A hétvégén néztem meg újra a lányommal, aki az első körben nem követte, mivel vizsgaidőszaka volt. Nagyon tetszett neki, azt mondta, hogy ezen annyira látszik, hogy nem a gombhoz varrták a kabátot, vagyis nem egy ismert karakterhez próbáltak valami új sztorit kitalálni, hanem kitaláltak egy jó sztorit, amit kiválóan sikerült meg is valósítani. Most már csak az Andorra kell rávennem, mielőtt jön a 2. évad.
Na de rátérve a topik témájára, így egyben most láttam először, s meg is fogalmazódott bennem néhány gondolat, ami talán évadértékelésnek is tekinthető.
Először is, ebben a sorozatban két nagyszerű ötlet, mondhatni csavar is helyet kapott, amelyből adódó fordulatokat sikerült majdnem maximálisan kihasználni. Az első az At Attin különleges státusza, helyzete, elrejtett mivolta, amelyből teljesen véletlenül tör ki a négy gyerek. Utólag lett megmagyarázva, hogy sikerült átjutniuk a szigorúan őrzött határon, de ez jó is, hiszen amikor azt láttuk, hogy a hajó magától elindult és tudta az utat, még nem tudtuk, hogy ha nem lett volna erre prgramozva maga a hajó is, akkor ez nem sikerülhetett volna. Az At Attin különleges helyzetét a gyerekekkel együtt mi nézők is fokozatosan ismertük meg, s ez a rejtély engem már akkor megragadott, amikor megtudtuk, hogy egy legendás, mesékben élő, mindenki által kitaláltnak tűnő bolygóról beszélünk, ami pedig fixen valóságos ergyébként. Innentől részről részre nőtt a dolog titokzatossága, egészen addig, amíg meg nem tudtuk magától Tak Rennod hologramjától, hogy mi is a kincs, amit mindenki keresett: az utolsó köztársasági pénzverde.
A másik nagy ötlet, hogy Jude Law karaktere, Jod Na Nawood egészen briliánsan lavírozott a szeretnivaló csirkefogó és a mindenre képes gaz kalóz szerep között, sokáig nem lehetett tudni, hogy most kell ugyan neki a pénz, jutalmat is remél, de azért a gyerekekért felelősséget vállal és segít nekik, vagy tényleg csak eszközök a számára, s csak addig játssza a jófiút velük kapcsolatban, amíg ez áll érdekében, de amint megvannak a koordináták, onnantól lehull a lepel. Ezt a színész zseniálisan hozta, megmutatta, hogy nagyon hitelesen tud színlelni jó fiút, aztán nagyon hitelesen tud fenyegető is lenni, de azért a srácokat nem akarja bántani, a fenyegetés csak arra kellett, hogy egyértelmű legyen, ki a főnök, s a nagyon találékony kis kalandorok ne próbálkozzanak semmivel. Ugyan reméltem, hogy a végén nem a kalóz morál irányítja majd, de végül is nem volt rossz, hogy nem lett tisztára mosdatva, megelégedtek annyival a készítők, hogy kétszer is ölhetett volna, amikor előtte ezzel fenyegetőzött, de egyszer sem akarta ezt megtenni.
Rátérve a gyerekekre, nekem egyikkel sem volt bajom, sőt, nagyon megkedveltem mindőjüket. Fern szeretett okoskodni, de nem öncélúan, hanem mert valakinek vállalnia kellett a vezető szerepét, s ez jó párszor megmentette őket, kezdve attól, hogyan lett kapitány az Onix Cinderen és tette szövetségesükké SM-33-t, odáig, hogyan menekültek meg a kukaszörnytől, amikor volt mersze megnyomni azt a gombot, amit pont kellett. Persze neki is meg kellett tanulnia, hogy hallgasson a többiekre, mert nem csak neki lehetnek jó ötletei, de alapvetően azt gondolom róla, mint Whim, hogy káprázatosan találékony, okos és felelősségteljes emberke.
Whim volt egy kicsit idegesítő, de csak azért, mert nem bírom azokat a karaktereket, akiknek megmondják, hogy ne nyúljanak semmihez, de persze hogy kinyitják, megnyomják, amit nem kellene. Szerencsére a továbbiakban Whim leszokott erről, és egyébként meg bírtam, ő volt csapat legidealistább tagja, a feltétel nélküli bizalom megtestesítője. Ráadásul többször is ő mozdította el a történetet abba az irányba, amiben haladt, vagyis nélküle nem lett volna sztori.
KB a maga szelíd határozottságával, technikai tudásával, kitartásával szolgálta a csapatot. Szerintem az egyik legjobb rész volt, amikor kiderült, milyen sérülékeny, és hogy még úgy is meg tudta javíttatni magát, hogy már alig működtek a rendszerek benne. Whim karakterének is nagyon jót tett, hogy ebben tudott neki segíteni, meg sem kérdőjelezve, hogy ez sikerülhet, ami a másik tudásának tisztelete, hiszen amit csináltak, hogy biztosítékot öntöttek a homokban, az legalábbis az én szememben maga volt a technikai varázslat.
S végül Neel, aki felőlem lehetett volna egy 4. embergyerek is még a trailer alapján, de annyira megszerettem ebben az alakjában, annyira ciku volt, igazi szeretetreméltó barát, de aki mégis ellent mert mondani Whimnek, ha úgy érezte, a barátjának nincs igaza, nem vitte a csordaszellem, s közben végig vállalta a gyengeségeit. Ő volt a csapat kohéziós ereje, szíve-lelke.
Ami külön kiemelendő még, az SM-33, s bár annyi jófej droidot adott már a Star Wars, hogy nehéz elhinni, hogy még mindig vannak remek droidkarakterek a tarsolyban, de ez most is sikerült. Kalózos, harcias, ha kell fenyegető, ha kell, vicces, s végül igazi bajtárssá avanzsált ő is, mint előtte már R2, BB-8, Chopper, és nem utolsó sorban K-2SO.
A történet végig izgalmas volt, fordulatokban gazdag, amikor kicsit lelassult, akkor a karaktereket építette, s még akkor sem volt unalmas. Nekem ugyan maradt hiányérzetem, amire nem kaptunk magyarázatot, de ez is inkább csak most, első teljes megnézésre kapott hangsúlyt: hogy mi lett Tak Rennod sorsa, miért tudott a hajója szabadon ki-be járkálni az At Attin-ra, hogyan tudta kikerülni a határ gyilkos védelmét, miközben látszólag semmi köze nem volt a Felügyelőhöz, meg az egész rendszerhez, ami ott évszázadok alatt kiépült, vagy legalábbis erről nem tudtunk meg semmit. De ennyi a hiányérzetem. Ezzel együtt nagyon tetszett a sorozat, szerintem időt álló darab lesz rajongók és majd egyszer ezt a streamingen felfedező nem rajongók számára is, ebben őszintén hiszek.