Bomarr

Én csipem a Monty Pythont, meg az említett új angol darabokat -főleg a Vaskabátokat- is de az Amerikai Pite is tetszett anno. Jól irja Obi1: az első film tényleg egy generáció filmje volt anno. Egyébként meg miért pont a szexből ne lehetne viccet csinálni?

Witcher 2-öt én is nagyon várom. Pláne hogy Xbox-ra csak jövő héten fog kijönni először. Az előzetes nagyon üt! (ugyan a Xbox-os megjelenésre van kihegyezve de azokat az újitásokat mutatja amik nektek is jönnek)

ITT van minden DW-hez felirat. Ha rányomsz a "10 David Tennant"-re akkor az első töltési lehetőség a Children in Need felirat. Picit más: a Trónok harca II. évad alias Királyok csatája eddig kifejezetten tetszik. Az nem baj, hogy lassú, de legalább most nincsenek akkora következetlenségek mint az első évadban, meg a dialógusok fele végre nem abból áll, hogy arról beszélnek hogy mi volt régen. Bizakodva várom a folytatást.

Frenkie: Örülök, hogy így döntöttél. Jó hogy visszajössz

Tényleg jó film. Pláne, hogy ahhoz képest hogy nem "big budget" film, elég nagyot markolnak benne: nem csak a Führer, de valamennyire a Harmadik Birodalom bukását is bemutatják rajta keresztül. Meglepően jól.

Nekem az egyik kedvenc francia vígjátékom a címével nagyonis aktuális Kellemes húsvéti ünnepeket! Belmondoval és a szemtelenül fiatal Sophie Marceau-val. Kedvenc jelenetem mikor Belmondo magyarázkodik a rajtakapás után a feleségének. Ha tízszer nem néztem már meg ezt a részt akkor egyszer se.

Én is remélem, hogy mindegyik aláhúzottra jön válasz. Az már tényleg minden szinten méltó zárás lenne.

Hát akkor ne vegyenek. Kiváncsi leszek azért a fizetős DLC-k fogyására. Valami azt súgja, hogy azok is simám tarolni fognak. Én nagyon várom őket.

Ez tetszik! Az is, hogy ragaszkodnak ahhoz a befejezéshez amit kitaláltak és nem raknak hozzá "rajongói nyomásra" új befejezést és az is hogy bővitik a mostanit, ami azért nagyon is jól jön

Hú ebbe a topikba benézve az jutott eszembe, hogy de sajnálom, hogy már nincs időm novellát írni... az utolsót hat nap hiján két éve írtam. Be is szúrom ide. Liszt Ferenc tér Forró nyári hőség volt. A nap még órákra volt távoli céljától a horizonttól, de a Liszt Ferenc tér teraszain már fürtökben ültek a szomjas vendégek. Legtöbbjük egy baráti csevejben merült el, míg pár bágyadt turista a vízpermetező gépek áldásának örült a napernyők alatt. Ám a betérők közt akadt egy magányos ücsörgő is. Egy harmincas éveiben járó férfi, aki épp üres poharát szugerálta, mikor megszólította a pincér: – Hozhatok még valamit az úrnak? – Egy whiskyt kérnék jéggel – vágta rá egykedvűen. Nem mintha különösebben szívlelte volna. S ehhez az időhöz meg aztán végképp nem illet, de emberünknek valahogy különös vonzódása volt a színpadiassághoz. S van-e annál teátrálisabb, mint amikor egy férfi szerelmi bánatában whisky-t rendel? Ez a komor fiatalember, Sándor, ahogy a távolba révedt még a szemöldökét is összehúzta. Csalódottsága oly friss volt, hogy még csak most kezdte igazán bele élni magát. Alig pár perccel ezelőtt még egy mutatós hölggyel ült itt ennél az asztalnál. Elcsevegtek az időjárásról, a gazdasági válságról és csupa olyasmiről, ami igazán egyikőjüket se érdekelte. Aztán Sándor remegő hangon hosszú monológjába fogott, mely valahogy így kezdődött: „Tudod van valami, amit már régóta szerettem volna elmondani neked…”. - A whiskyje uram! – jött meg nagy mosollyal a pincér. De Sándor csak egy mélyet sóhajtott. Egyre nehezebben tudta palástolni kétségbeesését. Nem értette a világ cinizmusát: hogy mehet ilyen magától értetődőén tovább az élet, mikor vele ilyesmi történik? Még a nagykörúti villamosok se torpantak meg a közelben. A mellette ülő német úr még csak fel se nézett a csirkecombjából. A whisky pedig borzalmas volt. Mint minden whisky, amit valaha kóstolt. Ki is kérte a számláját. Majd a fizetés után neki indult a városnak. Nem volt különösebb úticélja. Csak a lakásába nem akart vissza térni. Félt, hogy agyonnyomná a magány. Csak hagyta, hogy a lába vigye, amerre jónak látja, s már épp sikerült volna igazán elmerülnie az önsajnálatban, amikor megütötte a fülét egy ismerős nesz a város zajából. Próbáltak a Zeneakadémián. Sokszor hallotta már ezt a tompa zenét, ahogy a tér egyik éttermébe tartott. Rendszerint önkéntelenül is lelassított ilyenkor. Valahogy hozzá tartozott a városhoz, mint az autók dudája, a bazilika harangszója vagy a kofák óbégatása a Moszkva téren. Odabent azonban még sosem járt. De még csak hasonló helyen sem. Feszélyezte a komolyzene. Úgy gondolta, hogy a nagyon vastag könyvekhez, a skandináv filmekhez és a száraz borokhoz hasonlóan ez is műértő úri közönségnek való. Nem az ő birodalma. De most ebben a végzetes órában, mikor a világ kifordult a sarkából és minél távolabb vágyott a megszokott helyeitől, felötlött benne a gondolat: mi lenne, ha bemenne? Nem is adott magának időt az elbizonytalanodásra: útját már is a főkapu felé vette. Ahogy a vaskos lengőajtókat arrébb hajtotta tekintetét kíváncsian vezette végig az épület belsején: márvány és kerámia díszítés a falakon, oszlopok aranyozott tetővel, díszes csillárok… az egész pont olyan végzetesen komoly volt, mint ahogy számított rá. Arra viszont nem gondolt, hogy a színpompás aula ilyen kísértetiesen üres lesz. Rajta és az egyre tisztábban hallható dallamokon kívül más nem merészkedett ide. Egy pillanatra elbizonytalanodott. Talán vissza kéne fordulnia. De végül is mi rossz történhet? Egy morcos recepciós kiküldi? Kérdőre vonja egy takarító? Úgy érezte, ekkora kockázatot most hajlandó lesz vállalni. Majd ezzel a felbátorodással neki is indult. – Segíthetek valamiben? – szólt rá váratlanul valaki. Sándor azt hitte menten szívrohamot kap. Aztán látta, hogy csak egy ártalmatlan diáklány áll mellette. Időbe tellett mire megfogalmazta pontosan mit is keres itt: – Csak a próbát szerettem volna meghallgatni. - Oh, persze menjen csak. Mindjárt végeznek. Azon az ajtón. A hátsó sorban le tud ülni. – igazította el. Sándort egészen meglepte a dolog. Talán azt gondolja, hogy valakinek az ismerőse? Akárhogy is, ezek után már végképp nem volt indoka visszafordulni. A kérdéses ajtón belépve a nagy előadóterembe jutott, ami ha lehetséges, még az aulánál is pompásabb és komolyabb volt. Sándorból szinte kibújt a kisgyerek, ahogy a nagy orgonát és a mennyezet díszeit nézte. Hogy nem a konyhájában, hanem itt ül az olyan valószerűtlennek tűnt, hogy egy pillanatra el tudott volna képzelni bármit: hogy az egyik faragvány lemászik a falról és a fülébe súgja a búfelejtés fortélyát, vagy hogy a karmester hátra fordul és még valami ennél is fontosabbat mond, mondjuk az örök élet titkáról. Egész csodaváró hangulatba került. Fel volt készülve bármire. Várta és várta a bűvös pillanatot, de az csak nem akart eljönni. A trombitások trombitáltak, a hegedűsök hegedültek, a fuvolások pedig -Sándor őszinte csalódottságára- nem csináltak mást, mint hogy néha fuvoláztak egy keveset. A karmester pedig a lehető leglehetetlenebb pillanatokban intette le az egészet és mondott egy két summás megjegyzést, melyet ő alig hallott. Gondolatai is egyre inkább elkalandoztak. A díszes terem helyett újra a Liszt Ferenc térre tévedtek és fejében, mint egy beakadt lejátszóban egyre csak az a jelenet ismétlődött, amint szerelmet vallott vágyai tárgyának. Az önsajnálat újra kezdte maga alá gyűrni, amikor váratlanul meghallotta… A brácsák, csellók és harsonák valami egészen új kompozícióba rendeződtek össze. Sándor érezte, hogy a dallamok, melyek eddig csendes patakként folytak el mellette, most süvítő orkánként ragadják magukhoz. Szemei egészen tágra meredtek. Lélegzetvisszafojtva figyelt, amikor a hegedűk is szóhoz jutottak szívszorító hangjukon. Tudta, érezte: ez a zene a szerelmi bánatról szól. Kétség se férhetett hozzá. Mintha lelkének rezdülései babonázták volna meg a hangszereket. Kétségbeesése ott zengett az óriási terem falai közt. Megigézve hallgatta az előadást. S érezte, egy magányos könnycsepp csordul le az arcán. A zene elhallgatott. Sándor pedig bizonytalanul visszatalált a földre. Felállt, megigazította ruházatát, majd kiment a teremből. Nem tudta miféle zene lehetett ez. Talán egy régi klasszikus. De az is lehet, hogy csak a karmester fia irt valamit pár napja. De akárhogy is: valaki, valamikor átélte azt, amit most ő. És ezzel szíve óriási súlytól szabadult meg. Könnyebb volt levegőt venni. Könnyebb volt sétálni. S mintha a város színei is szebb árnyalatba fordultak volna. Nem volt már magányos. S ahogy az órájára nézett, elégedetten nyugtázta: lassan ideje lesz hazamenni.

Nagyjából olyanok lettek mint amilyenekre számítottam. Tehát a Krell kvadrológia és az ahhoz köthető elemek elsősége nem került nálam veszélybe

Láttam.

Az enyém is átment

Nekem az első évad kisebb csalódás volt. Az első és az utolsó részek kiválóak voltak, de közte elég langyos volt. Középkorias sorozatok terén a Katedrális például szerintem sokkal jobb. De azért átrágom magam a kettes évadon is.

Oldie: A Homeland pont annyira jó mint mondják, majd meglátod

Soha ezen a fórumon nem voltak akkora indulatok mint amikor szóba jött a politika. És soha nem fordult elő, hogy egyik fél meggyőzte a másikat. MINDEN esetben annyi történt hogy páran felcukkolták/cukkoltuk magunkat és ennyi. Ennek semmi értelme és a legutóbbi nagy perpatvar után lett eldöntve, hogy ez a téma sztornó.

Az, hogy ez itt tilos. Ennyi. Ezer másik hely van ahol lehet erről beszélni + PM.

Ott nincs leírva itt viszont már Ody beírta, hogy tilos. Ha még nem olvastad akkor most: ez a téma tabu a fórumon.

Ebbe a témába azért olyan nagyon ne merüljetek bele.

A Tankot játszó szinész és a rendezők közötti kapcsolat nagyon megromlott a Mátrix forgatása után. Az ügy annyira zavaros, hogy a publikált infók alapján képtelenség kitalálni mi történt (a rendezők ügyvivője szerint zaklatta őket a szinész, aki szerint viszont hamis pletykákat kezdtek róla terjeszteni más stúdióknál is például hogy kapcsolatai lennének terrorista szervezetekkel... WTF?) mindenesetre ahogy Oldie is irja kiirták és jött a helyére Link.

Én a Mátrix erényei közé tenném a mesélés módját is. Szerintem iszonyú jól vezetik fel a fordulatot, amit nagyon okosan nem hagynak a film második felére. A pofáraesést viszonylag hamar letudjuk, hogy aztán legyen idő új irányba terelni a sztorit. Az akciók mellett pedig a karakterek is első-osztályuak... muszáj is azoknak lenniük, mert itt még viszonylag kevés az akció. Amig Morpheust nem kezdik el abuzálni, addig döntő részt duma duma hátán, de nagyon jól válogatták ki a figuráikat is. Az olyan pár perces karakterek mint Tank is telitalálat imho.

Na akkor a kapitalizmus után jön a turbó-kapitalizmus. Ugye 1789-ben ugy váltották le a nemesi Franciaországot hogy abból rá pár évre egy sokkal tekintélyelvűbb császárság nőtt ki (hogy aztán az újra királysággá változzon). A forradalmak a történelem során mindig híresek voltak arról, hogy a forradalmárok elérték amit akartak *irónia* Ööö közben rájöttem, hogy 1776 az USA függetlenségi háborújának a vége volt....

Érdekes egyébként, hogy a Mátrix-al egyidőben több olyan film is jött ami ezt a témát boncolgatta. Például Cronenberg eXistenZ-e. De nem sokkal korábban jött ki a nagyon hasonló Dark City és a spanyol Abre los ojos vagy a látvány szempontjából a Mátrixt meghatározó Ghost in the Shell. Az hogy a Mátrix elemei korábbi alkotásokban feltűnnek a film értékéből szerintem semmit nem von le. Ez igaz a legelső Star Wars-ra is. Ahogy összekeveri az addig megjelent sci-fi, de főleg a cyberpunk alkotásokat az nálam simán a legnagyobbak közé emeli. A folytatásokért meg kár.

Na ez így totál lefedi az én viszonyulásomat is a szériához.

Pont pár hete néztem újra a Mátrix trilógiát. Az első rész egyértelműen klasszikus, minden beállitása, mondata úgy jó ahogy van; a második rész tragikusan rossz, film közepén majdnem kikapcsoltam, a harmadik rész mint popcorn film és mint egy sci-fis érdekesség végülis oké. Az arányok végülis nem rosszak. Hajrá nekik.