Juliet Grey: A forradalom napjai
Nagyon nehéz megszólalni, vagy írni bármit is. Legalábbis egy rövid ideig így éreztem a regény befejezése után. Mikor becsuktam a könyvet, csak úgy néztem magam elé és döbbenten bámultam, nagyon rég kavarogtak így a gondolataim. Az utolsó oldalakat nagyon erősen megkönnyeztem.
Az egész trilógia nagyon tetszett, különösen a zárás. Mindenféleképpen bekerül életem legmeghatározóbb olvasmányélményei közé. Olyan könyvek mellé, mint a Szinuhe, a Virágot Algernonnak, a Munkácsy-duológia, Arany János élete.
A trilógia záró része rendkívüli módon felkavaró. Ez a legdrámaibb, a legnagyobb hatást elérő kötet a sorozatból. Méltó befejezés. Nagyon el tudtam merülni ennek a regénynek a lapjain. Valahogy úgy érzem az egész összetettsége beleégett a szívembe és a lelkembe.
Ez egy olyan könyv volt, ami megmutatta, hogy a szép, csodás eszméket milyen ocsmány módon képes eltorzítani az őrület, a beteges gyűlölet, a nyers barbarizmus. Tudjuk mi történt a francia forradalom idején. Ez volt az emberiség egyik legfontosabb fordulópontja. Egy olyan utat kövezett ki Európának és az egész emberiségnek is, mely elvezetett napjaink modern államiságáig. Hatása mindenhová begyűrűzött Európa államaiba, és más tájakra is. A hatása jelentősége mellett elképesztő volt az árnyoldala is. A terror, a kegyetlenség, a barbarizmus. A regény szépen bemutatta, hogyan vált napról napra a forradalom egyre radikálisabbá, egy egyre hatalmasodó beteges, gonosz szörnyeteggé. Egy olyan szörnyszülötté, mely szép lassan gyermekeit is elkezdte felfalni. Immáron az is köztudott, hogy a terrornak elsősorban nem is a nemesi arisztokrácia, vagy a papság esett leginkább áldozatul. Hanem a parasztság és a polgárság is. Elsősorban a vidéki parasztság. Pont, az a legszegényebb, legelnyomottabb réteg hullott leginkább, amit képviselnie kellett volna a köztársaságpárti, szabadságelvű eszmének.
És ez e kemény brutalitás nagyon jól az olvasó elé tárul. Nem csak Mária Antónia szemszögén keresztül követjük az eseményeket, hanem egy Louison Chabry nevű szobrászlányén is.
Az olvasó együtt borazd el a királynével és a szobrászlánnyal együtt. Mi magunk is feltesszük a kérdést. Hogyan juthatott el ez idáig? Miféle kegyetlen gonoszság késztette az embereket a sok rémtettre?
Mária Antónia története élete utolsó 4 évében éri el szép lassan tragikus végkifejletét. Az előző két könyv szépen felvázolta történelmi hősnőnk, a mártír királyné életének korábbai szakaszait. Láthattuk gyerekkorát, amikor élete a körül forgott, hogy a francia trónörökös jegyesévé tegyék. Majd szép lassan követhettük, ahogy dauphine-ből királyné lett, ahogy próbált megfelelni a francia társadalmi elvárásoknak, az uralkodói rétegnek, igyekezett beilleszkedni új családjába, és e mellett kereste a boldogságot is ahogy csak tőle tellett. Az előző két könyv a zárórészhez képest elég lassú tempójú volt. Részletes leírásokkal a hétköznapi családi életről, az uralkodói elit szokásairól. De ez a lassú építkezés mindenképp szükséges volt a legszívszorítóbb, legdrámaibb végkifejlethez. Meg kellett értenie az olvasónak, hogy milyen sorsot szánt is a végzet Mária Antóniának. Sajnos e szegény teremtés elsősorban politikai szereplő volt az uralkodócsaládok diplomáciájában. Házassága korán elrendelt volt, a célja pedig a Habsburg Birodalom és Franciaország közötti politikai szövetség elmélyítése. A kornak megfelelően. Mária Terézia sajnos halálba küldte a lányát. Szegény Mária Antónia sokat küszködött, hogy megfeleljen annak a szerepnek, amit neki szántak. Együtt követhettük életének fájdalmait, magányosságát. Átélhettük, hogy leli meg a szerelmet Axel von Fersen személyében. És szépen megtalálta a helyét Lajos oldalán is. Férjét szép lassan elkezdte megszeretni és tisztelni.
Egy szerető anyát ismerhettünk meg, aki korán elvesztette első két gyermekét. És aki ragaszkodott másik két gyermekéhez, amíg csak tudott.
Árnyalt képet kaptunk Lajosról is. Érződött rajta, hogy ő másfajta uralkodó, mint elődei, aki hallgat népe szavára, aki változást akar hozni. Csak sajnos már késő volt. Lajos és Mária Antónia elődei olyan károkat okoztak az államháztártásban, a folyamatos presztizs-növelésben, melyek már helyrehozhatatlanok voltak. Erre tett rá nagy lapáttal az egyre növekvő szegénység és a rossz termések. A végeredmény egy éveken át tartó egyre radikálisabbá váló forradalom, mely tragédiák sorát szülte.
Átérezhetjük, hogy Mária Antónia miért akart a Habsburg-családhoz fordulni segítségért. Én nem tudtam elítélni őt ezért, ahogy a forradalom tette később. Lajos, aki eleinte igyekezett alávetni magát a népe akaratának a béke és az igazság érdekében, végül belátta, hogy segítség kell, vissza kell szorítani a forradalmi erőket, mert az egy egyre tébolyodottabb, vérgőzős vihar felé haladt. De már késő volt. Sajnáltam a királyi párt és a gyermekeiket. Nem ők tehettek erről az egészről, sokkal inkább a korábbi Bourbonok, főleg XV. Lajos és arisztokratáinak tettei vezettek el idáig.
Szívszorító volt követni Mária Antóniát és családját, ahogy próbálnak menekülni. Majd egyre inkább korlátozzák őket és megfosztják őket minden hatalmuktól, szabadságuktól. A kényelmes megszokott életből szép lassan jutottak el a mélypontig. Nagy kár, hogy Lajos reformjai nem tudtak beérni időben.
A mártír királyné sorsa fejezetről fejezetre egyre tragikusabb. Férje elvesztése után elveszik gyerekeit, elkülönítik mindentől. Mindenféle vádakkal illetik. Képtelenségekkel is. Ironikus, hogy pont a Habsburgokkal való levelezést nem tudták a perében rábizonyítani. A helyzetét elnézve még az olvasó ebben is felmenti, hisz a családja biztonságát akarta szavatolni. Érdekes volt, ahogy összeért Mária Antónia és Louison sorsa is. Két külön szemszögből követhetjük az elkerülhetetlen végig a végzet fonalait.
Ahogy Mária Antónia készül a kivégzésre és a halálra nagyon drámai. A trilógia szépen körbeér. Ahogy halad a vesztőhely felé, szép lassan megrohanják az emlékek. Mi olvasók is követhetjük vele együtt életének állomásait újra, ismét átéljük az előző két kötet fontosabb eseményeit. És ez még jobban elmélyíti a tragédiát. Hihetetlen, hogy húsz évvel korábban milyen örömmel fogadták az Ausztriából érkező szép, ifjú hercegnőt. És most milyen gyűlölettel viszik a vesztőhelyre, hogy visszaadják édesanyjának, a túlvilágon. Nagyon megrázó volt ez a jelenetsor. Ahogy a bámészkodók közül az egyik anya kisbabája rámosolyog és puszit dob a királyné felé, valahogy olyan borús és derűs volt egyszerre. Az ártatlan kis csöppség még mit sem érzett a körülötte lévő világ gonoszságából. És a regény utolsó bekezdései tökéletesen bezárták a trilógiát. Ismét előkerült az első kötet szép jelenete a schönbrunni kerttel és a kis kék pillangóval. Most is feltűnt egy kis kék pillangó, mely a sokat szenvedett mártír királynét végre elvitte oda, ahol nincs több fájdalom és kín, csak boldogság, öröm és fény. Csodaszép volt. Nagyon megkönnyeztem.
Ez egy kiváló regény volt. Sokáig velem marad az emléke.