Ody Mandrell
Admin
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Jelenleg:
A főoldalt nézi
Ody Mandrell összes hozzászólása
-
2x20 - Twilight of the Apprentice
Elkészült a full guide, ezzel az egész évad végére pont került (ebből a szempontból). Egyébként nagyon sok érdekes részlet megtudható az érdekességekből. Ami nekem elsőre eszembe jut az a pokolba hullás már a rész elején. Nem tudom miért volt ez már anno egyértelmű számomra. Pedig Filoni -ék szép képekkel dolgoztak.
-
Felicity Jones Jyn Ersóról és Mon Mothmáról
Idén decemberben új hőssel gazdagodik a Star Wars messzi-messzi galaxisa. Nem született Jedi lovagnak és nem szól róla prófécia, így Jyn Ersónak, a Zsivány Egyes fő zsiványának nagy utat kell megtennie, hogy a Birodalom ádáz ellenségéből a lázadók hősévé váljon. A szerepet az a Felicity Jones alakítja, akit tavaly Oscar-díjra jelöltek A mindenség elméletében nyújtott játékáért. Jonesnak hosszú időn át hallgatnia és titkolóznia kellett a Star Wars-szerepről, ám a következő hetekben és hónapokban övé lesz a reflektorfény. Múlt héten az Entertainment Weeklynek adott interjút, amelyben először mesélhetett a szerepről és a karakterről. A színésznő mindenekelőtt elárulta, hogyan zajlott első találkozása a film rendezőjével, Gareth Edwardsszal. A találkozóra nem sokkal azután került sor, hogy Edwards leszerződött a produkcióhoz. âMindketten épp dolgoztunk valamin, ezért hajnali 5.30-kor találkoztunk egy szálloda éttermébenâ â emlékezik vissza Jones. âA találkozónk nagy része suttogással telt. Elmagyarázta nekem a történet lényegét és hogy ki ez a karakter. A szerepemet különösen nagy titkolózással mutatta be, miközben kínosan ügyeltünk, nehogy meghallja bárki, hogy miről beszélgetünk.â A titkolózás azonban csak az első kihívás volt, amit a szerep tartogatott. A százhatvan centis színésznőnek hamar szembesülnie kellett vele, hogy életében először akcióhőst fog alakítani. Nem hittem volna, hogy a karrierem során valaha is rohamosztagosokat fogok csépelni, de kaptam egy kungfu edzőt, aki megtanított harcolni. âKőkemény munka és rengeteg gyakorlás kellett hozzáâ â idézi fel a szereppel járó felkészülést. âMost már nevetek rajta, de akkor nagyon kimerítő volt fizikálisan.â Jyn Erso ereje épp abban rejlik, hogy az ellenfelei nem nézik ki belőle azt, amire képes. âAbszolút valószerűtlen hősnőâ â vélekedik Jones. âOlyasvalaki, aki félreszorítva, a társadalom perifériáján él. Kisebb, mint a többiek körülötte, de ha az ember talál valamit, amiben hihet, az onnét kezdve hajtja, motiválja és félelmetes erőt tud kölcsönözni neki.â Gareth Edwards azt mondja, éppen azért választotta a brit színésznőt a főszerepre, mert nem egy tipikus akcióhős, nem egy kemény amazon, akivel ne tudna azonosulni a közönség. âSokan meg tudták volna tanulni, hogyan kell harcolni, verekedni, sokan elsajátíthatták volna a szerep fizikai oldalát. Számomra azonban az a legérdekesebb, amikor van egy kis rés a páncélon, amikor megpillanthatjuk valakiben a törékenységetâ â meséli a rendező. âElég csak Felicityre irányítani a kamerát, és szavak nélkül is érezzük, hogy ezernyi gondolata van. Kíváncsivá tesz, mi járhat a fejében. A jelenetekben nagyon tud figyelni. Ha épp nem ő van a középpontban, akkor is rajta keresztül éljük meg a történéseket. Egyszerűen megvan az a képessége, hogy magával ragadja a nézőt.â Erso valószínűleg ugyanilyen nagy talány a lázadók számára, de Felicity Jones egyet elárult a karakter kiismerhetetlen gondolatai közül. Bár dacos és nem ismer parancsot, akad a lázadók köreiben valaki, akire még Jyn Erso is felnéz; ő pedig nem más, mint az egykori szenátorból lett felkelő vezér, Mon Mothma, aki megpróbálja egységbe kovácsolni a Lázadók Szövetségét. âÚgy érzem, a lázadók köreiben igen nagy tisztelet övezi a nőketâ â vallja Jones. âMon Mothma olyasvalaki, akire Jyn felnéz, és rögtön a film kezdetén lát maga előtt egy erős női példaképet, akit képes tisztelni.â Teljes cikk megtekintése
-
Megkezdődött a VIII. rész vágása
Hétfőn este Rian Johnson, a Star Wars nyolcadik epizódjának rendezője az alábbi képet osztotta meg Instagramján. âAz első nap!â â üzente a rendező a vágószobából, jelezve, hogy augusztus 15-ével megkezdődtek az általa készített Star Wars-film utómunkálatai. Az új trilógia középső fejezetének forgatása mintegy hat hónapon át tartott, és július 22-én ért véget. A rendező, aki a film forgatókönyvét is maga írta, így immár több mint két éve dolgozik a filmen, három hét jól megérdemelt pihenőt követően veti bele magát újra a munkába. Johnsonnak most egy ideig nem lesz alkalma pihenésre, John Williams zeneszerző épp a napokban beszélt arról, hogy a rendező heteken belül bemutatja neki a film nyers vágását, hogy elkezdhessen dolgozni a film zenei témáin. A hollywoodi csodagyereknek tartott Rian Johnson ezzel együtt kényelmes helyzetben van. Stábjának több mint egy év áll rendelkezésére, hogy befejezze a 2017 decemberére ígért VIII. részt. Teljes cikk megtekintése
-
Orson Krennic
Lehetne már jövőhét csütörtök.
-
"Nahát! Hiszen őt ismerem!"
Vin Diesel.
-
Rogue One spoileres topic
Akkor lehet, hogy jön pár új kép is.
-
Rogue One spoileres topic
Szó mi szó ütősnek kell lennie, esetleg sok utalással a korábbi dolgokra. Meglátjuk milyen végeredmény lesz.
-
Orson Krennic
Talán mert kb. ő a legtitokzatosabb.
-
3x02 - ARC Troopers
Nem baj, legalább a gyári kiadásban benne van.
-
J.R.R. Tolkien könyvei, és a hozzájuk kapcsolódó művek
Kicsit irreális árnak érzem ezt a negyed milliós vételárat. Ennyit még SW -ért se adnék ki.
-
Rogue One spoileres topic
Egyébként eddig nem tudtam hova tenni azt a kis babát tartó deathtroopert, de most már minden világos. Kicsit olyan lesz ez a jelenet szerintem mint az EPIV -es Owen-Beru égetés lehetett, csak most majd láthatjuk is az akciót.
-
2x19 - The Mystery of Chopper Base
Elkészült a full guide. Holnap meglesz az utolsó rész is.
-
Rogue One spoileres topic
Hú ez így tök jól hangzik. Itt lehetne egy olyan is, hogy azt adták be Jyn apjának, hogy a lánya meghalt.
-
Rebels 2. évad szavazás
Kicsit késve, de korántsem törve újra megrendezzük az éves szavazásunkat, amiben ti dönthetitek el, hogy az aktuális animációs sorozat lefutott évadában, jelen esetben a Rebels második szezonjában ki és mi volt a legjobb. Epizódok, szereplők, járművek, bolygók és zene, csak pár azon kategóriák közül, amiből szemezgethettek. Nektek szokás szerint csak annyi a dolgotok, hogy megválasszátok az egyes kategóriák legjobbjait. A szavazás a szokott felületen történik, ahol mindössze csak rá kell kattintani a favoritra. Szavazni augusztus 28-ig lehet, az eredményhirdetésre szeptember 3-án kerül sor. Teljes cikk megtekintése
-
Így lesz a tengerpartból lázadó bázis
Egy hónappal ezelőtt a Star Wars Celebration során kaptunk egy ízelítőt a Zsivány Egyesből, melynek egyik legemlékezetesebb momentuma a Jyn Ersót alakító Felicity Jones biztatása (“May The Force be with Us”) volt. A szállítóhajó (amely minden bizonnyal az új járműként debütáló U-szárnyú lesz) fedélzetén rögzített felvétel hátterében néhány szaladgáló embert lehetett kiszúrni, erre azért emlékszem határozottan, mert elsőre nem volt egyértelmű, hogy menetfelszerelésben rohanó lázadó pilóták, vagy a gyerekeik után futó strandolók voltak. A tegnap megjelent nemzetközi előzetesben a helyére kerültek a dolgok, miután a jelek szerint az elmúlt hetekben ezt a jelenetet is felturbózták az ILM trükkmesterei: Már a két képen is jól látható a különbség, de még látványosabb, ha a videókat is összehasonlítjátok: a Celebration Europe-on levetített mozgókép ide vonatkozó részét tekinthetitek meg, a tegnapi előzetesét pedig . Aki pedig összeesküvés-elméleteket szeretne gyártani, elgondolkodhat rajta, hogy az első, áprilisban megjelent miért más a Saw Gerrerát alakító Forest Whitaker frizurája, mint a későbbi előzetesekben. Teljes cikk megtekintése
-
EPVIII spoilermentes topik
Megkezdődtek a film utómunkálatai. Rian eszt is dokumentálta.
-
EPVIII spoileres topik
Ez nem a Rouge One topik, és nem is arról volt szó. Ne keverjük már mindig off -ba a topikokat, unom már a pakolgatást.
-
Trailer 1.
Köszi, épp most olvastam a hírekben. Szuper ez is.
-
Nemzetközi előzetest kapott a Zsivány Egyes
Alig négy nappal a Zsivány Egyes (Rogue One: A Star Wars Story) második előzetese után kijött a film első úgynevezett nemzetközi (értsd: nem amerikaiaknak szánt) előzetese, néhány új dialógussal és jelenettöredékkel. Megtudhatjuk például, hogy az új birodalmi fegyver teszteléséről Jyn Erso apjának (Mads Mikkelsen) kódolt üzenetéből értesülnek a lázadók. Galen Erso karakteréről, aki egyébként ebben az előzetesben sem bukkan fel, eddig annyit tudunk, hogy egy tudós, aki a Birodalom és a felkelés számára is fontos tudás birtokában van, és nem éppen felhőtlen a viszonya a lányával. Gondolom, apuka a Birodalom szekerét tolja, míg rá nem jön, hogy a projektet, amin dolgozik, nem véletlenül keresztelték Halálcsillagnak. Az ébredő Erő rekordokat halmozó szereplése Ázsiában valamivel visszafogottabb volt, mint Észak-Amerikában vagy épp Európában, ezért érdekes lesz látni, mekkora sikert tud elérni a keleti kontinensen a Zsivány Egyes, az első olyan Star Wars-film, amelynek szereplőgárdájában â a kínai Jiang Wen és a Hong Kong-i Donnie Yen személyében â népszerű ázsiai színészek is helyet kaptak. Teljes cikk megtekintése
-
Zene
Nagyszerű, hogy elvállalta a VIII -at is! Kicsit féltem, hogy nem fogja, de igazából 90% volt az esély rá, hogy megírja. Fura, hogy már ilyen korán elkezdi komponálni a zenét. És jó neki mert láthatja a film korai vágását. Nagyon jól haladnak a munkálatok!
-
Chirrut Îmwe
Szerintem is úgy van ahogy Sky írja, a hely spirituális jellege miatt nem meglepő, hogy egy Erő-fanatikust ismerhetünk meg Chirrut -ban. Valószínűleg nem kicsit szamuráj érzetet fog kelteni a karakter.
-
Szavazás - a második évad legjobbjai
Korábban nem volt. Na akkor legközelebb visszatérünk a régi verzióhoz.
-
Szavazás - a második évad legjobbjai
Köszi skacok! Nabo. Szerintem is jobb volt a régi, reálisabb eredményt adott. Melyik oldalon van ez a sorrend állítós verzió? Ha jó akkor a következő szavazást már ott csináljuk.
-
Egyéb fontos
Isten éltessen sokáig Lok!
-
John Williams hamarosan elkezdi írni a VIII. rész zenéjét
A 84 éves maestro a Boston Pops filmzenei koncertjét vezényelte szombat este, amikor Rey témája és a Jedi Steps előadása után nagyon fontos kijelentést tett: pár héten belül megkezdi a munkát a VIII. rész zenei anyagán, miután megnézi a film korai vágását. Korántsem volt biztos, hogy Williams fogja szerezni a 2017. december 15-én mozikba kerülő VIII. rész zenéjét, hiszen húzódozott tőle, de ugyanakkor megjegyezte, azt is nehezen viselné, ha más írna zenét Rey jeleneteihez. Úgy tűnik, tényleg Daisy Ridley karaktere döntötte el a kérdést: Williams elmondása szerint végül főleg az ő alakítása miatt fogadta el a Lucasfilm elnökasszonya, Kathleen Kennedy felkérését. Végül még egy apróság: John Williamsnek jelenleg fogalma sincs arról, kik Rey szülei. Teljes cikk megtekintése