tomcsi80 összes hozzászólása
-
Könyvek
Ken Liu írja az október 31-én megjelenő The Legends of Luke Skywalker ("Luke Skywalker legendái") című gyerekkönyvet. A kötet egy gyűjtemény lesz, olyan történetekről Luke életéből, amelyek a galaxisban keringenek. Lényegében azt mutatja be, hogy mit tud a galaxis Luke-ról az új trilógia idején. Azokat a mítosz-szerű sztorikat ismerhetjük meg belőle, amiket Rey is hallott. Claudia Gray a Vérvonal után újra visszatér Leia karakteréhez a szeptember 1-jén megjelenő Leia: Princess of Alderaan ("Leia: Az Alderaan hercegnője") című ifjúsági regénnyel, amely azt mutatja be, mi minden történt a hercegnővel tizenéves korában. Bár időben nagyon távol áll majd a könyv története az új filmétől, de a sztorik a kiadó ígérete szerint ennek ellenére is szorosan kapcsolódni fognak Az utolsó Jedikhez. Delilah S. Dawson szintén szeptember 1-jén megjelenő regénye, a Phasma a címszereplő élettörténetét tárja majd elénk, egészen kislánykorától. Megismerhetjük tehát belőle a karaktert, és megtudhatjuk, hogy van egy nagy titka, amelyet bármi áron meg akar őrizni.
-
Képregények
Az utolsó Jediket felvezető anyagok egyike a Star Wars: Captain Phasma című képregény lesz. Írója Kelly Thompson jegyzi a Marvel Star Wars-sorozatának második különszámát. Vele beszélt most a Comic Book Resources az új munkájáról. Az írónő azt előre leszögezte, hogy a karakter múltjáról ebben a képregényben nem fogunk megtudni semmit, mivel azzal majd Delilah S. Dawson Phasma című regénye foglalkozik. A két történet elmondása szerint annyira nem fog kapcsolódni, hogy az ő képregénye érthetetlen lenne a könyv olvasása nélkül is, de ha valaki olvassa a regényt, annak számára bizonyos dolgok képregényben plusz jelentéssel bírnak majd. Ez a sztori a Csillagpusztító bázis felrobbanása után játszódik, ennek megfelelően Phasmát itt a bosszú hajtja. A képregény hangulata az első Darth Vader-sorozatét idézi majd. Vendégszerepben feltűnnek majd ismerős arcok, de főleg új karaktereket kapunk, többek közt az Első Rend egyik pilótáját és egy új droidot. A helyszín is új lesz: egy eddig ismeretlen bolygó, fantasztikus szörnyekkel. Emellett Thompson elárulta azt is, hogy a képregényben nem fogja levenni a sisakját Phasma, mivel nem akarta, hogy a rajongóktól "elvegye" az élményt, hogy ezt először filmen lássák. http://www.cbr.com/interview-captain-phasma-star-wars-kelly-thompson/
-
Képregények
A Star Wars Mesékhez hasonló képregénysorozat elindul szeptemberben Star Wars Adventures címen. - Egyrészt az első kötet hivatalos leírásából kiderül, hogy mindhárom érából kapunk rövid történeteket: a Baljós árnyak előtti időkből és Az utolsó Jedik korából egyaránt. - Ahogy korábban is írtuk, ezek a sztorik kánonnak számítanak majd. Azonban annyit csavartak a dolgon, hogy szerepel majd néhány olyan történet, amit Maz Kanata tolmácsol az olvasóknak - ennek megfelelően ezekben előfordulhat olyasmi, ami nem igaz, mert egyszerűen Maz "hozzáköltött" az igazsághoz. - Minden kötetben összesen két képregény lesz: az egyik egy "fő" történet a központi karakterekről, a másik egy "mellékes" sztori a mellékszereplőkről és a tévésorozatokból ismert figurákról. Az első számban egy Jakkun játszódó sztori Rey-ről, amelyben Unkar Pluttot elrabolják; és egy történet az előzményfilmek idejéből. A másodikban a Rey-sztori folytatódik, és lesz majd még egy prequel-történet is. A harmadik kötet egy történetében Finn talál egy kis lényt az Első Rend hajóján, és megpróbál neki egy új otthont keresni, mielőtt Phasma rábukkanna. A negyedik füzet egyik története pedig egy Luke-Leia történet lesz.
- Star Wars: Poe Dameron
- Képregények
-
Solo spoileres topik
Ha Spencer Wilding (Zsivány Egyes, Darth Vader) kihagy egy Star Wars találkozót beindul a pletyka http://port.hu/cikk/mozi/darth-vader-is-benne-lesz-a-han-solo-mozifilmben/article-47109
- Rogue One: A Star Wars Story
- Képregények
-
EPVIII spoileres topik
Magyar lány is szerepel a filmben Az űrkaszinós jelenet egyik vendégét alakította Nemes Zoé a tavaly február és április között zajlott forgatáson. – Csak azután beszélhetek, hogy decemberben kijött a film – mondta a Magyar Nemzet megkeresésére Zoé, de azt azért elárulta, hogy korábban drámatagozatos iskolába járt, majd modellkedett, és szerepelt néhány videoklipben és reklámban. Végül az egyetem miatt Londonba költözött, és regisztrált egy casting ügynökségnél. Egy héttel később pedig már meghallgatása volt, amit sikerrel vett, így került be a Csillagok háborúja nyolcadik epizódjába. Többet azonban nem mondhatott. Sárgával bekarikázva Nemes Zoé.
-
Forces of Destiny
Köszönet a szinkronokért!
- Star Wars: Darth Maul
-
EPIX spoileres topik
Mi lenne ha ez a látvány fogadna a 9. epizódban?
-
Forces of Destiny
A 3 videó megnézése után egyre jobban az az érzése az embernek, mintha a hiányzó jeleneteket akarják pótolni.
- Aliens és Predator
-
Lego Star Wars
Egy rajongó (raptor 5120 youtube-os felhasználóneve) elhatározta, hogy LEGO animációs sorozatot csinál a Jedi Outcast játékból. Az első rész már elkészült, és remélhetőleg hamarosan érkezik majd a folytatás. https://youtu.be/Z_-XEY6m4qs
-
Star Wars viccek
A gondoskodó apa!
-
Teaser trailer
Szerintetek valószínűsíthető egy újabb trailer a D23 expón? Mert a Disney és a Lucasfilm nem fog külön panelben nagy sajtóeseményt tartani az idei Comic Conon július 19-23. között. Sőt, a korábbi évekkel ellentétben interjú lehetőséget sem ad senkinek a San Diego-i geek dzsemborin, helyette minden erejükkel a saját Disney-fesztiváljukra, a július 14-16. között megrendezett D23 Expóra koncentrálnak.
-
Háttérben lévő érdekességek, történetek
118 millió forintért vették meg Luke fénykardját Mark Hamill ezt forgatta a Csillagok háborújában és A Birodalom visszavágban is. 450 ezer dollárért, vagyis nagyjából 118 millió forintért vette meg egy Star Wars-rajongó azt a fénykardot, ami Mark Hamill kezében volt a Csillagok háborúja és A Birodalom visszavág forgatásán - írja a Hollywood Reporter. A kultikus kellék eddig az első két Csillagok háborúja-mozifilm producerénél, Gary Kurtznél volt, aki egy amerikai vándorkiállítás részeként turnéztatta az ereklyét (korábban viszont pont amiatt romlott meg a kapcsolata Lucasszal, mert nem értett egyet azzal, hogy a rendező vásári gagyit csinál a Csillagok háborújából, és fontosabb neki a merchandise termékekből befolyó pénz, mint a jó történet). A legdrágábban elárverezett Star Wars-forgatási kellék egyébként nem ez, hanem R2-D2 volt, aki talált 2,76 millió dolláros áron (vagyis nagyjából 710 millió forintért) talált gazdára a Profiles in History aukcióján.
-
Novellák
Köszönet az újabb történetekért.
- Novellák
- Képregények
-
FAN képek, videók, írások mindenkitől
A nyolc film egy vásznon!
-
Videojátékok
A Battlefront II-ből derül majd ki, hogy mit csinált Luke a VI. rész után A második Battlefront játék írója, Mitch Dyer egyik írója beszélt egy keveset a sztoriról a Newsweeknek. Mint elmondta, a történet konkrétan ott kezdődik, ahol A Jedi visszatér befejeződik, és egyfajta összekötőként szolgál majd a VI-VII. részek között. Megtudhattuk tőle azt is, hogy az írótársával, Walt Williamsszel ők is ugyanazokkal az emberekkel egyeztettek, akik a filmek sztorija felett is bábáskodtak. A Lucasfilm tehát nem úgy állt a Battlefront sztorijához, hogy "ez csak egy játék", hanem nagyon odafigyeltek, hogy szépen belesimuljon az új kánonba. Dyer megerősítette, hogy Luke ugyan nem lesz főszereplő, ennek ellenére fontos lesz a szerepe a történetben. Azt ígéri, hogy nem fogja senki nem fogja úgy érezni, hogy Luke csak azért került bele a sztoriba, hogy a rajongók elvárásait kiszolgálják, hanem fontos része a történetnek. A történetszálát ők maguk találták ki, de a Lucasfilm rábólintott, és reméli, hogy a rajongói fogadtatása is pozitív lesz majd. Annyit árult el róla egyelőre, hogy a Shattered Empire képregényben látottakhoz kötődik, és hogy a főszereplő Iden Versio egyik küldetése során találkozik Luke-kal. http://www.newsweek.com/star-wars-battlefront-2-star-wars-return-jedi-george-lucas-lucas-film-star-627041
-
Solo spoileres topik
Állítólag újra felbukkan Jabba. Legalábbis pletykaszinten előkerült a téma a That Hashtag Show-ban. Ráadásul nem CGI verzióban, hanem bábosok által mozgatott, klasszikus óriáskukacként, amit az új film kedvéért ismét megcsinálnak habszivacsból. http://movieweb.com/han-solo-movie-jabba-the-hutt-puppet/
-
Luke Skywalker, a remete
Ha egy sztár jelentőset tett, alkotott a szórakoztatóiparban, egy csillagot kap a sétányon.