Szerintem is jobb lett volna a főszál mentén haladni. Vagy ha már annyira ragaszkodtak a kitéregetésekhez akkor utalgathattak volna rá gyakrabban. Úgy vagyok velük hogy nem rossz részek azok de mégis jobbak lettek volna helyettük olyanok amiket nem pulykatöltögetés céljából alkottak.
A főszáltól eltérő részek mellőzésével megoldható is lenne.
Az amik hozzáállása nagyon nem jön be. Már akkor se bírtam amikor elkezdtek fogakat kihúzgálni vagy amikor Shel pöckölőbombázósat játszott az egyik halott dszep fejtetőtlen feje fölött. A mostani harcolós részének a végén meg ott van az a "rossz példa ragadós" eset. Némelyik ami tiszta rasszista. Oké háborúban állnak de normálisan is lehetne csinálni ha lehet azt úgy egyáltalán. Mondjuk arról gőzöm nincs hogy igazából is olyanok voltak-e mert ha igen akkor azt mondom hogy nem zavar különösebben az ahogy a dolgokat intézik.Azon azért majdnem röhögtem amikor az emberiség hős pirítósa halottszemlét tartott a pocsolyában.
Én nem nagyon mert a Schindlerben és a közlegényben is vannak durva részek és azoktól már nem kell valami nagyon elrugaszkodni hogy olyan dolgok kerüljenek elő mint amilyenek a mostani részben vannak.