MissKarrde
Arany támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
MissKarrde összes hozzászólása
- Kantin
-
EPVI elemzés
Akkor mondhatjuk szükséges rossznak, amit egy Jedi még megtehet az Erővel, de attól még erkölcsileg nem helyes
-
EPVI elemzés
Han kiszabadítása egyértelműen magánakció volt, nem pedig "hivatalos", erre valószínűleg rájött Jabba. Igen, mindennapos eszközük volt az elmetrükk, de szerintem érvekkel való meggyőzés helyett ilyen módon befolyásolni valakit szintén tekinthető erőszakos beavatkozásnak. Jé, tényleg, erre nem is gondoltam. A pisztoly kámforrá vált. Teljesen egyetértek. Mint ahogy Yoda mondta nem sokkal korábban, a Jedi védekezésre használja az Erőt, sohasem támadásra. Jó emlékezni az ilyen alaptételekre. Ebben az esetben pedig Luke volt a támadó fél.
-
Háttérben lévő érdekességek, történetek
Szintén Sokszor láttuk ezzel a filmeket, sokáig csak ezzel, vagyis ez volt a természetes annak idején
-
EPVIII spoileres topik
Érdekes, még nem vettem észre, hogy csak abból állna. Az ep7 "plakátján" is ott virít a rengeteg pasas között az egy szem nő (és a mellékesek között sem ugrál túl sok, vagy éppen nem is látszik, hogy az illető nem pasas), és ha emlékezetem nem csal meg, akkor az Rogue One fotón is egy szem hölgy áll a pasik koszorújában
-
Obi-Wan Kenobi
Mindegy a helyszín, a lényeg az egymással harcoló felekben van.
-
Könyvek és képregények
Kb. arra a majdnem másfél órára gondoltam, ami a komment és a javítása között eltelt Nekem az túl sok idő 20 oldalra, ezért gondoltam azt, hogy későbbre hagytad estén belül.
-
Könyvek és képregények
Képes voltál 20 oldalt meghagyni későbbre??? Örülök, hogy tetszett, eddig mindenki hasonlóan volt a könyvvel, aki olvasta az ismeretségi körömből
-
Kantin
Ahogy tudom, néhányan nyaralnak, akik valószínűleg jönnének. Nem volna jobb inkább átrakni egy másik szombatra, amikor többen itt tudnak lenni?
-
Egyéb fontos
Boldog születésnapot, Nabo Krande, köszi!
-
Ki mit vár a hetedik epizódtól?
Pontosan így lesz, már látom előre Mivel a Disney-kezdetek óta megy szünetek beiktatásával, igen, lehet erről beszélni Hónapok óta nem olvastam, csak a napokban, erre ma reggel a tegnap estiek fogadtak, meg is feküdte a gyomromat, de most megint hanyagolni fogom azt a topikot, nem olyan jó "olvasmány". Kérd...
-
EPVI elemzés
Return of the Jedi Chapter 9: Enter the Jedi Time: 0:22:10-0:25:07 Tartalom A most már jól ismert előcsarnokkal nyit a következő jelenet, bár most belülről láthatjuk, ahogy felnyílik a kapu. A kapuban álló a mögüle érkező erős tatooine-i napfény miatt mindössze egy köpenyes sötét alaknak látszik. Ahogy beljebb sétál a kietlen előtéren, két gamorreai őr jön a fogadására. Keresztbetett vibrobárdjaik mögött már felismerhető az alak: Luke jött el személyesen tárgyalni Jabbához. Vele teljessé vált a palotában tartózkodó társaság. Luke nem éppen Jedihez méltóan jut át az őrökön, az Erőt használja, hogy rájuk kényszerítse akaratát. A palota lakói még a csendes szunyókálásban tespednek, egy pillanatra feltűnik a bikinis Leia is Bujaféreg társaságában. Majd a teljesen képernyőt betölti Jabba, ahogy Leia előtte heverészik nem éppen önszántából. Bib Fortuna gyorsan előresiet Luke fogadására, mindjárt közli vele ura korábbi kijelentését- mi szerint nincs alku-, majd Luke őt is az Erő segítségével „győzi meg”, kísérje Jabbához. Közben kilátásba helyezi szolgálatai megjutalmazását. Ezt értse mindenki, ahogy akarja Luke alakját kiemeli a központi helyet elárasztó fény, miközben Fortuna bejelenti őt Jabbának. A hutt dühös, amiért nem teljesítették az akaratát, de főleg Fortunára, amiért felült a Jedi elmetrükknek. Luke felszólítja Jabbát, hozza elé Hant és Chewie-t, Leiával pedig néma pillantást vált. A terem teli feszültséggel, mindenki várakozóan figyel, mi fog történni. Egy rövid alkunak szánt párbeszéd, ami alatt Luke elszántan közli, elviszi Hanékat, a korábbi fenyegetés ismét elhangzik: -Vagy hasznot húzol belőle, vagy elpusztulsz. Választhatsz. De ne becsüld le az erőmet!– Luke eléggé magabiztos, ahogy az egy jó tárgyalóhoz illik, de a gengsztervezér sem ma kezdte. Threepio próbálja Luke-ot figyelmeztetni, de az ifjú Jedi(tanonc) másra fókuszál, amikor hirtelen lendületbe jönnek az események: Luke egy fegyver után nyúl, míg Jabba kihasználja a helyzeti előnyét, és a padlón lévő rejtett csapóajtó megnyílik, elnyelve Luke-ot és az egyik gamorreai őrt. Lando Leia mellé húzódik, jelentős pillantásokat váltva a hercegnővel. Az udvartartás izgatottan állja körül a padozatba épített lelátórácsot. Fejezet vége ------------------------------------------------------------------------------------------------ Az előző mozgalmas fejezet után kicsit lecsillapultak a kedélyek, a fejezet lassan kezd. És végre megérkezik Luke személyesen. Sokkal jobban látszik rajta a Jedivé válás felé tett útjának a hatása, mint amennyire a korábbi felvételből következtetni lehet rá. Sosem volt még ilyen magabiztos, talán suhancként sem, amikor állítólag nem félt semmitől. Egy olyan személy aurája veszi körül, aki látszólag biztosan tartja kezében a saját sorsát, és irányítja maga körül az eseményeket. És van benne adag önhittség is: Luke még nem az a Jedi, akivé lennie kell, aki lesz belőle. Ha Yoda most látná, valószínűleg megkapná tőle a dorgálást ep2-módra. Ahogy viselkedik az őrökkel, az nem méltó egy Jedihez, de az elmemanipuláció sem éppen tisztességes eljárás. Szegény Fortuna, hát tehet ő arról, hogy a Jedi elmetrükk hatott rá? Biztosan nem azért alázatos szolgája Jabbának, mert annyira eszes (jobban mondva bizonyos ravaszságnak nem lehet híján, ha egyszer eddig eljutott) és a befolyásolásnak ellenálló lenne, szóval felesleges okolni azért, amiért a trükk hatott rá.
-
Filmek
A bolygó legjobb botanikusa megjegyzésre gondoltam, nekem az ilyen dumák tetszettek nagyon a könyvből És van belőlük bőven.
-
Ki mit vár a hetedik epizódtól?
Frenkie, szerintem amit Dzséjt és Bomarr írt, az egyáltalán nem önigazolás, és persze én meg velük értek egyet Most fogadni merek rá, hogy Ody és te is tátott szájjal jöttök majd ki a moziból decemberben Csak valamilyen "jó magyar módra valló" pesszimista hozzáállás miatt előtte muszáj végigkárogni az egész várakozási időszakot Persze nem várhatja mindenki hasonlóan optimistán a filmeket, de akkor legalább olyan érvekkel lenne alátámasztva, amelyek reálisak... meg persze nem kétségbe vonva azt, amit a többiek mondanak a saját nézőpontjukról.
-
Filmek
Már megrendezte Annyira jó ez a trailer, egyik kedvenc mondatom elhangzott benne Sajnos egy másik kedvenc dumám biztosan nem fog szerepelni (mert a sztori ezen a része módosult látva a trailert), de kibírom. Remélem, a rendező ellenére ez egy jó film lesz
-
Sorozatok
Hajrá, Rog 8 epizódból áll, nem hosszú.
-
Poszterek
Csodás poszter
-
Star Wars viccek
Amikor legközelebb arra járok, óvatos leszek
-
Egyéb fontos
Donát, a hét második felére már jobb időt ígérnek, szóval még bármi lehet
- Kantin
-
SW legends könyvek
Mégis ma érkeztek meg a könyvek. Nálam is 63. fejezet szerepel a 66. helyett, de úgy tűnik, hogy csak a fejezetcím rossz, legalább is a terjedelem és az első mondat alapján, ugyanis többet nem olvastam el belőlük. Annyi baj legyen, majd ceruzával beleírok.
-
Premier megtekintés
Hasonlóan, majd anyuval meg fogom nézni valamilyen formában, de először feliratosan szeretném látni
-
A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
Egyelőre igen
-
SW legends könyvek
Elvileg kedden kapom kézhez, majd megnézem, hogy így van-e.
-
Előkészületek
Remek hírként várt itt a fórumon Én Diego Lunát is csíptem régebben, szóval egész jó gárdát szedtek össze. Nagyon tetszik ez a kép.