyatigris, akinél ez a default mód. Ráadásul nemesi aura veszi körül, aki belép a terembe, és mindenki neki hajbókol. Emellett Leto odaadó szeretője, legfőbb bizalmasa és élete párja. Ferguson nem hozza ezt a karaktert, sőt... Ami a sztorit illeti, nos, nyilván voltak változtatások, de semmi radikális. A spoilerekben már ecseteltem, hogy kimaradt pár olyan beszélgetés, amit én ki nem hagytam volna, illetve néhány dolog másképpen zajlik le, ám nem érzem úgy, hogy ezek a film kárára váltak volna. Szertintem a legradikálisabb változtatás az Dr. Kynes nővé válása, ami egyelőre érthetetlen a számomra. De Villeneuve azt mondta, hogy erre jó oka volt, hát majd meglátjuk. Mindent összevetve, bár vannak kisebb-nagyobb kifogásaim az új Dune ellen, nem mondhatnám, hogy nem tetszett. Sőt, nagyon szép, monumentális filmnek tartom, jó űroperának és a Dűne méltó adaptációjának. Csak most aztán jöjjön minnél előbb a Part 2.
-
Egyéb fontos
Boldog születésnapot!
-
Párhuzamok
Hát igen, az ep9 olyannyira felülírta és ignorálta az ep8-at, ahogy a Disney semmibe veszi a PT-t.
-
Az Ahsoka sorozat
Én arra tippelnék, hogy ez csak jövőre fog felpörögni, valamikor a The Mandalorian 3. évada közben/után. Mivel a sztorik összekapcsolódnak, óvatosnak kell lenniük, nehogy az egyik vagy a másik felfedjen valamit, amit még nem kéne. Plusz 2023-nál előbb szerintem esélytelen, hogy megjelenjen, úgyhogy még nem is kell vele kapkodni. Ugyanez vonatkozik a Rangers of the Republic-ra is.
-
Aranyfénykard III - Legjobb főszereplő karakter
Talán még Yodát fel lehetne venni a listára, mégis csak benne van kisebb-nagyobb formában a 9-ből 7 filmben, és elég jelentős ráhatása volt mindhárom trilógia sodrára.
-
Aranyfénykard III - Legjobb mellékkarakter
C-3PO Holdo Paige Tyco Mace Windu Piett admirális Nute Gunray Sebulba Pryde Wedge Antilles Wicket Jar Jar Binks Maz Kanata
-
Aranyfénykard III - Legjobb férfi mellékszereplő (színész)
Megkérdeztük erről Hugs Hux tábornok közeli munkatársát is, Edrison Peavey kapitányt, aki szűkszavúan nyilatkozott:
-
Chapter 16: The Rescue
C-3PO sem tudná számon tartani, olyan sokszor. Bár én a 26. perctől szoktam elkezdeni, mert nagyon tetszik, ahogy a Dark Trooperek visszasasszéznak a hajóra és megállíthatatlan erőként nyomulnak a híd felé.
-
Kylo Ren legfőbb vezér
Ugyanoda került, ahová néha elugrott Jango egyik pisztolya a geonosisi arénában, Vader maszkjának alja a komp rámpájánál és annak a praetorianus őrnek a fegyvere, akit Rey utolsóként vágott le. Tippre azt mondanám, hogy vágási baki áldozatává vált.
-
Aranyfénykard III - Legjobb női főszereplő (színész)
Végül is három színésznő közül könnyebb lehet eldönteni, ki a legjobb, és miért pont Natalie Portman az.
-
Aranyfénykard III - Legjobb főszereplő karakter
Köszi az észrevételt, kijavítottam őket.
-
Aranyfénykard III - Legjobb női főszereplő (színész)
Mert így egységesen 9 jelölt van minden kategóriában. Pech, hogy a Star Wars a Disney előtt alig mutatott fel érdemi női szereplőt, pláne főszereplőt. De ezt nem lehetett volna esetleg akkor szóba hozni, amikor erről beszéltünk két és fél héttel ezelőtt? Tök jó, ha akkor vannak felszólalások valami ellen, amikor már elkezdük a játékot... Persze most is át lehetne variálni, semmi akadálya, csak azért bosszantó, hogy utólag van reakció, nem akkor, amikor épp tárgyaljuk a dolgot. És nem is egyik napról a másikra dőlt el.
-
Aranyfénykard III - Legjobb főszereplő karakter
Hivatalosan Rey Skywalker, mivel azt a nevet vette fel, míg a Palpatine nevet sosem használta (igazából még az sem biztos, hogy az apja használta). Ugyanúgy, mint Han Solo, Padmé Amidala vagy Leia Organa. Egyik esetben sem a születési családnevüket viselik, amit Hannál nem is tudunk, a másik két esetben meg Padmé Nabeirre és Leia Amidala Skywalker.
-
Aranyfénykard III - Legjobb női főszereplő (színész)
Ez így van, de ezt már megbeszéltük.
-
Aranyfénykard III - Legjobb férfi mellékszereplő (színész)
Bennem is felmerült Kenny Baker, de ő semmit nem ad hozzá R2-hoz, azon kívül, hogy bionikus távirányító volt, és ki is váltották, amint a technika megérett rá (ep1). Nem adta a hangját, nem kölcsönözte a testbeszédét, R2-D2 Kenny Baker nélkül is megmaradt ugyanannak. És amúgy nem is volt benne két trilógiában, az ep1 után csak hagyományból írták ki a nevét (az ep2-ben egy jelenetben volt benne a robotban, az ep3-ban ennyit sem kapott) - sőt már az ep1-ben is bőven sok olyan jelenet van, amiben sima távirányítású R2 szerepel. Az R2 karakternek van helye, de szerintem Bakernek nem sok.
-
EPVIII elemzés
The Last Jedi Chapter 9: Island Life Time: 0:19:59-0:22:50 Tartalom – Nem maradt fény Kylo Renben – mondja Rey a megtörten gubbasztó Luke Skywalkernek. – És egyre erősebb lesz. Az Első Rend heteken belük uralni fogja az összes jelentős rendszert. Szükségünk van a segítésgére. Szükségünk van a Jedi Rend visszaállítására. – Előre lép. – Szükségünk van Luke Skywalkerre. E szavak hallatán Luke úgy néz fel a lányra, mintha azt kérte volna, hogy legyen kedves Darth Sidioushoz. – Nem kell nektek Luke Skywalker. – Hallotta, amit az imént mondtam? – kérdi Rey teljes értetlenséggel. – Mit gondolsz? Hogy egy lézerkarddal fogok szembenézni az egész Első Renddel? Mégis mit hittél, mi fog itt történni? Azt hiszed, ok nélkül jöttem a Galaxis legeldugottabb szegletébe? Menj el innen! – Nem megyek el maga nélkül – kiált Rey a távozó Jedi mester után. Ahch-To csendes szigetét körberepülik a porg rajok, miközben partját a vad hullámok mossák. Eközben Luke nekilát napi programjának, Rey pedig árnyékként követi. Végignézi, ahogy megfeji a sziklás parton sütkérező thála-szirének egyikét és jóízűen belekortyol zöldes tejükbe. Aztán egy magas sziklaperemre követi az ifjúnak már nem mondható Skywalkert. Itt Luke ledobja málháját, majd egy farúdba kapaszkodva elrugaszkodik. Rey riadtan kiált utána: – Óvatosan! Luke azonban már a szemközti sziklaperemen kapaszkodik, és úgy néz vissza rá, mint Han Solo az Endoron, amikor az ifjú Jedi óva intette a korelliait. Épp csak ki nem mondja: hé, nekem beszélsz? Ezután Luke a rudat használva – amiről kiderült, hogy valójában egy hatalmas lándzsa – leszúr egy méretes halat. S ezzel egyidőben viharfelhők gyűlnek össze a sziget fölött, nem sokkal később pedig komoly zápor csap le. Az eget villámok világítják meg, a hullámok moraját pedig elnyomja a mennydörgés. Luke mindezzel dacolva cipeli a vállán friss zsákmányát. Rey viszont küszködik az elemekkel, de még így is képes meglelni a nyugalmi pillanatokat. Az egyik ilyen esetben kézbe veszi nyomjelzőjét és szórakozottan forgatni kezdi, miközben Luke kunyhója előtt várakozik. Az ajtó feltárul, és a kilépő Jedi megrökönyödve konstatálja, hogy a lány még mindig ott van. – Az idődet vesztegeted – mondja Luke távozás közben. Rey olyan kedves pillantást lövel felé, amilyennel eddig még Kylo Ren szem szembesült. Fejezet vége ------------------------------------------------------------------------------------------------ Nos, talán ez az a jelenetsor, ami végkép tönkretette ezernyi ősrajongó gyerekkorát. Luke Skywalker, a hatalmas Jedi Mester, csak egy parasztember mindennapjait éli. Gusztustalan módon „tehéntejet” iszik, és Jedikhez nem méltóan halászik, miközben választ kapunk arra a sorsokat eldöntő kardinális kérdésre, hogy mégis hogyan élt túl éveket Luke egy szigeten, ami ugye ugyanezen ősrajongók gondolatai abuzálta az ep7 után. Ja, választ kaptak rá, csak ez nem tetszik nekik, mert a parasztfiúból lett Jedi mester már nem élhet parasztként. Pedig Luke ebben a formában közelebb áll ahhoz az emberhez, akit megismertünk, mint bármikor máskor. És pont ez a szép az ep8 Luke-jában, hogy bár más, mint korábbam, valamelyest mégis visszatért a gyökerekhez. A tatooine-i farmerélet itt kifizetődővé válik, hiszen nem finnyáskodik fejés előtt, nem büdös neki a kétkezi munka. Azért kíváncsi lennék, hogy a kacsalábon forgó Jedi Templomban felnőtt Mace Windu is lealacsonyodott volna erre a szintre. Ráadásul Luke a természettel való harmóniában éléssel valószínűleg közelebb áll a Jediség alapjaihoz is, mint az egész bolygó teljes természetét felemésztő technológiai rémálom közepén egy tech-palotában éldegélő Jedik valaha is álltak. Az meg már csak a slusszpoén, hogy ezzel Johnson tényleg megmutatta azt, amint annyit trimmeltek a „rajongók” az ep7 után. És ez nekem nagyon tetszik, mármint az, hogy pár snittet képes volt arra szánni, hogy bemutassa Luke Skywalker mindennapjait, ráadásul úgy, hogy ezzel a karaktert is visszavezette régi önmagához, közben a régi Jedi Rendnek is fricskát mutatott. És Mark Hamill is remekül hozza a karaktert. Ahogy visszanéz a sziklapárkányról, vagy ahogy a tej megivása után felpillant Rey-re, az nagyon emlékezetes. Sugárzik belőle, hogy bármilyen egyszerűen is él, akkor is ő Luke Skywalker, a Legenda és ne egy noname kiscsaj akarja neki megmondani a tutit. Az meg már csak egy plusz extra, hogy Luke megnyilvánulása a lézerkardról és az Első Rend elé kiállásról valójában előrevetíti a film végét.
-
Star Trek
Lower Decks 2. évad Bár az első szezon is nagyon tetszett, a készítők a 2. évaddal emelték a szintet. Alapvetően laza ökörködést vártam, a jellegzetes Trek toposok szokásos kifigurázását és ezernyi utalást, megspékelve a szókimondóbb párbeszédekkel (az összes Star Trek sorozat összes epizódját egybevéve nem káromkodtak annyit, mint itt egy epizódban ). Nos, ezt hozták tokkal-vonóval, és még rá is lapátoltak egy nagy adag jósággal. Kezdjük azzal, hogy sokkal ötletesebb dolgokat tudnak kitalálni a Lower Decks egy-egy epizódjára, mint a Discovery és a Picard komplett évadjaira. Míg ott évadról évadra ismételgetik "jajj, vége lesz az egész univerzumnak, vagy kis szerencsével csak a mi galaxisunknak" sztorit, addig itt sokkal egyszerűbb megközelítéssel operálnak, ám azok mindig baromi jól sülnek el, még akkor is, amikor valami olyan történik, amit már láttunk korábban. Mert a készítők veszik a fáradtságot, hogy csavarjanak rajta. De, ami igazán tetszett, hogy karakterek szintjén combos fejlődés észlelhető. Az első évadban elindított változások éreztetik hatásukat. Beckett és Freeman anya-lánya kapcsolata szinte az egész 2. évadon végigmegy, hogy aztán egy remek záróepizódban csúcsosodjon ki. Boimler is egyre inkább lerúgja ügye-fogyott, szabálykövető stílusát, szépen egyre több magabiztosságot nyer. Rutherford is küszködik az emlékvesztéssel (sőt, nála talán a harmadik évadban több is lesz), Tendi múltját is kezdjük felfedezni, és a négyes kapcsolata is szépen erősödött. Sőt, már a bridge crew és a lowerdeckerek közti éles határvonal is kezd szépen elmosódni. S mindezek mellett a USS Cerritos is egyre komolyabb küldetéseket kap. Szóval a sok humor és fan service alatt egy egyre mélyebb sorozat lapul meg, komoly karakterfejlődéssel, érdekes sztorikkal és Star Trekkel a javából. Ha a készítők így folytatják, a Lower Decks lehet a Star Trek TCW/TBB-je, csak humorosabb kiadásban.
-
Aranyfénykard III - Legjobb férfi mellékszereplő (színész)
Na, ez meg jól kiment a fejemből. Én még bedobom őket a kalapba: Ahmed Best (Jar Jar Binks) David Prowes (Darth Vader) James Earl Jones (Darth Vader voice) Frank Oz (Yoda)
-
Rohamosztagosok
Elég nehéz megreformálni azt, aminek a kezdetektől nincs semmi értelme. Az ep5 az egyetlen film, amiben megpróbáltak a rangokba valami értelmet vinni, de az ep4-ben teljesen logikátlan és össze-vissza van, az ep6-ban meg minden birodalmi ugyanazt a rangjelzést használja. A Solo, a Rogue One, a Rebels, de még a The Mandalorian is az ep4-et vette alapul. Ahhoz, hogy ezt megreformálják, minden filmben és sorozatban egyesével kéne kijavítani minden olyan karakter ruháját, aki valamiféle rangjelzést visel. Szóval ez 1977-től kánonilag keszekusza, és a Disney is ehhez igazodott, Lucas iránymutatásához, aki hat filmből ötben ad-hoc használta a rangokat mindenkinél, és ettől az irányelvtől a The Colne Warsban sem tért el. Pont a régi, mindenbe valós logikát és realitást becsempészni igyekvő Legends művek baszták el az egészet anno, ugyanis teljesen inkonzisztenssé váltak a művek ezen a téren, sőt nem egy esetben odáig merészkedtek, hogy a filmekben szereplő dolgokat írták felül - aztán meg ezt megpróbálták kimagyarázni. A Disney Lucas örökségét továbbvíve egyszerűen tojik rá és csak az alapokat tartja meg: tábornokok és admirálisok a vezetők (függetlenül attól, hol vagy min szolgálnak), alattuk vannak a parancsnokok és századosok/kapitányok (függetlenül attól, hol vagy min szolgálnak), aztán minden más meg ad-hoc.
-
Rohamosztagosok
Sajnos erre nincs pontos válasz, mivel mind a filmekben, mind a sorozatokban eléggé össze-vissza vannak a beosztások és a rangok. Nem minden tiszt hord a páncélján ilyen vállbiszbaszt, illetve nem minden vállbizbasz jelöl tisztet, és beosztáshoz sem feltétlen köthetőek. De a színek alapján így osztályozható: - Fekete: besorozott katona vagy death trooper - Fehér: őrmester - Narancssárga: egységparancsnok vagy százados - Kék: mesterlövész - Vörös: lángszórós vagy gránátvetős - Sárga: tüzér Összességében ez inkább dizájnkiegészítő, semmint annak megmondója, hogy a viselője milyen rangban vagy beosztásban van. Ez azt is alátámasztja, hogy a Thrawn vezette Chimaera csillagrombolón szolgáló rohamosztagosok a vállapra felfestették a hajó szimbólumát (amit a hasán visel), meg az is, hogy rengeteg rohamosztagos egyáltalán nem visel vállbizbaszt, függetlenül a rangjától, míg a sandtrooperek meg mindegyike visel feketét vagy narancssárgát. Ugyanígy arról sincsenek konkrét infók, hogy az egyes katonai egységeket milyen rangú katonák vezetik, mert a Birodalomban ez sem valami átlátható. Legfeljeb a KNH felépítéséből következtethetünk. Ez alapján a következő lehet a vezetői beosztás: - Légió: parancsnok vagy tábornok - Ezred: parancsnok - Zászlóalj: parancsnok - Század: százados - Szakasz: hadnagy - Osztag: őrmester A fentiek azonban nem valósak, ez csak a KNH felépítése, a tábornok kivételével mindegyik elé odatehetnénk hogy klón, a parancsnok elé azt is, hogy Jedi, a tábornok elé meg csak a Jedi szót. Megjegyzem, a KNH-ban is kissé átláthatatlan a dolog, hiszen Rex századosként volt az 501-es légió parancsnoka, míg Cody parancsnokként csak egy zászlóaljat vezetett, és mindeközben teljesen egyenrangúként kezelték őket. És a Lázadók Szövetségéhez képest a Birodalom és a KNH még rendezett és átgondolt. Parancsnok volt.