Dzséjt összes hozzászólása
-
A történet
Mint Obi-Wan Kenobi és Yoda? Ők is nyakig benne voltak a Lázadásban, és sosem tértek vissza a Jediskedéshez vénségükre. Persze én sem tartom valószínűnek, hogy az új filmben a régi Rend Jedijei előkerülnének. Egyrészt, ez már az EU-ban sem tetszett, másrészt, az ilyen Jedik kártékonyak lehetnek az új, megreformált Rendre. Bár ebből lehetne egy jó kis ellentétet csinálni, anélkül, hogy bevonnánk a Sith-eket. A kor viszont nem kifogás egy olyan univerzumban, ahol bizonyos lények 900 évet is megélnek. Ráadásul nem is olyan ritka dolog, hiszen Yoda faján kívül a huttok és a wookie-k is több száz évig elvannak, de bármelyik idegen fajra ráfogható, hogy nem öregszik olyan gyorsan, mint az ember. De azért öreg Jedik ne térjenek vissza. Az EU-ban sem szerettem ezt.
- Filmek
-
Sorozatok
Nem igaz, mert Marthát is megmagyarázták. Aki a Torchwood 1-ben dogozott a második évad végén, az Martha unokatestvére volt. Eddig - az új szériában legalábbis - egyedül Amy-t nem magyarázták meg, de szerintem 100-ból 1 ember, aki felismeri, hogy a két karaktert ugyanaz a színésznő játssza. Amúgy szerintem sem szorul konkrét magyarázatra. Sorozatokban igen általános, hogy aki egyszer epizódszerepet játszik, az később más bőrébe bújva felbukkanhat főszereplőként (most hirtelen Jewel Staite jut eszembe, aki a Stargate Atlantis második évadában egy lidércet játszott, a negyedik évadtól pedig főszereplő volt, mint Dr. Jennifer Keller).
- Sorozatok
- Filmek
- Sorozatok
-
Avatarok, smiley-k
Most nagyon a lelkünkbe gázoltál ám. Itt a fórumon hatalmas rajongói közösség alakult ki a film és konkrétan a Bomarr avatárján szereplő személy körül. Itchy the best!
- Filmek
- Egyéb fontos
-
Vélemények és javaslatok
Majd vörösre festem a hajam. Rog, tudom, hogy jót akarsz. De azt sajnos nem mindenki fogadja el.
- Filmek
-
Vélemények és javaslatok
És én ezt "hallgatom" két napja. Mint egy beakadt lemez. Csak mondja, és mondja... És én vagyok a hülye, mert megpróbáltam kiakasztani. De komolyan. Amikor azt hittem, végre sikerült, hát jött ez, meg amit PM-ben kaptam (megint). Hát, ez van. Frenkie, ha menni akarsz, menj. Én már nem tartalak vissza, sőt, kérlek, hogy menj. Ha ha így vélekedsz, pápá! Szólott a jobb kéz. A Császár keze. Vigyázz az ilyen kijelentésekkel, Rog, mert te leszel Ody bal keze...
- Sorozatok
-
A Rebels animációs sorozat
Milyen jó lenne, ha ugyanaz a droid lenne.
-
Általános információk
Igen, én is erre gondoltam. Ha hivatalos poszter lenne, akkor sokkal többen tudhatnák, kinek a műve.
-
A Rebels animációs sorozat
Előbb szerintem várjuk ki, hogy egyáltalán kik vagy mik lesznek ezek, mi a szerepük. Mert ennyi erővel mondhatnánk, hogy Qui-Gon csak azért volt, mert kellett egy Ben Kenobi az ep1-be, Grievous meg, hogy Darth Vader imitátorként legyen kivel kardoznia a szereplőknek. Funkciójuk és "elődjeik" ismertek, de mindegyik teljesen más karakter. R2-esből amúgy sincs túl sok variáció, viszont ez a humanoid droid még akármi lehet. Persze alapjáraton nekem is van ellenérzésem, de azért még nem írom le őket, mert egy kétlábú droidot betesznek egy guruló kuka mellé.
-
A Rebels animációs sorozat
És az nem fordulhat elő, hogy ezek is hasonló értékeket képviselő és stílusú karakterek, de alapból mégis teljesen másak lesznek?
-
A Rebels animációs sorozat
Ha jól látom, akkor az astromech egy átlátszó fejű R3-as lesz. A protokoll droid meg egy C-3PO koncepciós rajz alapján készülhetett. Mondjuk az azért annyira nem tetszik, hogy egy újabb R2-3PO párossal rukkolnak elő, de ha a dinamikájuk más lesz, akkor rendben van.
-
Sorozatok
- Általános információk
Az anyagi része talán még nem is akkora dolog, na de, amilyen presztízs értéke lenne.- Filmek
- Filmek
Az első rész után kíváncsi vagyok, mi van azon a holdon még, ami három filmre elég, mert őszintén szólva, egyre is kevés volt, amit eddig láttunk. A játékidő legnagyobb részét a National Pandoraphic vitte el, de a sztori 90 percben is elfért volna. Szóval kíváncsian várom.- Filmek
- Filmek
- Filmek
- Általános információk