Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve akkor is pocsék egyedül lenni Én elvagyok egyedül is, sőt. De azért az ember társas lény. Azt se szabad, hogy a negatív élmények elborítsák az ember agyát. Donátnál ilyen nincs amúgy. Szerkesztve: 2010. Július 11.15 éve - Ody Mandrell
Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve Hát ne érezzen. Győzze le. Ugye milyen egyszerü minden? Különben sosem értettem, hogy a sok tini miért ugrik hídról emeletről, dobja el magától az életet, mert valaki azt mondja nem. Na és? Lesz más. Ha meg nem akkor úgy is jó. Mit mondott Niro a Szemtől szembe című filmben?" Ha befordulnak a sarkon a rendőrök fél perc alatt tudj megszabadulni mindentől". Azaz ne ragaszkodj semmihez és senkihez. Különben szívás az élet. Nő nélkül is baromi jól meg lehet lenni. Sőt.Jaj istenem én vótam h*lye kamaszkorban, bár az ilyen te általad említett ostobaságokat én se értettem. De most, hogy öregszem már mindent másképp látok én is. Egyrészről a ma világban nem lehet komoly kapcsolatot kiépíteni, másrészről tökéletesen meg lehet lenni nő nélkül is. De ehhez már kellő korban kell lenni, mert fiatalon olyan más minden. Egy szó, mint száz, Donát még párszor fog szívni
Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve Egyrészről a ma világban nem lehet komoly kapcsolatot kiépíteni, De lehet, csak a két fél megfelelő hozzáállása kell
Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve Oldie. Azért érzed ugye, hogy az nagyon nem igaz, amit leírtál?
Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve Oldie. Azért érzed ugye, hogy az nagyon nem igaz, amit leírtál? Tapasztalat. Nekem ilyenek voltak.
Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve Én elvagyok egyedül is, sőt. De azért az ember társas lény. Azt se szabad, hogy a negatív élmények elborítsák az ember agyát. Donátnál ilyen nincs amúgy. Szerencsés, nálam megvan a negatív hatás eredménye (de majdcsak leküzdöm ). Alapvetően én is elvagyok egyedül, de néha nagyon érzem, hogy jó lenne valaki mellém. Ráadásul most, hogy egy barátomon kívül mindegyik elköltözött Veszprémből, még inkább érzem a hiányt (pláne, ha azt veszem, hogy eme barátok java már nősül meg, alapítja a saját családját)
Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve Tapasztalat. Nekem ilyenek voltak. És akkor az már igaz az egész világra
Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve És akkor az már igaz az egész világra Oh, hányszor hallani, hogy elválnak az emberek. Ha nincs steksz, nincs biztonság, ágyő. Welcome the real world Aki mást mond, meg rózsaszínes álmai vannak, az hazudik
Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve Tapasztalat. Nekem ilyenek voltak.Akkor ez a tétel rád igaz. Bár az igaz, hogy manapság nagyon meg kell nézni kivel köti össze az életét.
Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve Oh, hányszor hallani, hogy elválnak az emberek. Ha nincs steksz, nincs biztonság, ágyő. Welcome the real world Aki mást mond, meg rózsaszínes álmai vannak, az hazudik Na, pont ezért kell valaki mellém, hogy ne legyek ilyen
Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve Oh, hányszor hallani, hogy elválnak az emberek. Ha nincs steksz, nincs biztonság, ágyő. Welcome the real world Aki mást mond, meg rózsaszínes álmai vannak, az hazudik Ugyan már. Nem minden a pénz. Persze van olyan csaj akinek mindene. De a többségnek nem.
Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve Ugyan már. Nem minden a pénz. Persze van olyan csaj akinek mindene. De a többségnek nem.Pedig dehogynem. Lehet, hogy a pénzt mint szót nem ejti ki a száján, de célozz rá. De ez így van rendjén a mai világban. Mondhatni természetes jelenség, hogy a nő keresi a biztonságot. És ha az egy "BMW"-ben vagy egy luxusvillában merül ki, hát istenkém. Az erős (gazdag) győz, a gyenge (csóri) elbukik. Természetes szelektálás.
Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve Nem is értem, Oldie, hogy neked miért nincs párod Csodálom, hogy ilyen barátságos szemlélet mellett nem tapadnak rád a nők
Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve Pedig dehogynem. Lehet, hogy a pénzt mint szót nem ejti ki a száján, de célozz rá. De ez így van rendjén a mai világban. Mondhatni természetes jelenség, hogy a nő keresi a biztonságot. És ha az egy "BMW"-ben vagy egy luxusvillában merül ki, hát istenkém. Az erős (gazdag) győz, a gyenge (csóri) elbukik. Természetes szelektálás.Akkor az összes nőd a pénzre bukott, meg a villákra? Ekkora hülyeséget öregem.
Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve Nem is értem, Oldie, hogy neked miért nincs párod Csodálom, hogy ilyen barátságos szemlélet mellett nem tapadnak rád a nők Mert a nők sugallják ezt, nem én verem beléjük. Nem baj Dzséjt, majd egyszer neked is leesik.
Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve Akkor az összes nőd a pénzre bukott, meg a villákra? Ekkora hülyeséget öregem. Nem engemet kell alapnak venni. Csórira mint ismeretes nem buknak. De ez az általános jelenség. Sok hasonló ismerősöm van, aki szív mert nem gazdag. E van. De mint mondtam ez ma nem probléma. Túl kell esni ezen és minden okés
Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve Mert a nők sugallják ezt, nem én verem beléjük.Ugyan. Ezzel csak magadat áltatod. Vagy esetleg a tesód ilyen és abból szűröd le? Nem hinném, hogy Karrde ilyen lett volna.
Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve Ugyan. Ezzel csak magadat áltatod. Vagy esetleg a tesód ilyen és abból szűröd le? Nem hinném, hogy Karrde ilyen lett volna. Ne próbálj meggyőzni, hogy nem is az én tapasztalataimat, észrevételeimet írtam. Te is említetted a múltkor, hogy jelen helyzetben lehetetlen a jövőre való tervezés. Csak nem az anyagiak miatt? Ugye.Teencát meg nem fogom itt kibeszélni, de sehol máshol sem. Én bűnöm úgyis, csodákra ugyanis nem vagyok képes.
Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve Mert a nők sugallják ezt, nem én verem beléjük. Nem baj Dzséjt, majd egyszer neked is leesik. Nem hiszem, mivel rengeteg élő ellenpélda rohangászik a nagyvilágban, akik bátran rád cáfolnak. Sőt, olyat is tudok mondani nem egyet, aki a gazdagabb pasiját hagyta a francba. Talán neked kéne megvilágosodni, rád férne.
Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve Nem hiszem, mivel rengeteg élő ellenpélda rohangászik a nagyvilágban, akik bátran rád cáfolnak. Sőt, olyat is tudok mondani nem egyet, aki a gazdagabb pasiját hagyta a francba. Talán neked kéne megvilágosodni, rád férne. Szerintem ezt hagyjuk. Huszonévesen még én se láttam át a dolgot, elhiheted
Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve Te is említetted a múltkor, hogy jelen helyzetben lehetetlen a jövőre való tervezés. Csak nem az anyagiak miatt? Ugye.Ez igaz, ezt mondtam, de ez az én bajom, mert régen lehetne családom és barátnőm, mert csak rajtam múlt. Hülye voltam tavaly, és ezt nem fogom másra rákenni. ez az igazság, de legalább tanultam belőle. Én bűnöm úgyis, csodákra ugyanis nem vagyok képes. Hát ha az csoda amire ő vágyott, akkor neked a büdös életbe nem lesz nőd oldie.
Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve Szerintem ezt hagyjuk. Huszonévesen még én se láttam át a dolgot, elhiheted Pedig igaza van valamilyen szinten.
Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve Hát ha az csoda amire ő vágyott, akkor neked a büdös életbe nem lesz nőd oldie. Ezért se fogok belemenni távkapcsolatba de már semmilyenbe se. Nincs értelme. Panelt amúgy is utálják mint a sz*rt, csilivili kertes házat meg nem tudok csettinteni Majd ha lesz lottó ötös. Minimum. De erősen meggondolom akkor is
Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve Szerintem ezt hagyjuk. Huszonévesen még én se láttam át a dolgot, elhiheted Csak van egy különbség közted és köztem, én én vagyok, te meg te. Ez pedig egy nagy előny, nekem
Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve Pedig igaza van valamilyen szinten. Az ő szintjén Ez nem degradálás, félre értés ne essék.
Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve Karrde, Tenel, és akit esetleg még érdekel. Itt megnézhetitek a tegnapi találkozóról készült videót. Külön kiemelve a Lostra vonatkozó rész Karrdénak, de a többi része a napnak is ott van oldalt.
Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve Csak van egy különbség közted és köztem, én én vagyok, te meg te. Ez pedig egy nagy előny, nekem Hát akkor használd ki az alkalmat te is. Aztán majd érdekelne majd a véleményed úgy tíz év múlva szintén.
Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve Az ő szintjén Ez nem degradálás, félre értés ne essék. Egy a lényeg. Ha akarsz nőt magadnak lesz, ha nem akarsz, nem lesz. Ennyi. Egy kapcsolat nem "kész p*csa meleg málé". Valamilyen szinte fel kell adnunk magunkból egy kis darabot a másikért. Szerkesztve: 2010. Július 11.15 éve - Ody Mandrell
Hozzászólás ideje: 2010. Július 11.15 éve Az ő szintjén Ez nem degradálás, félre értés ne essék. Szólott a bölcs, sok száz évet megélt vén róka. Nem ledegradálás, félre értés ne essék
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.