Oldfighter összes hozzászólása
-
Egyéb fontos
Boldog szülinapot Kudar!
-
EPIV elemzés
Dzséjt jól irja, de én nem értek egyet azzal, hogy nem készült a halálra. Szerintem készült , mert tudta, hogy halála után többet tud majd tenni a gonosz ellen, elvégre nem hiába mondta Vadernak, hogyha megöli akkor a hatalma (Ereje) sokkal erősebb lesz mint ahogy az gondolja/ el tudja képzelni. Másrészről a lázadók kevesen voltak, Luke jedi képessége meg még valahol a bantha feneke alatt volt. Szóval Obi döntött és feláldozta magát, hogy hathatósabban tudjon segíteni Luke-nak és a többieknek. Bár ez ugye halandó számára kissé kétséges, hogy szellemalakban erre hogy képes, de gondolom erre is megvan a magyarázat Lucas fejében. Tanítani mindenesetre még tudott....volna, de ilyet nem láttunk mert ugye képbe jött Yoda. De az is meglehet, hogy a halálával az Erő lett valamilyen formában "hatalmasabb" Luke számára. Hm.
-
EPIV elemzés
Vagy simán a rendező nem törődött azzal, hogy lesz egy Ody nevezetű rajongó aki ennyire szörszálhasogató módon magyarázza meg a dolgot Rendezői baki. Ennyi. Amúgyis marha töketlenek végig a rohamosztagosok. Öt lépésről se találják el a célt
-
EPIV elemzés
Majd ha eljutok odáig megnézem, minden esetre a piát is bűvölheti :D
-
EPIV elemzés
No azért a fiatal Obi-wan az EP II-ben se húzta el a kezét ha jól emlékszem a halálpálcás ember előtt Amúgy a rohamosztagosok véleményem szerint továbbra is csak segíteni szerettek volna a Nagyúrnak. Hajthatatlan vagyok
-
EPIV elemzés
Én ezirányba nem vagyok meggyőzhető. :-D
-
EPIV elemzés
Olvasd el a könyvet Lucastól származik, szóval hiteles
-
EPIV elemzés
Jaja. Nem elmetrükk volt. A rohamoszik mentek segíteni Vadernek.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Na nem a teljes kihagyásáról beszélek én se, csupán mértékkel a lövöldözésekkel Momentán valami szemmel is követhető űrcsata az jöhet dögivel Pár Z-95-ösért még talán tapsolnék is
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Csak nehogy ez a nézettség azt okozza, hogy teljesen megváltoztassák az SW alapjait és egy szerethető meséből valami action piff-puff legyen csak mert erre éhesek a "tudatlan" nézők. Bár én reménykedek, hogy Lucas észnél lesz és kordában tarja az írókat.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Hehe, már az egyik srác is felvetette azt amit nemrég éppen megjegyeztem Miss Karrdenak. Classic remake Szóval mostmár minimum ketten érezük ezirányba az Erő rezdüléseit
-
EPIV elemzés
Én nem szépnek mondanám hanem elegánsnak. Amúgy egyedül az EP I párbaja az mely nem tartalmaz párbeszédeket. Nálam a Birodalom visszavág párbaja a favorit.
-
OCsHE klubnapok
Hát csak annyira írtad itt a sörözést Bomarral.....
-
EPIV elemzés
Ez tényleg a szavak párbaja volt. Nade az én kedvenc jeleneteim csak ezek után következnek majd Hiába no, ahol pilótavér csörgedezik ott mit sem érnek a parfisnyél küzdelmek
-
Filmek
Itt pedig kicsit jobb felbontásban látható: http://media.movies.ign.com/media/952/952048/vids_1.html
-
Filmek
A "Ne nézd meg" film, amit immár én csakazértis megnézek, mert a korábbi trailerekhez képest mostmár jelentős javulást mutat a CGi mentén. Látszik, hogy a készítők sok-sok időt és energiát fektetek belé....Szóval szeptemberben jön a Dragon War.
-
Vélemények a Legends művekről
Jaja, Sidi karaktere nem veszíthet csorbát. Lángelme a sith. ...Mégha a végén rá is jár a rúd.
-
OCsHE klubnapok
Megértelek. Nincs jobb műsor a kocsmáknál.
-
OCsHE klubnapok
Szerintem érdekes műsor lesz mert leadják azokat a beszélgetéseket amiket felvettek a kiállításon. Szóval aki nem volt ott az is tájékozott lesz
-
HD formátum és a házimozirendszerek
Dehogynem! Már van 250 centis is Blu-rayhez olyan plazmát nézz amint rajta van a 1080p ( 1080 sor, progressive scan) jelzés,és a 24 p ( képkockaszám ami megegyezik a mozivetítők által tartott sebességgel 24 képkocka per másodperc) is. Na ez mán tuti kihasználja az adott lehetőségeket Ára egy ilyen készüléknek olyan félmillánál kezdődik.
-
Filmek
Az eredetit nem olvastam. De nekem így is tetszik
-
HD formátum és a házimozirendszerek
A plazmával vigyázz mert amint olvasom csak(!) 1024*720 a felbontása ami vajmi kevés egy Blu-ray kihasználásához. Sima DVD-hez viszont kitűnő. Én két méterről tv-zek és nekem is 82 cm az "ideális" képátmérő. Mondjuk elviselnék én is egy 94 centis megjelenítőt, de én tudok hátrébb is ülni, a szoba négy és fél méter hosszú. LCD-t nem nagyon ajánlanék, inkább plazma.
-
HD formátum és a házimozirendszerek
Ha nem tartasz a szemkárosodástól akkor igen. Amúgy az már marha közeli.
-
HD formátum és a házimozirendszerek
Hát azt te tudod, hogy a szobád mekkora és ahhoz milyen megjelenítő illik. Minden esetre ehhez a plazmához kb három méterről való stirölés illik Na majd holnap körbenézek neten, hogy mi is a gubanc ezzel a modellel vagy sem. A játékos viszont csúcsgép
-
HD formátum és a házimozirendszerek
Ja és megértem a választásod Ez a cuccos többet ér mint mint a kiállítás