Nute Gunray
Bronz támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
Nute Gunray összes hozzászólása
-
SW legends könyvek
Azon gondolkoztam, hogy ha most ez a SW paródia kikerül a bolti forgalomba, akkor a következő, a Halálcsillag nem... Ha így történne, akkor szerintem a saját ígéretüket játszanák ki. Elég nagy pofátlanság lenne.
-
Egyéb fontos
Boldog szülinapot!
-
Sorozatok
Most még nem lehet, mert perelnének. Majd a bemutatók után.
-
Sorozatok
A Birdsong-ban nem (bár nem néztem végig a filmet, rémunalmas ), mivel brit katonát játszottam, így kb. alig lehet megkülönböztetni egymást. A Die Hard-ban többek között volt egy buszos jelenet, amiben részt vettem, ott szerintem felismerhető leszek, hiszen rajtam kívül csak 10 statiszta volt még ott. A Borgias-ban tavaly játszottam egy városi lakost, aki jelen volt egy fazon máglyahalálán, ott látszottam. Most egy nápolyi katonát játszottam, ott még nem tudom, hogy mi lesz, bár egy jelenetben Cesare Borgia szemlézi a sereget, ott mellettem megy el. Egyébként a színész igen unszimpatikus. Viszont Bruce Willis a Die Hard forgatásán meglepően jófej volt.
-
Sorozatok
Tavaly Birdsong, egy I. vh-s film, most nyáron Die Hard 5 és a már említett Borgias sorozat.
-
Sorozatok
Múlt héten voltam a The Borgias forgatásán, tényleg vannak ilyen statiszták, akik úgy próbálnak helyezkedni, hogy kamera közelbe kerüljenek. A tapasztaltabbak már úgy beszéltek magukról, mintha filmsztárok lennének...
-
SW legends könyvek
Remélem a Death Star bolti forgalomba kerül. Ősszel meg be kell hoznom a lemaradásomat, most nyáron egy SW könyvet sem vettem.
-
Könyvek és képregények
Ha a sorozattal kezded, lehet hogy az első két könyvet nem fogod elolvasni.
-
A kedvenc epizód
Ő volt gyakorlatilag a híd a Naboo két őshonos faja közötti megbékélésben. Ha ő nincs, a nabooiak sohasem találják meg a gunganeket, hogy segítséget kérjenek tőlük a droidok legyőzéséhez. Továbbá Jar Jar terjesztette be azt az indítványt, amelynek révén Palpatine teljhatalmat kapott.
-
A kedvenc epizód
Én finoman szólva sem kedvelem Jar Jart, de az ő karakterének is helye van a sagában. A javák semmivel sem komolyabbak pl nála, nem beszélve az ewokokról. Jar Jar komoly fejlődésen megy keresztül a prequel folyamán. Jellemző, hogy a harmadik epizódra már egyetlen komolyabb megnyilvánulása van, amikor véletlenül rátapos Orn Free Taa twi'lek szenátor lábára. Az EP1 békés, mulandó hangulatához hozzá tartozik Jar Jar. A Birodalom születésekor ő ebbe már nem fér bele. Ja és nem az imdb alapján kell megítélni egy filmet. Ez egy Star Wars-szal foglalkozó fórum, nem tudom, mit vártál, Flóri, talán azt, hogy a hat film fikázása folyik itt?
-
SW legends videojátékok
Ha jól rémlik, KisKósa játszott vele és viszonylag tetszett neki.
- Egyéb fontos
-
SW legends videojátékok
Ha jól megcsinálják, ez lesz az egyik legütősebb SW játék, amit valaha készítettek.
-
Sorozatok
A Khan haragját? Na neeeee.
-
A kedvenc epizód
Én is egy egészként tekintek a hat filmre, de talán, ha választanom kell, akkor a klasszikus trilógia tetszik jobban, de tényleg minimális a különbség. Viszont azt mondani, hogy a prequel trilógia történet nélküli CGI-halmaz lenne, elég nagy marhaság. Egyrészt, ahogy a Dzséjt által mellékelt videó is mutatja, komoly díszleteket építettek fel pl. a Tatuin esetében. Másrészt az előzmény trilógiának pont a története az erőssége, főleg az eredeti trilógia tükrében. A Star Wars Saga úgy jó ahogy van. Nem is célszerű összehasonlítani a két trilógiát, hiszen ez a hat rész együttesen alkot egy kerek egészet. Minden egyes epizódban fellelhetőek azok a dolgok, amiért én anno a 90-es évek közepén nagy rajongó lettem. 6 évesen láttam először VHS-en a 4. részt és már akkor megfogott, ezután már nem volt megállás. Az újabb részek csak tovább növelték szeretetemet Lucas mesterműve iránt.
- Sorozatok
-
Egyéb fontos
A hullamerevség 72 óra után szűnik meg, ha erre gondolsz.
-
Sorozatok
Ebben a topicban találom? Egyébként megjegyezném, hogy nálam még így is a Lost a TOP1 sorozat, csak a vége kissé rondított az összképen. De ettől még nem fogom elfeledni, hogy minden pénteken rohantam haza a suliból hogy végre megnézhessem az aktuális epizódot. 5 év azért hosszú idő, talán az egyetlen sorozat, amit nem ledarálva néztem meg.
- Sorozatok
-
SW legends könyvek
Szukits üzenete: "Kedves olvasók, sem a közeljövőben, sem a távolabbi jövőben nem tervezzük a New Jedi Order kiadását. Legalább 2015-ig el vagyunk látva kiadandó SW regényekkel. Nem zárjuk ki annak lehetőségét, hogy egyszer megjelentetjük ezt a szériát is, de csekély rá az esély, mivel nagyon hosszú, 19 kötetes regényfolyam, elég nehéz lenne a magyar kiadása." Ezzel a kérdés eldőlt. Zillo, megnyugodhatsz
-
4x01 - Water War
Igen.
-
4x01 - Water War
Az előző király, akit a szakadárok meggyilkoltak.
-
Filmek
Most hogy így beindult a Curiosity projekt, ezt a filmet én is meg fogom nézni.
-
Sorozatok
Én nagy rajongója voltam végig a Lostnak, 2005 és 2010 között meghatározó sorozat az életemben. De a 6. évad egésze és vége akkor is nagy csalódás volt nekem. Nem erre számítottam.
-
Sorozatok
De miért? Én nem értem.