
Pildi összes hozzászólása
-
Egyéb fontos
Elméletileg nekem is szimpatikus, amit a Krisna-hívők képviselnek, csak nagyon evilágtól elrugaszkodottnak érzem, amolyan másik véglet. Persze lehet, hogy ez jelenthetné a kiutat a világ sok problémájából, csak nagyon nem úgy tűnik, hogy az emberek többsége ilyen utat választana: a világi javaktól való eltekintést, a közösség mentális erejét, a szerény fogyasztást. Márpedig egy kis közösség csak egy csepp a tengerben. És nem akarok képmutató lenni, bevallom, hogy én magam sem lennék képes a jelenlegi életemet feladni, és így élni. A magam módján védem a környezetet, szelektíven gyűjtöm a hulladékot, lehetőség szerint nem pazarlok, de ennél többre nem vagyok képes. Egyébként csak egy kérdés: a Krisna hívők mind vegetáriánusok? Sok sikert, bár még odébb van. Saját szervezésben én sem lottózom, annyira nem hiszek benne, hogy lehet nyerni - túl kicsi a valószínűsége. Nagyszüleim végiglottóztak egy életet és 3 találatuk is csak egyszer volt. Aztán poénból kiszámolták, hogy ha azt a pénzt, amit ellottóztak, félretették volna, a végén egész szép kis nyereménynek felelt volna meg. A munkahelyemen nálunk is van közös szelvény, a többiek kedvéért én is beszálltam, hogy ne rontsam el a játékot. Egy kolléganőm veszi a szelvényt szombat reggel, előtte megkérdezi a számokat, mindenkitől egyet. Szoktunk azzal poénkodni, hogy ha nyerne a szelvényünk, akkor sose látnánk többet, mert a játékot mindig előfinanszírozza, így tőlünk csak akkor kéri a játék árát, ha már biztosan nem nyert.
-
3x08 - Evil Plans
Talán - és ezzel akkor a saját lenti kérdésemre is válaszolok - azért ilyenek, mert igazából ők ketten már nem droidok, hanem olyan karakterek, akik már csaknem olyanok, mint az emberek. Elég csak gondolni Thripio félelmeire, síránkozásaira, vagy Artu okos rögtönzéseire. Ezek messze túlmutatnak a Sci-fi műfaj robotjain. Ahogy az SW nem is Sci-fi, és nem ez az egyetlen technikailag nem-oké dolog benne. A "fájdalom" pedig jelentheti a működésükért felelős program sérülésveszélyének felmérését.
-
3x08 - Evil Plans
Az a külső szeme.
-
3x08 - Evil Plans
Egyébként érdekes ötlet azt bemutatni, hogyan szenved egy droid. Egyáltalán mitől szenved? Azt értem, amikor attól fél, hogy dezintegrálják, hiszen úgy megszűnik létezni. De fizikai fájdalmat érezhet?
-
3x08 - Evil Plans
Abszolút. Igazi jóbarátként viselkedett. Egyébként most jut eszembe, hogy azt találtam még nagyon viccesnek, ahogy belemerült az olajfürdőbe, mert erről meg mindig Thripio álmodozott. És ahogy már az előbb is utaltam rá, épp fordítva kellett volna lenniük.
-
3x08 - Evil Plans
Sokat még nem tudok írni, mert egyelőre csak angolul láttam, és elég sok mindent kevésbé értettem a szövegekből (pl. a piaci alkudozást, amit pedig biztos érdemes lesz érteni), de az is biztos, hogy az SW érzés, amiről írtatok, az tisztán kijött így is, sőt! Szeretem az ilyen epizódokat, amelyek a cselekményhez talán nem sokat adnak hozzá a háború szintjén, de a körülményeket, amelyek közben galaxis-szerte, vagy akár a fővárosban fennállnak (pl. itt hogyan szervezik meg egy alvilági figura megszöktetését), mindig jobban megismerhetjük. Ismét szuper volt Coruscant újabb részletét látni, ebből még jöhet több ezután is. Artu és Thripio nálam nyerő páros, mert még sosem csalódtam a közös jeleneteikben. Nagyon vicces volt, ahogy épp Thripio-t kapták el az információszerzés miatt, miközben Artu, az "agytröszt", elment lazulni. Nem is értem, hogy jutott Bane eszébe, hogy egy protokoldroidot tervrajzokról faggasson. Amennyi típustársát eddig láttuk, egyik sem volt "agytröszt". Mindegy, az egész szituáció mulatságos volt, dacára szegény kínzásának, mert az élét elvette, hogy felváltva láttuk Artut méltatlanul sokkal jobb körülmények között kikapcsolódni, főleg, mert ő volt az, aki mindent tudott, amire Bane-nek szüksége volt. Bevallom, én kis elégtételt is éreztem, amiért végül nem kerülte el a végzet, és miután jól kisuvickolták, őt is "leápolták" Bane-módra. Tudtam, hogy komoly baja nem eshet.
-
Amatőr írók
Beleolvastam a demoanyagba, és kedvet kaptam elolvasni a teljes művet. Viszont határidőt nem vállalok a teljesítésére. Az alapötlet érdekes, kíváncsivá tettél, hogyan is került az űrlény és a fiú össze, és milyen közös kalandjaik lesznek.
-
Sorozat fordító
Köszi a feliratot.
-
Egyéb fontos
Érdekes figura lehetett ez a Krsna. Érdemes lenne tényleg áttanulmányozni a Lok Durd által ajánlott könyvet.
-
3x07 - Assassin
Nagyjából egyetértek, bár a TOP5 helyeket még kissé korai osztogatni. Sajnos nekem is, de az epizód nevekkel. Az első két évadnál még simán tudtam, melyik név melyik epizódot rejti, de kezdenek nagyon sokan lenni...
-
Egyéb fontos
Azt értem, mit csinált, csak azt nem, hogy miért. Mármint hogy miért mondta, hogy áldozzanak egy másik (?) isten helyett egy hegynek. Itt kellenének a bővebb ismeretek. Hogy jót lehet enni e nemes ünnep alkalmából, az nem elég.
-
FAN képek, videók, írások mindenkitől
Persze, Leiánál különösen.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Múlt hétvégén csak azért nem hiányzott, mert nem voltunk itthon.
-
FAN képek, videók, írások mindenkitől
Jó képek, Phobos. Egyébként szerintem mangában az emberek gyakoratilag mind egyformán néznek ki: nagy szemek, kisgyerekes ártatlan tekintet. Elég nehéz lehet valakit egyedire rajzolni, nem? Csak az öltözete és a felszerelése utal arra, hogy kiről is készült a kép.
-
Egyéb fontos
Boldog szülinapot, Obi1! Teljesen egyetértek. Már a halvány rózsaszín férfiing is elég necces, de ez a ciklámen árnyalat túlment nálam is a határon. Krsna elég távol áll tőlünk, magyaroktól, így ezzel sokan vagyunk így. Nekem is van pár könyvem, amit Krsna-hívőktől kaptam, de sajnos többszöri nekifutásra sem sikerült belemélyednem bármelyikbe is. Ez egy másik világ, amelyik nagyon távol áll az enyémtől.
-
The Clone Wars DVD és Blu-Ray
Pedig amikor begépeltem, még HD volt, vagy legalábbis úgy tűnt. Egyébként ráadásul az élesség tekintetében sajnos nem a HB a legjobb ceruzaminőség. Látod, nekem kár is lenne BD-lemezt venni.
-
The Clone Wars DVD és Blu-Ray
Csak úgy találomra belenéztem pár képbe kíváncsiságból. Ha nem is tükrözik a valódi minőséget, de nekem (aki soha nem HB-ben nézem a TCW-t) még így is élesnek tűnnek. Ezek után biztos szép és tűéles lesz a BD-lemezek képe.
-
Egyéb fontos
Boldog szülinapot, Lipi!
- Zene
-
Egyéb fontos
A továbbtanulás nagyon fontos, az életed sikeres alakulása múlhat rajta. Viszont kKikapcsolódásként azért érdemes ide is benézni időnként, a kettő nem zárja ki teljesen egymást.
-
Egyéb fontos
A Vélemények és javaslatok topikot érdemes figyelni majd, az ilyen, fórum működésével kapcsolatos infók ott csoportosulnak.
-
Simon Zoli nagy sikere!
Zoli, hatalmas élmény lehetett kint lenni, ez tisztán kitűnik a beszámolóból is. Ahogy olvastam, a szervezés is igen profin sikerült, és hát igen, a sok boldog kissrác, ahogy igyekszik a maga kis részletével hozzájárulni a sikerhez - őket is felemelő érzés lehetett látni. Nagyszerű kezdeményezés volt, és fantasztikus, hogy épp a Te posztered választották ki rá, ahogy az is, hogy ezt immár a Lucas Licensing, mint hivatalos szerv is engedélyezte. Gratulálok még egyszer hozzá!
-
Vélemények és javaslatok
Huh... tegnap lett volna időm olvasgatni kicsit, miket írtatok a hétvége óta, erre nem volt mit... Örülök, hogy megint elérhető a fórum. Hiányzott. Rajtam kívül kinek voltak még elvonási tünetei?
-
Egyéb fontos
Ez nagyon szép teljesítmény, gratulálok én is.
- Könyvek és képregények