Június 19-vel új időszámítás kezdődött a 2008-as Európa Bajnokság nagydöntőjében. A csoportkörök végeztével ugyanis megkezdődött az EB egyeneses kieséses szakasza, egészen pontosan: a negyeddöntők. Nyolc gárda kvalifikálta magát a 16-os mezőnyből (Portugália, Törökország, Horvátország, Németország, Hollandia, Olaszország, Spanyolország, Oroszország) a legjobbak közé, immáron bizonyos, hogy közülük valamelyik emelheti fel június 29-n este az új Henri Delaunay kupát.
A lebonyolítás értelmében az A csoport első és a B csoport második helyezettének a találkozójával kezdődött az egyeneskiesés szakasz. Noha az előzetes számítások egy Portugália - Horvátország mérkőzést tartottak a legvalószínűbbnek, a horvátok remek teljesítményüknek hála, elkerülték a luzitánokat, így a magát utolsó pillanatban továbbjuttató Németország nézhetett szembe a bordó mezes portugálokkal.
Akik, mint tudjuk, elsőként kvalifikálták magukat a nyolc közé, mindössze két mérkőzés után, így az utolsó csoportkörben még a legjobbjaik pihentetésére is gondolhattak. Így aztán egy igencsak tartalékos válogatott állt ki a házigazda Svájc legjobbjai ellen - és motiváció nélküli, fegyelmezetlen játékuk eredménye egy kettő nullás vereség lett. Mivel a találkozó tétnélküli volt, így a portugálok csak legyintettek egyet: majd az "A" csapat megmutatja!
Talán annak köszönhetően, hogy a németeknek az utolsó meccsen is hajtaniuk kellett (mivel a horvátok meglepetésre legyőzték őket 2-1-re), talán másnak, a bázeli stadion azt láthatta az első félórában, amire a legkevésbé számított: Az előzetesen jóval esélyesebbnek hitt portugáloknak annyi közük volt a játékhoz, mint a franciáknak az EB győzelemhez. Magyarán: semennyi. Úgy tűnt, mintha Scolari csapata fejben valahol teljesen máshol lenne. Számos szakember utalt arra, hogy az "A" csapat pihentetésének nem csak előnyei, de hátrányai is vannak: megtörhet a lendület. A bázeli éjszakában pedig pontosan ez történt a luzitánokkal.
Hiába járatták a labdát ugyanúgy, mint az első két mérkőzésen, hiába futballozott Deco kirobbanó formában, a hátsó négyes alakzat mentálisan alulmaradt a németekkel szemben. Bár az első két kísérlet még az A csoport győzteséé volt (Simao és J. Moutinho révén), a vezetést a németek szerezték meg egy pazar összjáték után. Ballack és Podolski háromszögelt, utóbbi remekül adott be, az érkező Schweinsteiger pedig megelőzte Paulo Ferreirát, és könnyedén juttatta a hálóba a labdát. Ha a portugáloknak lett volna lendülete, akkor most biztos megtört volna, de mivel ilyenről nem beszélhetünk, inkább fogalmazzunk úgy: a bordó mezesek szenvedtek a pályán.
Nem sokkal ezután egy óriási védelmi fegyelmezetlenségnek köszönhetően egy szabadrúgásnál üresen hagyták azt a Miroslav Klose-t, akiről 2002 óta minden futballhoz valamennyire értő ember tudja: kiválóan fejel. (2002-ben az első VB meccsén mesterhármast fejelt (!)). Klose persze most sem hibázott, bebólintotta a németek második találatát is, így alig huszonhat percnyi játék után már 2-0-ra vezettek az előzetesen esélytelennek kikiáltott germánok. Persze hatalmas hiba lenne a mérkőzés elvesztését csak és kizárólag a portugálok nyakába varrni. A németek - talán Joachim Löw eltiltásának köszönhetően, talán más miatt - összekovácsolódtak, és egy teljesen más mentalitású csapat lépett pályára, mint a horvátok, vagy épp az osztrákok ellen. Képesek lettek volna meghalni egymásért, és végig fegyelmezetten futballoztak, hatalmas akaraterőről tanubizonyságot téve. Persze az ember mindig ezt várja a németektől... csak épp a csoportmeccsek során egyáltalán nem érződött ez az akarás a Nationalelf válogatottján.
Az első félidő 1-2-vel zárult, hála Nuno Gomes szépítőgóljának, így a portugálok számára volt még egy halvány remény a továbbjutásra, mi pedig, semleges nézők reménykedhettünk abban, hogy remek másodikfélidőre lesz kilátás. És a reményeink - úgy gondolom - beigazolódtak. A portugálok becsülettel mentek előre, de komolyabb helyzetet annak ellenére sem tudtak kialakítani, hogy ők birtokolták a labdát. A második félidő első 15 percének letelte után a kijelző még mindig 1-2 mutatott (volna, ha lett volna...), igaz nem sokáig: a 61. percben ugyanis Ballack, egy újabb védelmi megingást kihasználva ismét két gólosra növelte a németek előnyét. A meccs krónikájához az is hozzátartozik, hogy Ballack igencsak nagyot taszított a vele együtt felugrani kívánó, ám talán éppen emiatt ütemet tévesztő Paulo Ferreirán, aki viszont akármit is mond, a háromból két gólban csúnyán benne volt...
A németek tehát ismét kettővel mentek, s ekkor már Scolari mesternek sem maradt túl sok választása: bevetette először Nanit, a Manchester United balszélsőjét, majd pedig Helder Postigát, igaz, ezzel együtt lehívta a pályáról Nuno Gomest is, azaz a portugálok egyetlen aktuális gólszerzőjét...
A cserék és a győzni akarás révén luzitánok igencsak beszorították a jól védekező németeket, ám meglepetésre apró, rövid passzok helyett beadásokkal kísérleteztek, amik azonban eleve halálra voltak ítélve az átlag 7 cm-rel magasabb német védők gyűrűjében. Mivel a laposan küldött lövések rendre Lehmann ölében (vagy a nézők között) landoltak, ezért nagyon úgy festett: a portugálok számára ez a hajó már elúszott. Azonban Nani és Helder Postiga gondoskodtak az utolsó percek izgalmairól is. Nani ugyanis megtette azt, amit előtte egy portugál sem tudott: úgy adott be, hogy a német védők képtelenek voltak kifejelni a labdát, ellenben Helder Postiga nagyon is hozzá tudott férkőzni a játékszerhez, s nem volt rest azt a hálóba juttatni.
Hozzávetőlegesen hét perccel a mérkőzés vége előtt tehát 2-3-ra módosult az állás, és a portugálok immáron tényleg 10 embberrel támadtak, de minden hiába: még egy gólt már nem tudtak begyötörni. Az eredmény nem változott tehát, s a németek teljesen megérdemelten söpörték be a győzelmet, így jutottak a legjobb négy közé.
A portugáloknak pedig ezúttal nem adatott meg, hogy egy újabb rangos torna elődöntőjébe kvalifikálják magukat, de azt hiszem nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy ezzel a generációval még fogunk találkozni, leghamarabb, mi magyarok, a VB selejtezők során.
