Nute Gunray
Bronz támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
Nute Gunray összes hozzászólása
-
5x02 - A War on Two Fronts
Nosztalgikus érzések támadtak bennem, miközben néztem az epizódot, mivel az Onderon a kedvenc helyszínem volt a Kotor2-ben (amely maga különben nem valami nagy szám játék). Rögtön az első jelenetnél nem örültem annak, hogy a készítők ismét visszatértek azon szokásukhoz, hogy nem időrend szerint vetítik a részeket, hiszen Adi Gallia itt még életben volt, mégha csak jó szokásához híven a háttérben gubbasztott is (remélem nem arról van szó, hogy az animátorok benn felejtették a karaktermodellt a tanácsos jelenetben). Akik eddig fanyalogtak Ahsoka és Lux kapcsolata miatt, azok most még inkább szidhatják Filoniék felmenőit, hiszen a Jedi-lány immár egy "szerelmi háromszögbe" csöppent. Féltékeny pillantás jószerivel volt mindkét lány részéről, de én ennek örültem, jó hogy továbberősítik ezt a szálat. Ahsoka egyre inkább a mestere útjára téved, aki ezt kezdi észrevenni (sajnos még felirat nélkül néztem, így nem értettem meg mindent e kapcsán, de hamarosan pótolni fogom a hiányosságaimat). Az elején volt egy logikai bukfenc, hogy Lux anyja anno az Onderont is képviselte többek között, de akkor teljesen abszurd, hogy a bolygó eddig Köztársaság-párti volt (még ha nem is tagja magának a Köztársaságnak). A történet nem volt nagy szám, de ezt be tudom annak, hogy egy hosszabb sztorivonal felvezetését láthattuk csak egyelőre. Izis nagyon szépre sikeredett, és biztos, hogy a következő epizódban többet láthatunk belőle, így már nagyon várom. A rész felépítése nagyon emlékeztetett a Bounty Huntersre, de így is jól szórakoztam. Az előzőre 8-ast adtam, ez szintén megérdemli ugyanezt a pontszámot.
-
Sport
Ha Vettel harmadszorra is bajnok lesz, soha többet nem nézek F1-et.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Hihetetlen, hogy ilyen gyorsan eltelt egy hét.
-
Filmek
Az évtized filmje lesz, már most látom
-
Egyéb fontos
Én is így látom ezt, Riddick.
-
Ki mit hallgat most?
Na akkor egy DM számot http://www.youtube.com/watch?v=dnHLJK_4Q8U
-
Filmek
Jó film, érdemes megnézni, bár elsőre nekem annyira nem tetszett, de mikor másodjára láttam, már jobban megfogott. Nem egy tucatfilm az biztos.
-
Zene
Én sohasem tudtam szeretni Lovasit, és sajnos Pécsen a csapból is ő folyik. De annyi baj legyen. A Kispál még mindig jobb mint a Kiscsillag.
-
Zene
A Depeche Mode-ot kéretik nem szidni. Nálam már hosszú évek óta a No. 1 együttes.
-
Egyéb fontos
Donét, jól döntöttél. Röhejes összeg.
-
SW legends könyvek
Nem örülök, a Halálcsillagot nagyon várom.
-
Sorozatok
- Sport
Gratulálok a Vidinek, szép eredmény. Reméljük lesz folytatása.- SW legends könyvek
Nem, Revan jól írta.- SW legends könyvek
Igen, én is olvastam, jó ötlet, bár tuti másodpercek alatt kell majd dönteni.- Sorozatok
- Ki mit hallgat most?
http://www.youtube.com/watch?v=UcYT4oI1LlE- Darth Maul
Ez így igaz, a Rule of Two megjelenik az EP1 regényváltozatában is, ha jól emlékszem. Bár már igen rég olvastam.- Egyéb fontos
Nekem ilyenkor mindig a vodka segít.- Sorozatok
Én is a sorozatokból és az angol Wikipediából sajátítottam el a nyelvtudásom nagy részét.- 5x01 - Revival
A nagymesterek közül még veszélyben lehet (van) Eeth Koth, Oppo Rancisis és Depa Billaba. Rancisist egy képregényben a Sötét Jedivé lett Sora Bulq ölte meg, míg Depa Billaba a sötét oldal felé fordult (sorsát említik az EP3 regényváltozatában). Ezeket a TCW simán felülírhatja. Adi Galliát sajnálom, úgy gondolom a sorozat kiaknázatlanul hagyta a karakterét.- 5x01 - Revival
Igen, azóta már elolvastam a hozzászólásokat, és valaki írta is, hogy Maulnak mennyi mindenre kellett figyelnie, így a kalózokra, a sebesült testvérére, a megérkező Obi-Wanra, így elfogadom ezt a magyarázatot. Csak kicsit furcsa volt ez a bénázás elsőre. Savage tényleg nem sith (egyelőre, és remélem, hogy kapni fog egy hangzatos nevet ) de azért ne feledjük, hogy elég könnyedén elbánt Adi Galliával, a Jedi Rend egyik legjobb kardforgatójával.- 5x01 - Revival
Szerintem se kérdés, hogy Maul mindent tud.- 5x01 - Revival
A mai húzós nap után végre-valahára eljutottam odáig, hogy megnézzem az évadnyitót. Előzetesen le kell szögeznem, hogy nem ez volt a legjobb szezonkezdés számomra, a 4x01 pl. jobban ámulatba ejtett. Én továbbra sem tudok megbarátkozni Maul visszatérésével, Az ő és Savage ténykedését meglehetősen céltalannak tartom. A sztori elég gyengécske volt, de a látvány, a harcok bőven kárpótoltak ezért. Maul hangja hátborzongatóan jó, ez mindenképp ad egy plusz töltetet az epizódnak. Mikor az elején megjelent Adi Gallia, már tudtam, hogy ő lesz a kötelező jó, aki meghal, de így is, meglehetősen könnyen bánt el vele Opress, pedig egy Jedi nagymesterről van szó! Azon már meg sem lepődök, hogy a haláláról később nem esik szó, még az utolsó jelenetben sem, amikor a mesterek és Palpatine beszélgetnek. Azért ennél többet érdemelt volna. (Egyébként a halálával ismét egy retcon-ról van szó, valamelyik korábbi EU őt már kinyiffantotta). Érdekes, hogy a részben felbukkanó snivvian, Zutton szerepelt az EPIV-ben, gondolom a kantinos jelenetben. Jó, hogy ilyen háttérszereplőket a TCW felelevenít időnként. A rész elején tetszettek azok a biztonsági droidok, ahogy a Florrum is szépen nézett ki. Hondo visszatérésének örültem, bírom a fazon, és az animátorok is kitettek magukért. Maga a bolygó is sokkal szebb lett, mint korábban. A kalózok csészealjalakú járművei megunhatatlanok. A csata is nagyjából rendben volt, csak nem értem, hogy miért van az mindig, hogy a jók fegyverei kék sugárlövedéket tüzelnek, míg a rosszaké pirosat. Elvileg az árulók is ugyanabból a fegyverrepertoárból válogathattak anno, amikor még Hondo szövetségeseinek számítottak. Hondo igazán megtorolhatta volna az árulást, de annyi baj legyen. Maul és Opress eléggé bénázott ellenük, lazán le kellett volna mészárolni őket, Sith nagyuraktól ez elvárható. Amikor Obi levágta Opress karját, egy pillanatra azt hittem, elbúcsúzhatunk egy újabb szereplőtől, de szerencsére nem, a zabrakban még van lehetőség. A végén a beszélgetés szintén nagyon jó volt: egyértelmű, hogy Palpatine azért akarja elérni, hogy Maul ügyével ne foglalkozzanak a Jedik, mert a zabrak tudna mondani egy pár dolgot a néhai mesteréről... Ha Maul tovább űzi a galaxis felforgatását a peremvidéken, akkor egyre inkább kényelmetlenné fog válni Palpi számára... jut eszembe. Ez most a régi vagy az új szinkron volt? Ha az utóbbi, én egyelőre nem tudtam igazán felmérni a különbséget, bár első hallásra furcsa volt. A rész nálam 10/8, várom a következő epizódot, Most pedig ideje elolvasnom a hozzászólásokat.- Ki mit hallgat most?
Retro partikon mindig előfordul - Sport