Nute Gunray
Bronz támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
Nute Gunray összes hozzászólása
-
Chapter 20
A CW legjobb epizódja. Grievous felbukkanása fenomenális. Ezerszer félelmetesebb mint a filmben. Ez a rész már korántsem gyerekeknek való. A tábornok bemutatása nagyszerűre sikeredett. Az most nekem nem tiszta, hogy a saga történetében is itt bukkant fel először vagy már korábban ismert volt a neve. A TCW itt is kissé megkavarta a dolgokat.
-
Csillagászat, kozmológia, űrkutatás
Így van, az Opportunity három héttel később szállt le társához képest. Feladata az esetleges víz utáni maradványok felkutatása volt, jelenleg nem tudom, hogy éppen mit csinál. Egyébként az is jó, hogy a Mars körül keringő három űrszonda közül az egyik az Európai Űrügynökséghez tartozik. Magyarország sajnos még nem tagja ennek a szervezetnek, ami szerintem elég nagy szégyen. Úgy tudom, évek óta a kötelező tagdíjbefizetés miatt halasztódik a felvételünk.
-
Egyéb fontos
Frenkie te durván általánosítasz és ráadásul teljesen hülyeségeket irogálsz. Az utolsó mondatod pedig merő ellentmondás.
-
SW legends könyvek
A Thrawn-trilógia szerint a Klónháborúk mintegy 50 évvel ezelőtt történtek. Így ez a legkisebb probléma szerintem.
-
Csillagászat, kozmológia, űrkutatás
Igen, de ezt még nem a főkamera készítette, hanem a hátsó kamerák képeiből állították össze, így ennél sokkal de sokkal minőségibb képek fognak érkezni az elkövetkező napokban. A Curiosity szerintem is még évekig szolgáltathatja az információkat. Az elsőként Marsra küldött jármű, a Spirit valamikor tavalyelőtt hibásodott meg, mert elvesztettek vele minden kapcsolatot. Úgy tudom, beragadt a homokba és nem tudta kiszabadítani magát, így végül hibernálódott.
-
Sport
8 arany, ki gondolta volna ezt az elején?
-
Csillagászat, kozmológia, űrkutatás
Holnap szerintem érkeznek a színes panorámaképek.
-
Egyéb fontos
Boldog szülinapot!
-
SW legends könyvek
Nekem tetszett a Thrawn-trilógiában, hogy a kronológia nem egyezik meg. Ezzel is ki van hangsúlyozva, hogy a Palpatine előtti idők teljes feledésbe merültek.
-
Filmek
Akkor az re-reboot lesz
-
Egyéb fontos
Boldog születésnapot!
-
Egyéb fontos
A fülére hasonlít.
-
Sorozatok
Ahogy Kiskósa is mondja, a visszaemlékezéseknek van jelentősége. Van olyan, amelynek az értelmére pl. csak két-három évaddal később derül fény.
-
Sorozatok
Ja, hogy most nézed először. Az évadzárók mindig duplarészek, igen. Claire ausztrál akcentusáért anno meg tudtam őrülni. Imádom azt a csajt. Az fb-k száma sajnos marad (amúgy, szerintem is Jack a legunalmasabb karakter, a többi szereplő visszaemlékezései úgy-ahogy jók... na talán még Kate-et lőttem volna agyon jópárszor a sorozat nézése alatt. )
-
Sorozatok
Hol tartasz a Lostban?
-
SW legends videojátékok
Nemsokára leszedem én is a játékot, gyorsan lementem a megoldást, hátha én is ezzel a problémával fogok szembesülni.
-
SW legends videojátékok
Az jó. Remélem szabadabb játékmenettel lesz. Örülnék egy GTA-szerű Star Wars játékhoz.
-
SW legends videojátékok
Azt a rohadt, de várom ezt a játékot. Amúgy FPS/TPS lesz?
-
Csillagászat, kozmológia, űrkutatás
Én is remélem. Egy esetleges meghibásodás, baleset évekre visszavetheti a Mars kutatását. Nagyon drága műszerek ezek.
-
Vélemények és javaslatok
Az egy mondatra eső trágár szavak száma átlépte a fórum ingerküszöbét.
-
Vélemények a Legends művekről
Lucas az SW-vel kapcsolatban azt mond, amit akar. Ő a teljhatalmú úr (afféle Teremtő, Isten ), tehát egy szavával eltörölhet minden EU történést, ha akarja. Ez nem nagyképűség szerintem, egyszerűen csak joga van hozzá. A Star Wars az ő gyermeke.
-
Ki mit hallgat most?
Még szép. A Rammstein minden egyes számában tökéletes társadalomkritikát fogalmaz meg.
-
Ki mit hallgat most?
Ezen a klipen mindig röhögök
-
Filmek
Én nem ítélem el a keresztes lovagokat, egyszerű politikai expanzió volt. Nyilván, hogy az egyház, mint akkori politikai entitás terjeszkedni szeretett volna. Na de ez OFF.
-
SW legends könyvek
Jól tették. Már így is a határokig feszegették a rajongók tűrőképességét. Az üzletpolitikájuk miatt szerintem sok vásárlót veszítettek az elmúlt évben.