Galen Malek89
Fórumtag-
Content count
102 -
Joined
-
Last visited
About Galen Malek89
- Birthday 08/04/1989
-
Nem
Férfi
-
Lakhely
Dabas
-
Érdeklődés:
sport, filmek, sorozatok, történelem, horgászat
Recent Profile Visitors
189 profile views
Galen Malek89's Achievements
Youngling (1/6)
84
Community Reputation
-
Legalább ezt a bohózat szektát már többet nem kell látnunk, remélem. Amúgy most mi is történt másképp, mint amit eddig tudtunk? Az, hogy jelen voltak a Jedik is, ami sejthető volt az első flashback verzióban is. De lényegében tény és való, hogy Mae okozott tüzet, szóval ez nem hazugság, hanem az igazság egy szeglete. Most azt akarják eltitkolni a Jedi tanács elől lényegében, hogy 1.) Indara kinyírt (nagyon helyesen) néhány random szektatagot? 2.) Hogy Mae-Osha mesterségesen lett létrehozva, vagy hát az Erő által? (hát persze) 3.) Hogy a tanács ellenére beavatkoztak az eseményekbe? Amúgy a Kelnacca vs Torbin, Sol, Indara közötti párbaj nagyon tetszett, illetve Torbin is elég jól kezelte a kardot, védekezett vele a randomíjászok (:D) ellen is csak és kizárólag. Jah a shadows, eltűnős anya-Mae rész nekem se tiszta, mint ahogy sok minden nem az ebből a részből. És akkor már csak egy rész van hátra? Kevés, de hát mivel folytatást is terveznek, nem kell mindenre választ adniuk.
-
Én szeretem, mert a világ nagyon jó, de nekem is fura ez.
-
Szerintem annyi, hogy mivel látja a jövőt, azt látta, hogy így is úgy is bekövetkezik. De látott egy utat, ahol kontrollálhatja az eseményeket, talán. Ugye Golden Path néven fut ez, az a keskeny ösvény, amiről a filmben is beszélt az anyjának.
-
Dzséjt leírta, de reagálok én is, egy két dologban. Tehát itt egy feudális jellegű világábrázolás van, csak galaxisnyi méretben. Miért térdeltette le a császárt? Ez az alapvető behódolás jelképe, középkorból (talán már az ókorból) ered, és pl a hűbéri eskü részét képezték mindig a kézfogás mellett ami pedig germán eredetű. Tehát a császár letérdelése annyit jelentett, hogy behódol Paulnak, és átadja ezzel a hatalmat. A pecsétgyűrűt is megcsókolta, szintén feudális behódolás szimbóluma. Ha nem térdelteti le, hanem tegyük fel megöli, vagy börtönbe záratja, akkor Paul csak egy bitorló marad. Így se fogadták el a trónra lépését a nagy házak, ha megöli a császárt, vagy börtönbe veti, akkor ennek az esélyét se adta volna meg. Teljesen logikus lépés volt, hogy térdeltet, és a lányát elveszi. Ezzel a két aktussal tudja legitimálni a hatalmát. Másrészt, szerintem egyáltalán nem fürdőzött a hatalomban Paul, rengeteg jele volt ennek. Persze megtette amit a látomásai, jövőbelátásai miatt meg kell tennie, a saját értelmezése szerint. De végig viaskodik belül. Nekem a legmarkánsabban az utolsó jelenet mutatta ezt meg, amikor Stilgar mondja a végén, hogy várjuk a parancsaidat, és feleli Paul, hogy "Lead them to paradise", ott szerintem a színészi játék brilliáns, mert látszik Paul (Chalamet) arcán, hogy nem szívesen mondja ezt ki. (btw, a félreértések elkerülése érdekében, a filmről írtam, nem a könyvről)
-
Már amikor elindítottam, és láttam 21 perces kicsit csóváltam a fejem. Kicsit most egyhelyben toporgás volt az utolsó két rész, még ha történtek is izgalmas dolgok. Nekem a Zillo sárkány kicsit sok, főleg ha elkezd randalírozni. Arra számítottam, hogy Rex-ék lesznek, de hát a lovasság szerintem "csak" Hunterékre vonatkozik. Aztán lepjenek meg. De még sok minden van, én remélem, hogy azt a termet és az ott lévő dolgokat is megmutatják, ahova Palpatine ment be, és esetlegesen klónpalpik lehetnek már ott, vagy Snoke, akármi. Jó lenne legalább egy félórás rész.
-
Három rész maradt, mostmár tényleg a végjáték következik, utal erre a három rész címe is. Remélem még megtudunk részleteket, és nem tartják homályban a necromanta projekt részleteit, ha már az egész sorozat erre fut ki. És nagyon kíváncsi vagyok a batch sorsára, és Omegáéra is.
-
ahh true. valamiért a trandoshanról én arra asszociáltam, akit Cad Bane fizetett ki az előző részben. De az nem is trandoshan, benéztem.
-
Segítsetek, mert valamit nem értek. Mi köze Cid-nek a Pabu megtalálásához? Lehet elsiklottam efelett, de nem rémlik,hogy akár csak említették is volna. Zseniális két rész volt megint, hihetetlen magasra röppent a sorozat minősége.
-
Nekem is Ventress ugrott be elsőre, elvégre a trailerekben már láttuk. És túl vagyunk az évad felén, talán ideje is behozni, ha érdemben akarják szerepeltetni, nem csak egy rövid cameo erejéig. Meglátjuk. Jó rész volt ez is, mint kb minden rész az évadban, még tudtak az első két évadhoz képest is kapcsolni a fokozaton legalább egyet. Hiányozni fog ez a sorozat nagyon.
-
3x04 - A Different Approach
topic replied to Galen Malek89's Ody Mandrell in The Bad Batch - 3. évad
Annyira jó, hogy eltelt 4 rész,és lényegében a főszál halad, nem toporgás van, meg filler részek (talán a Hunterék a kölykökkel volt kicsit ilyen szagú, de ott is kaptunk Tantisst, és Omegát bőven), elképesztően bejön. Eleve imádom az animációs sorozatokat az sw világában, nekem (!!! szigorúan szubjektíven) ezek több wtf és megható pillanatot hoznak magukkal már a clone wars óta, de a rebels is ugyanez. Nagyon sajnálni fogom amikor vége lesz:/ A részről: meglepett, mert ahogy fent írtam, most azt hittem lesz valami full mellékszálas, mentsünk meg valakiket sztori, de nem. És a vége az kemény volt nagyon. Kicsit amikor csak Hunterék hajóját mutatták távolból, majd közelebbről,de őket nem, azt hittem, hogy majd ez egy csapda. De lehet csak túlgondoltam:D -
EMlékszem guild questben a rancorosban a Biggs-Wedge páros pusztító volt:D Én is 3-4-5 éve játszottam utoljára, de lehet több is.
-
Nálam olyan 7/10 ha pontozni kellene, 9/10-et adnék, de nálam Sabine karaktere, és ez az erőhasználó vonal az esetében nem volt tetszetős, de ezzel lehet egyedül vagyok. Szerintem egy mandalóri harcos önmagában is komoly tényező, nem értem miért kellett ezt még tovább bolygatni az esetében. De még ezen is túltettem volna magam, viszont a flegma nézés, amit magára erőltetett szintén számomra (!!!) negatív volt. Egyébként nem volt más bajom a sorozattal, talán néhol kicsit lassú volt, klasszik logikátlanságok voltak benne, de ez megbocsátható nálam. Baylan-Shin kettős tetszett egyébként a legjobban, ott mindkét színészen éreztem, hogy érzelmeket is át akarnak adni, és ez sikerült is nekik, illetve Huyang vitte még a prímet. Szóval bőven korrekt évad volt, remek jelenetekkel, zenékkel, totálokkal, érdekes karakterekkel. A második évadtól (ezt már leírtam) azt várom, hogy induljon el egy úton, ami különbözik az első évadtól. Nem szeretném látni, hogy most Ezra-Hera kezd el azon agyalni, hogyan kéne kihozni Ahsokáékat, és ezzel teljen az évad. Itt két opciót tartanék okésnak: - Ahsokaék 1-2 rész alatt kijutnak onnan. - Egyáltalán nem jutnak ki, és ők ott töltik a második évadot, kibontva az évadzáró végén belebegtetett dolgokat. Ezráék meg koncentráljanak Thrawn-ra. Szóval találkozunk a második évadban:) Mi a következő SW kontent ami jön? Sceleton Crew? További menetrend?
-
Part 8 - The Jedi, the Witch and the Warlord
topic replied to Galen Malek89's Ody Mandrell in Ahsoka - 1. season
Jó volt ez, most tetszett először Ahsoka mozgása párbaj közben, pörgős volt, simán mozgott, nem darabosan. Sok kérdést nyitott ki a sorozat, és nagyon keveset válaszolt meg, emiatt nekem is hiányérzetem van. Van még pár dolog, ami végig a sorozatban zavart, és itt csúcsosodott ki, főleg Sabine karaktere. Én őt nagyon kedveltem a REbelsben, de itt számomra teljesen ellenszenvessé vált. Na mindegy, összességében bőven örülök, hogy így ebben a formában elkészült ez a sorozat. Második évadtól azt remélem, hogy nem pepitában fog megtörténni az mint most, és nem arról fog szólni, hogy Ezra-Hera kajtatja a visszautat Ahsokáékért. Menjen a Hera-Ezra-ÚK harca Thrawnal, Ahsokáék meg foglalkozzanak a "jedis" dolgokkal. -
Nekem a Jedi Survivoros talán old republicos robotra, képekre hajazott sok helyen a háttér, berendezés. de lehet totál vakvágány, viszont nekem az jutott eszemre. illetve Baylannek is volt egy félmondata, amire felkaptam a tekintetem, mintha Cestist hallottam volna, amikor valamiféle rejtett bolygót akarna csinálni Jedik számára a Tanalorrból. Ezt már lehet beleképzeltem, de a hajó nekem ilyen "régies" stílus. Tetszett.
-
Jah bocsánat, én nem utálom, írtam is, hogy rámcáfolt és érdekes karakter. Viszont szerintem (!!!! ez szubjektív vélemény) nagyon rá fókuszál a sorozat, túlzottan. De rendben, el tudom fogadni, ha mondjuk az első évadban lezárják ezt a találjuk meg Ezra vonalat, és a másodikban (ha lesz? lesz?) már jobban Ahsokan lesz a fókusz. Nekem Ahsoka ilyen alltime kedvenc karakterem (főleg a cw-s, Rebelses énje) és egy 8 részes sorozatban ami elvileg róla szól, többet szeretném látni. De mondom, ezek egyéni problémák, és így is élvezem a sorozatot, csak ez az évad tényleg egy Rebels 5. évad címet jobban elviselne.