A suliba ajánlót kell írni kedvenc tévéműsorunkról. Én ezt írtam:
Álmodtál már arról, hogy repülsz? Arról, hogy fent állsz egy szokványos New York-i ház tetején, és fentről szemléled az alattad nyüzsgő várost? Majd egy hirtelen pillanatban elrugaszkodsz, s érzed, amint a süvítő szél belekap a hajadba? és zuhansz, közben figyeled, ahogy a hasad alatt elterülő betonrengeteg egyre jobban kiszélesedik. S mikor már csak egy karnyújtásnyira esik tőled, becsukod a szemed felkészülve a becsapódásra. De nincs becsapódás. Egy emberöltőnyi idő múlva felnyitod szemhéjad, s látod, amint centiméterekre az utca flaszterétől lebegsz.
Emlékszel még az érzésre, amit ekkor éreztél? Tapintani tudod-e a félelmet, ami olyan élesen hatolt az agyadba, hogy képtelen voltál megmozdulni? Képes vagy előhívni azt a hitetlenséget, mely végül olyannyira nem tért napirendre megmenekülésed felett, hogy felriadtál álmodból? Eszedbe jut-e még az a csalódottság, amit akkor éreztél, mikor tudatosult benned, hogy mégsem vagy HŐS?
Csalódottság? furcsa ezt a szót kimondani. Mert őszintén, valaha belegondoltál már abba, mit is jelent Hősnek lenni? Talán ha képes vagy repülni, vagy le tudod festeni a jövőt, esetleg meg tudod hajlítani a teret, akkor azzá válsz? Egy különleges képesség tesz a világ megmentőjévé, vagy valami más? Valami, ami belül lakozik? Ha ez utóbbi, akkor jogos-e a csalódottság?
A Hősök nem csupán egy sorozat, amely hatásvadász elemekkel tucatnyi fiatal különleges helyzetét mutatja be? a Hősök nem csak egy látványos kalandsorozat. A Hősök válasz mindazok kérdéseire, akik álmukban legalább egyszer átélték a repülés s a kiválasztottság eufóriáját. Válasz azoknak, akik, ha csak óráknak tűnő percek (vagy perceknek tűnő órák?) erejéig is, de a világ megmentőinek érezhették magukat, de képtelenek voltak felmérni, mivel is jár ez.
Ám vigyázat! A sorozat nem idilli képzeleteink folytatása, nem egy eszményített álomvilág. A kérdéseinkre csattanós válaszokat kapunk, a betonon néha szétkenődik az arcunk, s előfordulhat, hogy a mind a tér, mind az idő kijátszik bennünket. Mert bár a mi álmainkban Hősnek lenni annyi, mint kényünkre-kedvünkre játszadozni a természettel, újságok címoldalain pózolni, s elesett (és természetesen gyönyörű!) hölgyek megmentésére sietni, a való világ, mint oly sokszor, most is meghazudtolja az emberi elgondolást, legyen az álom, vagy valóság.
Ez a sorozat nem legyőzhetetlen Hősökről szól, akik szintén elpusztíthatatlan ellenfeleikkel órákon át harcolva végül learatják a babérokat, hanem olyan hétköznapi, átlagos emberek felemelkedéséről, mint mi, egyszeri tévénézők. S alighanem ez az, ami igazán közel hozza számunkra a sorozatot, ez az, ami abban a hitben ringat minket, hogy valójában ébren álmodunk.
Mert bármennyire tagadjuk is, mindannyian Hősök szeretnénk lenni. Hősök, akik megmentik a világot. S milyen buta az ember? hisz mindannyian azok is vagyunk. Mert nem az tesz minket különlegessé, hogy képesek vagyunk repülni, vagy lefesteni a jövőt. Hanem az, hogy fel tudjuk áldozni magunkat másokért, s meg tudjuk őket menteni, ha igazán bajba vannak. Ráadásul nekünk még választásunk is van.
Csütörtök esténként Peteréknek erre még csak esélyük sincs. Mi mégis olyanok szeretnénk lenni, mint Ők. Hiszen végtére is, mindannyian emberek vagyunk ? mindig többet akarunk. S ez az, amire a sorozat igazán fel akarja hívni a figyelmünket.
Csabai Donát