-
Összes hozzászólás:
13.159 -
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Győztes napok:
27
Tartalom típusa
Profilok
Fórumok
Naptár
Star Wars Feliratok
Pildi összes hozzászólása
-
Most olvasom, hogy épp ezt ecseteled Te is, amit én.
-
Nagyon tetszett ez az epizód. Azért is, mert a Ryloth-trilógia előzményeként megint eggyel kevesebb a fehér volt a nagy TCW kirakósban, és azért is, mert több minden jóból csipegetve állt össze a történet. Először is: Katuunko király nagyon király karakter. Igazi bölcs és nagylelkű uralkodó, aki népe érdekeit nézve azt mondja, amit mondania kell (?nem veszélyeztethetjük a semlegességünket?), aztán pedig úgy cselekszik, ahogy helyesnek látja. Ody-hoz hasonlóan már az Ambush-ban is nagyon szimpatikus volt, de ezzel a résszel végleg belopta magát a szívembe. Ahogy az egész Toydari nép is ? Watto nyilván inkább Hutt-természetű (minden a haszon), nem véletlenül él a Tatooine-on, és játszik fogadásokat. Az is lehet, hogy valami disznóság miatt száműzték a szülőföldjéről. Lott Dod szintén szuper volt, ő is igazi diplomata, pontosan azokat az érveket mondta Organa ellen, amelyeket Toydaria királya nem hagyhatott figyelmen kívül ? legalábbis látszólag. Szegény Orn Free Ta viszont ugyanolyan unszimpatikus maradt, mint eddig volt? És akkor még nem beszéltem Di mester és klóncsapata önfeláldozó küzdelméről, ami nem attól kapott hangsúlyt, hogy ismertük őt vagy akár Keeli századost, hanem azért, mert sorsuk által az ember elképzeli, hogy hány helyen alakulhatott még ki ilyen kilátástalan küzdelem. Szerintem ezért is voltak ők ott, és nem valaki más, akiről már hallhattunk korábban. Haláluk megrázó volt, főleg, hogy épp már megérkezett a várt utánpótlás ? bár az élelmiszerrel és gyógyszerekkel, de fegyverek és lőszer nélkül utána sem tudtak volna élve kijutni abból a helyzetből. Ami viszont ezek után számomra nagyon furcsa, az Cham Syndulla Ryloth-trilógiabeli hozzállása a Köztársasághoz és a Jedikhez, aminek már ennek az epizódnak a végén is volt előjele. Nem értem, miért mérges. Igaz, nem jött meg a szükséges utánpótlás, de nyilván azért nem, mert akadályozva volt. A védelmi feladatokat ellátó cirkálót kilőtték, a többi messze volt ? van ilyen egy háborúban. De hogy nem értékeli azt, hogy egy Jedi és osztaga ? akik szintén várták volna azt az erősítést - az életét adta azért, hogy a nők és gyerekek legalább megmeneküljenek? Hogy Ryloth később elesett, az nem kizárólag a Köztársaság hibája, legalábbis erre még eddig nem kaptunk bizonyítékot. Talán majd később kiderül erről még valami.
-
Ugyan nem nagyon érdekel ez a korszak, de anno az Ep 4-5-6 előzményei sem érdekeltek különösebben (szkeptikus voltam, hogy van-e értelme megcsinálni őket, féltem, hogy az egész nagyon erőltetett lesz, és csak halvány mása a klasszikusoknak), így ma már jobban el tudom képzelni, hogy jó karakterekkel és történetvezetéssel egy új korszak bemutatása is csodákra lenne képes. Szóval lehet, hogy igazad van. Igazából emiatt én sem aggódom. Ha meglesz az a bizonyos nagy dobás, akkor még sok mindent ki lehet hozni ebből az univerzumból. Nem játékok meg kis kütyük szintjén, hanem a filmek világában. Remélem, ilyesmiben azért vagy maga Lucas, vagy legalább a lánya komolyan gondolkodik. Nemcsak a profit miatt (ilyen rizikó talán kevésbé is lenne benne), hanem mert ilyesmire vár a rajongók többsége - a régiek azért, mert tudják, milyen is volt ez a 80-as években, de akár a prequel részek idején, a fiatalok pedig azért, mert sokat hallottak erről, és talán vágynak rá, hogy ők maguk is megtapasztalják a csodát. Szerintem ilyen alkotást létrehozni ismét nagyszerű érzés lehetne.
-
Ez a Waka-Waka remek szám! Ahányszor meghallom, mindig jókedvre derít.
-
Ezzel nagyon egyetértek, mert én magam is ezt tapasztalom. Az érdeklődés megvan, de csak egy a sok közül, és érdekes módon minél több teret kap a téma (figurák, játékok, iskolai felszerelés mind van TCW témában), annál kisebb a mélysége a fiatalok lelkében. Talán nem is fogják fel, miről is szól a Star Wars igazán. A családban nálunk is szinte minden gyerek ismeri már az összes filmet, szeretik is nézni, meg játszanak ilyen témájú szerepjátékokat, de azt a tüzet nem érzem, ami anno bennem égett. Ahhoz a rajongáshoz a tömegek szintjén ismét egy nagy dobás kellene, ami (bármennyire is szeretem nézni) nem a TCW szintje, ehhez nem elég egy animációs film, az biztos, mert abból rengeteg van manapság, és biztosan vannak bennük más jók is (bár én nem ismerem a választékot kellően).
-
Köszi szépen mindkettőtöknek!
-
Valami olyat tudsz, amit mi nem? Én még a közgazdaságtannál tartottam.
-
Nagymamádnak jó egészséget! Az enyém már 97 éves és még aktív, amennyire ebben a korban lehet az ember: föz, takarít, rendben tartja a házát. Sütibe pedig már én is régóta csak vajat használok, vagy legfeljebb étolajat, ha olyan a recept. A margarint száműztem a konyhából, mert annyi rosszat olvastam róla, hogy ha csak a fele igaz, az is régen rossz. A vaj pedig már évszázados találmány, abból bajunk nem lehet, arról nem is beszélve, hogy finomabb is vele készítve a sütemény.
-
Szép vers, igazán szívhez szóló. És számomra hihetetlen, hogy nincs alanya, hanem csak úgy, hangulatból írtad, mint azt a múltkorit is...
-
Phobos, köszi a linket! Még jobb. Ennek igazán örülök, mert anno tetszett a Senate Spy.
-
Most majd kiderül, ki az, aki külön hajlandó fizetni az RTL műsoraiért. Szerintem túlértékelik magukat, és nagyon meg fognak lepődni.
-
Végül is már az évad "alcíme" is ezt sugallja: Secrets Revealed. Szerintem jó ötlet, ha segít megválaszolni legalább részben az előző két évad megválaszolatlanul maradt kérdéseit.
-
Nagyon jó! És tényleg idén novemberben már jön? Ez a legjobb benne.
-
Ilyet ne kérj. Egyébként kérdés, hogy pl. a Becstelen Brygantikhoz képest mennyire véres és erőszakos. Az nekem határvonal ilyen szempontból. Vicces, mert ha belegondolok, először azt sem akartam megnézni a vélt véres jelenetei miatt (az előzetesek ezt sugallták), aztán most meg már az egyik kedvenc filmem. Szóval lehet, hogy megnézem az Expendables-t moziban, ha lesz hozzá társaságom. Igen, erről beszéltünk is Bomarr taliján. Szerintem ez a fickó egyáltalán nem is illett volna Aragornhoz. Nekem amúgy sem zsánerem ez a típus. Erről én is olvastam, meg arról is, hogy nem is ismerte előtte a könyvet.
-
Amikor írtam, még nem láttam, hogy Oldie is épp ezt írja. Közben mással is foglalkoztam.
-
És az nem lehet, hogy már nem volt rájuk szükség? Végül is egy idő után akár a klónok is kiképezhették a saját embereiket.
-
Ja, a lányom csak alig több, mint egy évvel fiatalabb. De én az ilyenekbe már beletörődtem. Egyébként is az a lényeg, hogy jól fordítasz, ahogy biztos Lok Durd is.
-
Tényleg nem. Lehet, hogy kellett volna, amikor volt rá alkalom?
-
Biztos nem, hiszen Anakin is önálló küldetésben kísérte el Padmét a Naboo-ra, pedig akkor még béke volt. Háborúban még nagyobb az esélye, hogy külön utakon járnak időnként. Megható jelenet volt, az biztos.
-
Köszönöm. Örülök, hogy így gondolod, de ilyen jó részről könnyű jókat írni, az az igazság.
-
Megnézve az előzetest, már el tudom képzelni, hogy jó film lehet. A szövegekért szívesen megnézném, csak kár, hogy tocsog a vérben és a repülő végtagokban. Engem sem érdekelne a mostani hosszánál pár percnél hosszabban az Avatar. Nálam a határ a 150 perc, a Gyűrűk Ura már moziváltozatban is csaknem túl hosszú volt, pedig a könyvnek nagy rajongója vagyok. A bővített változatot ezért soha nem is volt ingerenciám megnézni. Ami kimaradt a moziváltozatból, az megvan a fantáziámban. Egyébként is a Gyűrűk Ura esetében a filmeket és a regényt két külön kategóriába sorolom. Az előbbiek látványos kalandfilmek, az utóbbi pedig egy csodálatos mese. Amiben számomra a film egyértelműen többet adott, azok a karakterek, amelyek élőben sokkal jobbak lettek, mint amilyennek a könyv alapján képzeltem. Ez szinte mindekire igaz, de legfőképpen Aragornra. Ő igazi telitalálat a filmben.
-
Igazán baráti ajánlat. Cserébe bizton számíthatsz rám a kvízben.
-
Ezt a dalt én is szeretem, ahogy sok másikat is Ákostól. Saját egyedi stílusa van, és a szövegei is nagyon jók. Rajongója viszont sosem leszek, mert maga az ember nem tetszik, ahogy ezt épp itt egy hete ki is fejtettem. Phobos-nak pedig annyiban igazat adok, hogy ha valami nem tetszik, azt nem kell feltétlenül leszólni, sokkal barátságosabb dolog nem írni semmit. Nem hiszem, hogy ez ellentmondana az őszinteség törvényének vagy hazugság lenne.
-
Sok sikert, Lok Durd, és köszi, hogy vállalod eme terhet és kihívást!
-
Köszönöm a feliratot a 2. részhez, szerintem is remek lett.