Ugrás a kommentre

Sport

lokatelli

Ajánlott hozzászólás

Hát, srácok! A jégtánc bemelegítőben az előbb a japán páros nekiment Hoffmann Nórának, akinek a japán nő korija rendesen felsértette a hátát, a karjából meg folyt a vér. És ők következtek volna! A japán pár jött volna utánuk, már ott álltak, hogy ők jönnek, mert Nóráék így úgysem tudnak korizni, de aztán bekötözték, és igaz, hogy sírva, de kimentek a jégre, és szépen, tisztességgel megcsinálták a kűrt. A közönség jó része állva tapsolta ki őket a jégre a kezdés előtt.

A magyaroknak nincs szerencséjük ezen a vb-n, a lányok az egyéniben sokat rontottak, és Sebestyén Júlia is épp, hogy bekerült a 24-be, P. Viktória, aki előtte még a 15.volt, kiesett a 25. helyével, így csak SJ fog holnap (vagyis már ma) kűrt futni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor egy kis beszámoló a picikétől ( :D ) a kori vb-ről, bár nem vagyunk még teljesen a végén (szerintem ma a csajokat nem nézem végig, mert aludni is kellene már valamikor).

A jégtánc original remek volt, már kezdem némelyik pár nevét megtanulni :D Nagy örömömre kedvenceim, a bolgár páros állt az első helyre a kötelező után, és itt is tartották az elsőséget. Eszméletlenül tetszik ez a páros, a fiú fantasztikus táncos, nagyon jó nézni :D

Tegnap aztán maratonba fogtam. Délelőtt volt a férfi egyéni kűr ismétlése (amit egyébként az m1 adott éjszaka élőben, de hát az alvás ugyebár), amit felvettem, és hazaérve megnéztem (a végeredményt már tudtam, de attól még jó volt végignézni). Lambiel nyert, és istenien ment, a négyes fordulatot is hiba nélkül megcsinálta kétszer, ez az olimpián nem ment neki, és szerintem remek zene választás volt a Négy évszak. Hiába dícsérik agyon a második helyezett Joubert-t, nekem annyira nem jött be, pedig semmi bajom a Mátrix stílusával, annál jobban tetszett viszont a harmadik Lysacek. Ő is a Carmenre korizott, mint a jégtánc olimpiai bajnok páros, és első osztályú volt az előadása.

Este volt a női rövidprogram, amit csak fél szemmel követtem. Nagyon sokan és sokat hibáztak, estek. Valahogy az egész női mezőny gyengébbnek tűnik, mint a férfi, de lehet, hogy én látom rosszul. És ők valamivel fiatalabbak a fiúknál, az élmezőnybeliek 20 alatt vannak. Ezen meglepődtem. Ma folyt. köv., de talán már nélkülem :D

Éjszaka pedig az m1-en élőben ment a jégtáncosok kűrje éremosztással (hajnali négyig tartott). Éppen hogy, de kedvenceim nyertek, a bolgár Staviski-Denkova páros :D:D Gyönyörűen koriztak, de a többiek sem voltak piskóták. A negyedik helyezett litván páros programja volt még fantasztikus Az operaház fantomjának zenéjére (mások is koriztak Fantom zenére a párosok mezőnyében, kiváló kori zene), nagyon szép volt. Második helyen a helyi illetőségű kanadai páros végzett, nagy ovációt kaptak a közönségtől, a harmadik helyen pedig az amerikai Belbin-Agosto páros végzett (lokatelli, úgy emlékszem, hogy az olimpián jobban tetszett neked ez a páros, mint az aranyérmes orosz). A Hoffmann Nóra-Elek Attila páros 18.lett.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valóban olimpián a Belbinék jobban tetszettek. Most gyengébbek voltak az olimpiai szereplésüknél, jogos a visszaesés. De továbbra is nekik fogok drukkolni, nagyon szimpik. Övék a jövő, sokat fognak még nyerni.

Jouber nekem nagyon tetszik. Azért, mert neki nem szimpla programjai vannak, hogy megy azt leugrálja a kötelezőket, hanem filmekre csinálja és annak a stílusára.

Olimpián rövidben Bond magasan a legszórakoztatóbb volt(nem biztos, hogy korcsolyázásilag tökéletes, de laikusnak sokkal jobban tetszik, mint a 33-dik komolyzenei unalom). Mátrix is ilyen, már emiatt a stílusa miatt bírom.

Talma 8dik lett.

Szerkesztve: - lokatelli
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát ma nagyon csalt ez a szemét bíró a dózsának. Tóth Norbi piroslapja elmaradt, olyannyira, hoyg még szabadrúgás sem volt :D . Debrecennek egy szabadot sem adtak, a támadóharmadban, jogos szabálytalanságokért. Dózsának pedig még szabályos szerelésekért adtak szabadrúgást.

Végülis nem ez döntött, bennem akkoris felment az agyvíz.

kisteleki jól megcsinálta a puccsát. Most a dózsának fujat a bírokkal megnyereti velük a bajnokságot, sőt ahová csak tud minden pozícióba dózsást tesz, Dunai II.

Ehhez csak gratulálni tudok.

Én nem tudom milyen meccset néztél lokatelli, de amit én láttam, azon korrekt bíráskodás volt. Abszolút nem a Dózsának fújt a Szabó.

Nagy Béla... :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Néztem a MotoGP-t. Nem rossz, nem rossz, de szoknom kell még.

lokatelli, a Belbin páros előtt még tényleg ott a jövő, nekem is tetszenek, de azért én maradok a Denkova-Staviski párosnál :D A fiú korizása félelmetesen tetszik, annyira jó nézni, hogy csak na.

Jók ezek a filmes programok, de én szeretem a komolyzenét, így engem nem untatnak a komolyzenés programok :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Komoly zenét én is imádom, de 55 kúrből 32 hattyúk tava kicsit sok, felüdülés ezek közben egy-egy James Bond, Matrix vagy Karib tenger...

Sajnos a Star warsnak olyan nagyszabású a zenéje, hogy nem lehet rá, egy egyszerű programot összehozni. Legalább 15 korcsolyázó kéne.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor lehet, hogy túlságosan utálom a dózsát (csak azért sem írom le, hogy újpest). Akkor többször nem fogom kommentálni a meccseit. Én akkor sem éreztem korrektnek a bírót. Mert:

Tóth Norbert könyököse Bernáth ellen egyértelmű kiállítás. Hiába védi Urbán akinél nagyobb dózsás nincs a földön, naná, hogy védi a haverját. Mellesleg ezek a volt focisták érdekesen látják ezeket az ütéseket. Tegnap Kovács K mondta azt Lazics kiállítására, hogy ezeket az ütéseket nem kell komolyan venni. :D Akkor menjenek boksz meccsre pofozkodni. Ilyeneknek nincs helye a pályán. Mondjuk Kovács K véleményét azóta nem tartom sokra mióta egyszer "szakértett" a 2002-es vb egy meccse alatt, és volt egy olyan 11-es amiból ő rengeteget csinált, aminek a specialistája volt. Jó ütemben, nagyon ügyesen feldobta magát, ennek volt a specialistája, zugyanilyen volt a meccsen. Viccesen megkérdezte tőle a műsorvezető, hogy mesélhetne erről, hisz ezekben profi. Akkor úgy megsértődött, hogy minden 11 amit neki megadtak jogos volt.

Azt nem számoltam kinek hány szabadrúgást fújt be, de a sárgalapoknál elég egyoldalú volt Halmosi és Maté sárgája sem volt jogos, illetve, ha azok sárgák voltak, akkor Erősnek 5-öt lehetett volna adni a meccs alatt. Még néhány dózsás játékos besárgázhattak volna. Dózsa nagyon dúrván játszik, nagyon ügyesen az úrbán egybemosta a kemény játékot a sportszerűtlennel.

Eddig azért mertem mondani, hogy a dózsának fúj a bíró, mert a legjobb barátom dózsa szurkoló mióta él. Ő mondta nekem, hogy örül neki, hogy nekik fújnak a bírók, olyan könnyen nyeregetnek. Én addig nem mertem neki sem mondani, hogy nekik csalják a bajnokságot, ő abba az irányba elfogult és beismerte, hogy szerinte csalnak.

Ody nem te mondtad néhány hete, hogy szerintem a dózsa lesz a bajnok, már le van zsírozva.

:D

A változatosság jó (azt hittem, egyáltalán nem jönnek be Neked a komoly zenés témák). De szép is lenne egy programot SW zenére látni. Szerintem megoldható lenne. Végül is más kedvenc zenémre koriztak, ez némi vigaszt jelent.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Komoly zenét én is imádom, de 55 kúrből 32 hattyúk tava kicsit sok, felüdülés ezek közben egy-egy James Bond, Matrix vagy Karib tenger...

Sajnos a Star warsnak olyan nagyszabású a zenéje, hogy nem lehet rá, egy egyszerű programot összehozni. Legalább 15 korcsolyázó kéne.

Idén inkább a Rómeó és Júlia tarolt, mondjuk én a nőket néztem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Idén inkább a Rómeó és Júlia tarolt, mondjuk én a nőket néztem.

Csak pénteken részekben, és szombaton az elejét néztem, azt is fél szemmel, így egy része kimaradt. Szóval már a zenék sem rémlenek, amikre a csajok koriztak (közben a gép előtt is ültem, így sok a homály).

Lentebb a férfi egyéni, és jégtáncosokról írtunk :D

Szerkesztve: - MissKarrde
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor lehet, hogy túlságosan utálom a dózsát (csak azért sem írom le, hogy újpest). Akkor többször nem fogom kommentálni a meccseit. Én akkor sem éreztem korrektnek a bírót. Mert:

Tóth Norbert könyököse Bernáth ellen egyértelmű kiállítás. Hiába védi Urbán akinél nagyobb dózsás nincs a földön, naná, hogy védi a haverját. Mellesleg ezek a volt focisták érdekesen látják ezeket az ütéseket. Tegnap Kovács K mondta azt Lazics kiállítására, hogy ezeket az ütéseket nem kell komolyan venni. :D Akkor menjenek boksz meccsre pofozkodni. Ilyeneknek nincs helye a pályán. Mondjuk Kovács K véleményét azóta nem tartom sokra mióta egyszer "szakértett" a 2002-es vb egy meccse alatt, és volt egy olyan 11-es amiból ő rengeteget csinált, aminek a specialistája volt. Jó ütemben, nagyon ügyesen feldobta magát, ennek volt a specialistája, zugyanilyen volt a meccsen. Viccesen megkérdezte tőle a műsorvezető, hogy mesélhetne erről, hisz ezekben profi. Akkor úgy megsértődött, hogy minden 11 amit neki megadtak jogos volt.

Azt nem számoltam kinek hány szabadrúgást fújt be, de a sárgalapoknál elég egyoldalú volt Halmosi és Maté sárgája sem volt jogos, illetve, ha azok sárgák voltak, akkor Erősnek 5-öt lehetett volna adni a meccs alatt. Még néhány dózsás játékos besárgázhattak volna. Dózsa nagyon dúrván játszik, nagyon ügyesen az úrbán egybemosta a kemény játékot a sportszerűtlennel.

Eddig azért mertem mondani, hogy a dózsának fúj a bíró, mert a legjobb barátom dózsa szurkoló mióta él. Ő mondta nekem, hogy örül neki, hogy nekik fújnak a bírók, olyan könnyen nyeregetnek. Én addig nem mertem neki sem mondani, hogy nekik csalják a bajnokságot, ő abba az irányba elfogult és beismerte, hogy szerinte csalnak.

Ody nem te mondtad néhány hete, hogy szerintem a dózsa lesz a bajnok, már le van zsírozva.

:D

Lokatelli: Figyelj, Tóth Norbert könyöklése simán benne van a sportban. Itt most nem azt kell nézni, hogy lekönyökölte (mert az vitathatatlan), hanem azt, hogy ugrás közben volt az eset, olyankor meg nem tudja irányítani a könyökét. Én is könyököltem már le embert teljesen véletlen, és szerintem ez is az volt. Akkor engem se szórtak ki, én meg egyből mentem elnézést kérni. Szerintem itt is ez történt. Lazics könyöklésére az NS azt írta, hogy rosszul látta a bíró, én meg csak nem per döntő kameraállásból láttam, így nem tudom...

A sárga lapokban azonban igazat adok neked. Erősnek kijárna már egy legalább olyan eltiltás, mint Molnárnak.

Donát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A gála is remek volt :P Jó kis zenéket választottak a programokhoz, tetszettek.

A litván páros (akiknek a kűrje a bolgárok mellett a legjobban tetszett a versenyben) kalózos előadása fenomális volt, a kardozás pedig külön csemege hozzá :D

No igen, fiúkat csak jobb nézni :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Donát a könyöklés benne van a sportban, de egy másik sportágban a fociban nem.

Tóth nem nagyon ment bocsánatot kérni. Ráadásul szegény Bernáth még vérzett is, vagyis nem volt pici könyökös, ha kicsi nem vérzik.

Sokat focizom, de még véletlenül sem könyököltem le senkit, és csodák csodája engem se könyököltek le. Nem igaz, hogy nem lehet úgy felugrani, hogy ne gyilkolj le valakit a könyököddel, ha igaz lenne, akkor rengeteg ilyen sérülés lenne. Igenis fel lehet úgy ugrani, hogy nem vágsz oda a könyödöddel, vagy a tested mellett van.

Könyök az könyök mondhat bárki bármit.

Lazicsé is bőven kiállítás volt nincs helye pofozkodához még hasonlító eseménynek se a pályán, és ha ezeket nem veszik szigorúan sosem szoknak le róla.

Mátyus is egy könyökölő bajnok. Ő még gipsszel a kezén is játszott és ütötte le az embereket. Bicskei mesélte egyszer, hogy 3 állította meg az edzést, még a honvédnál, mert a 3 dik embert ütötte le. Persze ő aztán megmagyarázta, hogy a Jani annyival magasabb a többinél, hogy ahogy fordul pont a többiek fejmagasságába van a könyöke. Ki veszi be ezt a maszllagot? Csak meg kell nézni a Mátyust, hány embert gyilkolt le a pályán, többek között Csertőinek is ő fejezte be a játékos pályafutását egy nyílt töréssel. Ilyesmiket én üldözöm. Könyök az könyök, ha nagyon lágyszívűek vagyunk sárga...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sokat focizom, de még véletlenül sem könyököltem le senkit, és csodák csodája engem se könyököltek le.

No azért ne hasonlítsuk össze a grundon zajló sörmeccseket egy NB1-es bajnokival... Egyébként igazad van. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

No azért ne hasonlítsuk össze a grundon zajló sörmeccseket egy NB1-es bajnokival... Egyébként igazad van. :rock:

Igazad van komolyságát tekintve nem lehet összehasonlítani. De ha olyan szellemben játszanának egymással a profik, mint ahogy a grundon a fociszeretők egymással más lenne a foci.

Én a Fair Play híve vagyok, minden téren.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ma este 20:45 Arsenal-Juvetus a Viasat3-on. :rock:

Nem gondoltam volna, hogy kedvenc csapatom átverekszi magát a Real-on. Ez nagyobb falat lesz.

Bizony nagy meccs lesz. Henry jó formában van, Nedved eltiltott, Del Piero sérült. Ezek az ágyúsoknak kedveznek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.