Ez azért nem mindig igaz, sőt! Azok a legjobb látványfilmek amik mögött komolyabb kutatás is van, vagy csak látszik, hogy a felső réteg alatt azért van koncepció és intelligencia. Pár példa a múltból: SW I-VI, Mátrix, Gyűrűk Ura, TDK. ezek mind olyan filmek amik ugyan a látvánnyal hódítanak, de eszméletlen mennyiségű antropológiai vagy éppen filmes bravúr van bennük. A művészi tervezésről, kivitelezésről már nem is beszélve. Ezek a filmek mind hatalmas értéket képviselnek annak ellenére, hogy rájuk van sütve a látványfilm bélyeg. És csak, hogy a kedvencünknél maradjak, a Star Wars -ra se véletlen mondják azt, hogy SAGA. Maga ez a szó mit is jelent?
Íme: "A sagák egy-egy régebbi korban élt hős (például viking király, illetve izlandi nemzetségfő) vagy egy kortárs személy valamely nevezetes tettét mesélik el eleinte aprólékosan részletezve, majd az események drámaivá válásakor balladai stílusra váltva. A keresztény korban az európai szentekről és a skandináviai vértanú püspökökről is születtek sagák.
A sagák egyik érdekessége a mai szemmel is modernnek tűnő távoli, tárgyilagos nézőpont. A főhősök között egyaránt vannak jók és gonoszak, de az előadó sohasem foglal állást, miközben aprólékosan előadja hőse tetteit. A drámai hatás részben ebből a közömbösnek tűnő előadásmódból fakad, hiszen az események a legtöbbször megdöbbentő, néha véresen kegyetlen végkifejlethez vezetnek. Mégha a hősökkel sokszor nem tudunk is azonosulni (az egyik fő téma például a gondosan kivitelezett vérbosszú), a szereplők viselkedése megkapóan emberi. A sagákban soha nem kérdezi senki az okokat, a cselekmény irányítója a sors, amivel szemben az ember, még az uralkodó is tehetetlen."
Lucas nem hiába végzett egyetemet, nagyon okos ember és csodálatosan használta a filmjeiben a fentebb taglalt jellemzőket. Az általam említett további sorozatokból is nyilván lehetne hozni jobbnál-jobb utalásokat, de sajnos azokban nem vagyok benne eléggé. Szóval látványfilm és látványfilm között is óriási különbség lehet, de ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy az 'agyatlan' filmek nem jók, mert én is nagy rajongója vagyok a Rambo féle hentelésnek pl. De azért tudjunk különbséget tenni.