Pildi összes hozzászólása
-
Yoda
Ez ugyanaz a fajsúlyú probléma, mint hogy miért fogadták be Anakint a rendbe, ha nem felelt meg a szabályoknak, és ha már befogadták, miért nem kezelték kellő odafigyeléssel. Yoda tétlensége a Saga hasonlóan nagy kérdése, amire igazából nem kaptunk választ. Én sem tudok mondani értelmes magyarázatot arra, miért nem cselekedett. Az nem elég indok, hogy a gondok ellenére még mindig elég erősnek érezte a Rendet ahhoz, hogy ne vegye komolyan a fenyegetést, amelyet az Erős sötétedésén keresztül érzékelt. És az sem, hogy már öregedett. Minden jel egy nagy katasztrófa irányába mutatott, a passzívitás ilyen körülmények között mindig az ellenfélnek kedvez, ezt látnia kellett volna.
-
Egyéb fontos
Dzséjt, tegnap Veszprémben jártam, a családdal arra jöttünk haza a Balatonról, és meglátogattuk az állatkertet. Nagyon jó kis hely, szerintem simán felveszi a versenyt a budapestivel, látványban is és az állatok életkörülményeiben is, és az is tetszett, hogy többszintes a létesítmény a hegyoldali fekvés miatt. Én gyerekkoromban, osztálykiránduláson voltam ott, és már nem nagyon emlékeztem rá, milyen is, de egyértelműen érdemes megnézni, ha valaki arra jár, bátran tudom ajánlani minden korosztálynak.
-
Könyvek és képregények
Sajnos nincs, mégcsak nem is hallottam róluk. És miért keresed őket? Olyan jók?
- SAGA Kvíz
-
Darth Sidious
Ez a változat nekem is tetszik, lám, érdemes néha belenézni a könyvekbe is.
- SAGA Kvíz
- SAGA Kvíz
-
Vélemények és javaslatok
Ez most azt jelenti, hogy csak az otthoni gépünkről lehet bejelentkezni? Ez szerintem se jó ötlet. Volt már olyan, hogy én is külföldről írtam be a fórumba (tavaly a szülinapomon). Nem mondom, hogy ez a jövőben is gyakran elő fog fordulni , de azért kár lenne a lehetőséget kizárni.
-
Vélemények és javaslatok
Én nem félek
-
A The Clone Wars animációs sorozat
De Ben Kenobitól tudjuk, hogy az igazság sokszor a szemszögtől függ.
-
A The Clone Wars zenéje
Fehérvárra mostanában nem megyek, de a reményt visszaadtad, hogy még előfordulhatnak ezek a lemezek a boltokban. Majd figyelem a kínálatot.
-
A The Clone Wars zenéje
Bár én törekszem arra, hogy eredeti CD-im legyenek úgy általában, de az SW filmek zenéje az Ep3 kivételével mégis csak letöltve van meg. A régi részek zenéjét még csak nem is láttam sehol eredetiben, az újak meg csak akkor kezdtek érdekelni ilyen szinten, amikor már nem lehetett kapni, így máshogy kellett megoldanom. Az Ep3 zenéjével viszont mázlim volt, az xpress-en 3500 Ft-ért vettem a CD+DVD kiadást, ami abszolút alkalmi vétel volt.
- SAGA Kvíz
-
A The Clone Wars zenéje
Nem is ránk gondoltam, mivel mi (mint fórum) cseppet sem vagyunk konzervatívak.
- SAGA Kvíz
-
A The Clone Wars zenéje
Az biztos Vagy nagy siker lesz, vagy nagy bukás. De az SW rajongók nagy része elég konzervatív (elég az első három rész fogadtatására gondolni), szóval a fanyalgásra nagyobb az esély.
-
EPV elemzés
A wampa bemutatása nagyon hiányzott az eredeti filmből, az SE sokat dobott ezen a jeleneten, kézzel foghatóbb és így félelmetesebb lett a veszély. Luke megváltozott arca pedig elég érdekes... Én úgy tudom, eleve azért tették bele ezt a wampa támadásos jelenetet a film elejébe, hogy megmagyarázzák Mark Hamill autóbalesetben szerzett arcsérüléseit. Számomra döbbenet volt látni, mennyire megváltozott az arca - mintha egy másik ember volna...
-
Vélemények a Legends művekről
Elvileg és hivatalosan fordítani pénzért csak fordító típusú nyelvvizsgával lehet, amit megszerezni nem egyszerű. Tudom, mert régebben próbálkoztam ezzel pénzt keresni munka mellett, de nem volt ilyen nyelvvizsgám. Persze nincsenek illúzióim, ez Magyarország, a korlátlan lehetőségek hazája, ahol csak ismeretség kérdése és bármit meg lehet csinálni...
- The Clone Wars mozifilm
-
The Clone Wars mozifilm
Ez sajnos igaz, többszöri átszállás nektek a Nyugatitól. Valószínűleg nincs akkora különbség a Westend és a MOM között (főleg, hogy már az előbbiben is van digitális vetítési lehetőség), hogy megérje a többlet időt és költséget.
-
The Clone Wars mozifilm
A DP nem jó, mert nem elég kényelmesek az ülések. A MOM-ban még nem voltam, de állítólag a digitális terme a legjobb Budapesten. Valószínűleg ott a legjobb a film minősége mind a képet, mind a hangot tekintve.
-
Vélemények a Legends művekről
Erre most mondhatnám, hogy aki teheti olvassa eredetiben, de az az igazság, hogy kevesen tudnak úgy angolul, hogy annyira értsék és élvezzék a történetet, mintha le lenne fordítva. Én sem tudok ennyire sajnos. Jó lenne, ha több figyelmet fordítanának a fordításokra, mert ez nem is pénzkérdés, csak odafigyelés kérdése.
-
Vélemények és javaslatok
Tényleg jó lett!
- Sorozatok
- Sorozatok