MissKarrde
Arany támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
MissKarrde összes hozzászólása
-
Egyéb fontos
Majd számoljuk, hogy hanyadik 32. születésnapod van
-
Sport
Nem számít, én meg a focit nem szeretem
-
Sport
Pont azt nem láttam, sőt, még az olimpián is azt hagytam ki, viszont a gálán láttam az érmeseket, és csak lestem Ha nézed a férfi vagy a női mezőnyt, ott is vannak ám pofaleesős dolgok. Akrobatának kell lenni ehhez a sporthoz. Némelyik alakzatot, és itt legfőképp az egy helyben végzettekre gondolok, még padlón állva sem tudja egy átlag ember megcsinálni pl. egy lábon állva a másik lábat feldobni és kézzel megfogni, mintha karikát csinálna az ember hátrafele. Ezek ráadásul mindezt jégen teszik, egészen elképesztő Tisztességes egyensúly érzék is kell hozzá.
-
Sport
Tegnap néztem a korit, pont a jégtánc kötelező volt. Szerintem ennél a táncnál látszik a legkevésbé egy gyakorlatlan szemnek, hogy ki mennyire jól korizik. A kedvenc párosom (bolgár) az utolsó ötösben volt, addig néztem. Mindjárt el is foglalták az ideiglenes első helyet Így tovább. Ma előbb lelépek a munkahelyről, mert fél négykor lesz a férfi összefoglaló. Reggel láttam a neten, hogy Lambiel a selejtezőn messze magasabb pontszámmal jutott tovább, mint bárki más. Kíváncsi vagyok rá. Az olimpiáról a gála számára emlékszem, és az nagyon magával ragadó volt. A zenét, amire korizott, folyton adják a rádióban, amikor meghallom, mindig jó kedvem lesz tőle, mert eszembe jut, hogy milyen lelkesen korizott rá ez a svájci (ugye az?) fiú. No, majd drukkolok neki.
-
Egyéb fontos
Sok boldog születésnapot, Szisz
-
FAN képek, videók, írások mindenkitől
Haláli jó kép Én meg arra gondoltam, hogy pontos alakot akarsz kivágni.
-
A Jedi és a Sith rend
Gavot azért lehet jobban sajnálni (esetleg), mert lelkileg van nagyon veszélyben, inkább hosszútávú pázban van. Remélem, hogy Jori valami kalandos (vagy kaland nélküli) úton megmenekül, még ha most nagyon nehéz is neki, hogy hazugnak tartják. Arra számítok, hogy az ő problémája előbb megoldódik, és akkor neki ott lesz az ismerős közeg, és az ismerős személyek. Ha mégsem, akkor tévedtem. Még az is lehet, hogy a tárgyalás közben éri őket a támadás
-
Utalások más művekben
Meglepő, de szerintem el kell vonatkoztatni a tartalomtól, ezért akadhat ki bárki miatta. Csak a forma az, ami ez esetben lényeges, a formát sokféle tartalommal meg lehet tölteni. Egyszer azt olvastam, hogy Leni Riefenstall (bocs, nem tudom rendesen leírni a nevét) német rendezőnő filmes módszereit tanítják a tengerentúlon, pedig Hitler rendszerének volt a kiszolgálója. Attól még formailag lehetett egy zseni.
-
EPIII elemzés
Ez valóban jó, mert láthatjuk milyen tágas az univerzum, és a háború eljutott sokfelé, a Jedik pedig szétszóródtak a galaxisban, nem csak a templomban elmélkedéssel töltik az időt (na, de ezt eddig is tudtuk), hanem tesznek is azért mindenfelé, hogy befejezzék a háborút.
-
FAN képek, videók, írások mindenkitől
Szerintem is egyszerűbb lenne fehér lapról indulni. Főleg, ha nem lenne ennél bonyolultabb.
-
FAN képek, videók, írások mindenkitől
Ha nem lenne kacifántos, csak valami egyszerű, akkor talán Paintben is össze lehet valamit hozni. Egyszer megnézegettem, hogyan működik, és végül is alapszinten kezelhető. Persze ha van hozzá alapanyagod, amit fel tudsz használni.
-
Így készült a "Jedi visszatér"
Off Én is. Nagyon szívesen elolvasnám, remélem, meg fogják írni valamikor, és nem csak egy terv marad. On
-
Napló topic
Igen, eléggé közelítőek már. Azt sajnálom, hogy kimaradt a filmből Obi-Wan ezen poénos beszólása, ami a párbeszéd végén van. Nagyon tetszik
-
Így készült a "Jedi visszatér"
Nagyon pesszimista vagy
-
FAN képek, videók, írások mindenkitől
Mi a gondod vele?
-
Mennyire egységes a Skywalker SAGA?
Erre még én sem gondoltam, de fantasztikus meglátás
-
Egyéb fontos
Donát, az a FFerdinándos egy remek kérdés volt Kapásból a tatárjárást és 1844-et lőttem ki, akkor tutira nem, ez nem kérdés. Az általad írt MT-ás eset nekem már nem rémlett (hiába én azt 1996-ban tanultam, már kissé homályos), de nem tűnt túl logikusnak. Nem volt igazi oka, hogy miért pont akkor, ennek ellenére nem voltam benne biztos, hogy 100%-ra kizárjam. És maradt Mohács, ami teljesen logikus.
-
Sport
Tényleg, és mit szóltok a Ferrari körüli botrányhoz?
-
Sport
ELFELEJTETTEM TEGNAP, PEDIG VASÁRNAP MÉG ESZEMBEN VOLT Nincs semmi baj, nem egy napos Most már nem megy ki a fejemből, kösz srácok Még hogy picike, no ezt nem felejtem el egyhamar
-
Egyéb fontos
Nem is tudom, aki nem tudja, annak nehéz Komolyan szólva egy közepes nehézségű kérdés volt.
-
A Jedi és a Sith rend
Szegény Jori és Gav. Pácban vannak rendesen. Kíváncsi vagyok, vajon Jori hogyan fogja megúszni. Azt hiszem, én úgy csinálnám, hogy Aarrba elmegy Teta uralkodónőhöz, azok meg összerakják az egyet meg a kettőt Egek, de jó kis rajzok vannak Gavról
-
Egyéb fontos
Na ja, merni kell néha Anyu szólt, hogy figyeljem, mert töris kérdés van, meg egyébként is. Csak két választ tudtam kizárni a négyből, de csak okoskodás alapján. Jó kis játék, csak mindig elfelejtem nézni.
-
Egyéb fontos
Anyám, a Vágó műsorában most jelölte be a játékos a 40 millás kérdésre a választ!!!!!!! És képes volt megnyerni úgy, hogy nem volt biztos a válaszban, csak kifilózta!!!!!!!
-
Egyéb fontos
Ja, hogy wav file kell hozzá? Az nálam nem gond, mert amelyik progival mp3-ban felraktam gépre az SW zenéket, tud wavot, és van szerkesztőm is, eddig oké. A többit kipróbálom, és ha megvan, majd jelzek, hogy sikerült-e. Köszi SimonZ:
-
Napló topic
Bármit hozzá lehet képzelni, mert nem sokat lehet tudni arról, hogy a szülők mit tudnak. Ellenben, ha azt tudták (volna), hogy meghaltak a gyerekek (vagy gyerek, mert még akár ezt is elmismásolhatták Yodáék), miért temették el terhesen? Úgy is lehetett volna, hogy mellé raknak egy mini koporsót lezárva jelképesen (bár ez már durva). Szerintem őket be kellett avatni bizonyos szinten.