Múltkoriban gondoltam belenézek a harmadik évadba, amit azzal a lendülettel majdnem sikerült is végig nézni. Közben jutott eszembe, hogy még nem is írtam értékelést, amit most pótolok.
Még egy éve sincs, hogy bemutatták az új etapot, de már nagyon távolinak tűnik. Arra tisztán emlékszem, hogy a sorozat nézése közben nem igazán tudtuk merre halad a történet, és mi is a cél. Ezt a trailerből és egyéb előzetesekből se nagyon lehetett sejteni. Persze így a végén már minden tiszta: az első évaddal megkezdett történet végére került egy határozott pont, a mandik egyesülésével, Mandalore visszafoglalásával, Gideon elpusztításával és a Din család "hazatérésével". Szinte minden kérdésre választ kaptunk ami az előző két évadban felmerült, emlékezetem szerint nem is maradt lezáratlan szál. Az évad nagy erénye mindezek mellett, hogy roppant ügyesen fűzte bele a lezárásba a folytatás finom szövetét. Ez pedig nem más, mint az ÚK és Thrawn visszatérése. Teljesen egyértelmű, hogy Djarin és Grogu ebbe a szálba kapcsolódik majd be a negyedik évadban.
Ám ez még a jövő zenéje, viszont egy szavam sincs az eddigi történetszálak lezárását illetően. Kaptunk egy fantasztikus csatát, melyben hőseink végre eltakarították az útból Gideont és klónjait. És bár volt pár olyan dolog ami épphogy belefért a keretbe (gondolok itt a Plazir-15 -re), ám ha egy hajszállal is, de sikerült megmaradni a Mandi szintjén, és nem átmenni burleszkbe. Számomra a legerősebb részek az első három és az utolsó kettő volt.
Másokkal ellentétben én nem gondolom, hogy esett volna a színvonal, sőt, látványban minden bizonnyal ez az évad volt a legerősebb. Örömmel láttam, hogy a sorozat mert változtatni, és néha kilépni saját komfortzónájából ami jól állt neki. A népszerűsége töretlen, így nagy izgalommal várom merre halad tovább két főhősünk története.