Ugrás a kommentre

Sport


lokatelli

Ajánlott hozzászólás

Nem értem ezt. Miért írják le mindenhol a válogatottat? Nem úgy van, hogy A és B csoportból is 4-4 csapat megy a negyeddöntőbe? Akkor még van esélyünk.

Nem az első kettő elődöntőbe jut kapásból.

3. és 4. pedig helyosztókat játszik az 5-8 helyért.

Ez az 5-8 helyért még jelenthetne nekünk pótselejtezőt, azt mér nem tudom pontosan, de a svédeket vagy a norvégokat kéne megelőznünk, mert nekik nincs még kvótájuk.

 

Az az igazán szomorú, ha nyertünk volna Izland ellen (és Svédek ellen de ez matematikailag nem lett volna muszáj, az az x még jó is lett volna), akkor a franciák dönthettek volna, hogy kiejtik-e a németeket. Vagyis ha lefekszenek nekünk akkor miénk az elődöntő, mert tőlünk nem félnének a döntőben. Akkor talán egyenes ági olimpia is lehetett volna, dobogóról nem is beszélve.

 

Úgy néz ki egyébként, hogy így is tartalékosak lesznek. Első kapusukat be sem nevezik.

De presztizsüket szerintem nem adják fel, ha nincs hasznuk belőle.

 

Jelen pillanatban, akkor lehetne meg a 3.4. hely a csoportban, ha jól megverjük ma a franciákat, a svédek meg jól kikapnak. De mivel tegnap még a gólülönbségünket is jól lerontottuk kevés az esély.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jégtáncosoknál néptánc volt az original, szerintem a magyaroké lett a legkülönlegesebb: dél-amerikai inka tánc :P Amúgy őrzik 21. helyüket :D

Amint elnézem emberek ezreit gyűjtötted magad köré egy jó kis korcsolyanézéshez. :P :P

:)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha netán valakit érdekelne :P

Sebestyén Júlia 5. a rövid után, du még lehet neki drukkolni :D

És jee, nem a hülye franciák lettek a jégtánc bajnokok :D Hanem akiknek én drukkoltam :D

Nem mondod?! Ilyen izgalmak történtek? Juj, felkeltetted az érdeklődésemet. :D:P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

Megdöntötte hétfőn, kedden pedig tovább javította Felipe Massa tavalyi első rajtkockát érő idejét Bahreinben Kimi Raikkönen. A Ferrari pilótája a leggyorsabb volt a gyakorláson, könnyedén megverte a szintén a sivatagi pályán készülő Toyota pilótáit.

 

A világbajnok kedden teljes nagydíjhétvégét próbált végig, az időmérő szimulálásakor futotta az 1:30.595-ös kört. Massa 2007-es pole pozíciós teljesítménye 1'32"652 volt.

 

A gazzetta.it [1] tudósítása szerint az F2008-as Ferrarival a finn folymatosan 1:32 és 1:33 között száguldott, bő egy éve Massa leggyorsabb fordulója a futamon 1'34"067 volt.

 

Ellenfele nem volt Raikkönennek, mivel a legtöbb istálló nem utazott el a Közel-Keletre, a tesztpilóta Luca Badoert simán verte, a Toyoták meg nem jelentettek számára kihívást: Timo Glocknál 2,3, Jarno Trullinál 2,8 másodperccel bizonyult jobbnak.

 

A japán autók ráadásul lerobbantak, Trulli biztosan, Glock valószínűleg váltóproblémák miatt.

 

Raikkönent az időjárás is segítette, egész nap tökéletes napsütésben, nem túl melegben, szinte teljes szélcsendben gyakorolhatott.

 

A téli tesztidény előtt a legtöbb szakértő arra számított, a kipörgésgátló és a többi elektronikus segédeszköz betiltásával az autók lasssabbak lesznek, de hamar kiderült és újfent bebizonyosodott, a kocsik gyorsultak 2007-hez képest.

 

Bahreinben persze számíthatott a Bridgestone új, nemrég kifejlesztett, kedvezőbb gumikeveréke is.

 

 

Forrás: index

 

 

:cool:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kimi Raikkönen -ez a félisten :D -azután, hogy megint körrekordokat futott a bahreini pályán, az alábbit nyilatkozta az index szerint:

 

(...)Állítja, további rekorddöntés várható: "Egyre gyorsabban és gyorsabban mentem, tudom, könnyedén javíthatnék még az időkön, mert az autó kiváló, és a csapat mindent precízen eltervezett, még a fejlesztések menetét is. Leginkább emiatt vagyok elégedett. Tudjuk, hol tartunk, nem véletlenül leszünk egyre jobbak".(...)

 

 

Asszongya "könnyedén". :)

Bazz, szerintem máris adják oda neki a VB címet és nem lesz alázás az idényben :D

Hatalmas a gyerek. :D

 

Go Kimi, go! :cool:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ennek a hátránya, hogy unalmas szezon és versenyek várnak ránk :D

De ne igyunk előre a medve bőrére :)

Mielőtt bárki megszólal, nem várok semmit Alonsotól, ahhoz kéne egy remek kocsi is :D

Csak izgis futamokat :cool:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem csak kocsi kéne kisszívem, hanem olyan tehetség is mellyel Raikkönen rendelkezik. :cool::)

A stílusról meg már nem is beszélve. :D

Lehet, hogy nagyképűen nyilatkozik Kimi, de nem vág mellé pofákat, hanem azt mondja amire képes. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tényleg, vajon most a finneknél hányan józanodnak? :cool: Nagy hepaj lehetett egész télen :)

Furcsa, mert az év sportolója szavazáson Kimi csak harmadik lett. Valami sífutó lett az első....a másodikat meg egy gerelyhajító. A finneket nem nagyon érdekelte Kimi VB címe.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.