Dzséjt összes hozzászólása
-
A Star Wars pilótái
Én is. Az, hogy Obi-Wan nem kiváló pilóta, Jango meg játszani akart csak vele, miközben mindent kilőtt rá a Slave I-ből, ami azon a hajón van, hát hogy is mondjam... nevetséges felvetés, nem tudom finomabban megfogalmazni. A rakéta a mi világunkban és a Star Warsban is a leghalálosabb fedélzeti fegyver egy vadászgépen, ráadásul az ep2-ben egy extrém mód hatékony rakétát mutattak be, ami úgy kerülgeti az aszteroidákat a célpont üldözése közben, hogy az már-már képtelenség (és Obi-Wan mégis le tudta rázni az aszteroidák kerülgetése közben, amik között a túlélés ugye 1 a 3720-hoz ). És ez játék? Donát, iszol te rendesen? Ha az a rakéta játékból betalál, Obi-Wannak az emlékét is kitörli. A lézer ehhez képest smafu. Hát láttuk, hogy három közvetlen találatot simán átvészelt a Delta-7, még műszaki hiba sem lépett fel. Akkor hogyan szedte volna már szét még pár találat, ha egyáltalán sikerül még eltalálni. A Delta-7 ennél azért jobban páncélozott. A lézer az SW-ben a második világháborús gépekre felszerelt géppuskának felel meg, hiszen Lucas eleve a második világháború légicsatáit ültette át űrbeli környezetbe. Ennél fogva a lézerágyú bár a legelterjedtebb az űrhajókon, a leggyengébb eszköz is. És ez benne van a filmekben is, hiszen több ízben is láttuk, hogy egy-egy találat még nem viszi szét a gépet, ha csak nem szerencsés helyen találja el (mint a második világháborúban). Ahhoz, hogy a legjobb pilóta légy, kell a vakmerőség is. Poe is az, nem is kicsit. Nem sokan repültek volna be full gázzal a Csillagpusztító hőoszcillátorába, anélkül, hogy tudták volna, mi van odabent, ahogy egy dreadnought-nak sem menne neki sok ember egy X-szárnyúval tök egyedül.
-
A Star Wars pilótái
Nem fordítva, Bomarr az elkapás alatt a Obi-Wan megölését értette.
-
1x07 - Synara's Score
Az a Bastatha volt, de az sem része az új Köztársaságnak. A Kashyyyk meg szintén nem volt akkor még része, az más kérdés, hogy ez nem a wookiee-k döntése volt, hanem az ott gyökeret vert és a bolygót éppen módszeresen pusztító Birodalomé. Szóval őket illett volna megmenteni, már csak hálából is.
-
Az Andor sorozat
Meg még tegyük hozzá, hogy Kanant és Ezrát is érezték az Erőben, hiszen az inkvizítorok rendre követték őket, plusz Sidious azt is megérezte, hogy Kanan meghalt. De persze ez olyan információ, amit csak akkor tudsz meg, ha nézed a sorozatot, nem csak ostoba papagáj módjára ugatod a máshol olvasott f*szságokat saját vélemény hiányában.
-
A Star Wars pilótái
Ezt az attrakciót el is felejtettem. Az a "simán lenyomja" azért költői túlzás, hiszen a Slave I impozáns fegyverarzenálja is csak arra volt elég egy aszteroidamező kellős közepén, hogy a hajó megkarcolódjon. Ha Obi-Wan nem lenne jó pilóta, Jango cafatokra szedi, ha nem kenődik szét mindjárt az elején egy aszteroidán. Láttuk, hogy átlagos pilóták ilyen helyzetben hogy járnak, az ep5-ben és a Solóban is bemutatták a TIE pilóták, ahogy az ep8 barlangos jelenete is ide vehető, mert a legtöbb TIE ott is az akadályokon vérzett el. A kullancsdroidokat meg kár felhozni, mert azok Anakin gépével is elbántak már egyszer, szóval, ha ők mérőfokok, akkor ebben az esetben Obi-Wan és Anakin egy szinten vannak. Sőt Anakin lejjebb, mert ő a kulancsoknak hála kis híján meghalt, Ahsoka mentette csak meg, Obi-Wan ellenben le tudta tenni a gépét egy űrhajó hangárjában és kiugrott a még mozgó hajóból harcolni. Obi-Wan kicseszett jó pilóta, csak utál repülni, ahogy azt ő maga vallja be többször is. Anakinnak meg igenis természetellenes előnyt ad az Erő az átlagos emberekhez képest. Ahogy minden Jedinek. Nyilván kiváló pilóta Anakin, de a mindenható Erővel felvértezve hogyan mérhetnénk össze egy átlagos emberrel a tudását? Ha mégis megtesszük, talán nem pont azért kéne egy Han Solónak vagy Poe Dameronnak lenyomnia, mert ők az Erő nyújtotta "dopping" nélkül képesek ugyanarra, amire ő? Mire lenne képes Poe vagy Han, ha Erőhasználók lennének? Anakin talán fasorba sem lenne velük. Qui-Gon sem véletlen a pilótatudását, hanem a jövőbelátását emelte ki. A reflex pedig tetszik vagy sem, k*rva sokat számít, de Han vagy Poe vagy Hera csak arra hagyatkozhat, Anakin ellenben a jövőt is látja. Vagy éppen Luke, aki állítása szerint jó pilóta, mégis az Erő az, aminek hála betalált a Halálcsillag szellőzőjébe. A tudásának ahhoz semmi köze nem volt. Az Erő biza természetellenes előny, így nem mérhető össze átlag emberekkel. Anakin a saját közegében, a Jedik között versenyeztethető, ahogy az Erőt nem használó pilóták is csak az Erőt nem használó pilótákkal mérhetőek össze.
-
1x05 - The Children from Tehar
Semmi gond. Valamennyit biztos elárult Thrawn, mert A Birodalom vége című könyvben azt írták, hogy Palpatine az út kiszámításához Thrawn információit is használta. Bár azt én is kétlem, hogy a Chiss-re vezető pontos út lett megadva.
-
1x08 - The Platform Classic
Nem, a Recruitban Freya Fenris lőtt a Vörös Ásszal. Szóval szerintem mindenkinek lehet. Az mondjuk már kérdéses, hogy ez mennyire jó ötlet. Tekintve, hogy elég gyorsan röpködnek, így a megbénított versenyzők jó estben a hajóikat törik össze, rossz esetben meghalnak. És hát az Ászok védik a platformot is. Szóval ezzel technikailag a saját védelmüket gyengítik. Mintha a katonák hadgyakorlat közben éles lőszerrel lövöldöznének egymásra...
-
A Star Wars pilótái
Képességeik alapján Poe, Han és Hera közel azonos szinten lehet, bár vitathatatlan tény, hogy Hera csak a Ghosttal remekelt igazán, azon kívül több űrhajót tört össze, mint Obi-Wan. Ami teljesítmény a javából. Szóval marad Han és Poe, akik mindketten remekek, de Hant már többször láttam bizonyítani meredek helyzetben, mint aszteroida mező, Kessel futam, és hát nincs még egy olyan pilóta, aki megszökött egy óriás polip és egy óriás csiga elől is, láthatatlanul dokkolt csillagromboló tornyára, ami a pofátlanság netovábbja, és tudja, hogyan kell andalogva repülni. Szóval a Neeku és Kaz által alapított "Best Pilot in the Galaxy" cím büszke birtokosa részemről Han Solo!
-
A The Mandalorian sorozat
Akkor valahogy kimaradt. Örülnék neki, nagyjából a Predator és a Jackson, a vadállat óta nem láttam semmiben.
-
A háttérben lévő történetek, érdekességek
Nekem sem tetszik, de lehet, hogy ő csak egy dublőr, aztán az arcából semmit sem láttunk volna. Így viszont borzalmas. Inkább tűnik egy Luke Skywalker cosplay-nek.
-
1x07 - Synara's Score
A Ryloth az új Köztársaságnak valóban nem tagja és az volt a téma a könyvben.
-
A The Mandalorian sorozat
Dillon? That son of a bitch?
-
Videjó játékok
Bizony, sőt a The Last of Us még a kontroller hangszóróját is használja.
-
Videjó játékok
The Witcher 2: Assassins of Kings No, a múlt héten befejeztem az második Witcher-játékot is, amit én sokáig a trilógia fekete bárányának tartottam, és még most, friss emlékekkel is azt mondom, ez a rész a leggyengébb. De ne szaladjunk ennyire előre, inkább kezdeném azzal, sokáig miért nem szerettem én a Witcher 2-t. Mert nem szerettem. Először is, a The Witcher miatt nagyon vártam, és az első nap megvettem szép díszdobozban. Telepítettem, aztán szomorúan konstatáltam, hogy a program még minimum beállítások mellett is rettenetesen szaggatott. Aki nem tudná, a Witcher-trilógia mindegyik része komoly teljesítménybeli problémákkal küszködött és bugoktól szenvedett, ezért is van az első két részhez egy Enhanced Edition, amiben nem csak rengeteg dolgot átdolgoztak, de a teljesítmény is úgy javult, hogy közben a grafika szebb lett. Szóval, nem egészen két évre a polcra került a játék, mert sajnos még az Enhanced Edition sem volt képes rendesen futni a gépemen, annyira elavult már szegény. Ennyi ideig porosodott a polcon az a program, amit annyira szerettem volna játszani, közben meg ugye kijött holmi Mass Effect 2, ami fantasy helyett a hozzám közelebb álló sci-fi zsánerben alkotott hasonlót, miközben az futott a gépemen. Szóval alaposan elterelődött a figyelmem és kicsit mérges is lettem a fejlesztőkre, amiért ilyen programot kellett készíteniük. Aztán majdnem két évvel a megjelenés után megvettem az új gépemet, amin végre futott, ráadásul maximális videobeállítások mellett. De hát ennyi várakozás, ennyi új játékokkal szerzett tapasztalat és élmény után mennyi esélye van egy játéknak arra, hogy elnyerje a gazdája tetszését? Kevés, és a Witcher 2-nek elsőre nem is sikerült. A sztori - ami számomra elsődleges fontosságú - egyes elemei számomra ugyanis érthetetlenek voltak. Mivel még nem olvastam a könyveket (akkor már kettő megjelent, de még nem vettem meg őket), így gőzöm sem volt arról, ki az a Yennefer és miért olyan fontos személy, az se volt világos, ki az a párszor emlegetett Ciri, nem ártettem a világok közti utazás koncepcióját, stb. A játék sajnos masszívan támaszkodik a könyvekre, és készpénznek veszi, hogy a játékos olvasta azokat. A játékbeli könyvek és szereplők nagyon kevés infóval látják el a játékost. A fő sztori persze tetszett, csak ott meg kicsit vakon játszottam, értem ezalatt, hogy annyira sokat segítettem Roche-nak, hogy lehetőséget sem kaptam arra, hogy Iorweth-hez csatlakozzak, és Henselt király katonai tábora a koszfészek Flotsam után nem éppen felüdülés. És ez volt még nagy bajom a Witcher 2-vel, hogy míg az első rész meglehetősen változatos tájakra invitált minket, addig a folytatásban nagyjából a koszfészek, a tetűfészek és a romhalmaz palettáján mozog. Míg a The Witcherben nagyon jó érzés volt Vízima koszos, szegényes Templomnegyedéből átmenni a tiszta, gazdagságról árulkodó Kereskedőnegyedébe, onnan meg átugrani az idilli Homályvízbe, addig az Assassins of Kingsben egyre sötétebb helyekre jutunk, ahol semmi sincs, amitől az ember kicsit jobb kedvre derülne. A Witcher 2 meglehetősen sötét játék. Ráadásul a pályák kicsik és zártak, kisebbek és zártabbak, mint az előző részben voltak, ami meg már-már röhejes, hiszen visszafejlődés történt ezen a téren. És még valami, ami miatt fújtam a programra: hiába lehet importálni a mentéseket, az első részben meghozott döntések a folytatásban ha egy szót érdemelnek, már sokat mondtam. Adda túlélését megemlítik, de az első végigjátszás során nehezen megtartott semlegességem és Shani partnerül választása már az első tíz percben ment a levesbe, hiszen Geralt elkötelezte magát egy király mellett és látványosan Triss-szel hempereg. Shanit meg lerendezték a kódexben... Köszi! Mindez csak azért irritált, mert a The Witcherben abszolút nem volt szimpatikus Triss, a hölgyet csak a Witcher 2-ben kedveltem meg. Mindezeken túl még a QTE-ket, azaz a quick time eventeket is bevezették, amitől tulajdonképpen a mai napig herótom van. Szóval a The Witcher 2: Assassins of Kings nem tett rám jó első benyomást, többet végig sem játszottam. Még a Witcher 3 előtt sem, mondjuk az elsőt is talán csak elkezdtem, de be nem fejeztem akkor. Most, hogy elkezdtem a trilógiát, természetesen a második sem maradt ki, és akárcsak az első rész esetén, most is voltak fenntartásaim. De ezúttal nem a grafika és az elavult játékelemek miatt, hanem a fentiek miatt. Mert az idő ebben az esetben nem szépítette meg az emlékeket. Szerencsére ezúttal is pozitív csalódás ért, sőt mivel annyira nem tetszett anno a Witcher 2, nosztalgia helyett teljesen új élménnyel gazdagodtam - már csak azért is, mert valóban voltak benne újdonságok. De kezdeném először azzal, amiről a véleményem nem változott. A legfájóbb pont most már az, hogy kisebb és zártabb, mint az elődje, ami a Witcher 3 hatalmas, nyílt világa után még fájóbb. Nem is értem, miért hitte azt a CD Projekt RED, hogy ez így jó lesz. A La Valette kastély még érthető, elvégre az egy hatalmas vár, folyosókkal, várfallal, zárt udvarokkal. Még érthető, bár itt is megbicsaklik már a koncepció, mert van egy szakasz, amikor a várban álló házak között lehetne grasszálni, de az is igen zárt. Tulajdonképpen az egész játékot, járjunk bárhol, le lehet azzal írni, hogy klausztrofób érzést kelt, még akkor is, amikor a szabadban vagyunk. Mert hiába szaladgálhatunk szabadabban Flotsam erdejében, vagy a felső-aedirni területeken fekvő Vergenben és a kaedweni katonai tábor, mindig láthatatlan falakba fut az ember. És a klausztrofóbiát még erősíti is, hogy fényes nappal is olyan, mintha félhomály lenne. Ehhez még tegyük hozzá azt, amit fent említettem, hogy a helyszínek sem túl változatosak, nincs vidámabb táj, még Vergen is túl ősi és sziklás, kissé romos is ahhoz, hogy jó érzés kerítse hatalmába az embert. Az meg már csak hab a tortán, hogy a Witcher 2-ben sok szereplő még Witcher-mércével mérve is rettenetes ember. Emellett a grafika kicsit mellbe vágott. Arra emlékeztem, hogy a The Witcherhez képest nagyot fejlődött, és a mai napig nem mondanám rondának, de a bevilágítás és Geralt megjelenését tekintve eléggé hozzá voltam szokva a Witcher 3-hoz. A játék látványa kicsit olyan, mintha túltolták volna az effekteket. Az első rész után ámulatba ejtett, de így a harmadik után már kicsit fura, az első rész grafikáját elavultsága ellenére stílusosabbnak tartom. Persze a csúcs az a hármas számú. És akkor jöjjenek a pozitívumok. Most, hogy a könyveknek és a Witcher 3-nak hála sokkal jobban képben vagyok a világgal, így a történetet már teljes egészében élvezhettem, nem vakargattam a fejemet a királyok nevét hallva, sem azon, miért olyan fontos Yennefer, vagy milyen helyről rabolta el őt a Vad Falka, vagy mi fán terem a nilfgardi, egyáltalán mi ez az egész kavarás a királyok és varázslók között. Sőt a Vad Falkát is jobban meg tudtam most emészteni - amihez amúgy az is kellett, hogy most sokkal több infót kapartam elő róluk, mint az első végigjátszás során. Akkor valahogy kimaradtak az ezzel kapcsolatos dolgok, így Geralt személyes sztorija sem lett teljesen kerek. Immár mindez világos volt, így a háttérbe és sokszor az előtérben zajló politikai intrikákat képes voltam nyomon követni, és nem ad-hoc alapon dönteni. Tudtam, ki mire bazírozik, mit akar elérni és miért teszi, amit éppen tesz, mi értelme van mindennek. És így már nagyon tetszett a Witcher 2 története, bár tény, ahhoz, hogy teljesen megértsd, legalább kétszer végig kell játszani, hogy Roche és Iorweth szálát is végigkövethesd. Mert csak így kaphatsz minden kérdésre választ, így zajlik le minden Geralt szeme előtt - ez talán valahol hátrány, de hát az élet is ilyen: ha az egyik irányba indulsz, lemaradsz arról, ami a másik irányban történik. Ezúttal - talán mert már nem voltak irreális elvárásaim, vagy mert frissebb élmény volt az első rész is - komolyabban oda tudtam figyelni a sztorira, az elhangzó információkra, a szereplőkre, lelkesebben gyűjtögettem a könyveket. Sőt ezúttal még a kockapókert is élveztem, amit imádtam az első részben, de az átdolgozott játék a folytatásban nem jött be. Viszont ezúttal ráéreztem a dobásra és ment, mint a karikacsapás, csak egy-két alkalommal repült el egy-egy kocka. A harcrendszer - ami már majdnem teljesen ugyanaz, ami a Wild Huntban is van - kész felüdülés volt az első rész után, de ami igazán a kedvemre való volt, hogy ezúttal le sem csokiztam az amúgy unszimpatikus Roche-t, és inkább Iorweth-nek segítettem (bár most az is motivált, hogy az első részben a Scoia'taelt támogattam, az ő elveik jobban bejöttek, és a tünde is szimpibb ebben a részben az alternatívánál). Plusz, mivel Trisst már kedveltem, így az első részben is őt választottam, szóval megmaradt a folytonosság érzése. Egy kis kitérő ezzel kapcsolatban: Triss-szel szembeni ellenérzéseim az első résszel kapcsolatban valószínűleg a szinkronból jöttek, amiben a hangja és a szövegei (amik sajnos sok esetben nem azok, amik angolul) egy teljesen más nőt festenek le. Angolul sokkal szimpibb az első részben is. Visszakanyarodva, mivel Iorweth-tel tartottam, nem a talyparaszt Henselt ocsmány katonai táborában, hanem a parasztokért harcoló, hősies Saski és a kedvenc másfajúaim, a törpök városában kötöttem ki. Így, bár Vergen sem lett a kedvenc Witcher-helyszínem, sokkal könnyedebb hely, mint az a másik. A törpök mókásabb figurák, ráadásul kettő főbb szereplő a könyvekben is szerepelt (Yarpen Zigrin és Sheldon Skaggs), Saskia ezerszer kedvelhetőbb, mint Henselt, a céljai is nemesebbek, hozzám közelebb állóak. Mindezeken túl Vergen környékén már majdnem olyan érzése van az embernek, hogy szabadon engedték. Persze, csak majdnem... Ráadásul a játék egyik nagy kérdése csak ebben a végigjátszásban kerül megválaszolásra, viszont itt kicsit háttérbe kerül a királygyilkosok utáni hajsza, ami hátrány. De hát valamit valamiért. Összességében tehát a The Witcher 2: Assassins of Kings sokkal jobban tetszett most, mint először. Ugyanakkor még mindig ezt tartom a leggyengébb résznek. Az első rész jobban összerakott, valahogy kerekebb, itt az embernek olyan az érzése, mintha azért készült volna el, hogy ne kelljen 8 évet várni az új részre. Mert bizony a Witcher 2 játéktere kisebb, a sztorija kevésbé kerek, a játékideje pedig rövidebb, mint az első részé. Mintha csak egy rövid átkötőepizód lenne az első és a harmadik rész között, viszont annak jó. Geralt itt nyeri vissza az emlékeit, és bár nincsenek az előtérben, a nilfgaardi háború, Yennefer, Ciri és a Vad Falka is szépen-lassan átkúszik a küszöbön elejtett infók, könyvek és beszélgetéseknek hála, és felkészít arra, ami a The Witcher 3: Wild Huntban jön.
- Filmek
-
1x08 - The Platform Classic
Könnyed epizód volt, Yeagerrel a főszerepben. Jó volt kicsit jobban megismerni az öreget, a pilóta tudását, családja tragédiáját. A verseny elsőrangú volt, nagyon izgire sikerült, és piszok látványos volt. Naná, hogy az ex-birodalmi volt a szemétkedő figura, de jól pórul járt. Muhahahahaaaa... Viszont ennél többet nehéz írni erről a részről, mert tényleg inkább csak egy karakterépítő epizód volt. Azért kíváncsi vagyok, visszatér-e még az öcskös.
-
1x07 - Synara's Score
Azt a kényes infót, hogy az Első Rend szerte a Galaxisban bűnbandákat pénzel (mert tudjuk, hogy nem csak ezek a kalózok vannak a fizetési listájukon), és ők a felelősek azért, hogy ezek a bandák újra megerősödtek, sőt ezeket kihasználva kebeleznek be világokat. Nem mindegy, hogy a kalózok csak mindenkitől függetlenül vegzálnak egy űrkikötőt, vagy egy ellenséges kormány támogatásával. Mert ugye eme bűnbandák egyike-másika köztársasági szenátorok (például Tai-Lin Garr) életét is kioltották már, és akkor már felmerülhet a kérdés: nem-e az Első Rend parancsára történt a merénylet? Ami meg már komoly háborús ok. Nem érdekük, amíg pénzt nem látnak benne. Meg aztán, még ha nem is érdekük, nem agytrösztökből lesznek kalózok, és nem is a titoktartás mintapéldányaiból. Simán kitudódhat akár egy kocsmai beszélgetés közben is, hogy az Első Rendtől micsoda jó cuccokat és micsoda pénzt kapnak. Onnan meg ez az infó már eljuthat olyanokhoz, akikhez nem kéne. Láthattuk az ep8-ban, hogy nem csak az Első Rendnek, de az Ellenállásnak is ott vannak a kémei mindenhol. C-3PO droid kémhálózata remekül szuperált a filmben. Csak képzeld el, ahogy egy kalóz Maz kastélyában az ep7-ben látott GA-97 füle és hangrögzítője mellett henceg arról, hogy az Első Rend űrhajókat és pénzt adott azért, hogy ezt és azt a bolygót segítség elfoglalni vagy ezt és azt az embert kellett megölniük. Persze lehet, hogy néhány kalóz vallomására a Köztársaság még nem reagálna, de az Első Rend a küszöbön álló támadás miatt nem élhet a luxussal, hogy nem törődnek ilyenekkel. És láthattuk az első részben, hogy a Csillagpusztító még nincs kész, még vannak rajta befejezetlen részek. Szóval jelenleg az Első Rendnek nagyon oda kell figyelnie mindenre, a legkisebb gyanút sem kelthetik.
-
1x07 - Synara's Score
De csak azokra, akik nem tudnak kényes információt róluk, márpedig ezek a kalózok tudnak. Plusz, alvilági személyből milliónyi van a Galaxisban, a kalózok helyére ezer és egy bandát találhatnak. Szerintem eléggé kockázatos lenne őket életben hagyni, amíg áll a Köztársaság.
-
1x07 - Synara's Score
Mielőtt belevágnék a kövi részbe, két dolgot megpendítenék, ami ennek kapcsán jutott eszembe. 1) Most, hogy az Első Rend betehette a lábát a Colossusra, reálisnak látjátok-e annak esélyét, hogy a kalózokat, azaz a tanúkat nemes egyszerűséggel lemészárolják? Ez érdekes dolgokat eredményezhet Synarával kapcsolatban. 2) Kaz végül nem hagyja el a Colossust, hanem az állomáson belül szerveznek egy kisebb ellenállást. Ők is a csillagközi Ellenállás részei lennének, de csak annak egy helyi sejtje. Az állomás, mint üzemanyagelosztó létesítmény fontos lehet az Ellenállás későbbi hadseregének, érdemes lenne azért küzdeni, hogy kitakarítsák onnan az Első Rendet. Később bázisként is üzemelhetne.
-
A szereplők
A súlypontot egyértelműen eltolják, hiszen Fischer meghalt, azt pedig tudjuk, hogy az eredeti ep9 forgatókönyvben Leiának fontos szerepe lett volna. Az ep7 Han, az ep8 Luke, az ep9 Leia filmje lett volna, ahogy Trevorrow mondta. Abrams valószínűleg ezért is írt új forgatókönyvet, hogy levegye Leiáról a fókuszt. Ezt viszont el kell fogadni, mert ez ellen a készítők legfeljebb annyit tehetnek, hogy méregdrágán készítenek Leia CGI-t, vagy új színésznőt választanak a szerepre. Előbbi még csak-csak, de állítólag Tarkin is piszok drága volt, vagyis így sem lehetne Leiának túl hangsúlyos szerepe, vagy nem marad pénz semmi másra. Utóbbit meg kapásból el is lehet felejteni. Ami a kivágott jelenetek megoldását illeti, meglátjuk. Egy, nem tudjuk, milyen jelenetekről van szó. Olyan nincs, hogy ha olyan jók lettek volna, már kikerültek volna vagy benne maradnak a filmben. Sicc! Nem a minőség dönt arról, hogy benne maradnak-e a filmben vagy kiadják-e őket. Másrészt, a mai technikával teljesen átdolgozhatják a jeleneteket. Az ep6-ban láthattuk, hogy semmibe sem kerül egy karakter fejét lecserélni, az ep2-3-ban azt is, hogy az arcot is simán cserélgethetik (sőt erre már 1993-ban, a Jurassic Park idején is képesek voltak). A Rogue One-ban láthattuk, hogy feltűnés nélkül lecserélték az ep4-ből kivágott és az RO-ban felhasznált jelenetekben (tehát egy az egyben ugyanarról van szó, mint Leia esetében az ep9-ben) nem csak az X-szárnyú pilótafülkét a színészek körül, de még a megvilágítást és az űrbeli hátteret is a jelenethez igazították. Szinte teljesen biztos, hogy mire az ep9-ben véglegesítik azokat a jeleneteket, addigra semmiben sem fognak emlékeztetni az ep7-ből kivágott jelenetekre, legfeljebb a szövegrész, de még az is lehet, hogy valahogy azt is sikerül megváltoztatni. Az biztos, hogy Leia kisebb szerepet kap, de eléggé kételkedem benne, hogy Abrams félvállról venné a feladatot, és Leia búcsúja valami olyan lesz, ami miatt szívni fogjuk a fogunkat.
-
DJ, az életművész
Nyilván, de az esély ott van, hiszen DJ látta, hogyan bánt el BB négy fegyveres rendőrrel. Nem mondom, hogy konkrétan a droidra céloz DJ, de az esélyt megadta Finnéknek. Hogy ezzel az eséllyel tudott-e volna élni bárki is, beleértve BB-t, az más lapra tartozik. DJ sem tudhatta előre, hogy Finnéket nyilvánosan, egy hangár közepén akarják lefejezni szinte azonnal. Azért na, ez sem szokványos eljárás. Már az fura, hogy odavitték őket, nem egy fogdába, vagy Hux irodájába. Felteszem, a tábornok és Phasma a lehető legtöbb rohamosztagos szeme láttára akart példát statuálni az áruló rohamosztagoson.
-
Videjó játékok
Egy lustát, aki a napsütést és a meleget szereti, viszont annál inkább. Nálam szimplán működik, pl. a jelszavak és a többi pötyögős dolognál tök jó, mert sokkal gyorsabban működik. Meg a játékokban is van funkciója, a GoW-ban azzal nyitom meg a térképet.
-
DJ, az életművész
Tulajdonképpen nekem is ez jutott eszembe, hogy BB-re célozgatott, és szándékosan, sanszot hagyva nem szólt róla.
-
Filmek
Moziban ugyan én sem mennék el egyre sem (eddig sem mentem), de szerintem elférnek ezek a filmek is a palettán. Még mindig az a gond szerintem, hogy sokan csak a hollywoodi blockbusterekben mérik a filmeket, miközben azért akad jó sok, sokkal több kisebb költségvetésű, de jobb és egyedibb film szép számmal. De még szerintem a blockbusterek palettáján is elfér. Eleve, nem csak mi vagyunk a célközönség. Gyerekek még mindig születnek, akik lehet, hogy ezzel az Oroszlánkirállyal kapnak olyan élményt, mint amilyet mi kaptunk az eredetivel. És több esélye van ezt moziban látni, mint az eredetit. Most vegyük el tőle az élményt, csak mert undorodunk a remake-ektől, ami szvsz. szintén elég meredek álláspont, hiszen van egy-két mindenki által elismert klasszikus, ami szintén remake (The Thing, The Fly, Scarface, Battlestar Galactica, A hét mesterlövész, True Lies). Tény, lehetnének bátrabbak is, nekem személy szerint A dzsungel könyve részben éppen ezért nem tetszett, de a Szépség és a szörnyeteg és a Hamupipőke meg bejött. Ugyanakkor, ha meg bátrak lennének, akkor meg az lenne a baj. Sőt a tapasztalataim szerint az lenne a nagyobb baj. Hány és hány esetben jön fel, hogy azért sz*r valami, mert ezt és azt megváltoztatták? Még az sem számít, ha az előnyére.
-
Egyéb fontos
Ha belegondolunk, hogy a Halálos fegyverben az egyik főhőst, vagyis Riggset úgy láthatjuk először, hogy seggpucéran és hót másnaposan mászik ki az ágyból, majd - miközben a kamera totálplánba nyomja a nemesebbik felét - felhörpinti a söre maradékát és böffent egy jóízűt, akkor miről beszélünk? De ha végiggondolom, a legtöbb hasonló filmben van hasonló jelenet. Heteroszexuálisként is elmondhatom, hogy volt alkalmam látni a '80-as és '90-es férfi akciósztárok hátsóját, mert Mel Gibbson mellett Stallone, Schwarzenegger, Willis és Van Damme is előszeretettel mutogatta (szerintem a The Expendables-trilógiában felvonuló vén rókák mindegyikének van legalább egy meztelen jelenete a történelemben). Ugye a Terminator is anyaszült... őőő... Skynetszült meztelenül érkezik meg a múltba, és a BD csodájának hála a tűéles képen már a himbilimbi is látszódik. A többire meg @Brodie rámutatott. Nem először hallom nőtől, hogy dehátanőiszereplőmindig szexi. Miért, a férfi főhős löttyet izomzatú, sörhasú pacák? Még Luke Skywalker is szépfiú volt, amíg Hamill át nem fejelte a szélvédőt, és Anakin Skywalkerre sem valami pattanásos 18 évest szerződtettek le. Han Solo meg ugye, csak három generáció női közönségét bájolta el (kivételek persze vannak, de Fordra még sosem hallottam senkitől, hogy nem jóképű vagy sármos). Őszintén szólva meglepett, hogy Adam Driver képében Kylo Ren egy sokkal átlagosabb figura lett. Legalábbis férfiszemmel nem olyan jóképű herceg, mint Hamill vagy Christensen, sőt még bőrhibái is vannak, a haját is hülyén vágja. De még azért neki is járt egy félpucér jelenet, és nem hallottam felháborodott női szavakat még miatta. És azért na, még a Marvel filmek is tartalmaznak szép számmal félpucér férfimomentumokat. Példának okáért, Starkot sokkal korábban és sokkal többször láttuk csak gatyában, mint Pepert sportmelltartóban. A szipi-szupi női csoda, Scarlett Johanson meg legfeljebb testhez simuló rucit visel (viszont az Age of Ultronban nem őt látjuk, mert a színésznő akkor éppen terhes volt, és emiatt egy testdublőrt láthatunk, amikor az egész nő a képen van a harci hacukában). Még egy valamirevaló bikinis jelenete sincs. Bezzeg Thor, Stark, Rogers, Banner és Quill megkapta a maga félmeztelen pillanatát, Wolverine-ről meg jobb szót sem ejteni, hiszen a filmek többségét atlétában csinálja végig. Külön poén Quill, mert az őt alakító Chriss Pratt nagyon sokáig kövér volt, és pont a Guardians of the Galaxy miatt cserélte fel a hájat izomzatra, amit meg is mutattak a filmben, csillogó olajjal leöntve. Khm... És igen, a valóságban az utcákon nem csak Megan Foxok és Gal Gadotok mászkálnak (aki amúgy volt hivatásos katona, mert izraelliként kötelező volt bevonulni neki és le is szolgálta az idejét, szóval szvsz. ezzel közelebb áll az "átlagoshoz", mint Megan Fox), de az is biztos, hogy Robert Downey Jr.-ból és Chris Evansból sincs sok. És határozottan biztos vagyok benne, hogy legalább annyi nő gondol "minden nő álmaként" sok férfiszínészre, például a posztomban megnevezettekre, mint ahány pasi epekedik a hollywoodi női ideálokért.