The Dark Knight
Spoiler:
Ody hatására úgy döntöttem, én is összegzem gondolataimat, megpróbálom szavakba önteni, mit is jelentett nekem ez a film. Elöljáróban annyit, hogy jó pár hónappal a premier után, talán 2006 nyár végén láttam először a Beginst, és akkor csupán halvány emlékképek éltek bennem a Tim Burton és a Joel Schumacher féle Batmanből. Nem mondom, hogy az akkori széria nem tetszett, de gyerek voltam, és az akciók, a kalandok valamint a maszkok önmagukban is lenyűgöztek. Akárhogyan is, a kezembe akadt Nolan műve, és első látásra beleszerettem. A karakterekfejlődések, Gotham városának képe, a remek történet, a finomra hangolt párbeszédek és a fantasztikus szereplőválasztások a legjobbak közé emelték nálam a Batman Beginst, s onnantól kezdve árgus szemekkel figyeltem a híreket a folytatással kapcsolatban.
Nem volt nehéz dolgom. Nem volt nehéz dolgom, már csak azért sem, mert ezen a fórumon szerencsére nem én voltam az egyetlen, aki szintén várta a TDK-t, így gyakorlatilag másodkézből olvashattam minden hírt, nézhettem a képeket... DE. Fontos a DE, mert bizony a film előtti fél hónapban megálljt parancsoltam ezeknek a dolgoknak, egy kétarc kép után. Valahogy úgy éreztem, hogy számomra az lesz a jó, ha mindenféle előinformáció nélkül ülök be a moziba. Így is történt. Gyakorlatilag annyit tudtam, hogy Batman és Joker harca lesz a középpontban, és hogy valamiképpen képbe kerül majd kétarc is, akit addigra már elfelejtettem, hogy is nézett ki.
A premier napjára ültem be, mindenféle különösebb izgalom nélkül, valahogy úgy éreztem, hozzon bármit is a film, elfogadom, és ha utólag rabulejt, ám legyen, de előzetesen nem állítok elé semmilyen elvárásokat. Ez a döntésem is bejött. Az a húzás, hogy nem mások véleményéhez próbáltam viszonyítgatni, hanem önmagában voltam kíváncsi a műre, mesterinek bizonyult. Bár szó se róla, még így is döcögősen indult a dolog. Az in medias res kezdés után egy kicsit leült a film nálam, nem voltam képben, olyan gyorsan zárta le Nolan a Madárijesztő szálat (akire egyébként sem idő, sem hely nem volt a TDK-ban, ez tény), és húzta elő az álBatmaneket, hogy kicsit összezavarodtam, de ez a zavar csupán Joker első (pardon: második) megjelenéséig tartott.
Onnantól kezdve nem volt megállás. A film számomra azt nyújtotta, mint egy titkon remélt, mégis váratlan meghívás egy tökéletes születésnapi partira. Nolan, ha lehetett, még tovább csiszolgatta a Begins erényeit. A karakterfejlődést ezúttal nem csupán a főszereplőre, Bruce Wayne-re fókuszálta, (aki felismeri a film végére saját korlátait), hanem sokkal inkább, hihetetlen ötlettől vezérelve, kiemelt a semmiből egy másik főszereplőt (és nem, még mindig nem Jokerről van szó!), Harvey Dentet, akinek a bukása gyakorlatilag a film egyik főszála. Ez a két karakterfejlődés (mármint Wayne és Harvey) tökéletes ellentéte a harmadik főszereplő, Joker egyhelyben toporgásának. Míg az előbbi két karakter A-ból B-be jut, (legyen szó akármilyen sötét változásról is), addig Joker folyamatosan egyhelyben áll, csupán nekünk, nézőknek változik ez a statikus hely, ahogy pontosan megtudjuk, hol is van azaz ott.
Joker motiváció - ahogy arra Ody is remekül kitért - végig sötétben maradnak, és egyre csak Ra's Al Ghul szavai járnak a fejünkben: a bűnözők egyszerű emberek, egyszerű indítékokkal, s próbáljuk mi is ezt a fajta motivációt megtalálni, de hiába: Jokerre nem hat se pénz, se ígéret, se fenyegetés, gyakorlatilag az őrület az, ami hajtja, s az őrület az, ami sebezhetetlenné teszi. Nem fél meghalni, nem fél elveszteni semmit, egyáltalán: ez az ember nem FÉL, s mint ilyen, gyakorlatilag Batman számára kiismerhetetlen ellenfél (hisz tudjuk, hogy Wayne azért választotta a denevéreket, hogy más féljen tőlük, ne Ő). Ebből a szempontból tökéletes jelenet a fogdában játszódó, ahol Batman abszolúte tehetetlen az - ettől a ténytől IS - magánkívül örjőngő Jokerrel szemben.
A karakterfejlődés azonban csupán egyik - bár talán a legnagyobb - előnye a filmnek. Emellett legalább olyan fontos szót ejteni a mellékszereplők mélységéről is. Gordon felügyelő, Rachel, Fox és Alfréd önmagukban nem a legkomplexebb szereplői a mozitörténelemnek (mellékszereplőként elég nehéz is lenne), de sorrendben: Oldman, Maggy, Freeman és Caine olyan szereplőkké változtatják ezeket a "statisztáló" szerpeket, mintha ők maguk is köztünk járnának-kelnének, és legalább olyan szkeptikusan szemlélnék Batman ténykedését, mint ahogy mi szemlélünk egy álarcos denevérembert. A Fox és Alfréd által hozott humorszint egyszerre gondoskodik feszültségoldásról és laza kerékgörgetésről, már ami a két jelenet közti képzeletbeli kerekeket illeti. De ne csak róluk essen szó: a TDK szereplőválogatása egészen páratlan, a legapróbb szerepekre is sikerült olyan színészeket szerződtetni, akik remekül adják át a város életét (bankigazgató, polgármester, stb.)
Harmadik alappillér (karakterfejlődés, karaktermélység után) a történet. Bár tény és való, néhol találni benne apró logikai gubancot (Batman hangja, repkedő parkoló kocsik, öt hulla, stb.), Nolan gyakorlatilag az elvárásoknak megfelelően egy olyan történetet hozott létre, ami páratlan a képregényfilmek nemében. Az igazi újítás az a Batman Sötét lovagjában, hogy nem egy nagy, hatalmas összecsapásra van kihegyezve a film, hanem fokozatosan gördül egyik jelenetből a másikba, mint egy hógörgeteg, mely a hegycsúcsról lefelé egyre terjedelmesebb és terjedelmesebb lesz. Amikor a film közepén azt hinnénk, hogy Joker megállítása a főcél, hirtelen szembe kerülünk Nolan adúászával, Harvey-val, és Joker őrült ötletével, mely nem a város elpusztítását, sokkal inkább annak anarchiába taszítását tűzi ki céljának. Persze Joker karaktere egyébként is bővelkedik meglepetésekben: Együttvégzi a piszkos munkát a felbérelt bűnözőivel, nem számít neki semmit a pénz, nem akarja megölni Batmant, és nem akarja elpusztítani a várost - nem mondhatjuk tehát, hogy sablonkarakterről lenne szó. De visszatérve még egy szó erejéig a történetre: egészen páratlan a lezárása, valóban, már-már a Birodalom Visszavágot juttatja eszünkbe a kilátástalansága, a főhős ideiglenes (?) bukása és menekülési kényszere. Egyszersmindenkkora fantasztikus ellentételezése ez a Beginsnek: az első rész elején is menekül Wayne, mégis, micsoda különbség!
A végső alappillér ebben a filmben nálam a zene és a látványvilág. A fantasztikus effektek nálam önmagában nem adnak garanciát a jó filmre, de ebben a 150 percben tökéletes ízelítőt kaptunk abból, hogy milyen az, amikor a CGI csupán kiegészítője egy páratlan történetnek. Gyakorlatilag az ember fel sem fogja, hogy micsoda zúzások és harcok folynak a városban, mert az egész csak egy eszköz a háború hiteles bemutatásra, nem pedig maga a film értelme. Persze akik csak a látvány miatt nézik a filmet, azok sem csalódnak, de mégis, valahol talán érezni lehet a zsigereinkben - legalábbis én éreztem - hogy ez az alkotás másról szól, nem csupán kocsik, házak és helikopterek lezúzásáról. S ha már megemlítettem, akkor végül nem árt ki is térnem rá: a zene. Bár nekem már első hallásra is tetszett, a Begins megtekintése után úgy éreztem, Zimmer gyakorlatilag semmi újat nem alkotott, pedig a filmben kiderül: igen. Zimmer zenéi tökéletesen átadják Joker őrületét, a város fejetetejére állását, és egyáltalán: azt a hömpölygő lavinaforgatagot, amit a TDK képvisel.
Bár már kétszer láttam, egyszerűen nem tudok gyenge pontot találni a The Dark Knightban, mert nálam ez a film úgy ahogy van, tökéletesen működik. Az osztályzatom így nem is lehet más, mint:
10/10*
