Darth Revan9 összes hozzászólása
-
Filmek
Az Eljövendő című filmnél azért van tudomásom szerint időutazás, mert a klasszikus Days of the Futore Past képregény sztoriban is az volt. Az említett sztori az egyik legnépszerűbb X-men történet hírében áll és ezt dolgozták fel, igazodva az Elsőkhöz, de egyben megfűszerezve olyan elemekkel is, melyek a korábbi X-men filmekben is voltak valamilyen formában. Végre megtudtam, hogy az Apokalipszis zárójelenete mire utalt, mert én nem értettem.
-
Filmek
Nem előzmény, biztos, hogy Az Elsők reboot. Rákérdeztem annak idején Marvel szakértőnél. És úgy tudom, hogy 2011-ben is az egyik filmes is rebootnak hívta.
-
Filmek
Magneto drámája szerintem most újra előtérbe kerül. Több olyan jelenet is volt, ami megdöbbentett vele kapcsolatban. Főleg az egyik, mely nagyon szomorú... Az Elsőkkel tudomásom szerint az X-men egy újra indításon esett át. Az Elsők X-men univerzumában is sok minden hasonlóképpen megtörténik, mint a 2000-es évek X-men filmjeiben, de sok a jelentős eltérés is, hisz reboot-ról van szó. A mostani Apokalipszisben ez még jobban látszik. Igen, feltétlenül kell ismerni előtte Az eljövendő múlt napjait, minden ami az első és a második részben történt fontos kihatással van a harmadikra.
-
Filmek
Magneto esetében szerintem ott volt a mélyebb tartalom és a dráma. A mostani film szerintem nagyon jól összekötötte Erik múltját Nálam egyébként a mostani trilógia már felülmúlja a régit.
-
Vélemények és javaslatok
Akkor nem volt egyedi jelenség, nálam volt, hogy belassult, volt, hogy nem lehetett elérni. A lényeg, hogy vége.
-
Vélemények és javaslatok
Volt ma délután valami a fórummal? Egy ideig nem lehetett elérni.
-
EPVIII spoileres topik
Nem változott a véleményem és az álláspontom. Egy kicsit többször ismételgettem magam, de ezt nem tartom bűnnek. Én nem mondtam azt, hogy attól lesz jobb egy SW, hogy tobzódnak benne a Jedik, de ettől függetlenül szeretnék valamennyivel többet látni belőlük, főleg, ha folytatásokról van szó. Egyébként az ember a kedvenceiből általában szeretne többet látni. (Egyébként attól sem lesz jobb egy SW, hogy ha régi filmek közül valamelyiket majmolják. ) Nem fogom mások véleményéhez igazítani az ízlésemet és az elvárásaimat.
-
Filmek
Köszi Karrde a választ! Időközben már megnéztem a filmet. Korábban egyetlen X-men filmmel se volt semmi bajom, mindegyik tetszett, a többségük kifejezetten nagy élmény volt. De ez! Ez valami hihetetlenül király film lett. Már két éve, mikor megtudtam, hogy Apokalipszis, azaz En Sabah Nur lesz a harmadik rész főgonosza, nagyon lázba jöttem és már nagyon vártam a mostani filmet. Az előzetesek nagyon felcsigáztak. Tegnap végre elmentem megnézni. Minden várakozásomat felülmúlta a film. Nem hittem volna, hogy ilyen jó lesz. Rég volt már, hogy egy mozi ennyire le tudott volna bilincselni. Az érzelmek széles skálája végigment rajtam: döbbenet, katarzis, szomorúság, öröm a vicces jeleneteknél. Rég éreztem már, hogy egy filmnél a szívem a torkomban dobog. Amúgy is nagyon szeretem az ilyen, a múlt, vagy ismeretlen ködéből előbukkanó szuper erős, megalomániás gonoszokat. En Sabah Nurnál sikerült a misztikumot jól tálalni. A főszereplők közül mindenki elnyerte a tetszésemet: Magneto, a professzor, Rejtély, Árnyák, Küklopsz, Jean, Higanyszál, Moira, Bestia, Plazma, Vihar, ... Még Nagyon gyorsan eltelt az idő. Grandiózus látványvilágban fenomenális volt. Amikor véget ért a film egy olyan érzés szált meg, ami gyerekkoromban éreztem utoljára: de jó lenne most azonnal újranézni, akár még kétszer is egymás után! A legjobb X-men film, sőt az eddig általam látott legjobb képregény film. Úgy érzem ezt most semmi nem múlhatja felül.
-
EPVIII spoileres topik
Minek szúrja a szemed, hogy én egy Star Wars filmben több Jedit, vagy Erő használót akarok látni? Hadd döntsem már én el, hogy mire vágyok vagy mik az igényeim, jó?
-
EPVIII spoileres topik
Remélem ez azt jelenti, hogy több Jedi lesz.
-
SW legends könyvek
Szerintem nem felülírásról van szó, hanem arról, hogy lesz egy új verzió Hanról, amely majd kisebb vagy nagyobb mértékben eltér a régi verziótól.
- Filmek
-
Egyéb fontos
Boldog névnapot Krande!
-
EPVIII spoileres topik
Remélem így lesz. Igen, tényleg koppanás volt. Ebből a szempontból jobbnak tartom a régi Jedi visszatér utáni vonalat, ahol Luke már felállított egy kisebb létszámú Jedi Rendet.
-
Filmek
Én reménykedek benne, hogy ez lesz a legjobb X-men film. Az előzetesek nagyon tetszenek.
-
EPVIII spoileres topik
Annak idején már az is fura volt Az Ébredő Erőben, hogy Luke 3 évtized alatt nem volt képes kinevelni pár olyan Jedit, akik őt megközelítik valamilyen szinten és tudnának másokat is tanítani. Jó lett volna, ha máshogy lett volna és így több Jedit lehetne látni a VIII.-ban
-
Egyéb fontos
Boldog szülinapot az ünnepelteknek!
- Star Wars: Poe Dameron
-
SW legends könyvek
Van az egyik verzió, van a másik. Az, hogy Legendáknak, vagy kánonnak hívják lényegtelen kéne, hogy legyen. Mindkettőben lehetnek jó és rossz sztorik is.
-
Képregények
Akkor a Zsivány Egyes még bizonytalan. Zillo: Ami fut: Star Wars: Lázadó börtön, Darth Vader: most fejeződött be a Shu-Toron háború és jön az utolsó történetszál. A Kanan véget ért a 12. számmal, a Poe Dameron elindult az első számmal, fut az Obi-van és Anakin. Úgy emlékszem, hogy egyelőre ennyi.
-
EPVIII spoileres topik
Már Az ébredő Erő esetében biztos voltam benne, hogy Luke figyelmét annak idején elterelték valamivel.
-
Filmek
Jake: nagyon jók a részletek. Nálam a gonosz sámán Gül'dan, egy kicsit magyarítva. Úgy látom, hogy tényleg jelentősek lesznek az eltérések a film, valamint a könyvek-játékok között.
-
EPVIII spoileres topik
Ha ez a leírás igaz, akkor már most sokkal bizakodóbb vagyok.
- Képregények
-
2x20 - Twilight of the Apprentice
Szinkronosan másodjára néztem meg. Szerintem valami fantasztikus volt magyarul. Annak idején angolul is megnéztem, mert nem bírtam ki, de az számomra pocsék és sz*r volt. Magyarul volt az igazi. Vader hangját sokkal jobban megoldották, mint korábban. Anakin hangja magyarul jobban ütött, mint angol nyelven. A fordítással nincs semmi gond. A műfordításnál a fordító nem arra törekszik, hogy szó szerint adja vissza a szöveget, hanem arra, hogy magyar nyelven minél jobban hangozzon a szöveg. És most szerintem a magyar szöveg sokkal jobb lett, mint az eredeti.