Wilde

Most folyamatosan jönnek a találataim, ennek a résznek a zenéje most itt az újrajátszás alatt ülepedett le igazán és még most is itt van a fejemben, nagyon hangulatos.

Én erre szavaztam.

Meglepődnék, ha nem a Mando nyerne.

Ez már a tudatalatti műve lehet...

Kuiilnek nagyon komoly jelenléte volt minden jelenetben, Yodához hasonlítanám annyiban, hogy egy ránézésre kicsi is erőtlen figura és mégis a bölcsességével előremozdítja a főhőst és az igazi nagyság ott van benne.

I have spoken!

Köszönöm, mai szóvicc bűnözésemet letudtam.

Én rá szavaztam, ő jelentette a kapcsolatot a mandalorei lore-hoz (úgy is mondhatnám, hogy a mandaLORE-hoz), és ahogy elintézte a rohamosztagosokat az is nagyon emlékezetes volt.

Bárkiből lehet Skywalker!

Ja, vagy Lajos

Ez nálam is így volt, itt érzetem Baby Yodat leginkább indokoltnak.

A mudhorn a blurrg hímek sorsára jutott a szavazáson...

Én először majdnem az űrállomásra szavaztam, mert elsőre valamiért azt hittem az a börtönhajó és az nagyon tetszett és csak később esett le, hogy ez nem az.

Vagy Jar-Jar-nak a Naboo...

Sok jó helyszín volt az évadban, nagyon jól illettek ehez a space-western hangulathoz, de tetszett, hogy voltak színesebb világok is.

Kissé késve (és csak fél szemmel telefonról), de én is itt vagyok. Mondjuk eddig egy díjat sem nyertek az én jelöltjeim, de hátha.

Dexter Egy időben a kedvenc sorozatomnak is mondtam volna, úgy az első négy évadig. Csak annyira emlékszem, hogy a vége (utolsó évad) nem nagyon tetszett. Most vissza kellett olvasnom így 7 év távlatából, hogy mit írtam anno... Nem tudom, hogy tényleg ennyire rossz volt e, vagy csak akkor gondoltam ezt így, de bele fogok nézni az új Dexterbe, bár még elég messze van.

Star Trek: Lower Decks - 1. évad Véget ért az első évad és számomra abszolút pozitív csalódás volt. Már a sorozat kezdetén is úgy éreztem, hogy sokkal jobb, mint amit vártam (az előzetes negatív visszhang kissé elriasztott), de az évad során, részről-részre, ahogy haladtunk előre folyamatosan meg tudott lepni a sorozat. Egyrészt, önmagában az, hogy egy olyan terepen tudott helyt állni a széria, ami több szempontból is ingoványos volt mindenképpen figyelemreméltó. A 70-es évek óta most tértünk vissza először nem élőszereplős sorozattal a ST világába, ráadásul most egy olyan produkcióval, ami a humort, a komikumot helyezi a középpontba. Egy viccesnek szánt sorozatnál mindig ott van a neheze, hogy mennyire fognak működni a poénok, a sorozat nyelvezete mennyire rezonál a nézőével és ráadásul egy olyan nagy múltra és ezzel párhuzamosan elvárásokkal, dogmákkal rendelkező franchise esetében, mint a több, mint fél évszázadra visszanyúló Star Trek nem egyszerű nagyot alkotni... Jelentem, ez sikerült! A poénok, a vicces jelenetek remekül épülnek be a sorozatnak mind a cselekményébe, mind a képi világába, de ami miatt szerintem az igazán hardcore keményvonalas ST fanoknak is megmelengetheti a szívét (jó szerintük Roddenberry folyamatosan forog a sírjában, de két fordulat között azért lehet, hogy valahol ő is elmosolyodott az első évad során), az a tisztelgés az elődök előtt. Rengeteg frappáns jól eltalált utalás van, nem egyszer pont a humorral belefűzve a szövegbe, amit tényleg csak az ért, aki ismeri a ST sorozatok és filmek világát. Az a része is jól működött az évadnak, ahogy felépítették a szereplőket. Az alsó fedélzet és a főtisztek világától távolabb eső beosztottakon keresztül pedig tényleg egy másik világát ismerhettük meg ennek az univerzumnak, akár általánosságban, akár egy-egy megoldandó feladat kapcsán (second-contact missziók) és magát a nézőpontot, ahogy tekintünk ezekre a hősökre, vagy a Csillagflottára azt is kissé kifordították magából, de úgy, hogy a szellemiséget, ami szerintem áthatja a franchise minden alkotását azt megtartották és visszaköszön az egyes történetekből és a karakterekből egyaránt. A kedvecn epizódom talán az utolsó előtti (9. rész) volt, ahol tovább is mentek a megszokott stíluson és egy fokkal komolyabb hangvételű és végkicsengésű, a karakterek szempontjából revelációs értékkel bíró epizódot kaptunk. Tetszett a szorosabb játékidő és a nem túl hosszú évad (mindössze 10 rész), így nem volt elhúzva nagyon semmi sem. Összességében abszolút pozitív csalódás volt ez a szezon, nagyon várom a folytatást és megnéznék egy hasonló hangvételű próbálkozást a SW világában is, szerintem érdekes lenne. Mondhatnám, hogy még időben végeztem a Discovery 3. évada előtt, de most még nekiállok újranézni az első két évadot a Netflixen, mert sok minden már csak homályosan van meg az évek távlatából, de örülök, hogy most így el vagyunk látva Trekkel.

Boldog születésnapot!

Ami fontos különbség szerintem, hogy mikor hatalmora kerültek, akkor már nem kellett annyira rejtőzködni, a jedik elől legalábbis semmiképp nem és az, hogyha kevesen vannak, egy limitált rendszerben, akkor nem hívják fel magukra annyira a figyelmet. Úgy tudom (ez lehet már Legenda, vagy non-canon), de eredetileg a Ro2 onnan indult, hogy a sithek nagyon megtizedelődtek és a visszatérésre készültek a jedik "uralta" világrendben. Attól függetlenül, mint szabályozó szerep, továbbra is hasznos volt, hogy ne legyenek megosztottak. Betű szerint nem lépte át a szabályt, legalábbis, ha úgy értelmezzük, hogy a sithek ezt a viszonyrendszert a mester és a tanítvány relációjában képzelték el. Ezért is írtam, hogy ők nem voltak sithek (valószínüleg nem rendelkeztek olyan ismeretekkel - bár ez csak találgatás a részemről, nem tudom erre vonatkozóan az EU-ban volt e bővebb információ - amely kapcsán igazán komoly sötét oldali fenyegetést jelentsenek), de mégis a szabály szellemiségével - ezt lehet csak én látom bele - szerintem szembe mentek. Legyenek akár képzetlenebbek, de mégis csak az Erő sötét oldalát alkotják, és egy plusz alárendelt frakciót jelentenek, a két meglévő sithen kívül, akik (lehet, hogy itt úgy alakult, hogy nem szóltak bele a komolyabb eseményekbe) azért valamilyen fenyegetést mégis csak jelenthetnek, ami szerintem belerondít abba a képbe, hogy a sötét oldalon mindig csak ketten vannak (még ha nem is s ithek). A sötét oldal kapcsán - ellentétben a világossal - ott van a hataloméhség, a kapzsiság, az uralkodás iránti vágy, ami egy plusz adalékot adott ahhoz, hogy miért a sötét oldalon kellett limitálni és keretek közé szorítani ez Erőhasználók számát, míg a jedikénél nem volt ez gond, lehettek több ezren is. Szóval igazad van, a szabály nem merült feledésbe a sithek szempontjából, úgymond békeidőben sem, de a sötét oldali tanítványok, fogdmegek tekintetében azért kissé rugalmasan álltak a dolgokhoz. Hozzáteszem ez egy szükségszerűség is volt, mert éppen a számosságuk miatt megmaradt jediket nehezen hajkurászta volna az az egy szem Vader, ha csak a sitheket nézzük. Így funkcióját tekintve ez egy érthető és szintén keretek közé szorított manőver volt, de a szabály szellemiségével kissé szerintem szembe ment. (Egyébként szerintem ez a téma nem tartozik annyira Palpatine Ep. IX-es szerpéhez, majd a moderátorok esetleg áttehetnék egy testhezállóbb topicba, ha gondolják.)

Szerintem a kettő szabályát abban a gyakorlati értelmében, hogy a Sithek között megakadályozza a versengést és viszonylag irányított keretek közé szorítsa őket (hogy ne szaporodjanak el a sötét oldali Erőhasználók, akik veszélyt jelenthetnek a nagyobb ügyre, a Sithek hatalmának visszaállítására), ezt addig a pontig amíg megszerezte a hatalmat Palpatine, addig komolyan vette. Mault akkor kezdte el kiképezni, mikor Plagueis már nem volt és akkor cserélte le, mikor úgy tudta, hogy meghalt. Dookut is lecserélte ugyan egy másik tanítványra, de csak a halála után. Amikor pedig úgy érzte, hogy a nagy tervre veszélyt jelenthetnek (szerintem az is fontos volt számára, hogy ez a tervet ő vigye véghez, ne Plagueis és ne Dooku), akkor fellépett Dooku és Ventress ellen is, és utánament Maulnak is mind a Köztársaság, mind a Birodalom idején. Magát a szabályt nem annyira kategorikus dogmának, mint inkább hasznos, gyakorlati szempontú felhasználásra alkalmaznám, abban a fázisban mikor a Sith rend felemelkedett a Jedik háta mögött titokban. Miután kiépítette a hatalmát és behozta a képbe az Inkvizítorokat, akik ugyan nem Sithek és hatalmukat tekintve sem Palpatine pozícióját, sem a Sith hegemóniát nem veszélyeztették így nem rondítanak bele annyira a képbe, de itt szerintem mindenképpen átlépte a szabályt Palpatine, lehet azért, mert nem érezte úgy, hogy már annyira szükség lenne erre a terv érdekében.

Úgy láttam, hogy tavaly az első évadról még nem írtam értékelést. Most a szavazás kapcsán történő újranézés után ezt mindenképpen megejteném. Az oly régóta várt első élőszereplős SW sorozat egy egészen különleges időszakban érkezett. Emlékszem anno elég sok minden megosztotta a figyelmemet SW fronton. Egyrészt ott volt az első (megint egy első) kifejezetten single playerre készült játék a Disney érában, a Fallen Order, ami nagyon jól sikerült és már önmagában is elég lett volna ínségsebb időkre SW fronton. A fő esemény persze a tavalyi év végén a trilógia és egyben Skywalker-éra záró film, a TROS volt. Emellett én még a Resistance záróévadát sem hagynám ki, mert azon kevesek közé tartoztam a fórumon, akik hétről-hétre végigkövették a sorozatot, még ha nem is váltotta be nálam sem az esetlegesen hozzá fűzött reményeket. Ez a három különböző fronton történő tartalom mennyiség már önmagában is elég lenne, de ezek mellé kaptuk meg tavaly év végén még a Mandalorian első évadát. Anno is nagyon tetszett, de most még inkább úgy látom, hogy ez a sorozat az egyik legjobb dolog ami a SW-al történhetett és amilyen irányba indulhatunk az elkövetkező években. Amit az első évad rögtön eltalált és amivel a spin-off filmek irányvonalát sikeresen vitte tovább, az a fókuszpont áthelyezése a kisebb volumenű alakok és kalandok felé. Ez egy kockázatos kísérlet is lehetett még a Disney éra előtt, hogy a jedik és az Erő főbb szerepbe helyezése nélkül hogyan működik a SW világa, de a Rogue One lefektette az alapot ennek a koncepciónak és a Mandalorian után már azt is láthatjuk, hogy ez sorozatos formátumban, egy évadon keresztül is működik! Még, ha nem is úsztuk meg itt sem, hogy bekapcsoljanak egy fénykardot (a fináléban, ami itt számomra sokkal jobban működő cliffhanger volt, mint pl. Darth Maul hasonló akciója a Solo-ban), ügyesen távolították el a fókuszt a nagy galaktikus eseményekről úgy, hogy közben azért bele-bele kapunk egy utalás, netán pénzváltási aktus, vagy egy küldetés erejéig a fontosabb eseményekbe, a Birodalom bukása utáni korszakba. Itt mind jedik, mind az Erő, egy olyan misztériumként jelenik meg, ami azt mutatja, hogy végérvényesen eltávolodtunk attól a korszaktól, amit mondjuk a PT, vagy a TCW annyira jól bemutatott, de talán az a percepció még sem volt annyira általános. A jedik és az a status quo, ami a Köztársaságot jellemezte egy letűnt kor feledésbe merülő emléke lehet csupán és a korábbi (Birodalmi) világrend összeomlása után most a zavaros idők köszöntöttek be. Ha már szóba hoztam a TCW-t, szerintem itt jön ki a sorozat másik nagyon jelentős érdeme. Az animációs sorozatban behoztak egy új (régi új) népet, velük kapcsolatban egy konfliktust és ezt ügyesen vitték tovább anno a Rebelsben is. Mégis ennek az egész világnak a kulturális megalapozottságát itt végezték el a legalaposabban. Itt éreztem azt, hogy élettel töltik meg azt, hogy mit jelent Mandalorinak lenni. Kuiil például sokszor mintha úgy hivatkozna rá, mint valami minőségi jelzőre. Ilyen jellegű univerzumépítésre nagyon kevés példát tudnék mondani, hogy fognak egy már meglévő dolgot, azt tovább mélyítik úgy, hogy egy teljesen új oldalát mutatják meg és közben felépítenek egy telejesen új világot egy másik korszakban. Mando karaktere tökéletes volt erre a feladatra. Egyrészt láthatjuk amint megállja a helyét ebben a zavaros közegben, hogyan igazodik el a fejvadászok, birodalmiak és az egyszerű emberek között. Láthatjuk a hősies oldalát, amikor segít megvédeni a falusiakat, láthatjuk azt is, hogy nem egy szent (vagy nem egy jedi), mikor azért megtizedeli a jawákat és rajta keresztül van kapcsolódási pontunk mind a régi világ (a háborús flashback a B2-esekkel és a Mandaloriaiakkal), mind a jelenlegi Új Köztársaság - Birodalmi maradék között és még a nagyobb léptékű dolgok (Baby Yoda és a jedik), vagy az egyszerű hétköznapi események között is. Mando szerintem az a figura, akinek anno nagyon sokan Boba Fettet elképzelték. Egy jól képzett, badass fejvadász, nem sokat beszél, nem látjuk az arcát és van valami különleges aurája (nagyon jól működik egyébként ez a maszk és a hozzá kapcsolódó vállalás, ad egy plusz misztikumot a karakternek), persze Mando több ennél. Láthatjuk sebezhetőnek, esendőnek, gondoskodónak, egyszóval emberinek. Több, mint a fasza páncél amit visel - ez hiányzik Boba Fettből - és az is tetszett, hogy fokozatosan válik azzá, akit az évad végén látunk. A technikai felszerelés, páncél, jetpack mellett van egy belső fejlődés is, amin keresztül már nem az az ember, akit a nyitóepizód elején láthattunk. A kapcsolatok amik formálják, mind hozzátesznek ehhez a fejlődéshez. Nem csak Baby Yoda és az iránta fokozatosan kialakuló felelősségérzet, hanem legyen az Kuiil, Cara, vagy akár Greef az évad végére még IG-11 is képes volt valamennyire megváltoztatni a droidokkal kapcsolatos prekoncepcióját. A többi szereplő közül külön kiemelést érdemel Baby Yoda, aki az aranyos kis cukiság SI mértékegysége is lehetne. Mint karakter igazából nincs róla sok, amit el tudnék mondani, ha csak ezt az oldalát nézem, akkor elég nagy 0. Viszont amilyen összekötő, "ragasztó" szerepet képes betölteni a karakterek között az nagyon figyelemreméltó! Mivel BY életkorából fakadóan nem beszél, így pusztán a gesztusokkal, non-verbális jelzésekkel képes érzelmeket, intenciókat kifejezni. Cara és Mando összecsapásánál a Sorganon, mikor ott áll levest szürcsölgetve, vagy amikor meggyógyítja Greef karját, mind hozzátesznek a karakterek közötti kapcsolatok alakulásához. BY az ártatlanságán keresztül a puszta jelenlétével is képes békét hozni a különböző helyzetekbe és nem csak Mandonak ad egy célt az életében, de másokra is olyan hatással képes lenni, hogy arra ösztönözze őket, ami erkölcsös, helyes. Még az Erőhasználati képességével együtt is, védtelen, kiszolgáltatott és ezzel éles kontrasztot képeznek egymással a főszereplővel, aki pedig egy kifejezetten képzett harcos. A kedvenc részeim az évad közepén voltak, de az egész szezon nagyon jól volt felépítve. Elég időt kaptunk az elején, hogy annyira elmélyüljön BY és Mando kapcsolata, hogy értsük, érezzük, hogy miért megy vissza érte. Elég idő volt arra, hogy lássuk milyen az amikor menekülniük kell, mert a sarkukban vannak és értjük, hogy miért mennek bele Greef ajánlatába. A finálé pedig nagyon feszült és izgalmas lett, bár a feszültségteremtés terén nálam a hatodik rész volt a legjobb. Mégis talán az 5. epizód tetszett amiatt a legjobban, hogy itt ugyanazt kaptuk, amit már korábban is említettem, valami ismert dolog új oldalát. A Tatooineon játszódó kaland a fejvadász tematika, a mester-tanítvány viszony miatt is nagyon jól működött és vizuálisan is remek volt. Az egész sorozat úgy ahogy van nagybetűs SW, ha most egy darabig nem jönnek filmek, de ilyen minőségű sorozatot kapunk én nyugodtan el leszek még ezzel évekig. Az atmoszférateremtés csillagos ötös. Olyan magával ragadó hangulata van a sorozatnak, ami remekül hozza az OT kopottas, poros hangulatvilágát, a képek, a díszletek, az operatőri munka (azok a nagytotálok, a tér végtelen tágasságát jelentő perspektíváival, benne a magányos hős Mando marcona alakja, mellett a kis gyámoltalan BY fantasztikusak), a zene mind egybeforr és egy olyen elegyet alkot, ami abszolút méltó a mozifilmek színvonalához. Annyira tetszett most ez a szűkebb látószög, amin keresztül a messzi-messzi galaxist figyeltük, hogy nekem a második évadban sem hiányoznának ennél nagyobb léptékű események, vagy bármely más tényezők. Ha lesznek vendégszereplők, azoknak örülni fogok, de olyan saját kis világot építettek itt fel az első évadban, amit szinesíteni ugyan lehet, de kiszínezni nem kell... azt már megtették itt nekünk. Ennek fényében remélem, hogy megmarad ezen a talajon a sorozat, kevés Erőhasználattal, a galaktikus nagypolitikától távol, az egyszerű hétköznapok és az alvilág vonzáskörzetében. I have spoken!

Sikerült újranézni még időben az első évadot, így most én is leadtam a szavazatomat. Jól összeszedtétek a listát, több kategóriánál is kissé nehéz volt választani, de amúgy a kis segítő videók nagyon jók voltak bizonyos kérdéseknél, hogy instant visszaidézze az adott pillanatot. Egyedül azt sajnáltam, hogy a kedvenc epizódos kérdésnél a két kedvencem a 4. és az 5. rész nem volt ott az opciók közül, de annyi jó epizód volt az évadban, hogy volt azért bőven választási lehetőségem így is. Felírtam a szavazataimat, hogyha addig elfelejteném és majd várom a díjátadót...

Én szerintem hétvégén fogok majd szavazni, szombaton újranézem az első évadot... akkor még benne vagyok a határidőben.

Utána kellett néznem az eredeti hírben, mert elsőre nem volt egyértelmű. Ő I. Viserys király lesz majd, aki a nagyapját I. Jaehaeryst váltja a trónon a sorozat kezdetén. (Azt mondjuk sajnálom, hogyha Jaehaerys uralkodását nem láthatjuk, nekem ő volt talán a kedvencem a Targaryen királyok sorából.) Amennyire elveszített engem a tavalyi évadzáró után Martin univerzumának mozgóképes része, most annyira fellelkesültem... ebből egy nagyon jó sorozat is lehet!