Igazi érzelmi hullámvasút volt ez az epizód, amelyről rengeteget lehet beszélni, bizonyítja ezt a sok hozzászólás (amelynek olvasásához rögvest nekiállok). Valahogy az egész sorozatra olyannyira jellemző, hogy összefűzi a Star Wars különböző korszakait. Itt is volt minden. Ősi idők, régi jedi rend, Birodalom, lázadók régi arcokkal, illetve egy háttérben meghúzódó baljós fenyegetettség állandó érzülete. És mindezek, teszem hozzá, nagyon elegánsan vannak tálalva, amitől még inkább egységes egésznek, egy hosszú történelem különböző egységei logikus láncolatának tűnik a Star Wars mint világ. Huyang gyakorlatilag mindennek a szemtanúja. Ha nem is volt ott a Galaxis kezdete kezdetén, 25000 évével minden bizonnyal az ismert Galaxis csillagközi történelmének majd egészét végig követte, szemtanúja volt annak. Ő egy igazi krónikás, regös, ősi idők nagy tanúja. Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban. Gyönyörű. Nem lennék meglepve, ha memóriájában a Whillek felhalmozott tudását őrizné az utókor arra érdemeseinek számára.
Bár Ahsoka nem sokat szerepelt most, az a kevés is nagyon fontos. Bármennyire is az újjászületését és megtisztulását láthattuk az előző részben, most azért ismét ráborul egy enyhe kétségbeesés. Sabine döntése az ő kudarcának mementója és most fél, hogy ennek súlyos következménye lesz, mind Sabine-t, mind akár a Galaxis sorsát illetően. Utóbbi egyébként is sokszor előjött az epizód során. Egy mandalori lány magányos, régi "családját" szeretné visszakapni és ezzel óhatatlanul is lök egyet a sors kerekén és más pályára állítja a galaktikusi történelmet. Thrawn ezt kitűnően fogalmazza meg. De ahogy Huyang mondja, nem feltétlenül biztos, hogy volt-e más opció Sabine számára, ugyanis az örökké kiismerhetetlen Erő is erre az egyetlen útra vezethette őt.
Ez az új galaxis igazából nem nyújt semmi különlegeset. A fizika törvényei hasonlóak, a világűr sötétje semmivel sem különb. Peridea már más. Egyfajta baljós aura veszi körül, szó szerint is: halott purrgilek, e nemes állatok bomló tetemei kísérteties, lebegő temetőként keringenek a bolygó körül. Valahogy ez kitűnően illik a dathomiri boszorkányokhoz, e romlott és velejéig gonosz civilizáció képviselőihez. Végtelen szomorú, hogy van egy hely, ahova a csillagbálnák meghalni utaznak hosszú-hosszú vándorlásuk végéhez érve. Peridea tehát elsőre igencsak nyomasztó helynek tűnik, olyan helynek, amit már számtalanszor láthattunk az ismert Galaxisban: Korriban, Malachor, Dathomir vagy éppen Mustafar. Ahol semmi jó nem terem, és már talajában ott a romlottság. De ez nagy tévedés és csak a felületes látszat. Elsőre tényleg hozza a tipikus romlott világok arcehtípusát: kopár, élettelen felszín, egy régi letűnt birodalom pusztuló romjai, monumentális szobrai, a jól ismert dathomiri boszorkányok viszolyogtató manifesztációi, vagy a sok-sok disztópiát idéző "nomád" törzsek. A Sötétség. Aztán ez szépen lassan megváltozik, Számomra olyan drasztikus volt ez a váltás, hogy kellett pár perc, hogy ritmust váltsak. Kezdődik azzal, hogy az elsőre rémisztő howler hűséges kutyaként lohol Sabine után hogy megbocsátást nyerjen. Már ez rendkívül aranyos jelenet volt és végre Sabine sokkal inkább önmaga lehetett, sokkal inkább azt a mandalori lányt láthattuk, akit a Rebels-ben megismerhettük. Mert mindig volt jellemében egy erőteljes bohókás irány. És persze hogy ad egy második esélyt, amelyet a howler nem is rest meghálálni. Ezután megismerhetünk egy végtelen aranyos fajt a teknőcök képében. Mintha Oz világába csöppentünk volna. A zene is hozzátett, hogy egy az egyben az Endoron éreztem magam. Nem volt nehéz felfedezni a Leia és Sabine közti párhuzamot. Mindent összevetve, a sötétség mellett tehát ott van az Élet, a Fény is. Még egy olyan helyen is, mint a Peridea, amelyet pedig az idők kezdete óra mételyeznek a boszorkák a jelenlétükkel.
Baylan kicsit olyan, mintha folyamatosan azokat a tapasztalatokat fogalmazná meg, amelyeket hosszú évek óta mi is írunk ezen a fórumon. Az erőérzékeny kardforgatók örökös körforgásáról beszél. Az erős Jedi Rend hanyatlani kezd, amelyet aztán követnek a sötét oldal birodalmai, létezzenek azok bármely néven is. Sithek, Birodalom, Első Rend. Mert a ST már jelzi, hogy ez a körforgás nem szakad meg és bármi is Baylan sorsa, fő célját illetően bizonyosan kudarcot vall. Vajon ez lesz majd Rey jedi rendjének is sorsa? Előbb-utóbb majd az is bukni fog? Szinte bizonyos. Baylan ebben a részben tárulkozott ki legjobban, és kissé furcsa, de láthatóan Shin sem igazán érti, mi is mesterének igazi célja, bár folyamatos kérdéseivel láthatóan törekszik arra, hogy ne csak egy pl. Maulhoz hasonlatos fogdmeg tanítvány legyen. Kapunk egy új terminust is: bokken jedi. Nekem ez nagyon tetszett, hogy most már arra is van szavunk, akik a már nem létező Renden kívül kaptak kiképzést a jedik tanai szerint. Aztán az a sokat sejtető mondat a végére. Vajon mi lehet az, ami miatt a megmaradt dathomiri boszorkányok el akarnak iszkolni ősi szülőhelyükről? Mi lehet az, ami miatt a sötét oldal e jeles képviselői ennyire tartanak, és amitől pedig a rész során a végig "zsoldosként" titulált és lenézett Baylan a megváltást és egy új kezdetet reméli?
Nem gondoltam volna álmomban se, hogy a Chimaera ilyen hatásos belépőt kap (nagyon örültem, hogy nem Sabine kezdte mozgatni azt a falat az Erővel ). A csillagromboló még e leromlott állapotában is olyan fenyegető látványt nyújtott, hogy gyakorlatilag úgy tűnt, beteríti az egész bolygófelszínt. Pedig jól láthatóan Elsbeth segítsége nélkül már nem sokáig húzták volna. Rozsdásodik, esnek le a darabok, igazi viharvert látvány. A rohamosztagosok nem különben. Szedett-vedett társaságnak tűnik, nekem az Utóhatás-beli Gallus Rax-féle birodalmat juttatta eszembe, amely oly dicstelenül bevégezte a Jakkun. Kíváncsi vagyok, hogy az elmúlt 10 évben min mehettek keresztül a birodalmiak. Remélem, erre majd választ kapunk a következő részekben. Thrawn belépője szintén rendkívül hatásos volt. Azt vettem észre, hogy a száműzetés tbizony a főadmirális sem úszta meg nyomtalanul, valahogy sokkal inkább birodalminak tűnt, mint addig bármikor. Itt tényleg inkább a régi Legends-féle Thrawn lesz megidézve, egy valódi főgonosz. Annyira kíváncsi vagyok, miként és mi célból kötött szövetséget a boszorkányokkal. Enoch páncélja lenyűgöző, amelyben egybeolvasztva ötvöződik az antikvitás és a modernitás. Ilyen egyedi kinézetű rohamosztagosunk még nem volt szerintem.
Megkönnyeztem Ezra és Sabine összeölelkezését. Annyira átéreztem, hogy mi mindenen kellett keresztül menniük nekik ketten, hogy aztán ehhez a pillanathoz elérkezzenek. Szinte lubickolni lehetett Sabine hihetetlenül boldog ábrázatát látva. És persze a kínzó kérdések. Mi történt Ezrával, hogyan lépett le Thrawnéktól, hogyan is viszonyulnak ők ketten egymáshoz. Valahogy olyan mintha a Fény és a Sötétség is megtalálta volna a saját katonáját Ezra illetve Thrawn képében a Perideán. És talán nem véletlenül mondta Sabine, hogy Ezrának van egy csapat "lázadója". Talán nem húzza meg magát és örökösen borsot tör különböző módokon Thrawn orra alá. Mintha megelevenedne, ismételten, Endor. Aztán lehet, hogy tévedek, és nagyon másról van itt szó.
Ezzel a résszel egyértelműen új fejezet, új szakasz kezdődött a sorozat életében. De jó lesz ezt majd egyben ledarálni.
