Impressziók egy győztes meccsről
Na, hát Magyarország 1-0-ra nyert Kanada válogatottja ellen. A mérkőzés előtt nagy kérdés volt, hogy a fiatalított keret képes-e elviselni felnőtt válogatott szintű terhet. A hangsúly nem az eredményen volt, sokkal inkább azon, hogy hogyan viszonyulnak a játékosok a találkozóhoz, és milyen lesz a játék képe.
Végh - Bodnár, Balogh, Juhász, Vanczák - Tóth B., Vass, Huszti - Sándor Gy. - Hrepka, Priskin
Ebben a felállásban futottak ki a fiúk, és, ahogy azt várni lehetett, rendkívül bizonytalanul kezdtek. A rutin és összeszokottság híján ez nem is lehetett másképpen, de már az első negyedórában is voltak bíztató jelek, főleg a középpályás és támadószekcióban. A védelmünk azonban rendkívül bizonytalan, szerintem ez annak tudható be, hogy a belső védőpárosunk átlagéletkora 20 év, így természetes, hogy idegesen kezdtünk. Aztán villant egyet az első félidőben igencsak agilisen játszó Bodnár, aki remekül beleillik az új mottójú válogattba: HAJTANI KELL - remek beadás, a debütáló Hrepka fejes... a gól elmaradt, rajtunk kívülálló okból, Waegenar nagyot védett.
A 6-7 perces rohamaink lecsengtek, majd a félidő hátralévő perceiben kiegyenlített mérkőzés zajlott a pályán, melyben mi szereztünk vezetést egy pontrugás és egy kapushiba után (Priskin T. negyedik meccsén első gólja volt ez).
Az első félidő után megállapítható volt, hogy a válogatott jó alapokon áll, és ezekkel a fiúkkal valóban elképzelhető, hogy egy selejtezőcsoportbeli 3. helyért versenyben lehetünk... majd, mondjuk 2008-ban. A védelem még roppantul bizonytalan volt, azzal a kiegészítéssel, hogy Balogh Béla és Juhász Roland is jól játszott középütt, azonban pont a fiatalságukból adódóan még nem tudnak végigkoncentrálni egy teljes válogatott 90 percet, nem csoda hát, ha voltak veszélyes periódusok.
A széleket Bodnárnak és Vanczáknak kellett, kellett volna befutni, ez inkább csak a jobb oldalon sikerült, de erre készült is Várhidi, nem véletlenül játszatta a középpályán Husztit, aki átvehette ezt a szerepet Vanczáktól.
A középpálya remekül szűrt, Tóth Balázs nagyon sokat dolgozott, tetszett a védekező játéka, a támadások már nem az ő műfaja. Vass Ádám ennél kevesebbet nyújtott, de neki is voltak szép labdaszerzései, forgatásai. Huszti sajnos nem találta meg teljesen a helyét ebben a rendszerben, ő inkább szélső játékos, de most jobban középre vonták; ez érződött a játékán.
Sándor Györgynek, akinek a támadások megszabása lett volna a feladata, csak villanásai voltak, a helyén majd valószínűleg Gera, vagy Hajnal játszik, Sándornak még lesz ideje beépülnie.
Elöl Priskint a gólja, Hrepkát az agillisága dícsérte az első félidő után.
A második játékrészben megint hullámzó volt a meccs, ezt a dekoncentráltságból fakadó változatosságot én egyértelműen a fiatalságnak tudom be, ezért hiszem, hogy szükség van egy Dárdaira, aki az ilyen ideges periódusokban képes megtartani a labdát, és lenyugtatni a fiúkat.
A védelem volt, hogy remekül teljesített, de volt, hogy nagyon kinyíltunk, s ilyenkor a középpályáról visszafutó Vassnak köszönhettük, vagy éppen a kanadaiaknak, hogy nem lett gól ezekből a szituációkból. A pontrugások is veszélyt jelentettek a kapunkra, Radzinski, Friend, majd a később csereként beálló kanadai csatár elég szépen a védőink fölé magasodtak, ezeknek a helyzeteknek a kezelését még gyakorolni kell.
A középpályán Vass Ádám nyújtott a második félidőben remek teljesítményt, Husztit és Tóthot pedig a harcosságukért lehet dícsérni.
Sándor György kétszer is próbálkozott, egyszer veszélyesen, de továbbra is csak villanásaik voltak.
Hrepka eltűnt sajnos a mezőnyben ( ő sem tud végigkoncentrálni még 90 percet, és a kontrák sem mentek végig gyorsan a középpályán sajnos), de Priskin gyakran próbálgatta kedvenc módszerét: A szélről betörést, sajnos eredménytelenül.
A cserék közül egyértelműen Farkas Balázs tűnt ki, csupán pár percet kapott (15-t kb), de így is remek villanásai voltak.
Összességében harcos, kemény magyar válogatottat láttunk, amely nyílvánvalóan lesz még jobb is, de egy győzelmet nem kell megmagyarázni: SZÉP VOLT FIÚK!
Donát
Nekem a könyvek sokkal inkább bejönnek, mint a filmek. Azok csupán - számomra - egyfajta kiegészítők a nagyremekekhez. Egyébként abban egyetértek Yodamesterrel, hogy az adott részek színvilága között rendkívül nagy eltérés van, és például azt sem szeretem, hogy olyan főbb emelek, mint pl. a Roxfort kastély, transzformátorként viselkednek (értsd: részről részre változik a külseje, a belseje, a mellette lévő kunyhó máshelyre kerül, stb). De tagadhatatlan, hogy a filmekben végigfut egy - ahogy Bomarr is írta - gótikus hatás, és ez következetesen ott van mindegyik epizódban. Azt meg szomorúan olvasom, hogy ezúttal sem John Williams szerzi majd a zenét :) Donát