Donát összes hozzászólása
-
Csata az Exegolon
Igen, ez jól összefoglalja.
-
Csata az Exegolon
Hát ha úgy vesszük, azért a Birodalom oldalán csak ott volt 2 db Halálcsillag, ami elég nagy technológiai előnyt jelentett. Főleg a 2-ra gondolok, ami tevékenyen bele is szólt az űrcsatába, simán szétlőtt hadihajókat is. De ha jól sejtem az első is előnyt adott a birodalomnak olyan értelemben, hogy a jelenléte miatt csak is kicsi vadászgépeket küldhettek a lázadók és kvázi a lehetetlenre kellett vállalkozniuk, hogy megsemmisítsék.
-
Chapter 2: The Child
Ezen a részen most is hangosan visítottam Annyira vicces. Ahogy a Cúúúúga is! Nagyon jól sikerült a Mudhorn meganimálása is. Ami kimondottan tetszik egyébként a sorozat elejében, az az, hogy mennyire sebezhető Mando. A Blurgök után legyőzték a Jawák és lényegében a Sárszarvú is legyőzte volna ha nincs Grogu. Az a zene, amikor az állat a levegőbe emelkedik... Kuill kapcsán meg annyira zavarbaejtő az Ughnaut önzetlensége. Látszik, hogy Mando mindenképpen próbálná valahogy viszonozni a szívességet, de nem nagyon sikerül. Persze a békét elhozni jó dolog, de később sajna kiderül, hogy Kuill nem sokáig élvezheti a békességet a völgyben.
-
Aranyfénykard III.
@Ody Mandrell akkor azt javasolnám, hogy csináljunk egy Aranyfénykard szekciót, alá nyitnék topikokat ahol elkezdhetjük gyűjteni a jelölteket. Amint összeáll a jelöltlista, minden topikhoz kiírok majd egy szavazást és a legtöbb szavazatot kapó 9 jelölt bekerül a szavazólapra. @Dzséjt kérhetek majd segítséget a jelöltállítós topikoknál a gyűjtéshez? Ha lexikális tudásról van szó, benned olyan erő lakozik, amit a sötét nagyúr (vagyis én ) nem ismer...
-
Star Wars viccek
Vagy mikor azt kérik, hogy végre mosolyogj már a képeken, mert mindig olyan komor az ábrázatod...
-
Chapter 1: The Mandalorian
Még egész visszafogott voltam az első megtekintéskor. Most így, sokadjára újranézve még inkább odáig vagyok a nyitó epizódért. Tökéletesen adagolt vagányság, humor, látvány, akció és rejtély. A zene, a hangulat kb 100/100-as, nagyon eltalálták a nyitányt. Ráadásul érdekes mellékkaraktereket is behoztak pl. a kliens, Parshing, Greef Karga, Kuill vagy IG-11 akiről ekkor még nem tudjuk, de később is visszaköszön. 3. évad hiányában jöhet egy újranézős kör az 1-2. évadból.
- Filmek
-
Évadértékelés
Mit is mondhatnék? Nem voltak magasak az elvárásaim a sorozat kezdete előtt, mert bár a BB bemutatkozott a TCW-ben, de messze nem az volt a kedvenc szálam. Aztán a sorozat elejétől már lehetett látni, hogy a látvány odab*szós lesz, a történet még nem annyira kapott el, bár voltak benne jó momentumok, de valahogy az 5. - 6. rész környéként kicsit megrekedtem. Viszont akkor már tetszettek a karakterek és azok a gondosan elhelyezett kötőelemek, amik miatt ez a sorozat kiváló átvezető lett a PT és a birodalmi éra között. Az évad második felére ez tovább erősödött, még több ilyen téma elevenedett meg a szemünk előtt kezdve a klónok megbízhatóságának a kérdésével, Raxus és Ryloth nézőpontján keresztül bemutatva a korábbi Szeparatista / Köztársasági bolygók sorsán át befejezve Kamino lerombolásával. A sorozat képes volt újat mutatni mind a TCW mind a Rebelshez képest. Képes volt mélységeiben kibontani azokat a különbségeket, amiket mindannyian érzünk a Köztársaság és a Birodalom között, de eddig még max csak sejtésünk lehetett arról, hogy mennyire gyorsan mosódtak el a határok, mennyire ütemesen vezetett át a teszetosza, háború által kivéreztetett Köztársaság útja a romlott Birodalomba. Hát gyorsan. Sokkoló volt látni, mennyire könyörtelenül és gátlástalanul csapott le a Birodalom a mesterségesen előidézett hatalmi vákuumra. Hogyan lesznek a megmentő klónkatonák egyszersmind terhes "társaság" akiktől inkább tart már a tömeg, semmint éljenez nekik. A sorozat végén bemutatott TK vs. klón dilemma illetve a klónozási technológia átmentése birodalmi kezekbe pedig kiváló alapot nyújtanak a folytatáshoz. A sorozat elérte azt, amit anno a bejelentésének nem sikerült: fokozott izgalommal várom a következő évadot, és remélem hogy a készítők képesek lesznek megugrani a lécet, amit az első évad felrakott. Nem lesz könnyű, mert magasan van. 9/10
-
A Star Wars jövője
Jó kis év lesz 2022. Lesz mit nézni!
-
Az Ahsoka sorozat
És a politikához is érzéketlen!
-
A The Book of Boba Fett sorozat
Rohadt jól néz ki. Azt már lehet tudni, hogy ez az EpVI és a Mando közötti időszakot is elmeséli, vagy a Mando 2. évadának végétől veszi fel a fonalat?
-
Aranyfénykard III.
Mennyire érzed bajosnak, ha a jelöltállítás során esetleg kiderülnek az egyértelmű esélyesek azzal, hogy sokan szavaznak egy-egy jelöltre majd? A bérelt helyes megközelítésnek ez lenne a legnagyobb előnye. Ezzel szemben hátrány persze, hogy lenne benne egy szükségtelen torzítás azáltal, hogy bizonyos jelölteket alanyi jogon juttatunk a szavazólapra, pedig lehet, hogy egyik-másik nem kapná meg a szükséges támogatást normál jelöltállítás útján.
-
Aranyfénykard III.
Márciusban elvileg abban maradtunk, hogy ez csak a számozott filmek sajátja legyen.
-
1x15 - Return to Kamino
Úristen, mekkora befejezés volt... de az egész részre elmondható amúgy. A hideg futkosott a hátamon az EpII-es zenéktől, jó értelemben persze... 5 másodpercen belül volt egy kikacsintás a RO-ra és a Solo-ra is... a végén olyan érzékkel lett bemutatva Kamino pusztítása, hogy letettem a hajam. Van abban valami irgalmatlanul fájdalmas (és persze ironikus), hogy a klón személyzet a Klón Háborús Venatorok segítségével ripityára lövi Kaminot... durva mennyire gyorsan megtörténik az átmenet és hogy a lezárult korszak utolsó bábuit milyen ütemben takarítják el a sakktábláról...
-
1x13 - Infested
Fillernek filler volt, de nekem ez is tetszett. Erős hangulata volt és Pildi jól írta fentebb, hogy Omega karakteréhez abszolút sokat ad. Azt meg pláne jól mutatja, hogy miként tanul a Bad Batch Hunterrel az élen Omegától, ezáltal a lány lényegében jobb emberekké teszi a csapat tagjait. Én azt hittem, hogy a geonosisiak költöztek át egy új bolygóra De persze nem. Baromi félelmetes volt a szellemvasút, és nagyon igényesen keltettek feszkót a készítők. Nem ez lesz a legerősebb rész, de ahogy fentebb is írta valaki, soha rosszabbat!
-
1x12 - Rescue on Ryloth
Huhh, jó pár meglepetést tartogatott ez az epizód. Egyfelől azt hittem, hog Herra anyukája elhalálozik, ez nem jött be. Másrészt azt gondoltam az előző rész végén, hogy OFT meghalt, ehhez képest felgyógyul, ami tök jó, mert marad a kánon integritása. Aztán az is váratlan volt, hogy a parancsmegtagadó klónokat nem nyírták ki ott helyben... itt még lesz ne mulass. Annak örülök, hogy foglalkoznak ezzel a szállal, mert a klónok - chip ide vagy oda - azért nem droidok, tehát ideig óráig rájuk lehet erőltetni egy felsőbb parancsot, de azért emberekről lévén szó, előbb-utóbb azért csak bekapcsol a lelkiismeretük. Kíváncsian várom, mi fog kisülni ebből. Érdekes utolsó részek elé nézek.
-
1x11 - Devil's Deal
És persze tök jó, hogy van egy Dzséjt, aki leírta mindezt, amit én már k-rvára elfelejtettem, vagy sose vettem észre. Én olvastam az említett könyvet de így is elhittem. Az epizód pedig tényleg hálaisten volt, nagyon komoly dilemmát hozott be a képbe a sorozat Cham és a Birodalom kapcsán. Nyilvánvalóan elege van már a háborúból, szeretné azt hinni, hogy a Birodalom alatt békében élhetnek, de arcul csapja a valóság.
-
1x10 - Common Ground
Kiváló epizód volt ez is. Tényleg kontrasztos volt, hogy a korábbi szeparatista központ mivé lett. Ebben az átmeneti érában érezhetően felbomlanak a korábbi szövetségek / ellenségeskedések és hamarosan mindenki ráébred arra, hogy egy sokkal egyértelműbb fenyegetés / lehetőség jelent meg a galaxisban. Tetszett az is, hogy tovább erősítette az epizód azt a képet, hogy a szeparatisták oldalán sem volt mindenki gonosz/kapzsi hanem sokan valóban egy szebb jövőért, jobb galaxisért küzdöttek. A háború végeztével sejtették, hogy rossz világ majd vár rájuk, de arról akkor még lövésük sem lehetett, hogy pontosan mennyire. Amúgy ez a sorozat olyan szempontból is hiánypótló, hogy kiválóan bemutatja miként alakul át az alapból "csak" korrupt és teszetosza Köztársaság egy korrupt és romlott Birodalommá, miként mosódnak el a korábban azért még viszonylag tisztán látszó határok, és szépen lassan mindenki ráébred a mag bolygókon kívül, hogy mennyire kizsákmányoló az új berendezkedés.
-
Star Wars viccek
Öhm... Barna Virsli a birodalmi erő leginkább tekintélyt parancsoló zászlóshajója.
- A fórum közössége
-
1x09 - Bounty Lost
Fennec és Bane párharcát emelném ki. Szépen építik Fennec renoméját. Kiválóan helyt állt, sőt, meg is nyerte lényegében a harcot azzal, hogy szabotálta a végén Bane hajóját. Bane biztos nem hagyja ezt annyiban. A Nala Se - Omega kettős amit fentebb boncolgattatok érdekes fejtegetés. Omega mindenkivel barátságos, gyorsan kötődő típusnak tűnik, érdekes lenne, ha pont Nala Sevel nem lenne ilyen kapocs... fura.
-
1x08 - Reunion
Crosshair szépen belemászott a BB tagjainak a fejébe. Tetszett, hogy előttük volt mindig egy gondolattal. A terv is mesteri volt: tudta, hogy a hajtóműn keresztül próbálnak majd menekülni, így lényegében kelepcébe kerültek. És egyetértek a fentiekkel: ez már személyes, nem hiszem, hogy van visszaút Crosshair számára! Bane és a párbaj pedig... uhh... hidegrázós volt. Bele se gondoltam közben, de tényleg nonszensz lett volna 2 percért visszahozni Annak nagyon örülök, hogy Hunter túlélte, kíváncsi leszek, hogy sikerül Omega nyomára bukkanni. Történet és karakterek terén is erős a sorozat, na de látvány terén... 100/100...
-
1x07 - Battle Scars
Nagyszerű rész volt. Imádom a Fallen ordert, és ez Bracca miatt is kiváló kapcsolódást jelentett a játékhoz, de a Venatorban mászkálás méginkább hajazott Zeffora! Nem beszélve a sárga kötelekről. Kiváló választás volt ide helyezni a cselekményt és nagyon sokat hozzáadott a feelinghez. Félelmetes volt, ahogy Wrecker a többiek ellen fordult. A zenével, a rendezéssel nagyon jól sikerült megfogni az átalakulást. Imádtam minden percét.
-
1x06 - Decommissioned
Ez de jó meglátás! Pont emiatt nagyon tetszett a rész. Jó volt látni, hogy miként kerülnek le a porondról a letűnt korszak immáron felesleges bio... izé... mechanikus díszletei! Amúgy volt benne egy jó adag terminátor feeling is.
- Aranyfénykard III.