Dzséjt
Admin
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Jelenleg:
A főoldalt nézi
Dzséjt összes hozzászólása
- Filmek
- Filmek
-
EPVII spoileres topic
Mondjuk ha a Bad Robot mellé betársul R2 mondjuk, és a Diseny kastély körül vörös, kék és zöld lézernyalábok röpködnek majd, az még adna egy hangulatot.
-
EPVII spoileres topic
Igen valószínű. És nem a Fox fanfárral nyit. Nem kicsit lesz irtó furcsa az eleje.
-
EPVII spoileres topic
Én meg pont azt írtam, hogy a Disney nem volt kényszerhelyzetben a felsorolt okokból. Fuss neki még egyszer a mondatnak! Semmit sem kell feltételezni, hátsó szándékokat keresni, összeesküvés elméleteket gyártani. Amit Bomarral leírtunk azok rideg tények, nem feltételezések. Abrams és a Disney között kölcsönös haszonnal járó üzleti megállapodás született, ami eddigi ténykedésük alapján a film hasznára fog válni. De ez nem új dolog, nem a spanyol viaszt láttuk megszületni, a Bad Robots is benne volt már más stúdiók filmjeiben, sorozataiban (Paramount - Star Trek, Cloverfield, Super 8; ABC - Lost; Warner - Fringe), és a Disney is vett maga mellé már más kisebb cégeket, lásd lejjebb Bomarr írását. És más stúdiók is jártak már el így, mert ez egy bevett szokás.
-
A fórum közössége
Ó, köszi! Ezt nem vettem észre, meg nálam pár pillanat után megjelent. A pillanatnyi kihagyást meg a mobilnetnek tudtam be. Bár valószínű a sütikből dolgozott. Nyomhattam volna egy CTRL+F5-öt. Köszi neked is Ody a javítást!
-
EPVII spoileres topic
Attól még, hogy van valakinek pénze, nem jelenti azt, hogy feneketlen a bukszája. Üzleti szempontból jó, ha megoszthatja a költségeket, hiszen így több juthat a filmre, mint amennyit ő tudna beleinvesztálni, és esetleges bukás esetén a kár is kisebb. Nem mindegy hogy 200 vagy 100 milliót bukik. Pláne egy Star Warsnál, ahol az igazi hasznot úgyis a merchandise fogja hozni, az meg nyilván nem a társakhoz fog befolyni. Meg ugye az sem mindegy, hogy a Star Wars mellett a Disney még több más magas költségvetésű filmet is pénzel, nem csak ez az egy van porondon. Azokat is ki kell ám valamiből fizetnie. Ezért is jó, ha megosztja a költségeket más cégekkel. A Lucasfilmre pepitában ez jellemző, noha jóval kisebb cég, de éppen ezért nekik is könnyebb, ha kisebb összeget kell egy projektre fordítani. A filmgyártás azért nem ilyen egyszerű, hogy "na, én nekem van száz milliárdom, akkor én és csak is én vagyok az, aki a fazéknál tespedhet." Mondjuk beinvesztál 300 milliót a projektbe, ebből kétszázat szán magára a film elkészítésére. Akkor ha beszáll egy-két kisebb cég, a kétszáz helyett máris elég csak 150-et a készítésre adnia, a maradék 150 meg mehet a reklámra, vagy a megspórolt 50-et beinvesztálhatja más projektekbe. Esetleg elteheti későbbre, ha esetleg a film kifutna a pénzből, akkor máris van plusz ötven millió, amit betolhat, anélkül, hogy kifutnának az előre kigondolt költségvetésből. Vagy eleve benntarthatja, és akkor nem 200 millió lenne a film, hanem 250 millió. Abrams meg nem kényszerből lett választva, nem az egyetlen lehetőségük volt, akit akkor is elfogadnak, ha olyan feltételeket szab, ami nekik nem tetszik. Nem dimenzionáld már túl. Valószínűleg voltak feltételei, a produceri státusz nem véletlen, se a Bad Robot jelenléte, de ezek nem a Disney ellenére vannak, hanem beleegyezésével és nyilván kölcsönös haszonnal járt. Hülyén is nézne ki, ha egy akkora cégnek, mint a Disney, nem lenne választása és kénytelen lenne engedni mindenféle rendező nyomásának.
-
A fórum közössége
Kis idő kell, míg betölti a gifeket. Amúgy három röhögő smiley-t.
-
EPVII spoileres topic
Zsarolta, Abrams, a Disney-t... Azért a fikciókat hagyjuk. A Paramount Pictures meg együtt működött a Disney-vel az Avengersben, szóval itt nem tudom, hogy miről beszélsz.
-
Zene
Nem is bábáskodás lenne egy ilyen közös projekt, hanem tiszteletadás az elődnek, lehetőség az elköszönésre, képletes és valós stafétabot, ez esetben karmesteri pálca átadás. Milyen szép is lenne, ha a London Symphony Orchestra pódiumán Williams levezényelné még egyszer mondjuk a nyitótémát, esetleg az aktuális film főtémáját, aztán lelépve tapsvihar közepette átadná a pálcát az új embernek. Szerintem már ez önmagában egy megindító pillanat lenne.
-
A fórum közössége
- Zene
És valljuk meg, sajnos már kockázati tényező is, bármikor meghalhat. Szomorú és rideg ezt írni, de ezzel is számolni kell, még ha jó egészségi állapotnak örvend, akkor is. De akár le is betegedhet úgy, hogy hetekig nem tud dolgozni, ami egy ilyen projekt közepén nagy baj. Kevesebb rizikóval jár, ha egy fiatalabb tehetséget bíznak meg, aki nem mellesleg, képes lesz tartani Abrams lendületét, mert szvsz Abrams és Williams nem illik össze ezen a téren. Williams klasszikus, régi vágású zeneszerző, Abrams új hullámos, lendületes, fiatalos rendező. A két ember eddigi munkássága egyszerűen nem egyeztethető össze, Williams pedig már öreg ahhoz, hogy valami teljesen újba kezdjen. Arra viszont még mernék fogadni, hogy egy-egy témát még szerez Williams a filmeknek vagy csak az ep7-nek, valóban tiszteletadásként, mint ahogy Kenny Bakert is odaengedték még az ep2-ben R2-jelmezben (aztán kivágták a jelenetét), de ezzel le is köszön.- EPVII spoileres topic
Nehogy azt hidd, hogy ezt merő jóindulatból tették, hogy Abrams még több zsét vághasson zsebre... Azért engedték oda a Bad Robotot, mert állja a cech egy részét, így nem a Disney-nek kell az egész számlát állnia. Nyilván így a Bad Robot is kap részesedést (amit valószínűleg a cégbe fognak visszaforgatni és nem Abrams teszi zsebre), de ez adok-kapok alapon működő kooperáció, nem jótékonykodás.- Box Office
A Paramount fejesei konkrétan utálták már a Star Treket. Bomarr posztjában láthatod, hogy az utolsó két film bukás volt, a Nemesis konkrétan akkorát hasalt, hogy számos országban már be sem mutatták. Ezzel párhuzamban elhasalt az éppen futó sorozat is, az Enterprise, melynek egy évada már annyiba került, amiből két Nemesisre futotta volna, közben hétről-hétre esett a nézettség. Veszteség veszteség hátán, még jó, hogy négy évvel ekkora bukássorozat után nem akartak a franchise-hoz nyúlni, és pláne nem vártak tőle 5-6-szoros eredményt. Így lehetett ez az első eset a Trek történelmében, hogy a Paramount mellett másik produkciós cég (Abrams Bad Robotja) is beszállt a finanszírozásba, sőt, egy harmadik cég is, a Spyglass Entertainment. Szóval százötven milliót sem mertek befektetni, megosztották a költségvetést, semmi bizodalmuk nem volt a filmben. Szegény Abrams meg lemondhatott a Vulcan melletti űrcsatáról (eredetileg ugyanis az Enterprise együtt ért volna oda a flottával, és mivel az volt a legújabb és legfejlettebb hajó a Csillagflottában, az maradt volna utoljára, így szúrta volna ki Néró... Ehelyett bele kellett írni, hogy behúzva maradt a kézifék...) De hál' istennek a Disney bízik a Star Warsban, így ha 2 milliárdban nem is, de 1 milliárdban tuti reménykednek, ráadásul itt is megosztottak a költségek és gondolom a Disney nem garasoskodik (bár gondolom már a Paramount sem filléreskedik a Star Trekkel, elnézve az előzetest Abrams már megkapta, amit a kívánságlistájára írt ). Azért mondjuk ha hozna a film 2 milliárdot, szerintem a Disney fejesei egy évig fiesztáznának, hiszen egy mozi visszahozná a Lucasfilmbe feccölt összeg felét.- Box Office
Frászt, biztos forrásból tudom, hogy a Paramount tökéletes bukást várt (olyanok mondták személyesen, akik dolgoztak a filmen). Csak Abrams tudta meggyőzni őket az elkészítéséről és még neki sem adták meg azt az összeget, amit eredetileg kért, mert biztosak voltak benne, hogy a film nem lesz nyereséges, így nem akartak nagyot bukni. Abramsnak mélyen a zsebébe kellett nyúlnia, hogy kiegészítse a költségvetést.- 5x15 - Shades of Reason
Na most képzeld el, mekkora bajban lettél volna, ha egy erős epizódot kapsz. Azt a számot ki sem lehet mondani, amit ide kellett volna biggyesztened.- Box Office
Én sem, de ezúttal tehetek kivételt.- A fórum közössége
Igazság mindig van abban, amit Zed ír, ezzel nincs is baj (azért Quarronhoz nem hasonlítanám, mert ő szimplán hülye volt, Zed meg normális, csak harminc évvel lemaradt), csak a begyepesedettséggel van gond. Amúgy ő ortodox Trekkie is, meg úgy lényegében minden, ami sci-fi, addig volt jó, amíg nem értük el a '90-es éveket, azóta minden csak rossz, pocsék, csak a látvány és az akcióról szól és csak a pénz miatt készül. Kivéve persze a Babylon 5 és annak leágazásai, az minden körülmények között jó (természetesen semmi bajom a B5-tel, én is zseniális sci-finek tartom, csak éppen amit értéktelennek vél például az ep1-2-3-ban vagy a Trekben, az ugyanúgy benne van a B5-ben is). De mindent összevetve, azért tényleg jó ez a fórum. Mert itt még akkor is jó érzés dumálni, amikor nem értünk egyet valamiben, és nincs az az érzése az embernek, hogy egy harminc éves falhoz beszél.- Box Office
Fogadjunk egy üveg sörben!- A fórum közössége
Döntsd el te, adok egy kis támpontot (SFportalos hozzászólás): "A Star Wars meg Birodalom és Lázadás nélkül, nem olyan ez mint a Star Trek lenne Föderáció meg Csillagflotta nélkül? Hát sok sikert hozzá, majd meglátjuk mi sül ki belőle… Félreértés ne essék J.J. jó szakember, jó választás csak – szvsz – már régen letért a pályáról az SW, és innen marha nehéz lesz igazi SW hangulatot teremteni. Ha annak idején nem csinálnak Vaderből teljhatalmú hadurat, hanem meghagyják bad ass ügynöknek, és hozzá hasonlók sokaságával nehezítik meg Luke és Leia életét, akkor talán lenne még miről beszélni. De ki fog izgulni azokért a jedikért, akik akkor sem ijednek meg, ha egy szörny falatozik a suhanbongójukból. Ki fog aggódni a kiválasztott unokájáért, amikor hála a kétsithes szabálynak egy komoly ellenfél sem állhat az útjába. Vagy valami újjal próbálkoznak majd? Tudjuk a Vongok esetében ez mekkora sikert aratott. Nehéz komolyan venni a setét oldalt is, ami semmilyen hatást nem gyakorol az ügyfélre, amikor hold méletű állomások lakosságát teszi hidegre, de rögtön csábít ha egy diktátornak osztja ki a jólmegérdemelt pofont. Ahogy Timothy Zhan, úgy én sem lennék kíváncsi még egy állj át a sötét oldalra eposzra. Sokan Solót sírják vissza, de úgysem fonak találni egy fiatal Fordot, ahogy semmi sem garantálja a szereplők közti kémiát sem, ami a trilógiában végig megvolt. A régi szerencsés csillagzat alatt született, sok tehetséges ember terelgette Lucast, ott volt Williams zenéje Mquierre látványtervei, de mi a valószínűsége hogy még egyszer igy klappolnak majd a dolgok. Szóval így értettem, hogy alaposan fel van adva a labda Abramsnak (meg az írónak). Aki egyébként a Paramount bejelentése szerint továbbra is bábáskodik a Star Trek fölött is, akár jó ez nekünk, akár nem."- A fórum közössége
A nosztalgia duplán megelevenedett nekem ma. Éppen Zed Zéróval vitázom.- A The Clone Wars animációs sorozat
Speciel azoknak szántam a kérdést, akik három oldalt teleírnak, mire én egyáltalán eljutok a rész letöltéséig.- A The Clone Wars animációs sorozat
Én már kétszer megnéztem, ti mire vártok?- A The Clone Wars animációs sorozat
Csak olvasd el a topicba írt első szavam.- 5x15 - Shades of Reason
HŰŰŰŰŰŰŰŰAAAAAAAAAAAZZZZZZZZZZZZZZZZAAAAAAAAAAAANYJÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁTAAAAAAAAAAMIIIIIIIIIIIIIINDEEEEEENIIIIIIIIIIIIIITVAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAÓÓÓÓÓÓÓÓóóóóóóóóóóóóóóóóó! Hát lehet még emelni a tétet? Van még hová fokozni? Az a párbaj Maul és Vizsla között. Maul kezében a fekete fénykard (egy karakter kezében, akinek visszatérését nem díjaztam egy olyan kard, aminek kitalálásáért nem rajongtam, és most mégis mindkettő egymásra találva annyira király lett!!!!). Aztán Vitzsla kivégzése és a Halálőrség kétfelé szakadása. Maul turistáskodása a börtönben, beszélgetése Satine-nel, majd Almeccel. Még, hogy Maul még mindig olyan, mint az ep1-ben. A francokat! Zseniálissá tették a karaktert! És a végén, ahogy ott ült a trónon, könnyed eleganciával (amúgy is végig lazázott, meg kifejlődött a humorérzéke), hát az páratlan. És most már nem néhány gengszternek meg terroristának parancsol, övé lett Mandalore. Nem semmi. Sidious, kezdhetsz aggódni. Baszus, de nagyon bajban leszek év végén, de a kedvenc karakterem már megvan. Szerk: megnéztem másodszorra is. ZSENIÁLIS! Ez eszméletlenül jó lett ez a rész. Szavakat sem találok hozzá, nálam ez a TCW legjobb epizódja. Maul pedig... Hát, az ep1-ben soha az életben nem volt olyan fenyegető, mint ennek az epizódnak az utolsó pár másodpercében. Az egyik Mandi katona/őr sisakja - az egyberostélyos - meg tiszta olyan, mintha a Robotzsaru sityakját kérte volna kölcsön. Ja, megnéztem harmadszorra is. Egyszerűen nem tudok betelni vele. Ez fantasztikus rész lett. - Zene