Dzséjt

És a hírre az összes lázadó elsápadt.

Ez önellentmondás és rossz üzletpolitika. A terméket reklámozni mindig van értelme, hiszen ezzel keltheted fel az érdeklődést irányába. Olyan nincs, hogy - pláne ingyen, 0 marketing költséggel - nincs értelme valamit reklámozni. Ha nem reklámozzák, vagyis az általuk beszűkítetett piacon sem képesek eljuttatni a hírt az olvasókhoz, hogy "hahó, itt az új könyv", akkor hogy a p*csába várják el, hogy stagnáljon vagy még inkább, növekedjen valami iránt a kereslet? Lőjjenek le, de én minden új kiadványról itt szereztem először tudomást, annak ellenére, hogy feliratkoztam a Szukits hírlevelére, és követője vagyok a Szukits Facebook-oldalának. Ha nincs az SW Saga Fórum, akkor a mai napig nem tudnék arról, hogy megjelent a Sithek árnyéka, mert egy darab reklámot, annyit nem láttam róla, nemhogy tudjam, hogy miről szól és ez engem érdekel-e vagy sem. Ilyen hozzáállással tényleg csak azt érhették el, hogy az érdeklődés egy adott portéka után megcsappan. A rossz marketing ugyanúgy hat a könyvekre, mint a filmekre vagy bármi másra.

Mondjuk az ilyen emberkék arcát megnézném, ha bejelentenék, hogy ezek a hírek nem valósak, és minden cím teljesen exkluzív marad. Meg is érdemelné, aki ennyire hülye. Igazából már régóta így van, hiszen a Microsoft évek óta nem adott ki olyan játékot, ami kizárólagos Xbox-exkluzivitást élvezett, a konzol mellett PC-re is kidobták még a Halo- és Gears-sorozat új részeit is, a Halo Infinite-ot és a Gears 5-öt. És ezen a jövőben sem szándékoznak változtatni, a Starfield szintén megjelent PC-re, ahogy az Indy is jön. Szóval igazából csak azok jártak "rosszúl", akik csak PlayStationön játszottak, azok kimaradtak néhány címből. Mondjuk én személy szerint nem érzem hiányát se a Gears-, se a Halo-sorozatnak. Jobban fájt az olyan címek elérhetetlensége, mint a The Last of Us, az Uncharted-sorozat vagy a Horizon: Zero Dawn, de hát nem is véletlen választottam a PS4-et anno. Ami itt most tényleg meglepő lehet, hogy az Activision-Blizzard és a Zenimax (a Bethesda, a MachineGames, az id Software, az Arkane és más fejlesztők anyavállalata) felvásárlásával a Microsoft egy rahedli igazán nagy nevet tudott elorozni a Sony elől, nem is véletlen mentek perre. Már a Call of Duty távol tartása a Sony konzoljaitól nagy érvágás lehet, mert bizony a CoD-játékosok nagyon nagy hányadát tették ki a PS-tulajdonosok. És akkor még jönnek emellé az olyan IP-k, mint a Quake, a Wolfenstein, a Doom, az Elder Scrolls és a Fallout. A játéktörténelem leghíresebb címei nem jelenhetnek meg PS-re? Ez azért elég gáz. Ugyanakkor a szakik most úgy gondolják, hogy ez csak papíron nézett ki jól, mert a Microsoft-nak túl sokba került az Activision-Blizzard és a Zenimax felvásárlása, miközben az Xbox Series X távolról sem hozta azt, amit reméltek tőle (a PS5 egyértelműen learatott minden babért, de úgy néz ki, az emberek még High End PC-t is szívesebben vásárolnak, mint XSX-et). Szóval a Microsoft akkor sem tudna nyerni a játék üzleten, ha az említett címek mindegyikéből kijönne egy Xbox-exkluzív epizód záros határidőn belül. Ezért merülhetett fel az, hogy nyitnak a Sony felé, ami jelenleg a három nagy konzol közül a második legnagyobb (a Switch-nek még mindig nagyobb a játékos bázisa, ugyanakkor Switch-re nem tudnak akármit elkészíteni, vagyis inkább, a másfajta architektúra miatt macerás rá olyan játékot elkészíteni, amit PS-re/Xboxra/PC-re terveztek, ez meg költségessé teszi a mutatványt, ami nem biztos, hogy megtérül).

Az új hírek szerint könnyen lehet, hogy több Xbox/PC-eklizív cím mégis kijön PS5-re. Egyebek mellett a már megjelent (és jó nagy csalódást okozó) Starfield és a pletykák szerint karácsony táján érkező Indiana Jones and the Great Cirkle lesznek az első címek - utóbbi természetesen csak az xboxos és PC-s megjelenés után kerül át a Sony konzoljára, de azt nem tudni, mennyivel utána. Mi több, állítólag a Gears of War egy gyűjteményes csomagban szintén megjelenik PlayStationre, ami elég nagy húzás lenne a Mircrosofttól. Mindez persze még pletyka, de jövő héten a cég hivatalosan is felfedi, mik a terveik az Xbox-szal a jövőre nézve. Az Indy-nek örülnék, ha jönne PS5-re, a Gears-sorozat meg igazából történelmi mérföldkő lehetne, hiszen a Halo-széria mellett a Gears of War-sorozat a másik zászlóshajója az Xboxnak az Xbox 360 megjelenése óta, ez a cím kábé egyet jelent a konzollal.

Igen, esélyes, hogy így van. Ezért is érzem a végét kicsit összecsapottnak, átgondolatlannak, egyszerűnek. Lehet itt is kellett volna Tony Gilroy, hogy kicsit rendbe szedje a film végét.

Ha valaki csak néhány dologban csinál valamit jobban, mint az elődje, és semmit sem csinál rosszabbúl, abban alapból benne van, hogy egészében véve jobban végzi a dolgát, mint az elődje.

@Frenkie Ez bennem is felmerült.

Mindehhez tegyük hozzá, hogy a Szukits a zászkóshajójaként kezelte a Star Wars-t, hiszen ez az egyetlen sorozat, ami az oldalukon külön menüpontot kapott. Nem tudom, mennyit nyer vagy veszít a kiadó ezen könyvek kiadásával, de nem lepődnék meg, ha hosszú távon tényleg megéreznék azt, hogy az egészről lemondanak.

Ugyan a kezdet-kezdetén én is úgy gondoltam, hogy Qui-Gon sem tudta, de később, ahogy egyre jobban megismerkedtem a filmmel, úgy változott bennem a kép, hogy a homokvihar után már biztosan tudja. És nálam ebben Liam Neeson játéka is hozzátett, legalábbis akkor, amikor azt mondja Qui-Gon, hogy "a királynőnek nem kell tudnia róla", majd még megvárja Padmé válaszát, nekem olyan érzésem van az arckifejezését látva, mintha ezt gondolná: "na, mit felelsz, királynő?" Vagy, amikor azt mondja, hogy "a királynő megbízik bennem, tegyen maga is így, ifjú udvarhölgy" - mintha csak arra emlékeztetné, hogy "te most nem királynő vagy, leányom". Sőt szerintem Padmé is rájött arra, hogy a Jedit nem tudja megvezetni. A dacos megjegyzése, hogy "én is ellenzem" számomra olyan, mintha azt mondaná, "b*ssza meg, ezt a kört ő nyerte". Vagy, amikor visszaszól Qui-Gonnak, hogy "túl sokat hisz magáról", ott már azzal sem próbálkozik, hogy elfedje szavait. Persze az, hogy ki mit lát bele a mondatokba és arckifejezésekbe, az egyéni kérdés. Ugyanakkor a kánon szerint Qui-Gon már azelőtt tudta, hogy Padmé az álruhába bújt Amidala, hogy az leleplezte volna magát. "A kollégái többségétől eltérően ő számos Jedivel találkozott már, és nagyon felkavarónak találta őket. Bár tudta, ha Qui-Gon mester élne, talán máshor érezne irántuk. Bizonyosan örömmel töltené el, hogy a barátjának nevezheti a Jedit, és talán továbbra is szövetségesek lennének. Kettejük kapcsolata meglehetősen különösen alakult: egy pillanarta sem sikerült megtévesztenie Qui-Gont, aki azonban hagyta, hogy fenntartsa az álcáját, amit Padmé nagyra értékelt, mivel ezáltal sikerült megóvnia az életét." "- Nagyon kevesen tudják, milyen messzire hajlandóak elmenni a leghűségesebb testőreim, és eddig csak egyvalaki volt képes magától rájönni a cserére. - Azt hiszem, nagyrészt csak a véletlenen múlt - felelte Organa. - Ha nem láttam volna meg önt abban a pillanatban, abban a fényben, és azzal a kifejezéssel az arcán, akkor sosem ötlött volna fel bennem az ilyesmi. - Általában jobban tudok uralkodni az arckifejezésemen - vallotta be szomorúan Padmé. - A tömeg sokkal nagyobb volt a szokásosnál. Szerencsére az egyetlen, ami most kockán forog, az a szakmai büszkeségem. - Ki az a bizonyos másik illető? - tudakolta Organa. - Egy Qui-Gon Jinn nevű Jedi volt." Mindez A királynő árnyéka című könyvben olvasható.

Plusz kórkép is. Azért nem minden nap esik meg, hogy egy könyvkiadó egy ilyen nagy, szerteágazó és népszerű csomagtól kénytelen megválni anyagi okokból. Jól jellemzi, hogy ma milyen a könyvpiaci helyzet Magyarországon, ha egy ilyen "aranytojást tojó tyúkról" kell lemondani. Mert lehet, hogy költségesebb a Star Wars licenc, mint mondjuk az Alien, de elég biztos vagyok benne, hogy több is fogy belőle. És egy normális piacon (ahol az átlagember pénztárcájához van méretezve egy könyv/kiszállítás ára) minden költségével együtt megérné fenntartani.

Qui-Gon elég sok időt töltötte el Padméval, szerintem azalatt lett biztos benne. Neki is feltűnhetett, hogy a testőrök Padmét védik, meg az, hogy a királynő kikéri a véleményét ("akárhogy döntök, veszélybe kerülünk" - és csak azután bólint rá a Naboo elhagyására, hogy Padmé azt feleli neki: "mi vállaljuk a veszélyt" - a testőröket mióta kell megkérdeznie a védett személynek, hogy válalják-e a munkájukkal járó veszélyt?). Később meg mintha már kóstolgatná is Padmét. Mikor közli, hogy a királynőnek nem kell tudnia a fogadásról, úgy néz vissza Padméra Watto boltjába befelé menet, mintha arra lenne kíváncsi, hogy most miképpen reagál majd a póri gúnyába öltözött királynő. Meg eleve, ha Padmé annyira a királynő hű szolgája lenne és annyira biztos abban, hogy a királynő nem engedné Qui-Gonnak mindazt, amit csinál, akkor miért nem szól oda a hajóra a királynőnek? Mibe kerülne elkérni Qui-Gontól a komlinkjét (bár lehet, hogy van sajátja is) vagy visszamenni a hajóra jelentést tenni? Mégsem tesz ilyen irányú lépéseket, hiszen a hajón éppen nincs semmiféle királynő, ő meg nem egy hű udvarhölgy.

Szóljon valaki Caranónak, hogy így kell bevágódni a munkaadónál, nem pereskedéssel.

Nekem sem hiányzik. Nem volt nagy szám a csaj, se érdekes, nem is fejlődött sehová, nem hagyott maga után űrt sem. A karakter lezárására az az egy mondat, ami Karga szájából elhangzik, pontosan elég.

Ez nekem is eszembe jutott. Bár a magyar könyvpiac állapota alapján nem valószínű, hogy ilyet lépnének.

Hát ez szomorú. Pedig reméltem, hogy egyszer leszek olyan anyagi állapotban, hogy be tudjam gyűjteni a magyarul megjelent képregényeket. Hát előbb ment csődbe az SW magyar kiadása. Sajnos nem lepődtem meg. Ebben az országban, ezekben az időkben, ilyen körülmények között ez már k*rva messze van a meglepőtől.

Persze, ezért is írtam, hogy "kívülről nézve". Lehet valóban lesznek összefonódások, de én jelenleg ebben nem hiszek. Aztán majd kiderül, hogy a valóság mi, de arra még évekig kell várni. Pillanatnyilag több ezer fényév és 40-41 év van Ahsoka és Rey Skywalker mester között, amit nem egyszerű áthidalni.

Akárki is lesz az ellenfél, annak akkora galibát kell okoznia, hogy mind a Galaxis népének (vagy legalábbis vezetőinek), mind a nézőnek bebizonyítsa, hogy a Jedikre a velük járó nagy mértékű kockázattal együtt is égető szükség van. Én nem hiszem, hogy annak bármi köze is lesz Perideához, mert ennek a sztorija már kitalálták akkor, amikor az Ahsokát még be sem mutatták, csak a forgatókönyv megírásával szenvednek. Szóval kívülről nézve egy egymástól teljesen független sztorinak tűnik. Persze ez változhat, de én azért ebbe nem élném bele magam. Szerintem az Ahsoka sztoriszála is Filoni Mandouniverzum zárófilmjében fog lezárulni. Ugyanakkor a Galaxis elég gáz helyzetben maradt hátra. Azt már az ep7 idején behozták, hogy a Jedik és a Sith-ek eltűnésével más, gyengébb Erőhasználó frakciók is elő mertek bújni, ezek egyike ugye a Ren lovagok. De ide vehetjük szerintem Baylant és Shint is, akik érzésem szerint a Birodalom idején nem operáltak olyan látványosan, mint az új Köztársaság idején. Nem villogtatták a fénykardjaikat, tizedelték meg cirkálók személyzetét, stb. Ahogy úgy tűnik, a dathomiriek is visszatérnek, és ki tudja még, milyen Erőhasználó csoport bújt el a Jedik és a Sith-ek elől. Akár még lehet néhány ex-inkvizítor is életben. Szóval előmászhat Erőhasználó ellenlábas, csak ne legyen olyan komoly, galaktikus fenyegetés, mint Palpatine. Szóval galaktikus háborúig ne fajuljanak a dolgok, ez legyen az, amit végső soron a Jediknek sikerül megakadályozni. Ám ugyanígy bűnözők vagy Tarkinhoz hasonló hatalommániás, nem Erőhasználó emberek is lehetnek ellenfelek, akiknek elég pénzük és hatalmuk van ahhoz, hogy az átfogó állam nélkül maradt Galaxisban megpróbáljanak teret nyerni. Mert ugye nem kell Erőhasználónak lenni, hogy ellefele légy egy Jedinek, pláne, ha a Rend még kis számmal üzemel. Mindezek mellett lehet sokkal személyesebb is a dolog, pont azért, mert 15 év alatt azért olyan sok Jedit még nem nevelhetett ki Rey. Így akár lehet afféle vándor is, aki bolygóról bolygóra járva próbál segíteni a tanítványaival, ezzel egyrészt visszahozhatja a Jediket a köztudatba, másrészt helyreállíthatja a renoméjukat. Szóval az sem kizárt, hogy mivel ez egy stand alone film, nem lesz semmilyen galaktikus esemény, az egész Galaxist fenyegető veszedelem, hanem inkább olyan lesz, mint a Solo vagy az ep1 - előbbi karakterközpontú, utóbbinál a fő cselekmény egyetlen bolygó körül zajlik (még ha az ott lezajlott események következményei galaktikus szintűek is). Nekem most ez utóbbi tetszene a legjobban, ha egy afféle konfliktus alakulna ki, mint a Naboo és a Kereskedelmi Szövetség között, és a Jediknek ezt kéne megoldania. Már csak azért is tetszene ez, mert a filmek és a sorozatok is jelenleg azt a képet festik le, hogy a béke őrei állandóan galaktikus háborúkban harcolnak. Szóval jó lenne bemutatni egy olyat is, amikor nem ez a dolguk. Hiszen ezer évig tuti nem ez volt a feladatuk, és jó lenne, ha az elkövetkezendő ezer évben sem ez lenne.

Reacher Egy barátom ajánlására vágtam bele a Prime Video sorozatába, ami Lee Child könyvsorozatán alapszik. A cím ismerősen csenghet, hiszen két könyvet, a Csak egy lövést és a Nincs visszaútat már megfilmesítettek 2012-ban (Jack Reacher) és 2018-ban (Jack Reacher: Never Go Back) Tom Cruise-zal a főszerepben. Itt jegyezném meg, hogy az első rész nekem, a könyvek ismerete nélkül még tetszett is, noha mindenkitől azt hallottam, hogy Cruise-t Reachernek leszerződtetni olyan, mintha Peter Dinklage-t szerződtetnék Darth Vader szerepére. A második film már nekem sem nyerte el a tetszésemet, nem is emlékszem arra, miről szólt. Nos, éppen ezért kicsit ódzkodtam a Reacher megtekintésétől, mígnem egy jó barátom a lelkemre beszélt azzal, hogy ha tetszett a Jack Reacher, ezt imádni fogod. Meg akkor is imádnád, ha azt sem tudnád, ki Jack Reacher. Nekem való sorozat. Mivel a fickó 31 éve ismer, együtt nőttünk fel, így adok a szavára, elég jól ismer ahhoz, hogy tudja, mi tetszik nekem. Szóval két nappal ezelőtt belevágtam, most értem a második évad végére. És én is csak azt tudom mondani, hogy akinek tetszett a két film egyike vagy mindegyike, annak érdemes ezt is megnéznie. Akinek nem tetszett az egyik film vagy egyik sem, annak meg pláne érdemes megnéznie. Mert a két film az harmatos lepkefing ehhez a sorozathoz képest, és már pontosan értem, mi baja volt ismerőseimnek Tom Cruise-zal. Meg úgy alapvetően az egész filmmel. És így visszanézve alaposan leértékelődött bennem a Jack Reacher. A folytatását meg talán el is felejteném, ha valaha is sikerült volna megjegyeznem, hogy mi a bánatról szólt. A premissza a következő: van ez a Jack Reacher (Alan Ritchson) nevű ex-katonai rendőr, aki leszerelése után azzal tölti a mindennapjait, hogy fel-alá utazgat az USA-ban busszal. Nincs háza, jelzálogja, kocsija, bankkártyája, igazából az össz tulajdona a ruha, ami épp rajta van, és egy fogkefe. A fickó emellett nagyon okos és rendkívül jó megfigyelő, ezért is volt sikeres nyomozó. Na meg azért, mert az erkölcsi iránytűje betonba van ágyazva, és bizony bármikor hajlandó fegyverrel vagy ököllel érvényesíteni az igazságot. És általában az ember jó jár, ha fegyverrel teszi, mert Reacher egy 195 centiméter magasra nőtt gorilla, két ütvefúróval a keze helyén. (Csak érdeksségképpen: Tom Cruise 170 centi... no comment.) Szóval, ha megcsap, akkor általában nem állsz fel újra. Soha. Szóval, ez az amúgy barátságos és udvarias, végtelenül türelmes, jámbornak tűnő figura betéved a georgiai Margrave nevű kisváros vendéglőjébe, ahol aztán két rendőr zavarja meg a piteevésben. Letartóztatják gyilkosság vádjával. Ami ezután jön, nos... A csendes kis Margrave a következő napokban nagyon zajos lesz, és valószínűleg több hullát földeltek el végül, mint amennyi az összlakosság, ugyanis Jack Reacher nem az a fajta ember, aki tárgyalásra vinné a vádlottat.. Úgy ám, a Reacher olyan régivágású akciófilmeket idéz meg, mint a Rambo, a Die Hard, a Lethal Weapon vagy a Commando, de nyugodtan ide lehet venni akár a Dirty Harry-t vagy bármilyen más olyan filmet, amiben van egy férfi, akinek helyén van az igazságérzete, és összefog néhány emberrel, hogy rendet tegyenek ott, ahol baromi nagy a kupi. És ezután legfeljebb a rosszfiúk temetési költségeit kell fedeznie az államnak, nem a pereket vagy a életfogytig tartó étkeztetésüket. Mindezt egy egész csavaros sztori keretezi. Ja, ha valaki attól tartana, hogy a filmhez hasonlóan egy lassú tempójú nyomozós történetről van szó, annak máris leírom, hogy erről szó sincs. Azt azért nem állítanám, hogy egy akcióorgia, de az egyes epizódok nagyon jól egyensúlyoznak a nyomozós és akciójelenetek között (legalább egy verekedés vagy lövöldözés minden epizódban van), miközben olyan karakterépítő momentumokra is marad idő, mint Reacher flashbackjei. Sőt még a másik két főszereplő, Oscar Finlay (Malcolm Goodwin) és Roscoe Conklin (Willa Fitzgerald) is nagyon szépen ki lett bontva. Szóval mindenre marad idő, minden epizód kellemesen kiegyensúlyozva halad. És mókásan. Annak ellenére, hogy a széria amúgy meglehetősen brutális és explicit (azért nem egy át gorefestbe, de a fejlövés nem kis vérpatakocskát hagy maga után egy piros kis pacával a homlokon), és igazából a téma, amit körbejár, sem feltétlen könnyed, a főszereplők, Reacherrel az élen mégis képesek enyhíteni a sötét hangulatot és egyfajta badass humort villantani. Azokra a fajta vicces beszólásokra, egysorosokra és verbális adok-kapokokra gondolok, amiken olyan jót mulattunk gyerekkorunkban. Mint, amikor Matrix a következőt mondja oda nagy komolyan az egyik tetvedéknek: "Vicces gyerek vagy te Sully, ezt díjazom. Téged nyírlak ki utoljára." Majd nem sokkal később, amikor Sully egy szakadék fölött vergődik, miközben Matrix egy karral fogja, és visszautal erre a beszélgetésre: - Emlékszel, azt mondtam, téged nyírlak ki utoljára. - Emlékszem, igen. - Hazudtam - azzal beleejti a szakadékba. Na, hát valami ilyesmit kell elképzelni a Reacherben. Tesztoszterongőzős, macho beszólások és egysorosok a rosszfiúk kinyiffantása előtt, közben vagy után, verbális vegzálások a főhősök között, olyan poénok, amiket a hozzám hasonlók arcára biztos széles mosolyt csalnak. A második évad amúgy már epikusabb, a fő helyszín nem egy csendes kisváros, hanem New York, és egyáltalán nem kapcsolódik az első évadból - bár Reacheren kívül két szereplő azért visszatér. Az ellenfelek is nagyobb halak, és a jófiúk csapata Reacheren kívül nem csak két kisvárosi zsaruból és címszereplőnk egyik ex-kollégájából áll, hanem beviharzik a korábbi katonai csapatának egy része. Szóval apuka hozza a csemetéit is. Szóval a rosszfiúk egy életre megbánják, hogy b*szakodtak a különleges nyomozókkal. De itt is remek a sztori, az akciók és a karakterépítés is. Nem tudnám eldönteni, melyik évad tetszett jobban, mert mindkettő nagyon tetszett. Talán a második szezon csak azért tetszett egy ici-picit kevésbé, mert pont a Reacher melletti másik kedvencem nem tért vissza, a helyére állított új karaktert meg kevésbé kedveltem. De ezt leszámítva a második szezont is imádtam, és már alig várom a harmadikat. Mindent összevetve, ez egy baromi szórakoztató széria. Úgyhogy, ha valaki olyan sorozatra vágyik, ahol a gonoszokat szívből lehet utálni, míg a hősöket nem csak megszereti az ember, de lelkesen drukkol nekik, hogy érvényre jutassák az igazságot ököllel, homlokkal, késsel, lánccal, pisztollyal, shotgunnal (khm... @Frenkie khm... ), autóval, gravitációval, bombával, szegekkel, és még egyéb különböző igazságosztásra is felhasználható célszerszámmal, és közben jókat vigyoroghat, akkor tudom ajánlani a Reachert. Nekem annyira megtetszett, hogy a következő könyv, amit elolvasok, az az Elvarázsolt dollárok lesz, ami alapján az első évad készült. Ja, és tényleg semmi köze a filmekhez, az egy langyos limonádé a sorozathoz képest.

1999 óta ismerem az ep1-et, hála a hírhedt kalóz verziónak, már az előtt tucatszor láttam, hogy bemutatták volna idehaza. De még mindig tud újat mutatni. Eddig ugyanis fel sem tűnt, hogy már a film legeleje elárulja, hogy Padmé valójában Amidala, és a királynőben lévő nő egy imposztor. Hogy mi leplezi le a megtévesztést? Mindenki Padmét védi, beleértve a királynőt is. Tudni kell, hogy az udvarhölgyek nem csak csinos biodíszletek a királynő körül, akik olykor dublőrként is funkcionálnak, hanem aktív testőrök is. Vegyük ezt a képet: Mint látható, a királynő megy elől. Négy harci droiddal körülvéve. Alapból fura, hogy Panaka kapitány, a királynől legfőbb testőre legalább két lépéssel lemardva tőle cammog, és a nő közvetlen közelében csak a vén Bibble van. Ki az, aki mellett Panaka halad? Padmé! Akit szemből a királynőnek álcázott Sabé, jobbról és hátulról pedig tovább udvarhölgyek vesznek körbe, szorosan zárt alakzatban, ahogy azt a testőri kíséret megkívánja. A "királynő" körül táncot lehetne járni, Padmé mellett egy légy is csak nehezen repülne át. Jól látható, hogy minden testőr alaposan le van maradva a királynőtől, aki legfeljebb Sio Bibble védelmére számíthatna ebben a felállásban. Padmét viszont öt testőr tudná azonnal védeni, plusz Sabé, aki hatalmas ruhájával takarást biztosít, testével pedig pajzsként funkcionál. Azt is érdemes megfigyelni, hogy Padmé és a droidok között minden irányban áll egy testőr. Sabé körül... Nos, a több irányból is a közvetlen szomszédja egy harci droid. A helyzet akkor sem változik, amikor a két Jedi beugrik ramazurit csinálni. Annak ellenére, hogy tűzharc tör ki, a testőrség egyik tagja sem lép oda a "királynőhöz", hogy védje, mind lecövekelve állnak Padmé körül. Az egyetlen változás, hogy Panaka beállt Padmé és a harcoló felek közé. Mit keres a főtestőr az állítólagosan védendő személy mögött, miközben eme személy előtt lövöldöznek? A háta mögött hogyan tudná megvédeni Panaka? Viszont mindketten tökéletesen tudják a testükkel védeni Padmét. A helyzet a következő tűzharc során sem változik. Itt ugyan Panaka a "királynő" oldalán áll, de, ha alaposan megfigyeljük, hogy valójában Padmét fedezi. Ahelyett, hogy a királynő és a droidok között helyezkedne el, Padmé és a droidok között áll. További érdekesség, hogy a "királynő" legjobb esetben is csak balról és hátulról van védve testőrökkel (Jar Jar a jobboldalon inkább veszélyforrás ), míg Padmé újfent minden irányból le van fedve. És, amikor kitör a balhé, a "királynő" teljesen védtelenül szalad fel a rámpán, míg Padmé körül hatalmas a csoportosulás. Ez a kép meg már-már komikusan árulkodó. A királynő kis túlzással egyedül áll a nyílt terepen. Minden testőre mögött sorakozik. De Padmé részint megint körül van zárva. A háta mögött a naboo-i testőrség két tagja, jobb oldalt két udvarhölgy, előtte meg úgy áll a "királynő", hogy Padménak nem is kicsit oldalra kell dőlnie, hogy lássa az eseményeket. Mind akinek szabályosan meg van tiltva, hogy kilépjen a királynő árnyékából. Ki véd a testével kit? És az utolsó pillanatok a titok felfedése előtt. A "királynő" már megint lépésekkel a testőrsége előtt jár, csak Bibble helyett most Jar Jar az, akire vész esetén számíthat. Mostanra pedig már a testőrségnek is tudnia kéne, hogy Jar Jar egy sorscsapás, szóval elég nehéz elhinni, hogy bárki engedne egy ilyen felállást. És mit ad isten, Padmé az, aki teljesen körbe van zárva. Sőt ez a bizonytéka annak, hogy itt már a Jedik is tisztában voltak azzal, ki az igazi királynő. Ha visszanézitek a hangáros képet (vagy jeleneteket), Qui-Gon még úgy mozog, hogy a királynőt takarja, vagyis őt védi. Most, amikor kifejezetten a királynő védelmével vannak megbízva, Qui-Gon a látszólagos királynőtől lépésekre lemaradva, Padmé és Sabé között halad, egyértelműen az előbbit védve. Ha Qui-Gon nem tudná, hogy Padmé az igazi királynő, legalábbis Sabé mellett lenne ő és Obi-Wan is, mégis inkább Padmé közelében vannak. Csak gondoljunk bele, egy szemből érkező támadás során Qui-Gon kit tudna igazán megvédeni a fénykardjával? A "királynőt" vagy Padmét?

Azért nem meglepő. Több cég is, ahonnan rendszeresen szoktam ilyen-olyan cuccokat rendelni, e-mailt küldött az elmúlt pár hónapban, hogy dobják az MPL-t és GLS-re váltanak (lehet másra is, de a GLS volt a legtöbb). Amin nem is lepődtem meg, mert az MPL szolgáltatása az én tapasztalataim szerint drasztikusan leromlott. Az utóbbi kiszállításoknál néhány futár úgy nézett ki, hogy egy törött borosüveget nem mertem volna rábízni, nemhogy csomagokat. Egy ideje egyik sem hozza fel a csomagot az ötödikre. De a kedvencem az volt, akit telefonon keresztül én navigáltam el hozzánk, miután már három nap késésben volt a csomaggal.

The Creator

Nem, ezt a The Bad Batch trailer és az utána lezajlott beszélgetések ihlették. Gondolkodtam, hogyan látom ezt az egészet, és, ha már megfogalmazódott bennem, gondoltam, kiírom magamból. És, ha már kiírtam magamból, akár meg is oszthatom másokkal, hátha valaki kíváncsi rá. Agyaltam azon, hogy a blogomra tegyem-e ki, de aztán úgy gondoltam, itt sokkal jobb helye van. Amúgy készülőben egy Vaderes és egy Palpatine-os "cikk" is. Most már minden nagyobb hangvételű anyag, amit megosztok, csak részben saját, részben közösségi célra készül. Tavaly nyár óta az újságírás minden ágával felhagytam.

Súlytalan-e már a halál a Star Wars-ban? Ez a kérdés újra és újra felmerül. Nos, ha a halálra úgy tekintünk, hogy az a végleges elmúlás, akkor igen. Akkor igazából már 1977-ben azzá vált, amikor Ben Kenobi fél perccel a halála után rászólt Luke-ra, hogy fusson, majd egy filmmel később még testet is öltött az ifjú Skywalker előtt. Ugyan az OT idején ez még nem volt olyan elterjedt, változatos és jelentős dolog, mint most, de már itt egyértelmű, hogy a halál, legalábbis bizonyos csoportok számára, nem jelent végleges elmúlást, csupán a létezés egy másik szintjére lépnek. Akkoriban úgy gondoltuk, hogy ez csak a Jedik, de ott minden Jedi kiváltsága. Nem a végső megoldás a halál Ezt a képet végül maga Lucas bővítette ki azzal, hogy a Star Wars-ban simán túl lehet élni olyan sebesüléseket is, amiket a való világban nagyon-nagyon-nagyon kevés vagy egyáltalán nem létező kivételtől eltekintve képtelenség túlélni. Darth Vader, Darth Maul és Grievous erre a példák. Vader száz százalékos negyedfokú égést szenvedett el, amelynek során a belső szervei is kritikusan sérültek. Ezt követően mégis több mint két évtizedet leélt gépek segítségével, mint kiborg. Grievous hasonló helyzetbe került, csak, amikor Dooku merénylete során rárobban egy komp, ami elpusztította a még meglévő szerves testrészeit, neki az Erő sem állt rendelkezésére. Mégis sikerült életben maradnia, és talán ő lett az eddigi legkomolyabb mértékben robotizált élőlény, akit ismerünk. Maul pedig nem csak a kettévágását élte túl, hanem azt is, hogy belezuhant egy feneketlennek látszó aknába, majd még mindig fél darabban átutazott egy, a Galaxis teljesen más pontján lévő bolygóra, ahol aztán továbbra sem kapott rendes orvosi ellátást. Pusztán az Erővel épített magának egy gépi alsó részt, és így élt le nagyjából tíz évet. És utána is mágikus ellátásban részesült, nem technikai jellegűben, azt először a Halálőrségtől kapta meg. Ez a három, Lucas által kitalált és/vagy jóváhagyott példa már megmutatta, hogy a Star Wars-ban a technológia rég túlhaladt azon a ponton, ahol a halálos sérülések ténylegesen halálosak. Valószínűleg, ha Qui-Gon jobb körülmények között sérül meg (vagyis nem egy teljesen kiürített város peremén fekvő hangár mélyén, lézerkapukkal elzárva a külviágtól), őt is megmenthették volna, mert az ő sérülése a fenti példákhoz képest smafu. És láttuk, nem nehéz kezelni ezt a sérülést, noha elszenvedője egy ideig kénytelen kórházban maradni. Az egyetlen kritérium, hogy az áldozat gyorsan kórházba kerüljön (vagy a Sötét Oldal segítsen be neki). De visszatérve a halálos sérüléseket túlélőkre, a lista azóta csak gyarapodott. Visszatért Echo, akit meg tudtak menteni, miután rárobbant egy komp. Trench, akitől kábé egy méterre csapódott be egy protontorpedó, amit három másik követett, és ezek elpusztították a tábornok hajójának egy nagy részét, beleértve a hidat, amin állt. Vagy itt van Orn Free Taa, akit fejbe lőttek. Rex, aki nagyenergiájú lézersugárral lőttek mellkason, ráadásul őt lényegében egy sufniban kezelték. Szóval már pusztán a technológia is képes arra a Star Wars-ban, hogy akár egy átlagember is becsaphassa a halált ideig-óráig. És akkor ez csak a korlátozott technológia, ami a mi szemünkben már így is mágikus a csodatevő baktafolyadékkal, a minden helyzetben és sérülésre alkalmazható, bármilyen szervet vagy testrészt akármikor és akárhol kiváltható gépi implantátumokkal. De a Star Wars-ban van egy, Vader szavai szerint, mindenható energiamező is, aminek használatát különféle frakciók elsajátították különféle módon, és ami már alapból garantálja, hogy az élet nem szűnik meg a fizikai létsík elhagyásával. A TCW hatodik évada az (amit még szintén Lucas felügyelete alatt lett megírva, a Disney alatt csak befejezték a már félkész epizódok egy részét), ami először világította meg tágabb értelemben az Erő és a halál viszonyát. Vagyis azt, hogy az „eggyé vált az Erővel” nem csak egy költői frázis arra, hogy „hát ez a csóka kinyiffant”, hanem szó szerint vehető. Mert aki a messzi-messzi Galaxisban meghal, az csupán elhagyja a fizikai létsíkot és átkerül egy másik létsíkra, az Erő Honába, ami vagy egy „hely” a Kozmikus Erőben, vagy maga a Kozmikus Erő. Ez nem teljesen tisztázott. Ami biztos, hogy a fizikai test halála után minden élet a Kozmikus Erőbe távozik, ahol aztán része lesz a nagy egésznek. Feltételezhető, hogy mindenki, aki valaha élt, alkotja az Erő kozmikus (és kollektív?) tudatát. Ugyan a Jedi hit úgy tartja, hogy amikor valaki eggyé válik az Erővel, az individuuma elvész, de ez nem biztos, hogy igaz. Rey képes volt olyan Jediket is elérni a Kozmikus Erőben, akik nem voltak birtokában annak a képességnek, hogy haláluk után kapcsolatba léphessenek a fizikai létsíkkal. Mace Windu, Kanan Jarrus, Aayla Secura, Luminara Unduli, ők szóltak Rey-hez saját magukként, önálló tudatként, pedig a haláluk során ugyanúgy tértek meg az Erő Honába, mint minden átlagos teremtmény. És bár erre nincs kánoni bizonyíték, én úgy gondolom, hogy az Erő Han Solo tudatát is manifesztálta a fizikai létsíkon, hogy beszélhessen a fiával, Bennel. Ám, ha Han mégis csak a képzelet szülötte volt, akkor is vitathatatlan, hogy az Erővel egyesült Windu, Kanan, Aayla és Unduli önálló entitásként szólította meg Rey-t. Vagyis az individuum nem vész el teljes mértékben. Persze lehet, hogy ez csak az Erőhaszálókra igaz, de mint írtam, szerintem Han is megmaradt, csak őt az Erő küldte le a fizikai létsíkra, nem önerőből jelent meg. Az is biztos, hogy legalábbis az Erőhasználók képesek késleltetni a megtérést az Erő Honába. A Sith-ek és az éjnővérek számára nem ismeretlen a praktika, hogy szelemüket tárgyakhoz kötik. Darth Momin és Exim Panshard a maszkjaikhoz kötötték magukat, a Rebels 3x11 Visions and Voices című epizódjában látott éjnővérek egy oltárhoz kötődtek. E két frakció szellemei ráadásul a megszállásra is képesek. Panshard átvette a halott Kiza teste felett az uralmat, az éjnővérek képesek voltak megszállni Kanant és Sabine-t, míg Darth Sidious a saját klón testébe bújt bele, majd később szerette volna átvenni Rey teste fölött az irányítást. Az Erő Honába megtérés késleltetése viszont a Jediktől sem idegen. Kanan a halála után még a fizikai síkon maradt, hogy segítsen barátainak. Sőt a Dume nevű loth-farkas segítségével még kapcsolatba is tudott lépni velük. Bár itt meg kell jegyezni, hogy a loth-farkasok önmagukban misztikus, az Erővel nagyon szoros kapcsolatot ápoló lények, és a Lothal, ahol Kanan meghalt, egy afféle nexuspont az Erőben. Ezek talán hozzájárultak ahhoz, hogy még egy ideig a fizikai létsíkon maradhasson a szelleme, vagy éppen megkönnyítették a dolgát. Ugyanakkor a másik példa, Leia Organa, aki szintén nem tért meg az Erő Honába egészen addig, amíg a fia, Ben meg nem halt. Végül együtt léptek át oda. Itt jegyezném meg, hogy az sem lehetetlen, hogy Ben az anyjának köszönhetően lesz képes a jövőben manifesztálódni, ahogy Anakin is Obi-Wannak köszönheti, hogy e képesség birtokába jutott. Sőt talán még az sem vad elképzelés, hogy Hant nem az Erő manifesztálta Ben számára, hanem maga Leia, hogy ezzel is segítse a fia megtérését. De ezekre nyilván nincs bizonyíték. Annyi viszont biztos, hogy Leia szelleme egészen Ben haláláig nem tért meg az Erő Honába. Viszont nála meg a segítségére lehetett az, hogy a nagyapja maga volt az Erő. Akárhogy is, mindez jól mutatja, hogy a halála a Star Wars-ban nem végleges, az élet ugyan más formában, de folytatódik. Azok, akik nem képesek használni az Erőt, valószínűleg hamar eljutnak a Kozmikus Erőben, ahol részben vagy egészében eggyé válnak azzal. Az biztosnak látszik, hogy az Erőhasználók valamilyen szinten képesek megőrizni az individuumokat, és a Jedik elérhetik őket a Kozmikus Erőben – az már kérdéses, hogy az átlagemberekre mennyire igaz ez. Én személy szerint úgy vélem, hogy mindenki megőrzi az individuumát, miközben a kollektív tudat része is. Önállóan nem képesek leválni onnan, de bizonyos praktikákkal elérhetőek az egyének. Úgy képzelem el ezt az egészet, hogy van egy gigantikus lególap, amire sok-sok, nagyon sok, milliárdszor milliárdnyi kisebb-nagyobb legókocka van rányomva. A lapon lévő minden egyes kocka egy individuum, de egyben a nagy egész része is, hiszen egybeépülnek a lappal. Ám lehetséges felszedni egy kockát, hogy az újra egyén legyen, amíg vissza nem teszik. Rey kiemeli a kockákat az Erőpraktikával, így képes Windu, Luminara, Kanan és Aayla szólni hozzá, ám amint Rey felhagy a képesség alkalmazásával, az említett egyének visszakerülnek a lapra. És az Erőhasználók a nagy kockák, akiket könnyű megtalálni és levenni a lapról, míg az átlagemberek az egyszer egyes kockák, amiket az isten sem tud megtalálni, de ha mégis sikerül, foggal, körömmel, harapófogóval, lángvágóval és fleksszel felszerelkezve is alig lehet leimádkozni arról k*rva lapról (aki legózott életében, az érti, miről beszélek ). Az is vitathatatlan, hogy az Erőhasználók képesek ideig-óráig a fizikai létsíkon maradni, ugyanakkor fizikai test nélkül csak késleltethetik az elkerülhetetlen. Előbb vagy utóbb minden szellem eggyé válik az Erővel. Ezért is van az, hogy a Sith-ek és az éjnővérek egy fizikai tárgyhoz kötik a szellemüket, úgyszólván lehorgonyoznak a fizikai létsíkon. Ám, ha a horgony láncai elpattannak valamiért, „mennek a levesbe”. Halhatatlanság vagy sem Lucas úgy gondolta, hogy a halhatatlanságot csak a Világos Oldal Erőhasználói képesek elérni. Az ember felületesen gondolkodva úgy vélheti, hogy ez az elképzelés semmivé lett az új érában, de ez valójában nem igaz. Lucas csak a halhatatlanságról beszélt – ráadásul ő a halhatatlanságot nem is a fizikai létezés végtelenítésében látta, hanem a szellem létben –, a feltámadással kapcsolatban sosem foglalt állást, viszont a feltámadás nem egyenlő a halhatatlansággal. Aki feltámad, az később ugyanúgy meghalhat, és semmi sem garantálja, hogy újra képes lesz feltámadni. Palpatine erre talán a legjobb példa. Fizikai teste meghalt, viszont ő képes volt késleltetni a megtérését az Erő Honába, és megszállt egy tudat nélküli klón testet, így feltámadt a fizikai síkon. Új teste azonban rothadásnak indult, gépek nélkül nagyon gyorsan újra meghalt volna. És akkor a szelleme indul is az Erő Honába, újra. Persze megakadályozhatja ezt egy újabb klón testtel, Rey vagy más megszállásával, esetleg azzal, hogy hozzáköti magát valamilyen fizikai tárgyhoz, de ez akkor sem halhatatlanság. Minden egyes biológiai test magában hordozza a halál eljövetelét. Még ha sikerült is volna tökéletesíteni a klón testet, az sem élt volna örökké, ahogy Rey teste sem. Sidiousnak a legjobb esetben is át kell költöznie egy megöregedett testből egy fiatalba. És akkor még ott vannak a véletlenül bekövetkező halálos balesetek és az esetleges sikeres merényletek. Plusz akár már a hiúság is bejátszhat ilyen téren, hiszen ki akarna egy 90 éves testében élni, ha élhet egy 20 évesében is. Azt sem szabad elfelejteni, hogy Sidious számára a legideálisabb a tökéletesített klón test lenne, mert mint látható, csak úgy nem szállhat meg akárkit. Hogy korlátlanul és tartósan átvegye egy ember fölött az uralmat, ahhoz a célszemélynek és közte vérségi kapcsolatnak kell lennie, a jelöltnek pedig emellett át kell adnia magát a Sötét Oldalnak és önként kell befogadnia Sidious szellemét. Csakhogy ilyen ember nem terem minden bolygón, de még rendszerben sem. Palpatine csupán egyetlen jelöltet lelt harminc év alatt. Rey-re, de vele is melléfogott. S még a tökéletesített klón test sem lenne örökre szóló garancia, hiszen tudjuk, hogy a mintaegyed génmintái nem tartanak ki örökké. A kaminóiaknak a klón háborúk vége felé már kezdett komoly fejfájást okozni, hogy Jango Fett mintája fogyóban, Persze belőle több ezer példányt klónoztak, Sidiousból elég lenne egy plusz néhány tartalék, ugyanakkor pár száz vagy ezer év alatt ettől még elfogy a minta. A klónt klónozni meg eléggé necces, hiszen a másolat másolata már degenerálódik, ami könnyen előidézheti azt az állapotot, amibe alapból belecsöppent. Vagyis, hogy a klón nem képes elviselni Sidious szellemét. Szóval ez nem halhatatlanság, csupán félmegoldás a halál kijátszására. Minden egyes új test esetében ott a lehetőség, hogy nem fog összejönni a következő költözés, és az alany végleg távozik az Erő Honába. Persze az időt akár a végtelenségig is el lehet húzni, ha egy élettelen tárgyhoz kötik a szellemüket, de ott is ott van a pakliban, hogy a tárgy elpusztul. Ráadásul milyen létezés az, hogy be vagy zárva egy élettelen tárgyba? Erre szerintem a legjobb hasonlat, mintha élve eltemetnének minket, és csak egy szívószálon át vehetnénk levegőt, azon át kapjuk a vizet és a pépesített kaját. Élünk, csak éppen nem tudunk mozdulni, és az egyetlen kapcsolatunk a világgal az a szívószál. Nagyon rövid idő alatt megőrülne az ember, a Sith-ek vagy éppen az éjnővérek meg így léteznek évezredekig is. A feltámadás tehát nem halhatatlanság. Rey és Ahsoka sem lettek azok, csak mert Ben és a Leány feltámasztotta őket. Sőt Ahsoka igazából kis híján meghalt az Ashoka 1x05 Shadow Warriorban, Anakin közbeavatkozásának hála maradt végül életben. Mi több, az is lehet, hogy ebben az epizódban Ahsoka talán tényleg meghalt, csak Anakin feltámasztotta – ami magyarázat lenne arra, hogyan maradhatott életben olyan sokáig a víz alatt. Sehogy. Megfulladt, de mivel megtanulta a leckét, Anakin visszaadta neki a fizikai életét. Lucas a halhatatlanságot egyféleképpen definiálta: Erőszellemként. Mert a szellem örökké létezik, nem enyészik el. Nincs vég. Ráadásul ebben a módban saját magadtól bármikor kiválhatsz a Kozmikus Erőből (magadtól leugorhatsz a lególapról), és visszatérhetsz a fizikai létsíkra, ahol dumcsizhatsz a szeretteiddel, ráadásul isteni hatalommal bírsz, s bármikor visszatérhetsz a Kozmikus Erőbe. És ezt az állapotot csak a Vilog Oldal használói tudják elérni most is. Ezen nem változtatnak a feltámadások, se a halálos sérülések túlélése. Azok nem jelentenek halhatatlanságot, csak a halál elodázását. Sőt igazából az Erőszellem sem garantál fizikai halhatatlanságot, hiszen eme állapot elérésének első állomása az, hogy meghalsz a fizikai síkon. Szóval maga George Lucas csakis egyfajta halhatatlanságot képzelt el: a spirituális halhatatlanságot. Amit csak a Világos Oldalon lehet elérni, és ez nem változott. De akkor miért rossz a halál? Felfogás kérdése, hogy miért rossz. A Star Wars-i értelemben igazából nem rossz, hiszen a létezés folytatódik egy más szinten. A legtöbb élőlény inkább csak azért fél tőle, mert nem tudja, hogy ez csak fizikai értelemben jelent halált, illetve nehéz elképzelni anyagi lényként, hogy milyen lehet energiaentitásként létezni egy kozmikus tudat részeként. A legtöbb ember számára a fizikai létezés az egyetlen felfogható vagy elképzelhető létezés. Nem akarják hátrahagyni a szeretteiket, az anyagi javaikat, a megkezdett életüket valami olyasmiért, amit el sem tudnak képzelni. A Sith-ek pedig mindennél jobban ragaszkodnak a fizikai létezéshez. Számukra az a koncepció, hogy egyenlők lesznek mindenkivel és nem gyakorolhatnak hatalmat senki és semmi fölött individuumként, maga lehet a pokol. Képzeljük el, milyen lehet az egész Galaxist uralni akaró Sidious számára bekerülni egy olyan kollektív tudatba, ahol ő pontosan ugyanannyit ér, mint Jar Jar vagy a scurrier, amit ebédre fogyasztott el. Ráadásul a saját tudata része lesz Jar Jar és a scurrier tudatának, ahogy azok tudatai is részei lesznek az ő tudatának. Egy Sith számára ez elfogadhatatlan lenne. És nekik nyilván az Erőszellem megoldás sem lehet csábítóbb. Egyedül az isteni hatalom vonzhatja őket, de az az elképzelés, hogy cserébe minden fizikai kiváltságról és anyagi javakról le kell mondaniuk, nos, az elképzelhetetlen. Ezért küzdenek foggal-körömmel a halál ellen, a fizikai létezés elvesztése ellen. És itt jön a csavar. A Sith-ek és a hozzájuk hasonlóak, például az éjnővérek a fizikai szenvedést is képesek vállalni, hogy elkerüljék az Erő Honába költözést, ahol tulajdonképpen minden szellemi és fizikai kínjuk megszűnne. Vader, Maul és Sidious gépek nélkül létezni sem tudtak egy idő után, és ezzel pontosan attól fosztották meg magukat, amik miatt annyira a fizikai élet rabjává váltak. A fizikai örömöktől, az anyagi javak birtoklásának kiélvezésétől, a hatalomtól. Legyen szó olyan egyszerű testi örömökről, mint a szex vagy az olyan lelki örömökről, mint az, hogy népek fölött uralkodhatsz, odavesznek végül. Vader a saját teste rabszolgája lett, Maul a végén egyedül halt meg nemezise karjában, Sidious hatalma meg agymosott zigótákra terjedt ki. Amikor felfedte magát az Első Rend előtt, a vezérkar egyik tagja máris kételkedett benne. És nem Sidious, hanem az eleve ellene szervezkedő Kylo Ren regulázta meg a fickót, nyilván nem Palpatine miatt. Vagyis Sidious hatalma az exegoli csata idején már eléggé látszathatalom csupán, mert csak agymosott emberekre terjed ki – ha képes lett volna átköltözni Rey-be és az sikeres lett volna, akkor idővel ezen túlléphetett volna, de hát ez nem történt meg. Nem a halálnak van súlya, hanem az életnek És ezzel eljutunk oda, hogy a halál valóban súlytalan, mert a halál inkább a megváltás a Star Wars-ban. Az élet egy új szakasza, egy szellemi létezés. Nem feltétlen vonzó mindenkinek, de a fizikai síkon mindenkit el fog érni. A fizikai síkon nincs halhatatlanság. Néhányan képesek kijátszani különböző módszerekkel a halált ideig-óráig, néhányan még arra is képesek, hogy a halál után késleltessék a megtérést az Erő Honába. De előbb vagy utóbb, így vagy úgy, mindenki eljut a Kozmikus Erőbe. És itt mindenki megkapja a szellemi halhatatlanságot azáltal, hogy eggyé válnak az Erővel. Individuumuk részint elvész, csak külső behatásra érhetőek el, de akkor is csak ideiglenesen. Ugyanakkor néhányan képesek külső erők hatása nélkül, önállóan kiválni a Kozmikus Erőből és visszatérni a fizikai síkra, ahol isteni erő birtokosai lehetnek. Ez a lucasi halhatatlanság, és ez a Star Wars egyetlenfajta halhatatlansága. Amit a mai napig csak a Világos Oldal Erőhasználói képesek elérni. A feltámadás, érték el azt az Erővel, technológiával vagy a kettő egyvelegével, nem halhatatlanság. A halálosnak vélt seb túlélése az Erő, technológia segítségével vagy a kettő közös alkalmazásával, nem halhatatlanság. Ez csupán az elkerülhetetlen halogatása, a halál időleges becsapása. A módszerek nem tökéletesek és egy óvatlan mozdulat is elég lehet ahhoz, hogy az alany eggyé váljon az Erővel. A Star Wars-ban az a fontos, hogy az egyének mit kezdenek az életükkel. És szerintem ez egyben ennek az egésznek a tanulsága is. A Sith-ek a haláltól, a veszteségtől való rettegésük miatt önmaguk kínzóivá válnak, és saját maguk pusztítják el mindazt, ami miatt el akarják kerülni a halált. Ha Anakin elfogadta volna, hogy Padmé meg fog halni, még ha az be is következik, boldogságban élhették volna le közös életük utolsó időszakát, és aztán felnevelhette volna ikreit. Ehelyett Darth Vaderként kellett élnie, egy páncél és saját csonka teste rabjaként, szellemi pokolban. De ugyanez igaz Sidiousra vagy éppen Maulra. Ám még szerintem Echo sem felhőtlen boldog attól, hogy lényegében gépszörnyként létezik, ugyanakkor ő jó példa arra, hogy nem csak önmagunkat marcangolva lehet ilyen életet élni. Echó valami pozitívot igyekszik kihozni abból az időből, amit a Szeparatisták az akaratán kívül nyertek neki. „Vannak rosszabb dolgok a halálnál” – búcsúzott ezzel a Főinkvizítor Kanantől. És igen, a Star Wars-ban ez igaz. A Főinkvizítor hajdan Jedi lovag volt, imigyen tudni vélte, hogy mi vár rá a fizikai létsík elhagyása után. És ennek hála valószínűleg közelebb járt az igazsághoz, mint az átlagember. És emiatt tudta, hogy az igazi gyötrelem a fizikai létezésben várna rá. Ekképpen súlya az életnek van, és ehhez kötődően annak, hogy ki mit képes megtenni magával, hogy elkerülje az elkerülhetetlen halált. Mit kezd a nyert idővel, ha túlél egy halálos sérülést vagy feltámad? Megpróbál minél több jót tenni, mint Echo vagy Ahsoka? Létrehoz egy kis, prosperáló közösséget, mint Boba vagy Greef Karga? Vagy önös érdekből terrort hoz, mint Vader, Maul, Grievous és Sidious? Elfogadják, hogy előbb-utóbb meg fognak halni, és ennek tudatában próbálnak kihozni minél többet az életükből vagy betegesen rettegve a halált akár önmagukat is megcsonkítva próbálják azt elkerülni, minél jobban lekorlátozva önmagukat és elveszítve mindent? Történetírási szempontból valóban nem szerencsés sokszor élni azzal, hogy valaki meghalt vagy úgy hisszük, hogy meghalt, majd mégis visszatér. És még finoman fogalmaztam. Viszont ez elkerülhetetlen, ha egy sztorinak nincs konkrét lezárása és csak nyúlik és nyúlik, s közben sok eleme szép lassan súlytalanná válik. Vagy azért, mert ismétlődnek, vagy azért, mert megpróbálnak rálicitálni az előzőre. A halott vagy halottnak vélt karakterek visszahozása talán az egyik első jele ennek a betegségnek. Ugyanakkor szintén igaz, hogy érdekes dolgokat lehet elmesélni abból kiindulva, hogy eme karakterek szembenéztek vagy átélték a halált. Nekem ez nyeri el a tetszésemet a legtöbb esetben. Bárki számára visszakereshető, hogy mennyire rossznak véltem Maul visszahozását. Ezt ma sem díjazom, csupán megbékéltem vele. És így vagyok egykori mesterével is. Viszont mindkét esetben tetszik a visszatérés következménye. Az, hogy Maul és Sidious semmit sem tanult az esetből. Ellenben Boba Fett vagy éppen Greef Karga új utakra léptek, miután megmenekültek a halál torkából, ezáltal váltak sokkal érdekesebb karakterré. Nem lehetetlen, hogy majd ezt beleszövik Rey életébe is, aki nem csak úgy tanult meg Jedi lenni, hogy tudja, akár a tudat is megőrizhető a halál után, hanem maga is meghalt már egyszer. És hogyan fogja megélni ezt Ventress? Visszatér a régi útra, mert megtapasztalva a halált oly mértékben elkezd rettegni tőle, hogy betegesen próbálja elkerülni az újabb elmúlást? Vagy értékeli a nyert időt és összeköti az életét Quinlannal? Esetleg mit sem tanulva folytatja őrlődő életét? Na, ezek azok a kérdések, amiket – remélem – feltérképeznek és amikkel elérhetik, hogy a halála előtti események az élettörténetének csupán első fejezete legyen, az azt követő pedig a következő felvonás. Szóval, szerintem a Star Wars-ban, ahogy sok más mesében, mint mondjuk a Harry Potterben vagy a Gyűrűk Urában, nem a halálnak van súlya, legalábbis nem úgy, mint mondjuk egy drámában. Hanem annak, hogy mit kezdenek az egyének az életükkel az elkerülhetetlen halál tudatában. És ebben a halálos sérülés túlélése vagy a feltámadás csupán a tapasztalatszerzés egy rendhagyó formája. Nos így vélem én, most. Ti mit gondoltok minderről?

Végül is, Bo-Katarnt már tesztelték főszereplőként, simán átvehetné Djarin helyét a széria vezető szereplőjeként. Groguval is jól kijön, szóval még nagyon sokat nem is kéne változtatni, és a cím is maradhatna. Djarin magisztrátus meg alkalmanként szerepelhetne, amikor a hétvégéket nála tölti a fia.