MissKarrde
Arany támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
MissKarrde összes hozzászólása
-
Aranyfénykard I.
Én azért ennek ellenére kaptam levelet És lassan készül a listám, talán ma, vagy inkább holnap küldöm.
-
Halálbüntetés
Remélem, hogy nem. Éppen elég annak a szerencsétlennek az, hogy drogfüggő, nem hogy még kivégezzék ezért. A kereskedők is börtönt kapjanak ezért, ne kivégzést. Egyébként inkább máshol veszik ennyire szigorúan a drogozást, vagy birtoklást, nem?
-
Halálbüntetés
Nagyon haragudtam S-re, mikor az eset történt. Ha jól emlékszem, ebben az esetben még a közhangulat is a megkegyelmezés mellett volt, S meg istent játszott. Eddig se tartottam túl sokra, de ez után jó nagyot esett a szememben.
-
Filmek
Akkor a fülem még egész jó, és nem hallottam félre Nem is lenne rossz magában meghallgatni a zenét. Na, majd meglátjuk.
-
Star Wars Saga DVD és Blu-Ray kiadás
Nem fogok Ezek után most már várható, mert dűlőre jutottam egynémely kérdésben.
-
Értékeld a filmet
Azért az is érdekes, ahogy továbbadják a tanítványnak, amit a mesterüktől kaptak, egyfajta példa előttük (no, nem mindig ). Gondolok itt pl. arra, hogy Qui-Gon azt mondja Obi-Wannak az epI-ben, hogy bölcsebb, mint ő. Aztán Obi-Wan az epIII-ban hasonlóan nyilatkozik Anakin felé is a búcsú előtt. Nekem ez nagyon tetszett.
-
Star Wars Saga DVD és Blu-Ray kiadás
Erről mindig nehéz, még a télen sem sikerült igazán. De majd próbálkozom egyik nap. Oké, tudom, tedd vagy ne tedd
-
Star Wars Saga DVD és Blu-Ray kiadás
Jó nap ez egy epI-VI nézésre Már (még csak) az epIII-nál járok, és ez-az felmerült bennem. Majd a megfelelő helyeken felhozom őket egyik nap. Ma biztos nem, mert soká érek a végére. Most egy kis ebédszünetet tartok a gép előtt
-
Filmek
Tegnap végre láttam az Egy gésa emlékiratait. Látványra kárprázatos volt, és bocsásson meg nekem a világ, de nekem belsőleg is tetszett. Azt nem mondom, hogy lenyűgözött, de nagyon tetszett. A könyvről való, a múlt ködébe vesző emlékeim szerint nagyjából tartották magukat a sztorihoz, nem voltak benne durva átírások. Színészek jól játszottak, közülük is kiemelném a gyerek Sajurit játszó lányt, nagy színésznő válhat még belőle. JW zenéje csodás volt, remekül eltalálta a keleties hangzást. Egyébként talán két helyen volt olyan a zene, ami néhány ütemben engem az Immolation scene-re emlékeztetett egy csöppet És jó volt viszontlátni vásznon Ken Watanabe-t.
-
Sport
Nekem még rémlik, mintha látnám a Benettonban száguldani Tegnap a vonaton pont egy olyan kocsiban utaztam, ahol Fradi szurkolók ültek. Hát mit ne mondjak, elég zajosak voltak a meccs után. Vajon miért kell a szurkolóknak fanatikusnak lenniük?
-
Zene
Hoppá, én mintha ezt a zenét is ismerném Nem is tudtam, hogy ki játssza.
-
Egyéb fontos
Hát nincs, ez igaz Szabad vagyok, és azt csinálok az időmmel, amit éppen kedvem van. Kivéve a konyhatündérkedést
-
Anakin/Vader
No, nekem nem volt egyértelmű, ez még eszembe sem jutott És egyetértek vele, remek észrevétel
-
Zene
Nekem nincs meg, de ebben semmi különös nincs, mert nekem szinte semmim sincs kazin vagy cd-n (néhány filmzene kivételével). Na de most, hogy már van gépem, jó lesz, ha öcsémtől csórok zenéket lassacskán. Neki van egy rakat zenéje mp3-ban. Csak éppen szinte sose jut eszembe letámadni ilyen irányú kéréseimmel.
- Zene
-
Filmek
Igen, a film alapján ez mind rendben van. Csak nekem valahol a fejemben járt közben, hogy a valóságban hogy mehetett ez. Szóval ismét csak ez a bajom Mivel a rómaiak építettek egy rakat jó minőségű utat, amin végigszáguldottak a légiók, a hajóval való átkelés csak az Adrián volt szükséges (általában, de ez esetben így lehetett). A csata, melyben legyőzték Pompeiust, az ország túloldalán volt. És valószínűleg onnan is menekült Egyiptomba. Túl nagy a távolság, amin végig kellett tutajozniuk. Már megint csak kötözködök, remélem, elnézed ezt nekem
-
Zene
Nem ez folytatódik így: Jegyezd meg, míg a Föld kerek, mindig lesznek rockerek? Többre nem is emlékszem, csak arra, hogy baromi jó hangulata van
-
Zene
Hát, szóval végül is másfélszer én is voltam, de csak a T-mobile kapcsolat koncerten, amire hugi rángatott el Azért másfél, mert az egyikről menet közben leléptem. A százezres tömeg kellős közepéről Nem volt egyszerű eset, de a tömegvonulásnak köszönhetően összejött.
-
Egyéb fontos
Jó ez a kép Utáloooom, ha valami nagyobb ünnep van! Most mehetek sütni, brrr.
-
Filmek
A múlt héten volt. Az nekem is fura volt, hogy a csatából nem mutattak semmit. Nem kellett volna valami nagy küzdelmet mutatni, de legalább valami montázsszerűség lehetett volna egy percben. No és az, hogy Pullóék túlélték a hajótörést? Ez még nálam elment, de szerintem valahol az Adrián szenvedtek hajótörést, erre a tutajjal Görögország túloldalán érnek partot pont Pompeius szeme előtt Kleó majdnem olyan volt, mint amire számítottam Csak kissé szebb arcra, mint kellene, de hát képernyőn mégiscsak mutasson valamit egy olyan személyiség, aki két nagy államférfit is meghódít Ja, és kié is az a gyerek? A Begins nekem is nagyon tetszett, remek film. Kár, hogy olyan sokára jön majd a következő
-
Filmek
Egyedi hangulatú film, az biztos. Én még mindig emésztgetem Egyébként ma jön az első Kleós Róma rész, ha minden igaz. Végre meglátom, hogy milyen lesz Leginkább egy pöttöm, csúnyácska fruskára számítanék, de inkább nem várok semmit, mert úgyis mást kapok majd
-
Filmek
Nekem is. Nem muszáj halmozni a rosszfiúkat, az inkább ártana a filmnek, semmint használna, bár ki tudja. Lehet, hogy csak nekem lenne sok Mindenesetre elég lenne, ha csak ketten állnának egymással szemben, max. a segítőik lennének még a háttérben.
- Filmek
-
Vélemények és javaslatok
Szuper volt bejelentkezni így
-
Halálbüntetés
Ajaj, látom, nem voltam közérthető Na mindegy, nem ragozom tovább, mert felesleges.