Bomarr összes hozzászólása
-
EPVII spoileres topic
Mondjuk attól függ mit értünk újitás alatt. Mert szerintem egy rakás dologban igazodni fog a korábbi filmekhez: ez is a jó és a gonosz harcáról fog szólni (szerintem inkább úgy mint a régi trilógiában tehát a gonosz és a gonosz erői jól különválaszthatóak lesznek a jóktól... legalábbis mivel ez a sztori zárása szerintem fura lenne ha nem igy lenne), lesz fénykardpárbaj, epizódonként legalább egy epikus csata, részenként a sztori itt is kisebb időtávokat, max pár napot fog felölelni, a besorolása valószinüleg PG, legfeljebb PG-13 lesz, fontos szerepük lesz az akciójeleneteknek, a humornak, a kalandnak, ugyanakkor megágyaz a későbbi lehetséges -ep.8-9-es- bonyodalmaknak stb.
-
EPVII spoileres topic
Igen, gyakorlatilag a legfőbb érvet lehagytam: Abrams nincs rászorulva, hogy részt vegyen egy olyan produkcióban amiben minden kreativ döntést kivesznek a kezéből. Kellően nagy név már, egy ilyen film csak az imidzsét rombolná. Az sem véletlen, hogy a felvétele után a saját cége is megjelent a gyártók között és még a saját producerét is hozta magával.
-
EPVII spoileres topic
Csak a képzeletbeli dijra jelölt hozzászolásomat tudnám ismételgetni. Érdemes lenne utánanézni pár dolognak. Az egész úgy indult, hogy Lucas kitalálta, hogy legyen ep.7-8-9 és erről egy évvel az eladás elött értesitette is Hamillékat. Mivel úgy döntött, hogy nem ő akarja ezt már végigvinni ezért kereste a lehetséges utódot és úgy döntött, hogy ez lesz a Disney. Már az eladás bejelentése előtt megszületett a sztori 40-50 oldalas kis összefoglalója. És persze, hogy pénzt kell termelnie és üzlet, csak azt nem értem hogy sikerül ebből ilyen furácska következtetéseket levonni. A Disney pontosan tudja, hogy ha milliókat vagy milliárdokat akar keresni akkor nem azt kell csinálni amit te irsz, hogy belerakunk mindent még akkor is ha ökörség lesz a vége csak mert ezt mutatta az egyik grafikon, hanem olyan filmeket gyártunk és gyártatunk amik remélhetőleg tényleg milliókat szórakoztatnak. Ehhez pedig általában az kell, hogy olyanok csinálják a filmeket akik ehhez értenek. Ezért például amikor előkerült a Karib-tenger kalózai akkor ahelyett hogy a Disney főhadiszállásán patika-mérlegen kimérték volna hogy hányszor kell orra esnie Jack kapitánynak ahhoz, hogy megszeresse a közönség, inkább megbizták a részletekkel Bruckheimert meg Verbinskit, akik értenek hozzá hogy kell ezt csinálni. Csak hogy értsd miért illettem a kérdéses jelzővel a megjegyzésed: olyan mintha azt mondanád, hogy mivel az autógyártás üzlet, ezért a Ferrari következő autójának a fejlesztését nem az egyébként erre kijelölt mérnökökre, designerekre stb hagyja, hanem a részleteket a legfelsőbb vezetés dönti el, akik egyébként valószinüleg tényleg jó üzleti érzékkel birnak, hisz ezért kerültek ebbe a pozicióba, de valszeg egy biciklit nem tudnának maguktól összetenni. Ettől függetlenül saját megérzéseik alapján beleszólnak a részletekbe. Ööö... nem. Az a cég ami igy működik az meghal vagy max vegetálni tud, de nem lesz a legnagyobb. Azért foglalkoztatnak a nagy cégek szakembereket, hogy amit csinálnak az tényleg kelendő legyen. Esetünkben olyan filmet kell csinálni ami száz milliókat fog kaszálni és ezt olyanok tudják megcsinálni akik aktivan, napi szinten részt vettek blockbosterek készitésében. Erre van ott a kiválasztott rendező és a producerek. Azzal pedig semmi baj nincs ha beirod a véleményed, én se tettem mást mint leirtam az enyémet meg az én nézőpontomat. Ha valaki hasraütésszerű dolgokat halál komolyan előad, akkor a leirtak szerintem tovább egyenlőek egy marhasággal. De ez csak egy vélemény. Nyilván nyers egy kicsit, de úgy éreztem, hogy enélkül annyira köntörfalazok, hogy kitakarom a saját véleményem.
-
Sorozatok
Egy totál random megjegyzés: a sorozatjunkie ha hírekről van szó általában meglehetősen hiteles és naprakész forrásnak tűnik, de hogy a Trónok harcában mennyire nem képesek tartani a lépést a fejleményekkel az egészen meglepő. Minden Trónokos hír-összefoglalóban legalább egy oltári nagy marhaság szerepel.
-
EPVII spoileres topic
Kicsit OFF ez itt, de amellett, hogy sokan mennek a könnyű pénzre Hollywoodban, ők adják nekünk a Tarantino filmeket meg egy csomó más szórakoztató, a maguk módján bevállalós filmet is. Szerintem túl általánosító az egészre legyinteni.
-
EPVII spoileres topic
Tehát ilyen rossz véleménnyel vagy Kathleen Kennedy-ről? Nekem a legtöbb film aminél ő volt a producer tetszett és egyáltalán nem tüntek gyávának, ahogy általában a Disney-nél se látom amit irsz. A rendezőik/producereik elég jól megkapják a mozgásterüket. Hmm... igazából ha egyenesebben akarok fogalmazni akkor szerintem amit leirtál R2 az óriási marhaság.
-
EPVII spoileres topic
Hát ezek úgy hírek, mint hogy én ide beírom ide, hogy az új film főszereplője Jar Jar unokája lesz. Egyébként nagyon egyszerű különválasztani a hazugságot a hírtől: utóbbinál amikor valaki tényleg rálát a belső dolgokra, akkor megoszt valami relevánsat: egy jelenet leírást, egy vázlatos pár mondatot arról mi az alapkonfliktus, mire fut ki az első film, vagy mi lesz az egyik akció-jelenet (az ep.2 egyik első kémjelentése volt, hogy lesz egy "autós üldözés" Coruscanton... az ilyenek általában az effekt vagy az art részlegből jönnek) stb. A hazugság meg az amikor jön egy fél mondatos ötlet mindenféle körités hiján és láthatóan az is kifejezetten arra koncentrál amit már eddig is tudunk: például mindenki tudja, hogy visszatér a régi trió ezért az összes ötletroham, úgynevezett pletyka róluk szól meg hozzájuk köt mindent ami felmerül. Közben meg el se kezdődött a forgatás és jó eséllyel egy 10-15 fős belső stábon kivül senki nem tudja mi lesz itt pontosan, azok meg aligha irogatnak kémjelentéseket. Nem azt mondom, hogy nem lesznek óriási baromságok az új filmekben. Talán lesznek. De ezeken a pletykákon izgulni szerintem energiapocsékolás.
-
EPVII spoileres topic
Ody: Milyen hírekre gondolsz? Ha meg a régi trilógia marketingértékére lennének rácuppanva már rég megkötötték volna a szerződést Hamillékkal és vernék a tam-tamot hogy visszatér a nagy hármas, de annak ellenére, hogy nyilt titok a szereplésük annyira nem forszirozzák. Még a sajtóhir is arról szól, hogy a pletykákkal és ""kémhírekkel"" szemben három új fiatal figura lesz a főszereplő.
-
EPVII spoileres topic
Nekem erős kétségeim vannak. Ha látjuk ezeket akkor modernizált formában vagy csak cameo szinten a háttérben. Szerintem.
-
EPVII spoileres topic
Minden valoszinüség szerint Lucas eredeti ötletei alapján -vagy legalábbis azokat felhasználva- készül az új három film amiknek semmi köze az EU-hoz.
-
J.R.R. Tolkien könyvei, és a hozzájuk kapcsolódó művek
De a haradiak közt se volt keveredés: ott meg mindenki úgy nézett ki mintha a Közel-Keletről érkezett volna (még ha a szinészek maguk nem is onnan voltak). Ilyen multikulti Tóvárosban van először.
-
EPVII spoileres topic
Tehát akkor amit hivatalos forrásból tudunk: -R2-D2 szerepelni fog -a történet 30 évvel a Jedi visszatér után játszódik -három fiatal karakter lesz a főszereplő -lesznek visszatérő szereplők a régi filmekből -Adam Driver játsza az egyik -valszeg fontos- gonosz figurát Utóbbi inkább félhivatalos, de szinte 100 százalék biztos. Kihagytam valamit?
-
A szereplők
Van benne: Tóvárosban (Hobbit 2) több feketét is látni a lakók között. Jól meg is lepett, mert a LOTR trilógiában hasonló etnikai szinességnek nem volt jele. Itt egy példa:
-
6x08 - The Disappeared (Part 1)
És akkor ott van Krell, akit még csábitani se kellett. Magától átállt miután megérezte a sötét jövőt. Ilyen remek a jedi képzés.
-
6x08 - The Disappeared (Part 1)
Meglepne ha ilyen borús végkicsengése lenne a Sagának. Szerintem az új Rend rendesen próbára lesz téve, kiderülnek kezdeti hibái, de a kilencedik részre olyanná alakul amilyennek mindig is lennie kellett volna. Persze ez csak tipp.
-
6x08 - The Disappeared (Part 1)
Én sem. És ugyanakkor így hihetőbb. Ha a Jedi Rend egy tökéletesen felépitett szervezet lenne, nem lehetne megbuktatni.
-
6x08 - The Disappeared (Part 1)
Hát közvetlenül nincs tulajdonuk, de egyébként a Köztársaság elég jól kibéleli őket. A templomuk nem egy faház egy hegy tetején hanem egy high tech sok szintes komplexum és mütyürjeik, repülőik sem arról árulkodik nekem, hogy bármi közük lenne a puritánsághoz. Ehhez még háború se kellett: Obi-Wan az ep.2-ben is elég korrekt kis géppel járkál a galaxisban. Kiváncsi vagyok a coruscantiak hány százaléka engedhet meg hasonlót. Szerintem ha valaki fizet a gyerekekért - bár ebben egyre kevésbé vagyok biztos illetve nem gondolom hogy akkora jelentősége van mert igy is ugyis borzasztó és embertelen a kiválasztási rendszerük- akkor az nyilván a Köztársaság, ahogy nyilván az egész rendet a központi költségvetésből fedezik (mivel ők maguk nem termelnek közvetlenül pénzt igy más út aligha van) Persze ez a cél ez egyértelmű és láthatóan ez szentesiti is az eszközt. Kényelmes is: a problémákkal nem kell szembesülni mert a szülők maradnak ahol voltak a gyerekek meg majd jól elfelejtik őket. Attól se kell nagyon tartani, hogy a gyerekek túlságosan önállosodnának: eleve gyerek koruktól beléjük ültetjük a meglévő dogmákat amiket alapvető törvényszerűségként fognak elfogadni és nem fognak megkérdőjelezni, ha csak nem épp Qui-Gon Jinn-nek születnek. Ez tökéletes módszer ideák konzerválására és egy olyan Rend létrehozására, ami semmilyen szinten nem képes haladni az idővel, hisz minden egyes tagja gyerek korától arra volt nevelve, hogy mindent elfogadjon amit az elődei. A TCW egyik hatása, hogy egyre kevésbé sajnálom a jedik bukását. Kicsit elkanyarodik a dolgoktól de ha valamiért már azért kiváncsi leszek az ep.7-re hogy lássam milyen lesz az új Rend. Van egy olyan érzésem, hogy a baba kortól induló nevelés ott már dobva lesz.
-
6x08 - The Disappeared (Part 1)
Anakin képzésével se lett volna akkora gond, ha a jedik nem ragaszkodnak ahhoz, hogy nem szabad másokhoz érzelmileg kötödni és nem szabad családot alapitani. Nem hiszem hogy csak azért mert 9 éves forma gyerekként kezdték tanitani bele volt kódolva a Vaderré válás. Ott még egy rakás hibát elkövettek utána. Csak a példák hosszú sorából egy: azt gondolták, hogy Anakin-nak jót tesz, hogy elfojtja az anyja iránti szeretét. Vagy csak szerintem abszurd, hogy a 18 éves Anakin azóta nem láthatta az anyját, hogy beállt a rendbe? A jedik nem vágták, hogy ha már egyszer másképp indult Anakin jedivé válása, talán a tanitásának is másképp kéne zajlania.
-
6x08 - The Disappeared (Part 1)
Én tulajdonképpen most jöttem rá, hogy mióta megláttam az ep.2-ben a kis tanulókat Yodával, valahogy mindig fura érzésem volt és igazából csak most jöttem rá, hogy azért mert amellett, hogy meghitt és aranyos az egész nagyon természetellenes is. Ekkora gyerekeknek nem elszakitva a szüleiktől kéne nevelkedniük egy Templomban. A gyerekek annyira kicsik, hogy még el se tudják dönteni, hogy nekik mi a jó, pláne azt hogy mik akarnak lenni, tehát akármi is a megoldás az biztos, hogy a fejük fölött lett eldöntve, hogy ők jedik lesznek. És talán pont emiatt nincs olyan megoldás, ami jedis lenne, mert ők pont az ellenkezőjét vallják: a szabadság mellett állnak ki, meg az elnyomás ellen, épp csak ők maguk egészen kisgyerekekről döntik el, hogy igenis jedik lesznek. Olyan lehet ez, mint amikor egy nagyon régi szabály elfelejt kikopni a rendszerből [alert! kissé elszállt mi világunkbeli hasonlat érkezik!]: mint például a katolikus papok cölibátusa. Abban az időben amikor kitalálták még volt valami halovány értelme - az önmegtartoztatás hirdetésével és gyakorlásával megmutatni hogy a papok képesek felette állni az alantas vágyaknak, amire égető szükség volt mivel az hogy ennek az ellenkezőjét látták a hivők, a hitelességüket veszélyeztette - csak közben elfelejtették eltörölni: míg a szüzességre a középkorban az egész társadalom erényként tekintett és rendkivüli mód tisztelték, ma már valszeg statisztikailag kimutathatatan azoknak az aránya akik szerint menő szűznek lenni. Ma már senki nem gondolna rosszat egyetlen papról se ha családot alapitana. Ráadásul a vágyak elfojtása gyakran komoly problémák forrása az egyházon belül és igazából több rosszat okoz, mint jót. Mégis itt van ez a szabály és nem törlik el, annak ellenére, hogy egyébként az egyház millió és egy dologban változott időközben. A példa erőltetettnek tűnhet de arra akarok kilyukadni, hogy lehetett egy kor, amikor a Jedi Rend egészet más volt, mint most. Talán az értékeik is másak voltak és akkor ki lett találva, hogy kell új jediket szerezni. Aztán teltek az évek, múltak a korok, változott a világ, de az új jedik "toborzása" mindig ugyanaz maradt. Egy letűnt kor megkövesedett darabjaként itt maradt és senkinek nem jut eszébe újragondolni, mert hát ez a hagyomány. Hogy mi ez pontosan az nem tudom, de bármi is tuti nem normális dolog, mert gyerekeket vesznek el a szüleiktől. Hogy ebbe beleegyeznek a szülők vagy sem majdhogynem lényegtelen: ha másoknak nem, legalább a jediknek nem kéne kihasználniuk azt hogy egyes szülők el akarják dobni a gyerekeiket.
-
6x08 - The Disappeared (Part 1)
Tehát a jedik reménykednek benne, hogy az Erőérzékeny gyerekeknek borzasztó szülei vannak? Mert egyébként normális emberek/lények aligha szabadulnak meg a gyereküktől csak azért mert más lesz mint a többi. Pláne hogy itt még csak nem is betegségről vagy anti-szociális viselkedésről van szó, hanem arról, hogy a gyerek bele fog látni a jövőbe, emiatt rendkívül jó megérzései lesznek stb. Megnézném azt a szülőt aki ezt az opciót hallva lemond a gyermekéről. Plusz a korábbi TCW részben a rodian anyuka nem úgy tűnt, mint aki nagyon odalenne az ötletért, hogy majd viszik a gyereket. Ha korábban ő is átesett egy ilyen meggyőzésen akkor az nem sikerült 100%-osra.
-
6x08 - The Disappeared (Part 1)
De itt nem alkalmazottakról van szó, hanem emberekről akiktől elveszi a Köztársaság a gyereküket. Valamit ehhez csak kell csinálni, hogy a nagy midiklorián érték kimutatása után a szülő ne meneküljön a világ végére a gyerekével vagy hogy ne legyen tele a sajtó könnyes szemű szülőkkel akik a gyereküket siratják akit elraboltak a jedik. Shmi más mert nem a Köztársaságban él, rá nyilván nem vonatkoznak a Köztársaság törvényei.
-
6x08 - The Disappeared (Part 1)
Én is ezt tartom valószinünek, amit Dzséjt ír, viszont így baromi morbid ám a helyzet. Fura, hogy például egy Padmé nincs ezen felháborodva vagy hogy nem látunk olyan kezdeményezést, hogy legalább ilyen szempontból reformálják meg a Rendet. Hogy a tagok mit csinálnak a templom falai közt az az ő dolguk, de itt mégis csak arról van szó, hogy a Köztársasághoz tartozó rendszerek elfogadják, hogy az állampolgáraik gyermekeit egy felsőbb szerv akár csak úgy el is viheti. És örüljenek mert van olyan jó fej a Rend, hogy előre szól. Addig is lehet vele mélyiteni az érzelmi kapcsolatot, hogy még jobban fájjon, amikor a lurkót viszik a Templomba. Talán azért nincs ez ellen lázadozás, mert baromi ritka? Egy galaxisban ahol csilliónyi lény él van vagy ezer jedi? A lottó ötöst is sokkal könnyebb megütni, mint leendő jedit szülni. És ha már lottó: azt is el tudom képzelni, hogy valami egészen extrém ellenszolgáltatást kapnak a szülök: mondjuk ha korábban valami kunyhóban laktak, akkor a kiválasztás után kapnak egy kisebb palotát és annyi pénzt hogy hátralévő életükben már nem is kell dolgozniuk (a megélhetésért).
-
The Clone Wars mozifilm
Végülis Zééé is úgy írta, hogy önmagában nincs azzal baj, ha új oldalát mutatják meg egy karakternek és eltérnek az elvárttól csak nem mindegy a mérték meg a hogyan. Mert önmagában az hogy eltérünk attól amit várnak az emberek még nem érték. Azt jól is kell csinálni hogy működjön. Hogy kinél mi működik az persze már nézőként változó lehet.
-
Kritikák - avagy, vak vezet világtalant
Mondjuk pont ezekből az elejtésekből szerintem elég világosan kiderül, hogy születni kell rá: Luke csak azért lehet jövőbeli reménység, mert ő Anakin fia. És Leiát is azért emliti meg Yoda ("Van még más is") és az ep.5 végén azért érzi meg Luke-ot, mert ő is Skywalker ivadék. Nekem anno amikor még nem volt prequel magától értetödőnek tűnt, hogy erre születni kell.
-
The Clone Wars mozifilm
Szerintem eleve nem kellett volna a sztori fókuszába tenni egy "aranyos" hutt babát. Pláne a pilotban ami arra hivatott, hogy meggyőzze az embereket, hogy ezt a sorozatot érdemes nézni. Az, hogy ez a baba ráadásul pont Jabbáé szerintem már csak tovább rontotta ezt az eleve rossz koncepciót. Szerintem jól látja Zééé, hogy ez az ötlet sokakat elrémithetett ettől az egyébként remek, sőt sokszor zseniális sorozattól.