Ugrás a kommentre

lokatelli

Fórumtag
  • Összes hozzászólás:

    4.319
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

lokatelli összes hozzászólása

  1. lokatelli

    Sport

    Tegnap hallottam, hogy egy kínai versenyt megnyert Sebestyén Juli és már azt emlegetik, hogy újra a 2004-es (Európa bajnok)formájában van. Nem ősszel van versenyszezon, már november van, ha most lenne szezon már a felén túllennénk. Fő versenyek év elején szoktak lenni, jan-feb-márc. Pl a tavalyi olimpia előtt egy héttel eb volt, utánna egy hónappal vb. Honlapot nem tudok, keresőkben tessék próbálkozni Figure skating. Hopsz beírtam és Krande itt leírják az ugrásokat: http://en.wikipedia.org/wiki/Figure_skating Köszi Ody az elismerést, de nem érdemlem meg. Ha valóban szakértő lennék tudmán melyik ugrás melyik, meg ilyenek. Ez ami rámragadt csak azért van, mert szinte mindig megy valami a tv-ben akkoriban meg nincs foci, de Eurosport akkoris megy a háttérben, kori van rajta akkor az megy. Szégyellném is magam, ha ennyi nem ragadt volna rám. Ez a Tolupos sztori azért maradt meg, mért két ugrás nevét tudom, az axel-t és a Ridbergert, feltűnt, hogy sosem mondanak Ridbergert, egyszer a kommentátor mondta, hogy "lustaságból" tolupot mond.
  2. lokatelli

    Szinkron

    A fő kedvencemet kihagytam THX Hollósitól: "Egy bolygó elpusztítása eltörpül amellett amire a mindenható Erő képes." Imádom, ahogy egy kicsit hadarva, fitymálva kezdi, a közepénél lelassul és erő jelzőjénél felhívja a figyelmet a lényegre. Kicsit az angol is ilyen.
  3. lokatelli

    Szinkron

    JEJ-ben nálam persze nincs kérdés, sőt, mikor még nem csak részleteket ismertem az eredeti angol Vaderből, hanem az egészet, akkor egy kicsit leértékelődött bennem a szinkron, hogy hiába tartom jónak messze van a tökéletestől. Német egyszerűen BOÁ.
  4. lokatelli

    Szinkron

    Hát ez poén! Pont valami ilyesmit akartam írni az SE-re. Nálam az művi, ott erőlködik szegény kisvárosi rendőrfőnök. Nekem pont az tetszik, hogy megnyomja ott az ént. Pont az tetszik jobban a THX-esben, hogy nem annyirra tiszta emberi hang, mint az se. Öblösebb a thx, tényleg mintha nem köszürülte volna a torkát. Itt valóban dolgoznia kellett a színésznek a hangjával, hogy mélyebb öblösebb legyen, nem csak simán rámondja a saját normális hangjával. Sokáig én meg sem tudtam állapítani, hogy ki ez, csak mikor a tabellát csináltam a végén bemondott nevek közül kizárásos alapon ő maradt, mjg az se-nél egyből beugrott: ez a Frici. Ez már valóban izlések és pofonok kategória, pont az tetszik másiknak a két hangban, amit a másik negatívumnak tart. Érdekes még az is, hogy a másik két SE-re miért cserélték le Kránitz-ra.
  5. lokatelli

    Sport

    Hát abban térnek el, hogy melyik lábról ugrik fel. Korcsolya külső, vagy belső éléről. Szemből vagy háttal. Ezeknek a variáció adják az ugrásokat, és vannak a jó kis neveik Axel, tolup(ez a leszúrt Ridberger, de mivel az angol elnevezése rövidebb a tólupot szokták mondani).
  6. lokatelli

    Szinkron

    Érdekes! Az SE-től nekem meg borsódzik a hátam annyira nem szeretem. Se-ben ráadásul az a rengeteg más szóhasználat. Hol vannak azok az adatok amiket LEVETTETEK! Jajj Ráadásul semmi ingerültség, és semmi félelmetes nincs benne, míg a thx-es fortyog dühtől. Nekem az jobban tetszik. Érdekes ugyanaz a néhány mondat, és sokan sokféleképpen halljuk. Én a thx-es Vadertől féltem, volt tekintélye, SE kevésbé.
  7. lokatelli

    Szinkron

    Na mellé tettem a Kristófot is. Amik zárójelben vannak, azoknak nincs Hóllosi megfelelője. A 6-osban viszon Józsa Imre jelent Vadernek
  8. lokatelli

    Szinkron

    Ezt az összahasonlítást már régebben csináltam. Sajna törölték az oldalt, most nyomom fel megint folyamatosan töltődik felfelé. Majd mellé teszem a Kristófot is és mindenki eldöntheti melyik miben jobb esetleg. Obi1-el értek egyet Hollósi thx a legjobb de nem tökéletes. De tökéletes szinte csak az eredeti hang lehet.
  9. lokatelli

    Szinkron

    Ezzel én is így voltam. De nem biztos, hogy csak elrontani lehet. Spanyolok Vadere teljesen JEJ csak spanyolul beszél. Hihetetlen a hasonlóság. Klubnapon volt egy rövid részlet, azóta már tüzetesebben megvizsgáltam.
  10. lokatelli

    Szinkron

    Én mai napig imádom Hollósi első Vader mondatait. Annyira félelmetes, legalábbis én nagyon megszeppentem, mikor először hallottam. "Hol vannak azok az adatok, amiket elloptatok?! Mit csináltatok a tervrajzokkal?!"
  11. lokatelli

    Szinkron

    Ez ep6 ősszinkronja nekem nagyon nem jött be. Vader egy az egybe Jockey Ewing akorriban még a közepén járt a Dallas és mindenféle torzitásmentesen teljesen ugyanaz mint a sorozatban, későbbi SE ill ep3-ban már valamivel árnyaltabb a kép, de közrejátszik, hogy a korűval együtt változott mélyült öblösebb lett a hangja. Luke nekem nagyon idegen. Az egész olyan furcsa és amatőr nekem. Szöveg is néhol nagyon gagyi, pl az Uralkodó Luke beszélgetései annyira hangulattalanok először Luke magázódik, aztán egyszercsak letegezi, mintha nem egymáshoz beszélnének. Nálam Luke mégmindig Stohl akármennyire ellenszenves és elkoptatott hangú. Vader Nálam mindörökké Hollósi, 3PO meg Maros, annyira tudálékos, idegesítő és szerethető egyben Józsával kevésbé. Inkább csak egy elvégzett munka szaga van (ezt le is nyilatkozta ), teljesen jó robothang, de c-3PO több ennél nekem. Ráadásul Józsának annyi más hangja van amiről egyből az ugrik be(Szinte az összes Cheavy Chase, Vészhelyzet Green doki, és akkor még a Gálvölgyi show-s megjelenések), hogy nekem nem tökéletes. Ugyanúgy ahogy Ben Szabó, erre nem tudok elképzelni semmilyen kompromisszumot, akármennyire szeretem Bács Ferencet, és még passzol is mint hang, nem hiába akkora színészi kvalitásokkal amikkel rendelkezik akár Luke is lehetne. ep5-ös Landót jól hallottad Valóban Terence Hill! Újréti az örökös Terence Hill hang, valóban nagyon idegesítő, de Sörös Sanyiról nekem Bail ugrik be. Neki jobban eltalált jobban is hasonlítanak. Landonak Gesztesi szerintem tökéletes. Nagyon bírom a kakterességét. Yoda Versenyi Tarkin 3szöggel teljesen egyetértek. Versényi annyira máshogy beszél Yodaként, olyan bölcsen. Tarkinként meg olyan előkelően és lenézően, hogy tökéletes. Annyira tökéletes Versényi erre a két szerepre, mint Besenczy a Watto-Dex párosra, egyszerűen zseniális. Dooke, Fettek, Jar Jar WIndu tökéletesek. Wedge olyan keveset beszél, ahogy beszélhetne akárkinek a hangján nem zavarna, de nekem Galambos Péter jött be leginkább (THX-es szinkron ep56). Palpatine különleges helyzet, mert annyira megszerettem Grúbert, hogy semmiképp nem cserélném le. De Sidinek valóban nem jó. Bár az ep3-ban szinte végig elégedett vagyok és az a recsegős hang a névadós jelenetben príma lett. Én leginkább a Grúber-Reviczky párost favorizálnám. Leianak nekem sosem volt bajom Kovács Nórával. Nekem sosem tűnt öregesnek, még akkorsem, ha tisztában vagyok vele, hogy durván 20 év a különség korban a hangjuk között, de szerintem annyira hasonlít és passzol a hangjuk , mint a Ford-Csernák páros. Lehet, hogy azért nem tudom öregnek hallani, mert én láttam a Kenguruk című magyar filmet amiben 20 évesként ilyen képpel láttam. Valóban nem találtad el a nevét, de csak kis szépség hiba ffy a vége. Bár ő is mindig igényes munkát ad ki a kezéből Habár a Jedi ep6 nekem nem jött be. Az én favoritom Rohorovszky Béla. Tőle csak szuper munkát hallottam. Minden munkája vetekedik az eredeti hanggal. Egyszeűen tökéletes. Mindegyik szinkron ami nagyon tetszett a végén bemondják: Rehorovszky Béla.
  12. lokatelli

    Sport

    Hát tegnap szétfagytam a Fradi-Budafokon. Számomra már nincs abban meglepetés, hogy egy fillérje sincs a fradinak. Mikor mentünk a vendégbejáróhoz jegyet venni kérdezzük mennyi a jegy. Rendező azt mondja 1050, de ha nem akarod eltenni feléért beengedlek. Ha már egy ilyen kis kosz is jegyüzérkedik a saját zsebére, akkor mit várjunk magasabb poziciókban. Én el akartam tenni a jegyet, úgyhogy horribilis NB2-es jegyár ide vagy oda kipengettem neki a lóvét. Hát szép volt a Fradi pály amíg üres volt, de ahogy szálingóztak be az emberek kezdett elmenni a kedvem. Horogkeresztes zászló az eredményjelző alatt, óriási árpádsávos zászló közepére rávarrva a Fradi címer. Szegény nagyapám forog a sírjában. 56-os lyukaszászlóval elvileg nincs gond, de aki a színfalak mögé lát gondolhat egyet s mást, pláne akkor mikor a második félidő középén felhangzott a Gyurcsány takarodj. Gondolom az a banda annyira megszerette a könygázt, mert végig füstbombáztak. Még jó, hogy feléjük fújta a szél és más nem kapott belőle. Szóval ezeket a hangulati tényezőket amiket én nagatívumként éltem meg leszámítva, jó srakozás volt, és mág meccs hangulatom is volt. Elképesztő volt, hogy a Bfok tudott 3-4-et egymáshoz passzolni. Itthon a 3. sosem sikerül. Nem tudom eldönteni a Fradi volt ennyire rossz és alibizett (inkább efelé hajlott), vagy Budafok javult fel. Itthon Tuzsértől is kikaptunk, akinek a fradi 7-et vágott. Nem erőltette meg magát a FTC a Bfok meg láthatóan nem akart semmit. Akkora mezőnyfölényben voltak, hogy kb a hetedik percben értünk először labdához. De ez amolyan meddő mezőnyfölény volt, mert kapuralövés sem volt. Mindenesetre ilyenkor a Bfon térfelén ment a tili-toli. Az azért látszott, hogy a zöldeknek kevesebb technikai gondjuk van, de ők sem aranylábúak. Az a Bartha például akkor megkerülős cselt csinált és annyit rávert az emberünkre, hiába szakadt meg szerencsétlen csak nőtt a távolság. Így is nyerhetett volna sokkal a Fradi, a kapusunk annyit védett, hogy az nem igaz. De tegyük hozzá, hogy a két bekapott gól is elkerülhető lett volna. Az első gól előtt nyomtak talán a legjobban 3-4 lövés is rövid időn belül, de a gólba is beleért a kapus, de kiütni nem bírta. Második gól pedig egy alapvonalról jövő beadás volt, ami 3 fejen megpattant, így került az üres ember elé, akinek ez volt az első labdaérintése. Na mindegy én azt hittem kitömnek minket rendesen. Teszem hozzá talán jobban is örültem volna, mert láttam volna gólokat, így csak óriási lababirtoklásbeli különséget, és ha néha passzolgattunk az futball csapatra emlékeztetett, nemúgy, mint a hazai meccseken. Azt gondoltam, hogy gólt nem tudunk rúgni, egy olyan sincs aki egy egyeneset bele tud rúgni a labdába. Persze kb 6 kapuralövésünk volt, de az alig megy el a kapuig kategória. Egy azért volt, de az is balról kisodródva éles szögből jobb külsővel. Ennyire egylábas faszok vannak még megpróbálni sem volt hajladó ballal. Azért a Bfok játékosai nem tudták helyén kezelni az eseményeket. Voltunk kb 40-en a vendégszektorba, le se köptek minket, oda se jöttek, egyszer tapsoltak felénk mikor bementek a meccs végén az öltözőbe. Itt legalább játszhatták volna az eszüket. Utánna megünnepeltük a tisztes helytállást. De az már kevésbé piblikus.
  13. lokatelli

    Fanboys

    Fanboys trailer a Youtube-on!
  14. lokatelli

    Fórumtali

    Ezek közül melyik Wallatos? Polgári nevét nem ismerem. Díjazottak: Az év énekese: Dobrády Ákos Az év musicalénekese: Bereczki Zoltán Az év folkegyüttese: Fonó zenekar Az év hangszeres szólistája: Ferenczi György Az év együttese: Háború Az év jazz együttese: Fusio Group Az év zeneszerzője: Jamie Winchester Az év szövegírója: Valla Attila Az év felfedezettje: Bartók Eszter Az év hangmérnöke: Kuklis Béla Életműdíj: Bolba Lajos Természetesen Gratulálok neki én is. Díjakat "itt" szokták átadni a kerületi műv házban, új nevén Kuszá-ban.
  15. lokatelli

    Sport

    Én azokat nem tekintem szurkolóknak, de sajnos az átlag ember mondjuk azzal azonosítana engem. Ez is az egyik oka volt, meg persze a kiábrándultság a csapatból, ami még most is tart. Unokatesóm mikor Gimibe járt egyik tanár belekötötött, mert FTC-s tolltartója volt. Hogy te is ilyen lánccsörgetős, vandál rongáló állatok közé tartozol. Ez kb 93-94 környékén volt, akkor még egyáltalán nem ez volt a jellemző. Ezeknek a tirpák állatoknak sikerült azzá tenni, és ma már igaza van annak a bunkó tanárnak. A sztorimhoz egyébként hozzátartozik, hogy 2 sorral mögöttem ült Nicsenko. Akkor már Dunaferrben játszott, de éppen sérült volt és simán beült a békés B szektorba, akkoriban oda adták az ilyen repijeggyeket, mi is így kaptuk, mert Anyu a Fradiban Ping pongozott, és ismerte az titkárt, akkor is az volt a titkár amikor FTC-ben játszott anyám ő szerezte.
  16. lokatelli

    Sport

    Holnap kimegyek a Budafok Üllői úti vendégszereplésére. Elvégre nem minden évben játszik a Fradival a kerültetem csapata. Biztos kapunk vagy hetet, még azzal együtt is hogy a Tököli és a fél fradi védelem el van tiltva. Nagyon rég voltam utoljára a Fradi pályán. 1999 tavaszán mikor száz éves volt a Fradi bérletem volt, majdnem minden hazai meccsen kinnt voltam. Az utolsó FTC-Dunaferr 1-3. Mind a 4 gólt a Dunaferr rúgta. Lengyel az elsőt a hetedik percben. Aztán Salamon fejelt egy öngólt. Majd Tököli nullszögből kilőtte a rövidet. Szegény udvarác azóta sosolja, hol ment be a laszti. Harmadik újvárosi gólszerzőre nem emlékszem. Meccshez még hozzátartozott, hogy Nyilas felszántotta szegény Lengyel lábát. Ezzel még nem is volt gond. Még az sem volt olyan rendkívüli, hogy élőben nem hallottam, még akkora jajjveszékelést. Az már taszító volt, hogy egy kettes szektoros dagadt, alig fért ré két székre, halászgatyás, halászsapkás undormány. Odament szerencsétlen Lengyelhez a kerítéshez, és elkezdett neki ordibálni, anyázni, köpködte. Az még hagyján, hogy ott volt a nyílt sebe, meg fertőzés veszély, de az valami vérlázító volt amit az művelt. Később nyár végén volt egy 3-as torna adta a tv. Fortuna Sittard /holland/ Siófok és a Fradi vett részt rajta. (Teljesség kedvéért az eredmények: egy félidős meccseket játszottak, így volt 3 félidő. Ha döntetlen 11-esek döntöttek. Hollandok megverték 0-0 után 11-esekkel a Siófokot, Siófok ugyanígy a fradit, és a Fradi 1-0-ra Kovács Béla góljával a hollandokat. Mivel mindenkinek 3 pontja volt, de a Fradi egy akciógóllal nyert ő a kupagyőztes.) Ott ült ugyanaz az alja Halászgatyás, -sapkás dagadt állát. Ha én kiszúrom a tv-ből akkor mónem értettem, hogy ilyesmiket miért nem kaptak el már akkor. Biztos valami ismert alvilági személy. Na mindegy valahogy nem volt kedvem fradi meccsre menni (persze egyébb okok is közbeszóltak). Azóta se, de lokálpatriótaságomért kötelező elmormolnom egy Hajrá Béfokot a Fradi pályán.
  17. lokatelli

    Filmek

    Sorry conan a babárt akartam, egy kazin vannak.
  18. lokatelli

    Sport

    Azt tudom akkor hozta fel Mancini először a nagycsapat keretébe és betette egy barátságos meccsen. Ez akkor volt mikor válogatott meccsek voltak, de Málta miatt nem került szóba. De az igazi bemutatkozás a tétmeccs, ezt már nem vehetik el tőle, ez mellé lesz írva hogy volt egy meccse az Interben. Szép volt Bravó
  19. lokatelli

    Filmek

    Vörös október és a vörös Szonja nagy kedvenc! Köszönöm neki! Goldsmith és Bernsteinnel ölelkezhet.
  20. lokatelli

    Sport

    Filkor srácnak nagy napja van ma. Kerettag, és bemutatkozott az Inter felnőttcsapatában. 80. percben állt be. Inter keretét ismerve ez a mai viszonyok között óriási. Nem egy világklasszist rotál Mancini, hanem ezt a magyar tinit. Nem hittem volna, hogy egyáltalán pályára lépt tét meccsen a felnőtt csapatba az elkövetkezendő 3 évben. Azt gondoltam, hogy csapatnál lesz idővel túladnak rajta, vagy kölcsön, vagy örökbe, és néhány A-s meccse lesz majd valamelyik kiscsapatban, azt hazajön, vagy máshová, mint Sándor Tamás Izraelbe. Persze ebből még lehet ugyanez, de akkor is dícséretes. Mindenesetre túlteljesítette az elvárásaimat.
  21. lokatelli

    Sport

    Ez még bőven nem a másik véglet. Jelenlegi legjobbjaink a csapatban vannak, azokat már kár betenni akik nem fognak fejlődni, és tudjuk, hogy mit kapunk tőlük. Egyébként a védelemben 2 új ember van, középpályán 4, de korántsem biztos, hogy játszanak mind egyszerre. Ha nem egyszerre játszik a 11 újonc, ami biztos, akkor megvan az amiről te beszélsz. Fiatalokat a rutinosakkal. Lehet, hogy a Horváth A 2szeres válogatott, de ő már bőven benne van a korban ha nem is erőssen, de fölfelé húzza az átlagéletkort. Dárdainak meg annyira sikerült lehiggasztania a csapatot eddigis, hogy alig győztük számolni a dugókat. Nekem elegem van a tutyimutyiságból. Ezek a fiatal srácok legyenek zabolátlanok, kezelhetetlenek, lelkesek, ne lehessen őket lehiggasztani semmi áron. Ha kikapnak nem baj nekik elnézem. Inkább kapjanak ki lelkesen bátran, mint beszarian kiizadni az ikszet, vagy egy gólt. (Emlékszem Hun-Portugália 1-3 de büszke voltam arra a csapatra, pedig lemosták őket a második félidőben, de olyan bátrak voltak az elején. Vezettünk is, egy tipikus Horváth Fecó bebirkózza góllal. Kikaptunk, de jó volt nézni a bátor játékot, nagyobb tudás kijött, de azt a játékot akor sokszor megismételtük, és az az egy vereségünk volt 98-ban.) Egyébként Dárdai valszeg csak azért nincs a keretben, mert megsérült múlt héten 3 hétre. Szóval én is korán örültem, de ő biztos még benne lesz a csapatban, (sajnos.) Ha Bozsik egy ilyesmi csapattal kezd, akkor tuti, hogy még mindig ő a kapitány, akkor is, ha csak fele ennyi fiatal újoncot avatott volna az elején, és akkor is, ha egy ponttal nem szereztek volna többet. De szerintem Máltát ezek a srácok meg tudják verni. Habár Gera és Kanta nálam nem csatár olyan jó olvasni 7 csatárt! Nagyon bátor Bozsik, Szabicsot, és a két vasas haverját merte meghívni. Meg néha a Sanyit.
  22. lokatelli

    Sport

    Ha tétmeccs van soha nem lehet megtagadni, akkor szokott jönni az orvosi igazolásos dolog. Aztán csodák csodája köv meccsen kutya baja. Gerával is volt egy ilyan huzavona, hogy nem akarták engedni, hogy a magyar orvos megvizsgálja. Barátságos meccseknél meg lehet tagadni azt hiszem 3szor egy naptári évben, de ez is csak hivatalos játéknapokra vonatkozik. Nem hivatalos játéknapnál szóba sem kerül az elengedés. De mostanában fognak játszani eb selejtezőket is, valóban nem hivatalos nap lesz a mi meccsünk.
  23. lokatelli

    Sport

    Pontosan a köv meccsen már nem lesznek újoncok. Jut eszembe Czvitkovics is hiányzik.
  24. lokatelli

    2006-11-09

    Nute Gunray, Ki-adi
  25. lokatelli

    2006-11-09

    Ephant Mon
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.