Ody Mandrell összes hozzászólása
-
Aranyfénykard II szavazás a Star Wars Saga Fórumon
Több mint 32 év után idén végre folytatódnak Luke Skywalker, Han Solo, Leia hercegnő és Csubakka kalandjai, hiszen december 18-án világszerte mozikba kerül a Star Wars VII. része, Az ébredő Erő. Ennek örömére a Star Wars Saga Fórum úgy döntött, hogy kilenc év után idén ismét megrendezi a Star Wars Aranyfénykard szavazást, ahol most utoljára versenghet egymással az eddig bemutatott 6 Star Wars-film. A II. Aranyfénykard szavazáson 22 különböző kategóriában mérik össze erejüket egymással többek között a filmek legjobb színészei, karakterei, idegen lényei vagy épp hivatalos poszterei, hogy elnyerjék a rangos elismerést. A szavazólapon minden kategóriában 6 előválasztott jelölt közül lehet egyet kiválasztani; a legtöbb szavazatot kapott versenyzőt illeti majd meg az Aranyfénykard díj. A szavazatokat ezen a linken lehet leadni 2015. november 23-án, hétfőn éjfélig, a szavazás topikját pedig itt találjátok. Az Erő legyen a jelöltekkel! Teljes cikk megtekintése
-
Értékeld a filmet
Szerintem ez kicsit túl van már magyarázva nem? Az Erő nem egy gondolkodó valami, legalábbis eddig erre nem volt bizonyíték. Én mindenesetre az első verziómnál maradok, mert úgy látom értelmét. Az, hogy mindig megmenti az Erő Luke -ot tök unalmas és szerintem nem is így történt.
-
Aranyfénykard II.
Bizony, nagyon kíváncsi vagyok.
-
Jar Jar Binks
Most hogy nézem a filmet a Viasaton és hallom a gungák beszédét, hát az is egy zseni volt aki ezt a magyar szöveget így megírta.
-
EPVII spoileres topic
Már van pár képregény ami az Endori csata után közvetlen játszódik, de mélyebb intervallumba még nem mentek bele.
-
TV spotok
http://www.youtube.com/watch?v=i6rYmB1tVz0
-
Értékeld a filmet
Luke viszont még nem Jedi. Kb. két napja még azt se tudta mi az a fénykard, Jedik, stb., most meg már ilyen manőverekre képes az Erő által?
-
Sorozat fordító
Mikor várható a felirat?
-
Értékeld a filmet
De Luke hátulról teljesen kiszolgáltatott volt Vader hajójának. Vagy talán arra célzol, hogy az Erő megvédte Luke -ot? Ez nekem kicsit erős lenne. Luke próbál kitérni Vader elől az Erő és az ügyessége segítségével, de akkor csak arra koncentrál és nem a lövésre. A kettő együtt szerintem nem menne. Egyébként érdekes megfigyelni, hogy néha úgy lőnek a TIE -ok abban a csatornában, hogy nem közvetlen a célpontot találják el, hanem mellé lőnek és a lézer fokozatosan kúszik rá a célpontra.
-
2x06 - Wings of the Master
Jáááá, de már megvan.
-
George Lucas
Szerintem azt hitte, hogy lesz beleszólása a filmekbe. Emlékezhetünk, hogy volt egy háború a Lucas/Arndt vs. Abrams/Kennedy páros között anno, de az utóbbi nyert. Lucas szerintem akkor döbbent rá, hogy többé zéró ráhatása van a saját univerzumára. Akkor talán meg is bánta, hogy eladta de már késő volt. Egyébként azt becsülöm benne, hogy ezután nem lett károgó gép meg fikabajnok, hanem inkább hátralépett és azt mondta: csináljátok akkor Ti. Meglátjuk, hogyan sikerült a velőt belerakni.
-
A szereplők
Poe -nak micsoda fénykardja van! Luke meg így fog kinézni? Ebben semmi különös nincs.
-
Értékeld a filmet
Szerintem kilőtte volna Luke -ot, harmadszorra már nem hibázza el ebben biztos vagyok. A feszültség is erre volt felépítve. Más esetben Han belépőjének akkor nem lett volna semmi értelme. Ráadásul később emlegetik is ezt, mint életmentést. A jegesmedve után 2-0 volt Han javára.
-
George Lucas
Az sokkal érdekesebb, hogy miért nem akar rendezni több SW filmet: a kritikusok miatt. Akkor talán ez a valódi oka, hogy nyugdíjba vonult. Bár kicsit hihetetlen nekem ez a nézőpont.
-
Értékeld a filmet
Talán ezzel annyiban vitatkoznék, hogy Han beavatkozása gyakorlatilag eltüntette Luke mögül az üldözőket ami azért nagyban segítette a pontos célzást.
-
2x06 - Wings of the Master
Elkészült a teljes epguide (vagyis a majdnem teljes )
-
Box Office
Eddig a TDKR tartotta a rekordot 25 millióval... Szerintem is meglesz az új csúcs.
-
Box Office
Eddig az USA -ban az elővételben eladott jegyek értéke elérte az 50 millió dollárt!
-
George Lucas
Egy újabb rövid interjú Lucassal.
-
Premier megtekintés
Vagy szétosztja a barátai között.
-
A Rebels animációs sorozat
Köszi csoli, ez tényleg jobb!
-
Háttérben lévő érdekességek, történetek
1997 óta.
-
A Rebels animációs sorozat
Köszi, jónak tűnik ez is. Ez a gyári epguide kép?
-
George Lucas
Bocsi, de ez elég gyerekes lenne, pont tőle. Ő a világ egyik legnagyobb üzletembere, nem fog ilyen hülyeségeken leragadni. Régen én is úgy gondolkoztam ahogy leírtad, de mára már én is túlléptem rajta nagyrészt. Akkor nehogy már Lucas azon rágódjon, hogy Jóska Pistának nem jön be a PT és ezért neki nem kerek az SW. Bírkózzon meg ezzel Jóska Pista, vagy ha annyira silány az élete, hogy 16 éve csak ennyi öröme van az életben akkor fikázzon. Ez miért érdekelje mélyebben Lucas -t?
-
2x06 - Wings of the Master
Hát nem egészen, mert mindig volt valami terv ami végrehajtás esetén győzelemmel kecsegtetett. Itt ilyen nem volt. Vigyünk még több hajóüt, repüljünk más formációba és hátha nem lőnek sz*rrá. Az EPIV és EPVI támadásaiban bőven benne volt a győzelem lehetősége, azokért már érdemes volt meghalni a lázadó pilótáknak és katonáknak.