MissKarrde
Arany támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
MissKarrde összes hozzászólása
-
Star Wars Saga DVD és Blu-Ray kiadás
Engem meg ha rám szakad a lottó ötös
-
Egyéb fontos
Bizony, ez is igaz a legtöbb esetben
-
Egyéb fontos
Én is ebben látom a problémát. A 6-7 éves iskolásoknak néha még a beszéde is olyan, hogy lesünk a munkahelyen, amikor egy-egy kisgyerekes anyuka mesél. Már pedig ekkora gyerekek az ilyesmit otthonról hozzák, mert hallják/látják, hogy anyuka/apuka mit mond és tesz. Nem teljesen csak a munka a hibás ebben. Az én szüleim is dolgoztak (meg ott volt a kert, a föld is, és nálunk sem volt nagyszülő, aki be tudott volna segíteni), amikor kicsik voltunk, mégsem lehet minket gyerekként összehasonlítani a mai gyerekekkel. No meg ott vannak kolléganőm felnőtt gyerekei is, az anyjuk másfél évig volt csak otthon velük a születésük után a 80-as években (eltérően a többi 3 évig otthon maradó anyától), az apjuk két munkahelyen melózott, és mégis remek felnőttek váltak belőlük. Épp most látom, hogy nevelik már az első saját gyereket, hát oda lehetne állítani sok szülő elé példaként. Csak hát volt egy adó a tévében, gyakran még azt sem néztük, most meg a szülő ül a valóvilág és társai elé, a gyerek meg csináljon, amit akar. Se számítógép, se más. Most úgy őszintén, vajon hány szülő klimpírozik a billentyűzetén és írogat az iwiwre? *va sok, régen ez nem volt. A gyerekre szánt időt feláldozzák az ilyen és hasonló tevékenységek oltárán. Biztos van még más ezer ok, de én ezt látom leginkább.
-
Star Wars viccek
Ez nagyon jó A kép meg az elkeresztelés is
-
Fórumtali
Ahogy elnézem, már nem biztos, hogy aktuális, de azon a szombaton pont nem lesz titkosítás és adatrejtés óránk, így 4 körül beérek a városba (tali helyétől függően) nem túl korai kezdés esetén tényleg esélyes, hogy be tudnék ugrani akár 2-3 órára is, attól függően, ki meddig ér rá este Még az is lehet, hogy mindketten megyünk, ha Dzséjtnek is összejön minden szépen Nem mellékesen jó az április 2. Na majd jönnek a többiek is véleményt nyilvánítani
-
Fórumtali
Nekem jó, majd a nyárira megyek.
-
Egyéb fontos
Jó ötlet, csak ők is gondolják ezt
-
Egyéb fontos
Az emberekért kéne aggódni, de most valahogy jobban féltem ezeket a "köveket".
-
Egyéb fontos
Hmm... dec. 31 és jan. 2 is banki nap volt. Az mégsem, mert vasárnap volt.
-
Egyéb fontos
Jah... remélem, nem tűnök szívtelennek, ha azt írom, picit azért aggódom ezért a gyűjteményért. Többek közt. Szerk: Bocs, ezt Krande első sorára írtam.
- Filmek
-
Fórumtali
Most mondták a munkahelyen is, hogy munkanap lesz Akkor nélkülem lesz a tali, a márc. 5-öt nem vállalom, utána meg másnak nem jó.
-
Sorozatok
Az ám, nagyon szerettem ezt a sorozatot akkoriban
-
Filmek
A Lynch-film valóban egy borzalom, ez a tévés viszont egész nézhető volt. Sajnos a 2-4 részek nincsenek meg könyvben, könyvtárból hoztam ki őket, az utána levők és az összes előzmény megvan, azokból tudnék kölcsön adni, sajnos elég súlyos kötetek, szóval egyszerre mindet nem, de pár darab belefér Tervezgetem, hogy egyszer csak a hiányzókat is beszerezzem.
- Fórumtali
-
Fórumtali
Megvan a tuti biztos órarendem, szóval nekem ezek a hétvégék jók talira: Február nem igazán, mert háromszor egymás után menni kell suliba. Márc. 19, április 2, 16 és 23 jó. Ha minden kötél szakad, akkor még a március 5, de azt két okból nem vállalnám be szívesen: tesóm születésnapja, és ez esetben másfél hónapig egyetlen hétvégém se lenne, amikor ne kellene felutaznom Pestre. Vagy még a vasárnapok suli hétvégén, mert akkor megpróbálok fenn aludni szombat este is.
-
Filmek
Ha nyerek a lottón, akkor kijuttatlak Halivúdba, ott azért nagyban űzik az őrültséget
-
Filmek
Dzséjt, filmírónak kéne menned, manapság simán megélnél belőle
- Filmek
-
Egyéb fontos
Vagyunk néhányan ilyenek Kb. a nettel vagyok így, ha nem megy, akkor minden madzagot és társait megnézem, hogy rendben van-e, végső esetben hívom a szomszédot (aki amúgy a szerelő a városban) Bár pár hónapja úgy jártam, hogy minden oké volt, végül felhívtam, és kérdezte, hogy a vonalas telefon megy-e, mire mondtam, hogy igen, nohát ha az megy, akkor nem a vonallal van a hiba, szóval magamtól eszembe sem jutott, hogy megnézzem a telefont (IP-alapú ugyanazon kábeles szolgáltatótól). Mindenesetre végül kiderült, hogy az első ötletem volt a jó, amire öcsém, az informatikához többet értő egyén azt mondta, hogy lehetetlen: a router mondta be az unalmast De annyira bennem volt, hogy az lesz a baj, az ilyen ötleteim folyton bejönnek. Szóval jobb, ha magamra hallgatok Mi is mindig ezt mondjuk a kolléganőmmel, hasonló téma: pont pár hete volt róla szó, hogy biztosan minket is nagyobb becsben tartana a főnök, ha folyton mennénk nyalni és beárulni másokat, de valahogy egyikünk sem az a fajta.
-
Sorozatok
Köszi szépen, el is mentettem
-
SW legends könyvek
Nekem is nagyon tetszik ez a borító. Azért a regény népszerűségét jelzi, hogy kiadnak évfordulós kötetet is belőle Szerintem nem kell kijavítani semmit sem, a prequel előtt jelent meg, mindent megszoktam benne úgy, ahogy van. Tudjuk, hogy van, ami nem igazodik, de ez engem azóta sem zavar.
-
Filmek
Köszi Akkor az eddigi ici-pici érdeklődésem átment teljesen nullába
-
Egyéb fontos
Nem semmi történet. Azért én sajnálom az eredeti tulajt, akár ilyen az élet Mo-n, akár nem
-
Filmek
Örülök, hogy Neked is tetszett Ízlések és ... Számomra a történet közepes volt, nézhető kategória, de nem azért ültünk be rá a moziba Így egy kicsit pontosabb a véleményem No majd utána nézek. Jó kérdés, nem láttam, de azért egy-két véleményt én is elolvasnék róla itt.