Ody Mandrell összes hozzászólása
-
TV spotok
Hatalmas ez az előzetes!!! Korábban ugye láthattuk ahogy a szemlén szinte minden rohamosztagos hátrafordul, néznek valamit. Korábba azt hihettük, hogy Kylo Ren érkezik, vagy valaki más nagyfőnök.
-
Bolygók
Nekem ami kezdetek óta fura ezen a képen az a nap. Azt még valahogy elfogadom, hogy az alja ki van takarva valami hatalmas felszíni forma miatt (bár az is túl szabályos körív-szerű), de a tetejéből miért hiányzik egy körív az rejtély. Olyan mintha egy másik csillag takarná ki, aminek nincs fénye...
-
Bolygók
A párologtatókról nem is beszélve.
-
Bolygók
Lehet, hogy Jakku nem a Tatooine de a kettő közötti leplezetlen hasonlóság nagyon gáz!
-
Aranyfénykard II.
Nem feledem, itt a helyem.
-
Az eddigi legütősebb előzetes?
Kikerült egy újabb, az eddigieknél jóval többet mutató tévéelőzetes: láthatjuk az új szuperfegyvert és egy villanásnyi űrcsatát is, valamint egy év után végre Snoke is újra beszél. Az előzetes végén ugyan még nem szerepel, de időközben hivatalossá vált, hogy Az ébredő Erő korhatárbesorolása Amerikában PG-13, ami arra figyelmezteti a szülőket, hogy 13 éven aluliaknak nem ajánlott a film. A VII. rész ezzel az utóbbi idők filmjei közül például Az éhezők viadala összes részével, a nálunk Mentőexpedíciónak torzított A marsival, a James Bond-filmekkel, a Jurassic Worlddel és az Ultron korával kerül egy kalapba. (A Star Wars eddigi részei PG besorolást kaptak, kivéve A Sith-ek bosszúját, ami PG-13 lett.) Teljes cikk megtekintése
-
EPVII spoilermentes topic
Boyega már látta a filmet és nem tudja mi lesz a fanok reakciója majd. A minap erről beszélgettek Abrams -el....de abban biztos, hogy lesz reakció. “I think for now, based on what I saw, and based on my experiences on the set, I just don’t know,” Boyega said throwing his hands up. “This is a discussion I was having with J.J. [Abrams] yesterday and I was just like ‘How are people going to react to this movie?’ But there’s going to be a reaction for sure.” He continued, “I’m going to try to see it as many times as possible with different audiences just to gauge everyone’s opinions of it.”
-
EPVII spoilermentes topic
Én az EPIII -ból indulok ki, abban voltak durva részek.
-
EPVII spoileres topic
Ott van pár hozzászólással lentebb.
-
EPVII spoilermentes topic
PG-13?? Akkor tényleg nem babazsúr lesz!
- Zene
-
FAN képek, videók, írások mindenkitől
Gondolhattam volna. Egyébként nagyon jó.
-
FAN képek, videók, írások mindenkitől
Ez tök jó. Hol készült a kép?
-
A szereplők
Neked már most a kedvenced.
-
EPVII spoileres topic
Van benne ráció, kíváncsi vagyok mi lesz a végső megoldás.
-
A szereplők
Nagyon kíváncsi vagyok a karakterére! Szerintem nekem is nagy kedvencem lesz.
-
EPVII spoileres topic
Nem tudni mennyi anyag van az egyenlítői részen. Amint láthattuk az mesterséges, szóval oda pakolhattak cuccot rendesen. Egyébként egy bolygó sokkal nagyobb mint a Halálcsillag, így elvileg oda is kellett nyersanyag. Arra is kíváncsi leszek mi lesz a gyenge pontja (ha lesz egyáltalán). Egy Halálcsillaggal fel lehetne robbantani.
-
EPVII spoileres topic
Nem a belépéssel van bajom hanem a kilépéssel. Az ugye mindig irányított. Honnan tudja a lézernyaláb hogy most akkor itt kell kilépni a hiperűrből?
-
EPVII spoileres topic
Jó minőségű kép a filmből. Észrevettétek, hogy az egyenruhás Birodalmi tisztek között rengeteg nő van? Szerintem az a kettő is nő akik ezen a képen vannak. Bomarr. Szerintem sokkal nehezebb és nagyobb tudás kell egy bolygót ilyetén átalakítani.
-
EPVII spoileres topic
Az nagyon klassz lenne ha a hiperűrőn át tudna lőni. Bár ezt elképzelni se tudom miként lehetne kivitelezni.
-
2x07 - Blood Sisters
Az egyértelműen látszott, hogy mélyebb a kapcsolatuk. Ketsu azért is volt óvatosabb mert mint kiderült, elárulta Sabine -t. Az is meglágyíthatta, hogy Sabine nem akart bosszút állni rajta, egyszerűen csak nagyvonalú volt a régi barátságuk okán. Ez engem is meglágyítana.
-
EPVII spoileres topic
Tényleg jó ez a Starkiller bázis, így látva a rendeltetését én is inkább továbblépésnek gondolom. De vajon honnan volt az Első Rend -nek pénze ezekre a technikákra? Elvileg szét voltak verve.
-
Premier megtekintés
Donát! Valószínűleg nem lesz olyan fejed mint az EPIII után de én azért ettől független kíváncsi leszek rá.
-
2x07 - Blood Sisters
Talán lelkiismeret furdalása is van amiért ott hagyta őt anno "meghalni".
-
EPVII spoileres topic
Íme a Starkiller bázis működése: "Starkiller base is the name given to the ice planet by the First Order after converting the planet into a weapon capable of destroying an entire star system. The base itself is commanded by General Hux. As seen on the official Force Awakens poster, the large red eye like opening leads the planets core. The planet itself appears to be protected by an energy shield. It is yet to be determined whether or not the planet can be positioned mechanically, or if it has to wait for a full planetary rotation before it is position to fire. The energy required to fire the weapon most likely uses the heat generated by the planet core. Even though the planet surface is cold, the internal temperature of the planet is most likely composed of molten hot metals, much like our very own Earth. The surface of the planet would provide training grounds for troops stationed, as well as large hanger which undoubtedly houses thousands if not millions of spacecrafts. The very name Starkiller Base is most likely derived from what the weapon is actually capable of doing. Firing an energy beam directly into a sun, causing the sun to go supernova."