
Dzséjt összes hozzászólása
-
Marvel
Az már egy elismert hiba. Egyszerűen elszámolták magukat a készítők. Az Infinity Warban ezért is mondatták ki Starkkal, hogy valójában mennyi idő telt el a New York-i csata óta, hogy ezt a képzavart feloldják. Azt már ne kérdezd meg, hogy utólag miért nem lehetett javítani a BD kiadásra, amikor a hibát már a mozipremierkor felrótták nekik. Pedig csak át kellett volna írni a szöveget, szerintem tíz dollárba nem fájt volna egy ilyen pici korrekció. De a lényeg, hogy nem kell azzal törődni, az egy az alkotók által vétett csúnya hiba, de el is ismerték, hogy elszámolták, mert valamiért az Iron Mant vették alapul. De még ez sem teljesen korrekt, mert hivatalosan az Iron Man 2009 februárjától novemberéig tart. Szóval a Spider-Man alkotói leginkább az Iron Man bemutatójához igazodtak valamiért, nem az MCU kronológiához. Amúgy négy év telt el a New York-i csata és Toomes bandájának elcsípése között. Érdekes, hogy engem ez az egy dolog, ami nem zavar a filmben a későbbiekhez képest. Bár tényleg más Norton Bannere, mint Ruffalóé (aki szerintem a valaha volt legjobb Banner), de úgy érzem, hogy a TIH-ben történtek miatt lett az árnyékától is félő, minden nesztől stresszelő Bannerből az a nyugodt, kimért és kissé cinikus Banner, aki aztán a The Avengerstől ismerünk. Mert alapvetően attól félt, hogy előbújik belőle Hulk és kontrolálhatatlan pusztításba kezd. Ez nem is volt alaptalan félelem. De a The Incredible Hulk végére megtanulta kezelni az érzelmeit, legfőképpen az indulatait ("I'm always angry.") és ezzel elmúlt a Hulk előbújásától való félelem is. És több-kevesebb sikerrel tudta is kontrollálni Hulkot. A kevesebb rész Lokinak, Wandának és magának Hulknak köszönhető. Amúgy szerintem sem kár, hogy másokat nem hoztak át. Stern sztoriját amúgy lezárták egy képregénybe, a többiek meg nagyjából nullák. Az a kevés említés, és Ross áthozatala szerintem bőven elég. IW utóhatás spoiler a The Incredible Hulkkal kapcsolatban.
-
Marvel
A Black Panther pedig biztosan előbb játszódik, mint a Spider-Man: Homecoming. Előbbi elején bemondják, hogy Wakanda királya csak egy hete halott és a filmben nincs combosabb időugrás. Utóbbiban pedig kiírják a Civil Warral egy időben (vagy abban ) játszódó prológ után, hogy két hónap telt el. A Doctor Strange-t meg elég nehéz belőni, mert az összes MCU film közül talán az öleli fel a legnagyobb időt (a First Avenger talán veri, de nem biztos). Kaecilius 2015. októberében lopja el Cagliostro Könyvét. Strange 2016. februárjában sérül meg, három hónappal a Civil War kezdete előtt. Azzal párhuzamosan kezdi meg képzését Kamar-tajban (május), 2017 januárjában találkozik először Kaeciliusszal. Mordo stáblistás jelenete júliusban játszódik, míg Strange jelenete októberben van. Szóval a Doctor Strange az elejétől a végéig több több mint egy évet fed le, és az Ant-Man után kezdődik, és a Civil War, Spider-Man és Black Panther után fejeződik be.
-
Értékeld a filmet
Ha ezt hatszor mondod el, akkor sem fogjuk másképpen érezni. Nem ugyanaz, de olyan érzés, kib*szottúl k*rvára megdöbbentő mindkettő. Ebben hasonlítanak számunka! Capisce?
- A Resistance animációs sorozat
- A Resistance animációs sorozat
-
A Resistance animációs sorozat
Szerintem azért még ne könyveljétek el, hogy a Resistance-ban semmit sem fogunk megtudni legalább Snoke-ról. Nehezemre esik elképzelni, hogy azért készítenek egy komplett sorozatot ebben az érában, az ep7 előtti időszakba, mert az új trilógiával kapcsolatos legfontosabb kérdésekhez hozzá sem akarnak szagolni. Ráadásul rengeteg mozgásterük van, hiszen csak annyit tudunk, hogy Ben még együtt volt Luke-kal hat évvel az ep7 előtt, illetve akkor alakult az Ellenállás és akkor még csak a beavatottak tudtak az Első Rendről. Ilyen csekély tudás mellett sok minden bemesélhető. Snoke eredete például olyan dolog, amit bármikor, bárhol el lehet mesélni, hiszen eme információ megismerése még a szereplők előtt sincs kőbe vésve. És Snoke rejtélyének feltárására ez a sorozat teljesen alkalmas, pláne, hogy sok infót elég szóban átadni. De flashback formájában akár képileg is megalkotható.
-
Trailer
Milyen megvilágítás az, ami csak a hófehér fegyvert és páncélt színezi át egyértelműen tiszta aranyra?
-
Egyéb fontos
Boldog születésnapot, Nabo!
-
Trailer
Kíváncsi vagyok, ki ez az aranyos rohamosztagos. Biztos nem valami mezei csóka.
-
Értékeld a filmet
Pedig a meglepetés miatt nevezem én is annak. Egyszerűen megdöbbentő, nagyon megdöbbentő és előre nem látható fordulatról van szó. Nem kell egy az egyben olyannak lennie, mint az ep5 vallomása. Egyszerűen csak brutálisan megdöbbentem, ahogy valószínűleg azok is, akik anno az ep5-ben szembesültek azzal, hogy Vader Luke apja. Nyolc Star Wars film után én is átérezhettem SW-ben a meglepetés erejét, amire egyszer sem volt eddig precedens.
-
Értékeld a filmet
De az teljesen. Az a pont, amikor oldalba böki a kard, és a száját is eltátja, az hatalmas. Ott szinte biztos, hogy rájött, hogy mégis el lehet árulni. Nagyszerű! Imádom! És persze, ahogy után Rey kezébe repül A Fénykard, és az a zene. Top 5 SW jelenet.
-
Trailer
Lőjenek le, de nekem ez sem tetszik jobban, mint amit eddig a Resistance-ból láttunk.
-
Értékeld a filmet
Végig én sem néztem sokszor, de heti egyszer a fontosabb jeleneteket tuti megnézem. Snoke opldalba bökését heti kétszer is, azzal az egész jelenettel nem tudok betelni.
-
Trailer
Elkerülte a figyelmem, de tartom. Szvsz. az ep4-6-ban a modell hiába volt részletes, az akkori technika nem engedte meg, hogy ezt lássuk is. A Rebels teasere vagy éppen maga a sorozat a modern technológiának hála több részletet láttat. Az RO-ról nem is beszélve.
-
Értékeld a filmet
Ugyan elejétől a végéig még nem láttam szerintem 10-szer, de ettől függetlenül számomra a best. Komolyan, eddig akárhányszor néztem végig, mindig úgy éreztem, hogy jobban tetszik, mint az AOTC, pedig az is k*rvára tetszik.
-
Trailer
Mér' mit írtam. Telóról lusta vagyok visszakeresni.
-
Filmek
Nem klisésségre céloztam, hanem arra, hogy a vége konkrétan f*szság. Nagyjából ez van nálam is. Mindet láttam, és nagyjából egyikre sem emlékszem, pedig az új résznél van is a régiekhez kapcsolódási pont. Mondjuk ettől még érthető volt. Én is csak azért szeretem megnézni az M:I filmeket, mert egyiken sem kell gondolkodni, de legalább viccesek az irreális jelenetek és néhol izgalmas az akciójelenet. Kábé a Halálos iramban filmek szintjén van számomra.
-
SW legends könyvek
Soha, semmilyen műből nem derült ki, ki volt ez a titokzatos bpfassh-i Sötét Jedi.
-
Trailer
Én még ilyenről nem olvastam, hivatalos forrásból pláne nem. De lehet, csak én vagyok figyelmetlen, bár meglepne, ha egy sorozatot csak két évadosra terveznének. Pláne úgy, hogy már az alapokban (Ellenállás) bőven van kraft így az ep8 és 9 között. Tekintettel arra, hogy se a Disney, se a Lucasfilm üzleti megbeszélésein nem ül ott közülünk valaki, így elég nehéz ilyen költői kérdésre válaszolni. Szóval inkább kérdéssel felelnék. Honnan veszed, hogy nincs a marketing tervezetben egy lucasfilmes trailer, amit csak később, a premierhez közelebb adnak ki? Azért ne feledjük, ott annál a két cégnél nem hülyegyerekek ülnek. És a First Look Trailer megnevezést sem véletlen aggatták rá erre. Már ez egyértelművé teszi, hogy még legalább egy trailer lesz.
-
Filmek
Én vasárnap néztem meg, hát nálam a Solónál nem ült jobban, és még az M:I sorozatban is van, ami jobban tetszik, de kifejezetten élvezetes darab lett. Back to the Future 4: ilyen biztos nem lesz. Michael J. Fox képtelen lenne újra eljátszani Marty-t a betegsége miatt (még a videojátékban is csak egy kisebb szerepet tudott csak vállalni), nélküle meg legfeljebb rebootolni fogják, de az meg veszett fejsze nyele.
-
Szavazás - a negyedik évad legjobbjai
Kiemeltem Bence kategóriás posztját, így nem kell majd visszafelé keresgélni.
-
Trailer
Vagy sem. Mi nem vagyunk jó példa, mert torrentezzük, de szerintem nem olyan lényeges a diferencia. Nem veszítenek annyival több nézőt, mint amennyivel nyernek. Eleve, egy Star Wars rajongó felnőtt valószínűleg leül elé. Magamból kiindulva, rühelem a Clone Warst, mégis végignéztem, pedig már az első résztől kivert a víz. Eskü, még a Forces of Destiny is jobban tetszik, mint a CW, pedig az is szutyok. És még azt is végignéztem. És ez lesz a Resistance-szel is. Még ha nem tetszik, előbb-utóbb akkor is végignézem. Nem azt mondom, hogy mindenki az én példám követője, de sokan lehetnek még így. Szóval a veszteség talán nem is releváns a nagy egészben. Másrészt, ezek a sorozatok is fejlődnek, részben azért, hogy lépést tartsanak a sorozat kezdeti nézőivel. A TCW és a Rebels is ezért "nőtt fel". Azért lett komolyabb évről évre, mert tudták a készítők, hogy azok, akik elkezdték nézni, szintén évről évre idősebbek. És szerintem ezt a példát a Resistance is követni fogja. Ami a trailert illeti, amúgy az sem biztos, hogy ezt a Lucasfilm követte el, lehet, hogy a Diseny Chanell vagy a Disney XD csinálta. Eleve olyan vége, mintha levágták volna, ilyesféle általában a TV-ben van. Szerintem beszédes, hogy csak a Disney Youtube-csatornáján van fent, a Star Wars hivatalos csatiján nincsen. Márpedig a TCW és a Rebels esetében is elég markáns volt a különbség a Diseny által és a Lucasfilm által készített trailerek között.
-
A Resistance animációs sorozat
Ami azt illeti, a film ismeretében a trailer meglehetősen megtévesztő, mert egyáltalán nincs benne semmi olyan, amit a filmből is ki kellett volna vágni. Mi a sztori alapja, Jabba kölyke sem szerepel benne. Szóval a TCW első trailere kenterbe veri a Resistance első trailerét, ugyanakkor itt tényleg jótékonyan elhallgattak néhány olyan momentumot, ami talán nem kellett volna a filmbe. A Resistance egyelőre trailerében nem rejti véka alá azt, hogy lesznek benne börleszk poénok (amik elég régóta részét képezik az SW-nek), ugyanakkor egyelőre semmi sem zárja ki, hogy annyit kapunk, amennyit a trailerben láttunk.
-
A Resistance animációs sorozat
Emlékszem, mekkora fújolás volt ennél a teasernél. Nekem akkor is tetszett, és most visszanézve még mindig tetszik. Azt leszámítva, hogy eredetiséget nyomokban sem tartalmaz. De ha jól rémlik, ezt sem fogadta a nép kitörő lelkesedéssel: Szóval az, hogy most a Resistance sem kap sok pozitív hozzászólást a first look után, annyira nem újdonság. Biztos ez is meg fogja találni a maga rajongótáborát (és utálóit). Remélem minél többen köztük leszünk. Az éra érdekel, remélem az Első Rend utáni kémkedés sokat hozzáad az ep7-8-hoz (mivel az Első Rend működéséről és felépítéséről nagyjából fogalmunk sincs - inkább tűnnek önálló hadseregnek mint csillagközi államnak -, ha már ezt megtudjuk, szerintem megérte). A karaktereket meg csak megszokjuk.
- A Resistance animációs sorozat