Ugrás a kommentre

Videjó játékok


Dzséjt

Ajánlott hozzászólás

Most nézem az egyik kedvenc ME-s fórumot, erre mit látok? Clint Mansell a ME 3 rész zeneszerzője. Vegyesek az érzések bennem... Mármint nekem az első két rész zenéi abszolút favoritok, és attól félek, hogy nagyon el fog ütni a hangulata. Más részről, pedig Clint Mansell neve összefonódik az igényes soundtrackekkel (pl. Moon).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem már az első és a második rész zenéi is eléggé elütnek egymástól. Az első rész zenei anyaga a klasszikus sci-fi (Blade Runner, Dűne, Alien, 2001 Space Odyssey) tónusaira ment rá, megbolondítva nem kevés elektronikus hanggal. Ráadásul négyen hozták össze: Jack Wall, Sam Hulick, Richard Jacques és David Kates (meg besegített a Faunts együttes a szereplőlista alatt hallható dalba).

Az ME2 ezzel szemben epikus zenéket kapott, amelyben nyoma sincs a klasszikus sci-fikre hajazásnak, se az elektronikus zenének. Hogy a DLC-kről már ne is beszéljek, amiket olyanok jegyeznek, akik nem is tagjai az ME2 zenei csapatának. Eme csapat: Jack Wall, Sam Hulick, David Kates, Jimmy Hinson és Brian DiDomenico. Ehhez a csapathoz tartozik még a klubban hallható zenéket összerakó stáb: Saki Kaskas, Jesse Allen, John Morgan és Comaduster. A Kasumi's Stolen Memory-t Sascha Dikiciyan, az Overlordot és a Lair of Shadow Brokert pedig Christopher Lennertz jegyzi.

Szóval ezek után Clint Mansell elütő zenéje nem lesz szokatlan, mivel eddig minden elütött az előzőtől. Pláne, hogy ő is csapattal fog dolgozni valószínűleg :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Különben valami brutálisan nagy a kisértés hogy leszedjem. Ahogy olvastam a hozzászólásokat(akik kipróbálták), azt írják hogy a sajtónak szánt verzió. A jobb felső sarokban látható konzolszövegek arra utalnak hogy tesztelőknek szánt változat. A lényeg hogy az egyszemélyes kampány teljes egészében benne van, sőt a multi is.

Én biztos nem kapom le megvárom a boltit, sosem szerettem az ilyen verziókat. Na de hogy került ki? Gondolom valamelyik újságíró szívatta meg a Crytech-et. Akik teljes mértékben megérdemlik ezt a blamát. Elfelejtették hogy az emberek nem szeretnek várni és ha decembert igértek akkor nem szabad márciusra tolni. Lucas tanult belőle(az ep2 már világpremier volt). Azaz ha rendesen megjelent volna akkor nem lene ez. Mert az tuti hogy ez anyagilag bukta lesz, hisz egy hónap alatt rengetegen fogják végigvinni és mikor megjelenik a kutyát sem érdekli majd.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Gondolom valamelyik újságíró szívatta meg a Crytech-et. Akik teljes mértékben megérdemlik ezt a blamát.

A kiadásért nem a CryTech felel, ők a fejlesztők. Ne keverd a kettőt. Őket szívatták ezzel meg igazán, mert a készítők nem kapják meg a pénzt. Az EA a kiadó, ők toligálják a kiadásokat, nem a fejlesztők, szóval ha valaki, hát ők érdemlik meg. Ha az Ikeába nem teszik ki a karosszéket karácsonyra, ne az ácsot cseszegessük.

Másrészt, nem feltétlen csak üzleti megfontolás lehet a háttérben (mivel a játékot a legerősebb eladási időszakról, karácsonyról tolták el, így kétlem, hogy itt arról lett volna szó). Megeshet, hogy a játék valamiért nem készült el. Te is tudod, hogy a programozás során sok hiba becsúszhat. Részemről inkább várok még három hónapot, semmint, hogy egy játszhatatlan bugos valamit kapjak, amit majd a 10.20d patch tesz játszhatóvá, három hónappal a kiadás után.

Ha pedig egy újságíró adta ki, az meg elmehet a retkesbe! Milyen szakmai magatartás ez? Remélem megtalálják, kirúgják a fenébe és az EA, meg a CryTech még jól el is pereli a gatyáját.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A kiadásért nem a CryTech felel, ők a fejlesztők. Ne keverd a kettőt. Őket szívatták ezzel meg igazán, mert a készítők nem kapják meg a pénzt. Az EA a kiadó, ők toligálják a kiadásokat, nem a fejlesztők, szóval ha valaki, hát ők érdemlik meg. Ha az Ikeába nem teszik ki a karosszéket karácsonyra, ne az ácsot cseszegessük.

Másrészt, nem feltétlen csak üzleti megfontolás lehet a háttérben (mivel a játékot a legerősebb eladási időszakról, karácsonyról tolták el, így kétlem, hogy itt arról lett volna szó). Megeshet, hogy a játék valamiért nem készült el. Te is tudod, hogy a programozás során sok hiba becsúszhat. Részemről inkább várok még három hónapot, semmint, hogy egy játszhatatlan bugos valamit kapjak, amit majd a 10.20d patch tesz játszhatóvá, három hónappal a kiadás után.

Ha pedig egy újságíró adta ki, az meg elmehet a retkesbe! Milyen szakmai magatartás ez? Remélem megtalálják, kirúgják a fenébe és az EA, meg a CryTech még jól el is pereli a gatyáját.

 

A Crytech már az első részért is megérdemli. A fönök szerint nem annyit adtak el amennyit vártak(még kérdéses is volt, hogy lesz-e második rész), és ezt 1 millió példánynál mondta. Hát nem kellett volna olyat kiadni hogy csak a legerősebb gépeken ment jól. Jó hogy nem vették az emberek.

Azt tudom hogy a Crytech a fejlesztő az EA a kiadó.

Ha tudják hogy nem lesz kész akkor az év első felében miért mondják, hogy tuti december? Nem kell ilyenekt mondani. Carmack sem mondd sosem ilyet. Mert az nagy rossz ám amikor alig várod és októberben bejelentik hogy március. Nagyon rühellem az ilyet és a totál megbizhatatlan kategóriába esik nálam a fejlesztőcég.

Persze a legdurvábbat Gabe Nevell követte el 2003 májusában mikor az E3-on bemutatták a Half-life 2-őt. Becsületszavát adta, hogy sszeptemberben megjelenik, úgy vártuk mint a Messiást. Erre augusztus végén bejelenti hogy csúszik mert ellopták a forráskódot. Menjen a francba az ilyen hazug ember.

Az újságíró meg tényleg tetű.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én személy szerint nem hibáztatom őket, mert szeretnék, ha megtérülne a munkájuk. Gondolom azt te is szereted. Mondjuk abban igazat adok, hogy ha nem egy olyan játékot készítenek, amihez Paksot kell csatasorba állítani, akkor valószínűleg kicsit másabbak lettek volna az eladási értékek. De a szomorú az, hogy ma már alap az a gép, amint a Crysis elindul, és maga a Crysis sem drága (pár hónapja vettem meg ugye négyezerért mindhárom Crysis játékot), és így sem veszik meg. Pedig így már ma bőven megéri az árát.

Ne mondjanak időpontot, azért azt sem feltétlen lehet. Carmack megteheti, ő a játékvilág Lucasa és Cameronja, azt is megtehetné, hogy soha az életben nem fejleszt többet. De, ebben nincs igazad, mert bizony az ID is előszeretettel halaszt. A Rage-t már tavalyra ígérték, és most is pontos dátum van: 2011. szeptember 13. Hát, ahhoz képest, hogy 2010-re volt ígérve, ez kilenc hónapos eltolás. És anno a Doom 3-at is 2003 karácsonyára ígérték meg, aztán a játék végül 2004. augusztusának elején jelent meg, ami testvérek között is nyolc hónap késés.

Szóval senki sem teszi meg, hogy nem mond kiadási dátumot. Kivéve, ha a Duke Nukem Foreveren dolgozik :) Muszáj dátum, hiszen a kiadó arra építi az üzleti tervét, a reklámokat, stb. És azokat hónapokkal előre megcsinálják, sőt, még csak 2011 eleje van, de a kiadók már a 2012-es üzleti terven dolgoznak. De mindig mindenhol benne van a pakliban, hogy nem lehet tartani ilyen-olyan indokból. Akármennyire is nem tetszik, hogy eltolnak valamit, el kell fogadni. És nem kell egyből hazugságot kiáltani, mert lehet, hogy csak nem akartak egy félkész játékot kiadni, vagyis neked akarnak jót. Egyszerűen nem kell belelovalnod magad. Megjelenik, amikor megjelenik.

Amúgy megjegyzem, a csúszás a kiadónak sem jó, hiszen amíg nem jelenik meg a játék, nem tudja fizetni a fejlesztőket, azokat, akik a reklámokat, a honlapokat készítik, és ha ráadásul kicsúsznak egy olyan zónából, amikor sok a vevő vagy nincs konkurencia, akkor gondolhatják újra az egész üzleti tervet, ami megint pénzbe kerül, és drasztikusan romlanak az eladási esélyeik is. Gondolj bele, most nincs konkurenciája, de mi lenne, ha a Crysis 2 egy Call of Duty-val jelenne meg párban. Sok-sok milliótól esne el az EA. Szóval, vigasztalhat a tény, hogy a csúszás fáj a kiadóknak :evil:

 

Ami Gabe Nevellt illeti, az az ürge egy vicc. Az egész Valve egy vicc, legalábbis az, amit a Half Life 2 epizódokkal csinálnak. Ugye direkt azért álltak rá az epizódikus kiadásra, mert így "gyorsabban jelenhet meg". AHAAA... meg a teszetosza tüskelöki! :angry: A Half Life 2-t öt évig fejlesztették, az Episode 3 most lépett a negyedik évébe. Pedig ennek elvben mindene kész, motor, karakterek, akkor mi tart ennyi ideig? Ennyi év után az ep3-nak minimum olyan hosszúnak és tartalmasnak kell lennie, mint a HL2 volt. Ez az átverés, nem mikor pár hónapot csúsznak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Persze a fejlesztők megérdemlik a pénzt. Ilyen olcsó a Crysis és a warhead? Mi a harmadik?

Abban viszont százra biztos vagyok hogy Carmack mindíg azt mondja, hogy: "when it's done". Ő sose mondott még évet sem. Nem lehet hogy valaki mindíg bedobott egy dátumot úgy hogy mintha az ID mondta volna?

Azért tudom ezekez mert pont a Doom 3 elött vagy 2 évig olvastam mindhárom játékmagazint(akkor volt még Gamer is) és nem volt benne dátum. Valamikor 2004 júliusában jött a szenzáció, hogy aranylemezen van a játék. De addig csak találgatások. Nameg az ID-nek nem volt kiadója(ha jól tudom ők az utolsó pillanatig ellenáltak az óriásoknak), így nem kellet az üzleti terv miatt dátumot mondani. Kiváncsi leszek mi lesz velük hogy a Bethesda megvette őket.

Abban igazad van hogy Carmack a játékipar istene(én is annak tartom, a csávónak több matematikai processzor lehet az agyában), gyakorlatilag az Nvidia és az AMD őt kérik meg hogy mi legyen a kártyákban. Érdemes elolvasni egy könyvet róluk anno a Pc-guruhoz adták. A legrosszabb autó a dallasi irodájuk elött egy Porsche 911 volt. :D Na az ilyen emberektől nem sajnálom a pénzt.

Ja meg ha érdekel fent van a neten a Doom és a Quake 1,2,3 motorjainak a forráskódja. Próbálom őket értelmezni(minden függvénynél odaírta mit csinál) de szinte esélytelen a megértés. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.