-
Összes hozzászólás:
44.205 -
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Győztes napok:
596
Tartalom típusa
Profilok
Fórumok
Naptár
Star Wars Feliratok
Dzséjt összes hozzászólása
-
De ilyen alapon akár Aniseyát is elővehetnéd, mert hát a folyamat onnan indult, hogy megfogant a gondolat: teremt egy embert az Erő által. Vagy Aniseya nagyanyját, aki lepedőakrobatikázott egy f*szival védekezés nélkül. Vagy az ük-ük-ük-üknagyanyját. Vagy az első midi-chloriant, ami életet teremtett. Vagy az ősrobbanást, ami létrehozta a Galaxist. Mert az ok-okozat a létezés megkezdésének időpontjáról indul. Szóval ennek így nem sok értelme van. Tény, elindult valamikor a folyamat. Amikor megkezdődött az univerzumban a létezés, elindult egy folyamat, ami végül ide vezetett, és ami innen tovább vezet, hiszen az, hogy Sol most megmentette Oshát, nevezhető az exegoli csatához vezető folyamat ok-okozati kezdetének. De akár a Nagy Hiperűr-katasztrófát is megjelölhetnénk, hiszen anélkül Brendokon nincs konvergencia. Osha vágya egy milliárdszor milliárdnyi évnyi folyamat egy apró kis része, nem a kezdete. Olyan folyamatoknak, amik már akkor zajlottak, amikor Osha ezer évvel ezelőtti őse is még csak kényes gondolat volt a szülei fejében, és akkor is zajlani fognak, amikor már olyan sem létezik, aki még halványan emlékezne olyanra, aki ismerte Oshát.
-
Pontosan, ez a hely iszonyú régi lehet. A starwars.com szerint ősi, amit az is alátámaszt, hogy több mint valószínű, hogy még jóval a Nagy Hipertér-katasztrófa előtt épült, vagyis alsó hangon is több mint száz éves. Szóval nem csak baromira öreg, de átvészelt egy bolygószintű kataklizmát. Aztán ki tudja, hány évig állt egymagában mindenféle karbantartás nélkül, kitéve az elemeknek. Szerintem, ami működik, azt a boszik hozták helyre tessék-lássék megoldásokkal. Több mint száz éves, karbantartás nélküli épületben, ahol a vezetékeket valószínűleg már csak az Erő tartja egyben, egy tűz nagyon gyorsan tud terjedni és nagyon nagy kárt tud okozni nagyon rövid idő alatt. Ráadásul az építmény kivitelezése sem első osztályú ilyen téren, ha csak nem az volt a cél, hogy a tűz gyorsan terjedjen, mert akkor kivételesen jól lett megtervezve. Mert minden elektronikus berendezés körül fa burkolat volt, szóval bele lett kódolva az épületbe, hogy ha egy rövidzárlat végigfut a rendszeren és több helyen is szikrát okoz, akkor garantáltan a létesítmény több pontján is egyidejűleg keletkezzen tűz.
-
Nem lehet, hogy Aniseya segített be neki, hanem biztos, hogy Aniseya csinálta egyedül. Mae-hónak ahhoz semmi köze sem volt. A folyamat akkor kezdődött, amikor Aniseya rákezdett, és azonnal abbamaradt, amint mellbe szúrta Sol. Mae-ről meg lerí, hogy nem valami Erőtrükkre koncentrál, hanem kétségbeesetten mered az anyjára. Persze, lehetséges, amíg nyíltan meg nem mutatják vagy mondják, hogy nem így volt. Ezt majd az idő eldönti, ahogy kijönnek az ezzel foglalkozó művek. De nekem baromira túlzásnak tűnne, és szerintem nem is illik a koncepcióba, hogy egyetlen boszorkány képes volt egy egész bolygót feltölteni változatos és teljes flórával és faunával, miközben a konvergencia hatalmát megcsapolva sem tudott egy egész embert megteremteni. Sokkal reálisabb az, hogy a mindenható Erő, nem egy elűzött boszorkány állított vissza minden életet a Brendokon. A konvergencia csak odacsalta a boszikat, aztán Aniseya csekély tudásával és hatalmával kihasználta a konvergenciát és így tudott két fél, ily módon fogyatékos embert kreálni. Valószínűleg nem, hiszen épp az okozta Mae zuhanását, hogy Solnak nem maradt már arra sem ereje, hogy a két hídcsonkot alátámassza. Láthatóan ahhoz sem, hogy Oshát elkapja az Erővel, őt is kézzel kellett elkapnia. Nem csoda, pár pillanattal azelőtt gyepálta meg egy wookiee, az Erőhasználathoz meg fittség és koncentráció kell. Minél lestrapáltabb egy Jedi, annál kevésbé tudja használni az Erőt. Sőt bizonyos trükkök esetében még az Erő maga is kivesz a Jediből. Ezért nem élhetnek például az Erőgyorsítással. Emberfeletti gyorsaságra tehetnek szert, ám ez emberfeletti megterhelést is jelent az izmoknak. Vagyis a Jedi gyorsan elfárad, ami kihat a további teljesítményére. És ezért kell folyton edzenie a Jediknek, nem csak a szellemüket, de a testüket is. Hogy az ilyen ritka, de olykor használt extrém terheléseket elviseljék. Ez tök jó elképzelés. Kicsit olyan lehetett, mint, amikor a Mátrixra rákötött emberek fejéből azelőtt húzzák ki a csatlakozót, hogy a tudatát visszatöltötték volna a programból a testbe. Csak most Trinity húzta ki a dugót.
-
Köszi. Közben kijavítottam a szöveget, mert ojvé, ennyi elütést és pocsék megfogalmazást már rég produkáltam. Szerintem az kizárt, hogy ő teleportálta el magát, mert a sorozat alapján nincs a birtokában ez a tudás, vagy ha mégis, nem tudja végrehatjani. Ugyanis, ha képes lenne teleportálni, akkor az Olegán nem ragad bent a városban, miután elmenekült Solék elől, egyszerűen odateleportál az Exile II-höz és elrepül a bolygóról. Ugyanigy a Khofaron, ha tudott volna teleportálni, egyből odamehetett volna Kelnaccához, nem kellett volna vállalnia a veszélyes túrát az erdőn át. Hovatovább, ha képes lenne teleportálni, nem futva próbált volna meg elmenekülni Qimir elől. Már Kelnacca házából visszateleportálhatott volna az Exile II-re. Szerintem ezt a zuhanás túlélését nem kell túlgondolni. Nem egyszer láttuk, hogy egy Erőhasználó akár több kilmotér magasból történt zuhanást is simán ávészel. Mae-ho meg láthatóan önmaga volt annyira erős, hogy képes volt blokkolni Aniseya támadását, vagyis ekkor már biztosan elég jártas az Erőben ahhoz, hogy holmi kis esést átvészeljen.
-
Nem kell félni, Bob Iger már kiadta az ukázt:
-
Szerintem az első behatolás a létesítménybe még jogos volt. Legalábbis a Jedik szemszögéből, akik - ahogy arra Indara is rávilágított - nem rendelkeztek kellő mennyiségű információval. Ugyanakkor fenn állt a gyerekbántalmazás lehetősége, amit azért a mi világunkban sem vesznek félvállról, legalábbis a jobb országokban. És bár Sol indítékai később megkérdőjelezhetőek, úgy érzem, az aggodalma az elején még jogos. Mert mit is lát Sol: Először egy nem túl bizalomgerjesztő nő, aki látszatra nyilvánvalóan nem az anyjuk, megjelenik és azt mondja, hogy a szabályszegésnek következményei lesznek. Megjegyzem, briliáns, hogy a Destiny és a Choice ugyanazokat a jeleneteket kicsit más-más módon tálalja, attól függően, ki a nézőpont karakter. A Destiny-ben Osha szemszögéből bár Koril dühös, amikor a következményekről beszél nyugodt tempóban lép oda a lányokhoz, érinti meg őket és a hangja is lágyabb. Itt, a Choice-ban Sol szemszögéből nézve Koril sokkal agresszívebb, erőteljesebbek a mozdulatai és fenyegetőbb a hangja. Solt láthatóan fel is zaklatja az, amikor a nő erőteljesen megragadja a lányokat. Továbbá a Destiny-ben sokkal nyugodtabban távoznak a fától, míg a Choice-ban Koril szinte tolja őket. Érdekes megjegyezni azt is, hogy Osha szemszögéből az erdő sokkal élénkebb színű, világosabb és tisztább, míg itt Sol szemszögéből szürkébb, sötétebb, a gyenge köd sokkal jobban látható. Aztán, az erdőben Sol megint csak részinformációt szerez. Pont akkor ér oda, amikor Aniseya az Erővel "rátámad" az ikrekre. De ugye a Destiny-ből tudjuk, hogy ez tanítás, és semmivel sem veszélyesebb, mint mondjuk az, amikor az OWK-ban Obi-Wan és Anakin valódi fénykardokkal párbajozva edzettek. Vagy, amikor bizonyos mesterek úgy próbálják rávenni a padawanjukat arra, hogy megtanulják a magasból leesés túlélésének fortélyát, hogy ténylegesen lelökik őket egy szikláról (Jedik fénye). Ha valaki csak azt az egy momentumot látná, amint egy Jedi mester lelök egy gyereket egy hegy tetejéről, hát biztos nem azt gondolná, hogy az a Jedi egy áldott jó ember. Inkább azt, hogy gyerekgyilkos. És itt a kontextus hiányából fakadó probléma: Sol csak annyit lát, hogy Aniseya rátámad az Erővel két gyerekre. Nem látja ennek előzményét, ami tisztázta volna számára, mi vezetett ide, és nem ismeri a motivációkat sem. Szóval eddig Sol szemszögéből van egy nő, aki fenyegetően következményekről beszélt, egy másik nő, aki az Erővel rátámadt a gyerekekre, plusz van még itt néhány nő, akik egy nem túl bizalomgerjesztő lyuk körül révednek és egy ceremóniára készülnek. Ez így ebben a formában nem túl bizalomgerejesztő, és a részinformációkból építkező, valamint saját szemszögének torzításán át figyelő Sol számára valóban jogos az aggodalom. Ha ehhez még hozzáveszünk olyan történelmi dolgokat, amelyek alapján a távoli múltban az Erőhasználó boszorkányok fenyegetést jelenthettek a Galaxisra (a Peridiáról a Galaxisba behatoló Dathomori Boszorkánykirálysága), akkor még inkább érthető, hogy Sol miért érzi úgy, hogy a gyerekek veszélyben lehetnek. Ezen a ponton Indara a racionális. Elfogadja Sol aggodalmát, ugyanakkor mindenkit óva int, hogy végkövetkeztetést vonjanak le a részinformációk és egyetlen szemszögből történt megfigyelés alapján. Amiben ő ekkor hibázik, hogy nem ragaszkodik ahhoz, hogy egyedül menjen be. Szerintem, ha Indara egymaga jelenik meg a szertartáson, a dolgok már nem élesednek ki annyira. Egy Jedi, ráadásul a racionális és nyugodt Indara nem lett volna annyira fenyegető, mint négy Jedi, akik közül az egyik ráadásul egy puszta lénye maitt is elég fenyegető wookiee. Lehet akármilyen jámbor Kelnacca, egy két méternél magasabb, szőrős izomkolosszus karmokkal és agyarakkal felszerelve, állati morgásokkal és fénykarddal, hát ez nem olyasmi, ami az embert feltétlen megnyugvással tölti el. Mindezek ellenére eddig a pontig szerintem a behatolás jogos volt. Sol szemszögéből nézve a gyerekek veszélynek voltak kitéve, Indara pedig Sol információi alapján hozott egy felelős döntést: utána járnak ennek. Ám a második esemény, na az már nem volt jogos. A boszorkányok annak ellenére voltak együttműködőek a Jedikkel, hogy azok hívatlanul tértek be a házukba. Láthatóan nem jelentettek fenyegetést a Jedikre, a Köztársaságra, de még a két lányra sem. A vágyvezérelt Torbin és az Oshát mindenképpen padawannak akaró Sol önző motivációktól elvakultan betörtek oda, fegyverrel, annak ellenére, Koril és Aniseya reakcióiból is már jól tudták, hogy a helyzetet a puszta megjelenésük eszkalálhatja. Mindezt teszik a Jedi Nagytanács határozott utasítása ellenére. És akkor jött a slusszpoén, Sol újabb rossz döntést hozott, ám ezúttal végzeteset: megölte Aniseyát. Ráadásul nekem van egy olyan érzséem, hogy ezt Sol nem azért tette, mert azt hitte, Aniseya támad. Szerintem pontosan tudta, hogy Aniseya el fogja valahová teleporátlni "Oshát", és akkor soha nem tudja a padawanjáúl fogadni. Vagyis egyszerűen meggyilkolta a fegyvertelen, a lányát menekíteni próbáló nőt azért, hogy Osha az övé lehessen. És, ha ez önmagában nem lenne elég nagy baj (de az! katasztrofálisan nagy baj, ha ez így van), mindezt tetézi, hogy Sol a gyilkosságot téves infromációra alapozta, mert azt hitte, Aniseya Oshát kezdi eltranszportálni, miközben az valójában Mae-ho volt. De ezen a ponton már Indara sem tud jó döntést hozni, inkább meghozza az egyik legrosszabbat. Kelnacca beküldése megint csak olyan, ami akkor is rontana a helyzeten, ha a boszik nem szállták volna meg. Kábé olyan, mintha úgy próbálnál meg megállítani egy fegyveres összetűzést, hogy bedobsz a harcolók közé egy tankot. Persze ezúttal is érthető Indara tette, a társai bajban voltak, küldte az erősítést. De akkor is, mindnyájuk közül pont ő maradt hátra, aki még megmaradt a racionalitás szintjén és talán tudta volna rendezni a helyzetet békésebb módon is, ellenben beküldte a csapat legfenyegetőbb tagját. A döntés érthető, de ez már taktikai, nem diplomáciai döntés volt. Amúgy szerintem a helyzetet azzal is meg lehetett volna oldani, hogy a Polant a nyitott udvar fölé kormányozza nyitott rámpával, és Sol és Torbin Qui-Gonhoz hasonlóan felugranak oda. Puff, kész is vagyunk. Ez lett volna szerintem az egyetlen jó döntés Indara részéről. Azt, hogy meghaltak, én már a rész alapján biztosra vettem, mert úgy működik a dráma igazán, és szerintem így van teljesen értelme annak, hogy Indara javasolja az események eltusolását. Az idézett kérdésem arra vonatkozott, hogy tudatosan ölte meg őket vagy csak ez csak egy szándékolatlan mellékhatás volt. De akár tudta, akár nem, ez rá nézve mindenképpen következményekkel járna, mert az egyik esetben szándékos, a másikban gondatlanságból elkövetett tömeges emberölést vitt véghez. Az pedig azért morálisan megkérdőjelezhető, hogy egyetlen Jedi élete megér-e tucatnyi másikat, pláne egy olyan sztiuáció következményeként, ami részben a Jedik gondatlansága miatt vált élet-halál konfliktussá. Mindezt úgy, hogy esélyes, hogy itt is lett volna más megoldás. Indara hozhatott volna magával kábítófegyvert, vagy szólhatott volna Solnak és/vagy Torbinnak, hogy menjenek be az épületbe és rúgjanak bele a boszikba, hogy azok kiessenek a koncentrációból. Szóval ez egy bonyolult helyzet, az biztos. Ha kiemelt felelősöket kéne választanom, az Torbin, Sol és Koril lenne, de mint vezetőt, Indarát is bíróság elé kéne állítani, mert azért az ő döntései is masszívan hozzájárultak a helyzet elfajulásához. Kezdve azzal, hogy nem egyedül járult a koven elé, folytatva azzal, hogy a nyilvánvalóan érzelmileg elvakult Solt küldte a labilis Torbin után (miközben az ő padawanja volt, így az ő felelőssége lett volna utána menni), befejezve azzal, hogy beküldte Kelnaccát is, és végül tudatosan vagy véletlen, de tömeges emberölést követett el.
-
Hát pedig a Star Wars-ban már eleve lényegtelen az életkor még az embernél is, ha vele van az Erő. Azért egy átlagos 83 éves nem úgy ugrál, mint Dooku az ep3-ban, és szerintem bármilyen fitt, egyik sem tudna lenyomni egy olyan intenzív párviadalt. Amire lényegében maga a Dookut megformáló Sir Christopher Lee a példa, hiszen bár az ep2-ben még be tudott válllani egy-két könnyed jelenetet a párbajban, az ep3-ban már teljes egészében dublőrrel kellett felvenni a kardcsatát. Szóval valószínűleg Dooku sem halt volna meg végelgyengülésben még talán jó pár évtizedik sem, ha Anakin nem kapja le a fejét, és szerintem Palpatine is tovább élt volna. A Sötét Oldal lényege a természet megerőszakolása, és a természetes halál szándékos elkerülése bizony az. A technika meg adott, hiszen hány kiborg szaladgál már a Star Wars világában. Az orvostudomány jóval fejlettebb a miénknél, így szerintem eleve a legfejlettebb világokon az átlag emberi életkor jóval túlszárnyalja egy átlagos magyar várható élettartalmát. Egy Coruscant felső szintjein nevelkedett ember, vagy egy alderaani, egy naboo-i esetleg egy chandrilai szerintem vígan elér több mint száz évig. És akkor még ehhez adjuk hozzá, ha egy ilyen személy az Erőt is birtokolja, akár Jedi, akár Sith, ez már rengeteget hozzáad. Főleg, ha Jedi, mert azért az a Jedi Templom sem egy harmadik világbeli kolostor, hanem a legfejlettebb kórházzal felszerelt hely. Nyilván nem fog a Galaxisban minden ember egy vagy több évszázadot leélni, de igenis, az, hogy egy ember a Galaxisban nem annyit él, mint itt a Földön, vagy extrém hosszú az élete a miénkhez képest, teljesen elfogadható. Olyan világ ez, ahol, ha felrobbansz, újjáépítenek, és ahol egy misztikus energia mező, mint most kiderült a 7. epizódból... Hát mi ezek mellett egy embernek az a néhány száz plusz évecske? Pláne, ha Sith, akik tosznak a szabályokra, hozták azokat meg a Jedik, a Szenátus vagy maga az anyatermészet.
-
Óóóóó! Szertán hajnalban megint nem fogok aludni, úgy érzem.
-
Lehet bizonyos Jedik temetésén fogja viselni? Ezt a képet látva felmerült bennem, hogy talán Vernestra és valaki más (Yoda?) között lesz egy hasonló temetési záróbeszélgetés, mint az ep1 végén Qui-Gon temetésén volt Windu és Yoda között.
-
A kedves szomszéd asszony is felébred a Skarlát-betegségből.
-
Kapitány Sólyom Amerika összefog a bajusz nélkül teljesen máshogy kinéző Thaddeus Ross-szal, aki ráadásul felkap magára egy kis izmot és csúnyán leég a napon.
-
Korilt elnézve ő díjazza is, hogy Mea-ho ilyen és buzdítja, hogy még inkább kihasználja sötét oldalát. Aniseyát meg lehet, hogy kissé elvakítja az anyai szeretet. És az sem kizárható, hogy mindezek mellett Mae sosem mutatja ki az igazi énjét az anyjuk jelenlétében, csak Osha és mások előtt. A szemük előtt nem kínoz állatokat, a fülük hallatára nem dobálózik halálos fenyegetésekkel és a tanokat valószínűleg szóról-szóra mondja vissza, nem saját értelmezésében. Ami szintén beleillik a pszicho karakterisztikába, mert azok hajlamosak "álarcot" viselni, elrejtve igazi énjüket a közösség elől, sőt mi több, megnyerőek. Lehet, hogy Mae is így működik. Koril előtt jobban megmutatja gonosz mivoltát, mert az ő elvárásait ezzel tudja kielégíteni. Aniseya előtt viszont lehet, hogy sokkal ártatlanabb, barátságosabb és szeretetreméltóbb. Varosha előtt meg nem leplezi el magát, mert úgy véli, ugyanolyanok.
-
Hop-hop, a múltkor volt kérdés, hogy hogyan merem megkérdőjelezni a hivatalos anyagot. Hát pont az ilyenek miatt! Akkor ugyan én tévedtem, de tessék, lássék, itt az újabb példa, hogy ők is tévednek. @Ody Mandrell A sztori vázolása kész. Egyrészt az is, másrészt ez is csak jelzi, hogy Mae-ho született pszichopata. Látványos a szóbeli változtatás a saját nézetében. Míg az anyja azt mondja, önmagukból kell feláldozni valamit, Mae ezt a részt átírta fejben (valószínűleg fel sem fogta), két viszonyítási alapot használva: önzés és pusztítási vágy. Önzés, mert olyan nincs, hogy ő bármit is feláldozzon, és pusztítási vágy, hiszen a célért mindenkit megölne.
-
Mivel az éjnővérek nem egy faj, hanem egy vallási csoport, erre lehet magyarázat az, hogy csak felnőtteket, mondjuk a 18. életévüket betöltött nőket vesznek be a szektájukba. Papíron, a Jedik tudta szerint.
-
Melyik a kedvenc élőszereplős sorozatotok?
Dzséjt hozzászólást írt ebben a topikban: Star Wars Univerzum
Meg Varosha és Mea-ho születésével kapcsolatban azért még jó lenne tudni, hogy miért hozta létre őket Aniseya. -
A részben van egy érdekes megjegyzés is Indara részéről: az éjnővérek nem nevelnek és képeznek gyerekeket. He? Hisz láttuk, hogy Ventress-t gyerekként vitték el a Dathomirról és azt is tudjuk, hogy Merrin még gyerekként vett részt abban a csatában, amiben Grievous kiirtotta az éjnővéreket. Mondjuk ez magyarázat lehet arra, amit a harmadik résznél fejtegettem, hogy az éjnővéreket miért nem ellenőrzik a Jedik, ugyanakkor egyértelműen nevelnek gyerekeket, legalábbis a PT időszakában. Lehet, hogy a Jedik elől ezt eltitkolják, hogy azok ne avatkozzanak közbe azon az alapon, mint amin itt is tették?
-
@Ody Mandrell eszembe jutatta a Star Wars sorozatokban kiegészített szavazásással, hogy itt is meg akartam már tenni egy hasonlót. Mivel idén véget ért a Discovery, az is felkerült a listára. Szóval lehet rá szavazni vagy átszavazni. Amúgy látta már valaki az utolsó évadot? Én elakadtam az előfő felénél.
-
Melyik a kedvenc élőszereplős sorozatotok?
Dzséjt hozzászólást írt ebben a topikban: Star Wars Univerzum
Még megvárom az utolsó részt, de nagyon rezeg az Erő az egeremben, és csábítja a The Acolyte. Szegény Obi-Wan lehet, hogy trónfosztott lesz, ha csak el nem cseszték az utolsó részt, ami az egész sorozatot tönkreteszi. Mert na... Hát nem akarom elkiabálni, de a szériát egy bizonyos "gyerkkorgyilkos" filmhez tudnám most hasonlítani. De még várok az utolsó résszel, mielőtt ilyen nagy kijelentéseket tennék. -
Ezt a rap dolgot nem is értem, már több helyen is láttam (egyebek mellett a vicc topikban). A szám szerzője és előadója, Victoria Monét nem rap énekes, hanem pop és R&B (ami kevert műfaj, de rap speciel abban sincs), szóval már csak ezért is hülyeség rapnek titulálni. Gondolom ez is a nagytudású gyűlölködőktől jött, akik világi műveltségükben még mindig abban a tévhitben élnek, hogy egy színesbőrű zenei művész csak rapet készíthet. Amúgy én akárhányszor hallom, Leona Lewis (aki szintén pop és R&B műfajban alkot) az Avatarhoz írt I See You című száma jut eszembe.
-
Ráadásul a fontos része. Azt, hogy a boszik betelepültek, a lakhelyük egy bánya és a Jedik a konvergencia miatt érkeztek, konkrétan kimondják a sorozatban (ráadásul a barlnagok is alátámasztják a bánya mivoltot). Azt, hogy az erejüket befolyásolja a konvergencia, a harmadik részből ki lehet következtetni, ahol jól láthatóan egy csillagászati jelenség okozta Erőakármi segít nekik abban a bizonyos felemelkedésben. Plusz az ebben a részben elhangzottak, miszerint az konvergencia egy egész bolygót képes befolyásolni, szintén azt jelzi, hogy a brendokiakra hatással lehet. A bánya háttértörténete meg nem fontos, az tipikusan olyan infó, amit egy képes enciklopédiába kell elmesélni. Bennem valóban fel sem ötlött, és szerintrem egyáltalán nem is igaz ez. A bolygót az Erő konvergencia terraformálta, és ehhez semmi közük a bosziknak, még a környéken sem jártak, amikor ez megtörtént. Természetes jelenség, ami odavonzotta a boszikat, épp úgy, ahogy a Jediket, és Aniseya csak arra használta a konvergenciát, hogy legyártsák Oshát és Mae-t. Lényegében az egész Brendok azt mutatja be, hogy hogyan jött létre az élet a Galaxisban (és azon túl?) az Erő által.
-
Szerintem nem. Én azt a "megöllek" kijelentést nagyon is komolyan veszem. Pláne azzal a tekintettel, ahogy a tüzet nézi. Ő abban a pillanatban ki akarta nyírni a testvérét azért, mert egy végtelenül önző személy: ha Osha nem lehet vele, ne legyen senkivel sem. Szerintem ugyanaz játszódott le benne, mint Vader esetében, aki meg akarta ölni a terhes feleségét. A Sötét Oldal elboríatotta az agyát. Csak aztán a tűz észhez térítette, ahogy Obi-Wan utasító hangja is magához térítette némileg Vadert. Valószínűleg Mae maga is megilyedt attól, hogy a tűz irányíthatatlanná vált. Mert ez nem csak azt jelentette már, hogy elveszti Oshát, hanem hirtelen rá, a lakhelyére, a jelenlegi élete és jövendőbeli hatalma központjára is veszélyt kezdett jelenteni.
-
A kérdésére a válasz: ők se tudják.
-
Igen, ezt értettem az alatt, hogy "a baj az, hogy Koril ki- és felhasználja Mae pszichopata mivoltát a saját céljaira". Ha az a büdös dög ezt nem tenné meg, akkor Mae-ho pusztítási vágya valószínűleg most még kimerülne kisállatok kínzásában és gyilkolászásában.