Csabai Donát - Ősz
Kopog az ősz az ablakomon,
Könnyei végigcsurognak arcomon,
Lassan, mélabús körmenettel
Pofozkodik odakint a meleggel.
Még látom amott, ahogy kora reggel,
Tovaszáll egy hideg fergeteggel,
S bekopogtat ablakomon, a didergő,
Hozzászegez ágyamhoz e végtelen erő.
Siratja a múltat, kérdezi a jövőt,
Szemével a telet figyeli, e törtetőt,
Sarkában égető nyári nap lohol,
De Ő csak lassan, csendesen bandukol.
Sárgás falevelet fúj szerte a homályba
Szemeiben könnyes-mélyen ül a bánat,
Majd odébáll az esti szürkülettel,
Nem kérdezi senki, hova, merre ment el.
Kopog az ősz az ablakomon,
Könnyei végigcsurognak arcomon:
Megölelem szépen, s megtörölöm szemét
Mert megszerettem a Természet hűtlen gyermekét.