MissKarrde
Arany támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
MissKarrde összes hozzászólása
-
Filmek
Én biztos nem, de még más módon sem. Jake, csak akkor tudja meg az ember, ha saját szemmel látja, ez igaz
-
Filmek
Ráfizetés volt vagy nem jó a film?
-
1x22 - Hostage Crisis
Inkább később
-
Anakin/Vader
A jó ötletek, stb. folyton így jönnek
-
SW legends könyvek
Az Ifjú Jedi Lovagokban minden őrültség is van (nem éppen Anderson élete műve, sőt nekem kifejezetten nem jött be ellentéttel a többi sztorijával), de szuperfegyver most éppen nem rémlik Kár, hogy már vagy 10-11 éve olvastam Ez a pár könyv sokkal inkább a Jedik sztorija, a többiek háttérben vannak.
-
Egyéb fontos
Tényleg, a Déliből is járnak piros vonatok, pl. Siófok felé is, tavaly nyáron mintha azt láttam volna. Egek, én ezt sose láttam. A szám maga nagyon jó, egyik kedvenc tőle. Jó zenéi voltak, nekem is vannak kedvenceim tőle, album nincs, de az mástól se volt sose. A rádióban nagyon jó volt hallgatni, főleg, amiket szeretek. Többnyire én is így vagyok ezzel, mint embert, úgysem tudjuk "értékelni" semmilyen szinten, mert nem ismerjük. Nehéz vizsga volt?
-
Filmek
Jöhetnek még a hasonló jóslatok
-
SW legends könyvek
Itt vannak a polcomon ezek a könyvek, szóval már meg tudom nézni őket a saját szememmel, mivel itthon vagyok
-
Vélemények és javaslatok
Valóban, de mentségemre szóljon, hogy eléggé munkaorientált vagyok hetek óta Már és még csak négy évesek vagyunk, mintha ma lett volna, de azóta mennyi minden történt
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Jó hír azoknak, akik kicsit morogtak azért, mert többször a Köztársaság győz
-
Anakin/Vader
Ez valóban zseniális, végre egy mindenki által jól felfogható és érthető földi példa egy nem földi jelenségre
-
Vélemények és javaslatok
Nem mindenki akar odaragadni a billentyűzethez
-
Filmek
Ezt azért nem mondanám. Közben bevándorolt egy Oscar-díj is a zsebébe (a filmje is nagyon jó volt), és övé Dan Brown eddigi két adaptációja (bár az előző nem sikerült túl fényesen, de baromi sok zsét hozott), ez azért több, mint amit sok másik rendező elmondhat magáról
-
Zene
Nekem is ilyen aggályaim vannak, nagyon drágák ezek a jegyek, hogy annyit rááldozzak. Majd ha milliomos leszek, megyek
-
Egyéb fontos
Őt nem tudom, de én elhessegetni szoktam őket Végül is sok kárt nem tesznek, így nem zavarnak különösebben A legtöbb zónázón és személyvonaton ma már egyáltalán nem lehet dohányozni, változik a helyzet. Balatont hagyjuk, lassabb tempóval ér le egy gyorsvonat, mint ahogy itthon a zónázó közlekedik Esztergomba valóban ezek a piros hiperszuper vonatok járnak, gyakran látom őket a Nyugatiban. Sajna az IC-k azért sok helyen nem állnak meg a Balatonnál. Nem volt egy szimpla fickó, ez tény.
-
SW legends könyvek
Úgy rémlik, hogy ez a sorozatcím volt, és azon belül a Sötét kard Ízlés kérdése, nekem az is elég volt, amit beleírtak
-
Egyéb fontos
Felénk a zónázók viszonylag normális vonatok. Ha jól rémlik, a személyszállítást a MÁV-START végzi.
- Filmek
-
Egyéb fontos
Nálunk akkor állnak meg IC vonatok, ha a pályafelújítás miatt vágányzári menetrend van. Pl. most tavasszal két hónapig du. óránként állt meg IC nálunk is. Most épp egy sem, mert a normál menetrend van. Rajtunk sok IC megy keresztül, mert ezen a vonalon járnak a vonatok Szeged, Miskolc és Debrecen, Nyíregyháza felé Mi meg a vasút mellett lakunk Még jó, hogy picit bentebb, és nem hallani igazán a vonatokat, meg amúgy is megszoktuk őket.
-
Filmek
Nekem kölyökfejjel a lassúság miatt volt nehéz végignézni.
-
Filmek
Sajnos sokan nem tudják helyén kezelni a filmeket, bár néha én is úgy érzem, hogy mindent én magam sem Igen, ez még nekem is rémlik, pedig én már marha régen láttam egyszer.
-
Egyéb fontos
Én a gyors és egyéb vonatoknál megőrülök a fülkés kocsiktól, főleg az ajtóktól, ennek ellenére már nem egyszer azzal mentem haza, ha volt, mint hogy várjak a személyre még plusz fél órát. Este azért meggondoltam, hogy mégsem olyan kényelmetlen De amúgy sokkal jobban szeretem a személy/zónázó vonatokat.
-
Sorozatok
Pedig még néha beszélünk is róla Sebaj, én is elnéztem már ezt-azt Nekem nyárra van a Kaméleon 4.évad, csak angolul sajna, meg a Tudorok mindhárom évada. Többet nem nézek meg visszamenőlegesen. Ősztől meg House, Dexter, Heroes.
-
George Lucas
Nem lep meg a **zás, de pont a SW szülőatyját ezzel vádolni túl megy minden határon.
-
Egyéb fontos
Orki, kitartás, remélem átvészeled a költözést Masszőröket tudok, egy házaspárt, de azok Vecsésen laknak, és a csaj veszélyeztetett terhes, szóval a férjura masszírkodik, bár szerintem azért nem jössz el eddig De ha gondolod, Oldie sem rossz