Bomarr

Ady Endre volt az S hogy egy költő mit gondol a verséről az bár felettéb érdekes, mégis bizonyos szempontból irreveláns. Gondoljunk csak a Shakespeare költeményekre, melyekkel kapcsolatban állandóan felmerül, hogy talán nem is Shakespeare irta. S most tekintsünk el ezen felvetések együgyöségétől, s tegyük fel maholnap kiderül, hogy egy skót gróf irta passziból vagy egy francia pék a feleségének... mi van akkor? Dobjuk ki az összes Shakespeare elemzést és biráljuk felül mit is jelent nekünk a Rómeo és Júlia? Hát épp ezaz, hogy nem... mert teljesen mindegy ki irta és mit gondolt róla: a Rómeo és Júlia a tragikus szerelem örökös drámája marad, bárkitől is származik, s bármit is gondolt az irója róla. Mert minden mű, azután hogy kikerült a nagyközönség elé, saját éltre kell s az határozza meg leginkább, hogy az olvasói/nézői mit gondolnak róla. Marha unalmas lenne, ha minden filmhez/regényhez/festményhez lenne egy megoldó kulcs, hogy mit jelent, s mást nem is lenne érdemes róla gondolni. És épp ezért fontosak a vers-elemzések (amik között nyilván akad pocsék is... attól hogy valami elemzés, már nem válik rögtön jóvá)... mert nagyonis fontos, hogy mit vált ki az adott mű. Nekem is vannak filmjeim amikre egy nézésnél többet nem pazarolnék, de az SW nem ilyen... S Ody elemzésében számtalan érdekes dolog vetődött fel...

Mielött a hirt kiraktam, jó sokáig kerestem egy Knoll-os képet, de nem leltem egyre sem, ugyhogy inkább a szobrot tettem ki

Igen... ez szinte biztos. Mióta mi eltüntünk ők is elmentek. Már nincs kit felidegesiteni...

Oké, egy tipp a részemről: a Lear királyban, szülő és gyermeke rendkivül sokáig távol vannak egymástól, s rengeteg történés folyik le mire egymásra találnak. Ám ekkor már a szülő haldoklik, viszont rendkivül örül annak, hogy újra láthatja imádott gyermekét. Nem sokkal ezután meghal... itt is ilyesmi fog hamarosan történni Anakinnal. Persze lehet, hogy a párhuzam erőltetett, s könnyen belelehet kötni, de nekem ez ugrott be

Véletlen alig lehet, hisz ezt a sziklát az ILM csinálta oda... nem valoszinü, hogy "véletlenül" beleirtak. Egy-két párhuzam egyébként akad a Lear királlyal, de az is lehet hogy csak poénból irták oda...

OFF Oldi: jó téged néha itt a fórum SW részlegén is látni

Ez a LEAR kiirás egészen döbbenetes... még kapkodom a levegőt!

And the Oscar goes to... John Knoll! Bármennyire is szeretjük megkérdőjelezni az Oscar jelentőségét, azért mindig érdeklődve figyeljük a díjazásokat. Szakmai értéke aligha van? díj nélküli klasszikusokkal és Oscar tulajdonos balfékekkel tele a padlás, de mégis ezaz a díj, amire mindenki felkapja a fejét. Épp ezért nagy öröm, ha valamely kedvencünk is a díjazottak közé kerül. Már pedig a ma hajnalban sorra került 79. Oscar díjátadón a számtalan megkérdőjelezhető döntés mellett, a prequeleket is jegyző John Knoll és csapata is megkaparinthatta a híres aranyszobrocskát, a legjobb speciális effektekért. Ez egyben remek zárása is volt az utóbbi hónapok díjszezonjának, melyben a "Karib-tenger kalózai" szinte az összes fontos technikai díjat bezsebelték. Az egyébként igencsak langyos gála-est SW vonatkozásai azonban itt még nem értek véget. Ugyanis a legjobb rendezőnek járó szobrocskát Spielberg és Coppola mellett Lucas nyújthatta át Scorsese-nak. "Jobb adni, mint kapni" - jegyezte meg viccesen a Star Wars atyja az átadáskor.

Azért Zsigmond Vilmos remek munkát végzett a "The Black Dahlia"-val. A baj csak az, hogy rajta kivül más nem nagyon törte magát, igy a film elég gyengécske lett, s elsikkadt a teljesitménye. Márpedig az Oscarosok szeretik a technikai dijakat is olyan helyre szórni, ami vagy kritikai vagy közönségsiker lett. Akár egy jobb forgatókönyv mellett, Zsigmond Vilmos idén simán esélyes lehetett volna.

Igen, most ez a zenei Oscar egyértelmüen nem a zenének, hanem a filmnek szólt.. nehogy már a Babel dij nélkül menjen haza. Egyébként érdemes belehallgatni... totálisan semmilyen. De legalább Morricone kapott egy életműdijat...

Hát elnézegetve a fontosabb dijakból egyedül Forest Whitaker diját érzem jogosnak. Gyak az egész filmet (Last King of Scotland) ő viszi el a hátán és nem is akárhogy. Igy hirtelen én se tudnék jobb alakitást mondani a múlt évből. A többi meg olyan, amilyen... a technikai dijaknál azért szerencsésebbek lettek a dijazások. Legalább az 'El Labirinto del Fauno' ott kapott egy keveset

Nahát az aztán a felhypolt középszer. Tisztára mint egy Hallmarkos TV-film. Hogy abban mit láttak meg a kritikusok és az Oscar bizottság az nagy rejtély számomra. Hellen Mirren okésan játszik benne, de ő egyébként is egy jó szinésznő és egy rahedli remek -ennél sokkal jobb- szerep van mögötte. Viszont ez a német film engem érdekel...

Én csak most olvastam el á-tól cettig ezt az alábbi fantasztikus elemzést. Nagyon durva jó Ha ezek meglennének angolul is kint az oldaladon, lehet hogy egy egész különszámot szentelnének neked a BanthaTrack-osok Gratula! Edit: közben sikerült rátalálnom angol elemzésekre is. Ez is fel fog majd menni?

frenkie, Shettard Hart, Darth Krande: Köszönöm a dicsérő szavakat! Remélem a folytatásban sem fogtok csalódni...

Rog, ha igazi nyalánkságokra vágysz, ajánlom a "Miért utálják olyan sokan az Ep.I-et és II-t" topicot. Vigyázat! Csak saját felelősségre

Úgy látom nekem már akkor se volt bajom ezzel az élménybeszámolóval

Remek meglátások Ody! Engem a legjobban az Anakint körbevevő vörös gömb fogott meg a motorozása közben Watto kalapját emlékszem az ep.1 látványterveinek kikerülésekor láttam először... akkor úgy gondoltam, hogy hála ég, hogy nem rakták rá ezt a furcsa fejfedőt, viszont az ep.2-re nagyon jól jött, hogy ne ugyanugy nézzen ki. S mig a látványterven furcsa volt, itt elég jól néz ki...

Boba Fett a sorozatban? Sajnos mostanság igencsak híján vagyunk a nagy híreknek. A sorozatokról alig csurran cseppen valami, de a hazai SW világ szuperkémje, Tibur folyamatosan résen van, s begyűjti nekünk az apró hírmorzsákat is! Ahogy a fórumon is felhivta rá a figyelmet: megvan az esélye, hogy Boba Fett szerephez jut a 2008-ra esedékes élő-szereplős TV-sorozatban. Egyenlőre annyi a biztos, hogy a kis Bobát életre keltő Daniel Logan és az örökös Chewbacca, Peter Mayhew szeretnének benne lenni. És már az is biztos, hogy a jövő héten Logan találkozik Lucas állandó fegyverhordozójával, Rick McCallummal. Hogy ez tényleg azt jelenti-e, amire sokan gondolni szeretnénk azt pedig majd az idő dönti el.

A 'plot' a cselekmény, a 'hole' meg a lyuk. Magyarosan történeti hiányosságok Edit: Rog megelőzött

A többiek még ezt se ismerik A folytatás, majd jövő héten

Nekem bejön "MacReady véleménye"... kevés ember tudja átadni a lelkesedését irásban is. Neki sikerült... szinte érzem azt a feldobottságot, amit én is éreztem miután kitántorogtam a bemutató után. Mindenben nem értek vele egyet természetesen, de jópofa na

Végre eljutottam oda, hogy egy Star Wars témájú novella megirásába kezdjek. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket. Mindenesetre a véleményeket kiváncsian várom. Előljáróban annyit, hogy a novella a buckalakókról szól (méghozzá olyanokról akik az egyik filmben fel is tünnek ), de megjelenitésükben elsősorban a filmekre támaszkodtam, s csak sokadizben az EU-kra... jópár EU-nak ellent is mondtam, de ez gondolom nem lesz zavaró. <span style='font-size:19pt;line-height:100%'>Ar'tasan</span> I. fejezet Tatooine? A Hutt nyelvterületeken a forróság és a szárazság szinonimája. Míg a legtöbb planétán az éghajlatok egészen merész váltakozása is előfordul, addig ezen a galaxis széli bolygón csupán a szimpla meleg csap át az elviselhetetlen forróságba, ahogy az Egyenlítőjéhez közeledünk? A gyors sebességű szelek, pedig ahelyett, hogy némi feloldozást nyújtanának csak homokot és port fújnak az elfáradt utazók legeldugottabb nyílásaiba is? A kopár homok-sivatagok véget nem érő dűnéi csak itt-ott torkolnak bele a sziklás dombokba, hegyekbe, melyek megpróbálják Tatooine rendkívül egyhangú látványvilágát némileg feldobni. A sziklás-dombok tövében épp két különös alak húzta meg magát, miközben a lebukó iker-napok átadták a helyüket az éj sötétjének. Rongyos, elhasznált barna ruházatukat néhol övek és csattok fogták át. Egyikük kemény sisakot viselt, melyet barna gézzel tekertek körbe. Jól látszott, hogy kettejük közül ő az idősebb. Bár arca teljes takarásban volt, mégis a ruházatából, s görnyedt testtartásából is jól látszott, hogy sok-sok év van már mögötte. A mellette kuporodó ifjú is hasonló ruhát viselt, ám sisak helyett ő kénytelen volt beérni egy hosszú vászon-darabbal, mely körbe volt tekerve a fején, s melyből csak a szeme látszott ki. Buckalakók voltak! "Tatooine korcs gyermekei"... ahogy az erre vetődő űrhajósok hívták őket. A bolygó talán legkülönösebb és leginkább elszeparált népcsoportja. Barbári-kultúrájuk fejlődése teljesen megrekedt, azután, hogy Tatooine földjére évezredekkel ezelőtt idegen telepesek érkeztek. Az eltelt évek alatt mindössze annyi változott, hogy az óvatlan helybéliektől elcsent puskák és pára-felfogó készülékek immáron hétköznapi használati tárgyaikká váltak. Ám még mindig ősi-vallásuk szabta meg mindennapjaikat... s mint minden primitív kultúra, melynek tagjai apró porszemnek érzik magukat csupán a természet gigászi erőivel szemben, úgy ők is névtelen, kegyetlen isteneket képzeltek az elérhetetlen égbolt mögé. A legtöbb tatooine-i szinte semmit nem tud róluk. Igaz, a legtöbbeket nem is nagyon érdekli. A kikötő és kereskedő városok lakói, valamint a telepesek is csak annyit tudnak a buckalakókról, hogy "minnél távolabb vannak, annál jobb". E kettő pedig épp elég messze volt mindentől, amit a külhoniak civilizációnak neveznek. S miközben az éj egyre sötétebbé vált, a fiatal is úgy lett egyre izgatottabb. Hogy remegő kezeit el ne árulja, összekulcsolta őket maga előtt, s úgy várt idős mentorával. -Itt van ? súgta halkan az aggastyán korú buckalakó a fülébe. Hogy maga is megbizonyosodjon róla, óvatosan kilesett a fedezéket nyújtó szikla mögül. Valóban ott volt! Ugyan csupán a dús szőr fedte hátsó testet, s a meg-megránduló vállakat látta, melyek a marcangolással ritmusban mozogtak, így is pillanatok alatt elöntötte a halálfélelem. A buckapatkányt egyenlőre teljesen lefoglalta a csaléteknek kirakott bantha majszolása. Miután a halott állat szőrét feltépte lassacskán lerágcsálta a felszíni húst, majd a csontok kitépése után hozzájutott a belső szervekhez, melyeket elégedett hörgések közepette nyelt le. Serényen csattogó álkapcsa egy két és fél méter hosszú testben folytatódott... méretes példány volt. Testalkata sokkal izmosabb volt, mint a legtöbb fajtársának. A fiatal buckalakó bátortalanul bújt ki a sziklák rejtekéből, kezében görcsösen szorítva gaderffii-ját, a buckalakók tradicionális fegyverét. Tudta, hogy csupán egyetlen csapásra van ideje. Ha azt elvéti, az életével fizet érte. A gaderffii fémes végét belekell vágja a buckapatkány nyakába, úgy, hogy átüsse vele a gerincet... ha ez sikerül, az állat azonnal holtan esik össze. Más lehetőségbe egyenlőre nem akart mélyebben belegondolni... Amennyire lehetett igyekezett puha léptekkel közeledni felé, ám túlzott óvatossága miatt a kelleténél lassabban haladt a bestia felé, ami egyre inkább eltelt a bőséges falatokkal. Egyszercsak a szörnyeteg váratlanul felkapta a fejét, s orrával óriásit szippantott a levegőből. Fejét ide-oda csavargatta, majd méretét meghazudtolóan gyorsan hátraperdült, s belenézett a halálra dermedt buckalakó szemébe. A kezdő vadász fel sem tudott ocsúdni a döbbenetből, mire a rémség máris rávetette magát, s a sziklás földre passzírozta. Az egyik karmokban végződő mancs a tuszken bal vállára nehezedett. A bestia a végső harapásra készülődött... mint a legtöbb tatooine-i ragadozó ő is az áldozatok fejét támadta először. Ám ezúttal a kitátott száj nem érte el a buckalakó fejét... a tuszken hihetetlen lélekjelenlétről téve tanúbizonyságot, a gaderffii-ját feldöfte a rémség torkába. Furcsa, vékony sivítás jött válaszul. A tuszken érezve, hogy nyerő pozícióba került elkezdte forgatni a sebben az éles végű fegyvert, mire a buckapatkány halálhörgése egyre elkeseredettebbé vált. A harcot még jól láthatóan nem adta fel. Állkapcsával vadul csattogtatott, de a tuszken botszerű fegyverével végig maga felett tudta tartani a vergődő állatot. Már hiába csapkodott a mancsával... csupán apró sebeket tudott ejteni a tuszken mellkasán. A rángások aztán egyre erőtlenebbé váltak, majd a nyaki sebből elkezdett ömleni a sötét vörös vér... oly buzgón, mintha valaki odabent egy csapot nyitott volna meg. A visítás végül teljesen elhalkult, s a rémség teste elernyedt... meghalt. A buckalakó erélyesen ellökte magától a nagy darab tetemet, majd felállva büszkén nézett végig a művén... végre megtette... végre FÉRFIVÁ vált! Átérezte a szent pillanat minden örömét... olyan erősnek érezte magát, mint még soha. Ha a horizonton felbukkant volna egy ellenséges klán, gond nélkül nekik rontott volna. Mintha minden egyes mély lélegzetvétellel az istenek végtelen erejéből szippantott volna be egy keveset... időbe tellett mire rájött, hogy ő továbbra is csak egy egyszerű halandó, s tettében semmi különös nincsen. Minden tuszkennek meg kell ölnie egy buckapatkányt a férfivé válása előtt. Bár azért megjegyezte magában, hogy ő egy különösen nagy buckapatkányt intézett el. S ahogy áldozatát méregette lassan nekikezdett a fej levágásának... ezt kell majd megmutatnia a faluban, tette bizonyítékául. Miközben az ifjú az állat nyakának fűrészelésével volt elfoglalva, letántorgott az idős buckalakó is. Nem mondtak egymásnak semmit... ezek olyan pillanatok, amikor ilyesmire nincs szükség. Mert se a buckalakók nyelvében, se másokéban nincs szó, mely leírhatná az ilyen pillanatok varázsát. Így hát halk némaságban tették a dolgukat. A halott banthát gondosan eltemették, s a ráhantolt földre a buckapatkány vérét folyatták. Az öreg a halálos összecsapás helyszínén köröket rajzolt a földbe, majd miután végzett a kötelező rituálékkal, komótosan elindultak a messzeségbe... vissza a táborukhoz. Míg a sivatag belsejébe vezető út egy örökkévalóságnak tűnt, addig a visszaút mintha pillanatok alatt repült volna el. Amikor az ifjú meglátta a tábor tüzeit, nagyot dobbant a szíve. Az este még korántsem ért véget... férfivá és egyben férjjé avatják még az éjjel. Ahogy közeledtek egyre jobban lehetett hallani a hangos kántálást: -Ar'tasan! Ar'tasan! Ar'tasan! Az ő nevét kiáltozták. Miután elég közel értek a sátrak előtt ünneplő tömeghez, Ar'tasan magasra emelte a buckapatkány levágott fejét, mire a kántálás még hangosabb lett. Az elől álló asszonyok oly komolyan vették a dolgot, hogy már a homokban hemperegtek, s úgy üvöltözték a nevét. Hosszú percek teltek ezzel, mígnem a sámán ki nem lépett a tömegből. Ő volt az egyetlen buckalakó, aki nem hordott fejfedőt. Meztelen arcát vörös tetoválások borították... egyébként se volt egy szép látvány, de most mintha még a megszokottnál is rusnyább lett volna. Hogy nyomatékosítsa jelenlétét a kezében lévő kis gyíkszerű ibiannak gyorsan levágta a fejét. Az áldozat-bemutatás egyértelműsitette: megkezdődött a ceremónia. A buckalakóknál a férfivé avatás és a házasság szinonim fogalmak, így hát hamarosan előkerült a jövendőbeli is, aki nagyjából olyan magas lehetett, mint Ar'tasan. Mivel a ruhái mindent eltakartak belőle, így ezen kívül mást nem is lehetett róla megállapítani. Miután a lány odasétált a levágott fejjel strázsáló Ar'tasanhoz a sámán transzba esve érthetetlen halandzsába kezdett. Senki nem értett semmit belőle, de mindenki hitte, hogy rendkívül jelentőségteljes szavak hangzanak el, ezért néma áhítattal hallgatták a vörös fejű alak ordítozását. Ar'tasan kis idő elteltével a sámán vizslatása mellett az egybegyűlteket is megnézte magának, s szomorú következtetésre jutott. Sokan nem jöttek el... tudta, hogy az apja miatt nem sokan tisztelik, de nem számított rá, hogy a tábor ilyen érdektelenséggel fogadja az ő férfivá avatását. Amikor megjöttek még azt hitte, hogy az első sorok mögött még jópáran állnak, de mostmár tisztán látta, hogy mindössze egyetlen sor van. Egy maroknyi férfit, nőt és gyereket érdekel csupán, hogy elérkezett élete talán legfontosabb fordulópontjához. Ennél is jobban letörte, hogy a megjelent kevesek is csak gépiesen tették, amit a szokások előírnak. Látott már jópár esküvőt, de egyik se volt ilyen rideg... mintha mindenki csak azt várná, mikor mehet már el innen. A sámán közben rendületlenül folytatta a halandzsa-szövegét, kikapta az ifjú kezéből a buckapatkány fejét, majd botjával rámutatott a hozzá leközelebb álló sátorra. Arra amelyben majd addig lakhatnak, míg gyermekük nem születik... Végül az egyik asszony átnyújtott egy poharat a sámánnak, amit az a párhoz vitt. Bantha-vérrel volt tele, melyből mindkettejüknek inniuk kellett. Ezzel pecsételték meg a házasságukat. Már nem volt más hátra, mint a sisak átadása... az egész fejet gondosan védő alkalmatosságot csakis férfiak hordhatták. Ahogy felkerült Ar'tasan fejére óriási csönd ülte meg a tájat. A némaságba burkolózó egybegyűltek egymás után távoztak saját kunyhóikba... a ceremónia véget ért. Ar'tasant megdöbbentette ez a hüvős fogadtatás... kisgyermek kora óta álmodozott arról, hogy egyszer ő is megkapja a maga sisakját, s most itt áll, s nem érez mást csak letörtséget. Hol volt már az a magasztos pillanat, amikor diadalmasan álhatott fel a buckapatkány teteme mellől! Miután a sámán is visszavonult, ők is megtértek újonnan emelt sátrukba. Egyenlőre még üres volt belül, leszámítva azt a banthaszőrből készült szőnyeget, mely a földre volt terítve. A lány máris vetkőzni kezdett... a szokás ezen a ponton egyértelműen megvolt fogalmazva: a pár nem jöhet ki a sátorból addig, míg egymáséi nem lettek. Ha mégis így tennének azzal az istenek haragját hívnák ki maguk ellen. S a lány bizonyára rendkívül istenfélő teremtés volt, ugyanis pillanatok alatt levetett magáról minden ruhát. Majd miután végzett hátradőlt s várta Ar'tasant, aki viszont továbbra is állig beöltözve ült a szőnyeg szélén. -Mi történt itt? ? törte meg a hosszas hallgatást Ar'tasan. A lány zavartan nézett fel, mint aki máris mondani akar valamit. De aztán inkább visszatartotta, s a fejét visszarakta a földre. -Miért nem jössz ide? ? kérdezett vissza. -Mert semmi kedvem hozzá ?vágta rá gyorsan Ar'tasan ?Túlságosan nyugtalanítanak a többiek. Ennyire gyűlölnének minket? -Ugyan... nincs jelentősége, hogy hányan jönnek el egy esküvőre. Ez most legyen a mi esténk. Ar'tasan most nézte meg először tüzetesebben Talomát, a lányt kihez oly hamar hozzáadták. Nos hát nem volt se különösebben szép, se különösebben ronda... "borzasztóan átlagos" ? jegyezte meg magában, bár viszonyítási alapja nem volt. Majd mintegy beletörődve a helyzetébe lassan ő is elkezdte lehámozni magáról a ruhákat, amikor egyszercsak dobveréseket lehetett hallani odakintről. -Hát ez meg? ? kapta fel a fejét. -Ne is törődj vele ? kérlelte a lány, de már hiába. Ar'tasan megigézve hallgatta a dübörgő hangokat, melyekhez hamarosan földöntúli jajveszékelés társult. Már pont a bejárat felé kapott volna, amikor Taloma megszólalt: -Tudod, hogy nem mehetsz ki addig... -Igen, tudom... ne izgulj nem megyek ki! ? ült vissza a helyére. S ahogy dermedten hallgatta a kintről beszűrődő hangokat, eszébe jutott, hogy ő már ezeket egyszer hallotta... még egészen kiskorában. Amikor az akkori sámánt a saját fia ölte meg, majd félve annak következményeitől a pusztaságba menekült. Akkor tartottak egy "bosszú-szertartást", melyben kérlelték a kegyetlen isteneket, hogy álljanak az ő oldalukra, s segítsék megtorolni ezt az irtózatos bűnt. S úgy tűnt az istenek meghallgatták a könyörgést... pár nappal később a sámán fiát megtalálták. Visszahurcolták a faluba, majd brutálisan megkínozták, s csak hónapokig húzódó kálváriája után végezték ki az egész falu szeme láttára... tudták, hogy csak így engesztelhetik ki az isteneket. Egészen kisgyerek volt még, de sose fogja elfelejteni egyetlen pillanatát sem... s most ugyanaz a dobpergés... ugyanaz a jajveszékelés. Bármikor felismerte volna ezeket... ez egy "bosszú-szertartás". -Mi történt itt, míg távol voltam? ? tette fel végül nyomatékosan a kérdést. -Kérlek, ne kényszeríts rá, hogy elmondjam! ? mondta remegő hangon a lány ? Ez a mi esténk kell legyen. Nem mocskolhatjuk be azzal, hogy mással foglalkozunk! Ar'tasannak hirtelen elege lett, s mivel könyörögni nem volt kedve, igyhát határozottabb eszközökhöz nyúlt: egy óriási pofont kevert le újdonsült feleségének. Majd egy pillanattal később egy másikat is adott neki, csakhogy nehogy azt higgye, hogy az elsőt hirtelen felindulásból adta. -Még egyszer kérdem: mi történt itt?! Válaszolj! ?üvöltött rá. -Elmondom, elmondom ? tört ki a megfélemlített Talomából, miközben a sírástól egyre jobban eltorzult az arca. Mély levegőket vett, s akárhányszor próbált belekezdeni, a torkán akadtak a szavak. Ar'tasan jelzésképpen a kezébe vette hegyes végű gaderffii-ját, mire megeredt a lány nyelve. -Meghaltak Meghaltak! ?törtek fel belőle az első szavak. -Kik haltak meg? -Sokan... nagyon sokan. A tábor fele talán... -Mit beszélsz? ? hőkölt hátra Ar'tasan, majd zavartan lerakta a fegyverét. Idő kellett, mire a szavak igazán tudatosultak benne, s átérezte a jelentőségüket: a tábor fele odaveszett a távolléte alatt! Ám a borzasztó felismerés által magyarázatot nyert a tábor lakóinak furcsa viselkedése... a család-tagok elvesztése után nem lehetett könnyű egy ifjú férfivé válását ünnepelni. -De mégis, hogyan? -Vasmadarak jöttek a semmiből... az egyik pillanatban még oly nagy nyugalom volt, de aztán a vasmadarak az égből... nem kegyelmeztek... lőttek minket kíméletlenül... semmit nem tudtunk tenni. "Vasmadarak" ? ízlelgette magában a szót Ar'tasan ? Mégis kik tették ezt? És miért? -Az istenek... az istenek sújtottak le ránk... - habogta a lány, ám Ar'tasan csak lekezelően legyintett rá. Úgy tűnt felesége ostobább, mint eddig képzelte... pontosan tudta, hogy a vasmadarakat nem az istenek vezetik. Írányitóik hús-vér lények, s ezt bizonyára a sámán is tudta. Ha nem így lenne, nem tartanának "bosszú-szertartást". Ar'tasan még egészen kiskorában látott egy vasmadarat, amikor néhai apja elvitte magával az egyik portyázásra. Eredetileg jawákat mentek keresni, hogy pára-felfogókat lopjanak tőlük, ám váratlanul a közelükben lezuhant egy vasmadár. Elkellett teljen némi idő, míg elég bátorságot gyűjtöttek ahhoz, hogy a közelébe menjenek. Ám, amikor meglátták, hogy egy humanoid szál ki a vastestből, hamar felengedtek, s az apja gyorsan agyon is lőtte az illetőt. Eztán tüzetesen átvizsgálták a fura szerkezetet, s a számtalan fölösleges holmi mellett némi kaját is találtak benne. Immáron kétség sem férhetett hozzá, hogy a gép irányítója is ugyanolyan halandó volt, mint bárki más. Ar'tasan komoran nézte a sátor bejáratát... majd csupasz feleségére nézett, akinek úgy tűnt még van mondanivalója: -A bátyád... a bátyád is odaveszett... úgy sajnálom ? bökte ki végül remegő hangon. Ar'tasan fejét pillanatok alatt elöntötte, a düh. A bátyja! Ez képtelenség, hisz őt az istenek a kegyeik között tartották! Vele ilyesmi nem történhetett! Hisz megölt egy krayt sárkányt, s mint ilyet megillette minden dicsőség, s az istenek védelme! Ar'tasan érezte, hogy elborítja agyát a vér. Kezei vadul reszketni kezdtek. Végül belül tomboló feszültségét azon vezette le, aki a leginkább kézre esett. Öklét Taloma arcába fúrta, majd újabb ütésre emelte, de ezt a csapást már a földre mérte... majd mindkét kezével püfölni kezdte a szőnyeget, miközben keservesen ordított. Elkellett teljen némi idő, mire lenyugodott. -Hogy történhetett ez? Hogyan? ? motyogta maga elé. S miközben feltérdepelt, a kinti dobok is elhallgattak. A bosszú-szertartás véget ért... Taloma reflexszerűen összerándult, amikor meglátta, hogy Ar'tasan vadul leszedi magáról a ruháit, majd felé közelit. Eddig minden testi kontaktusuk számára igen fájdalmas volt. Kezeivel máris eltakarta az arcát, de aztán Ar'tasan viszonylag finom mozdulatai ráébresztették, hogy az urának ezúttal más szándékai vannak. Ugyan kedvességet ezúttal se érzett rajta... mintha csak gyorsan túlakart volna lenni a testi együttléten, hogy végre kimehessen a sátorból. Ar'tasan ennek megfelelően gyorsan végzett is, majd egy rövid szusszanás után máris öltözködni kezdett. Eközben egyszer sem nézett Talomára, mintha csak bűnrészesnek tartaná, pusztán azért, mert ő számolt be a borzalmakról. Egyetlen szó nélkül hagyta el a közös sátrukat... A tábor ekkorra már újra némaságba burkolózott. Csupán a két massiff halk hörgését lehetett hallani. Mint szinte mindenki, Ar'tasan is rühellte ezeket a dögöket... az alig egy méter hosszú tüskés hátú jószágoktól az egész tábor irtózott. Csak a sámán kedvéért tűrték meg őket... az egyik vándorlása után hozta őket magával, állítólag azért, hogy hasznukat vegyék... már több éve voltak a tábor állandó lakói, de még nem derült ki hogy hogyan szolgálják az itteniek javát. Viszont állandó falánkságukkal gyakran ijesztették meg a helyieket... úgy tűnt, sohasem képesek jól lakni, s ahogy abbahagyták az evést máris újabb falatok után morogtak. Sosem bántottak senkit a táborból, de dühős vicsorgásuk sokakat megrémített. Főleg a gyermekeket. Mire Ar'tasan kilépett a szabadba a halottak sátrait már lebontották. Csak most érezte át igazán, milyen óriási veszteség érte a tábort. A sátrak, melyek eddig széles kört alkották, most csupán csonka alakzatban árválkodtak, akár a Holdak az égbolton. Ar'tasan soha, senkivel nem tudott igazán belsőséges kapcsolatot kialakítani, csupán a bátyjával... aki most halott, s nincs oly erő mely vissza tudná hozni. Számtalan emlék kezdte gyötörni, miközben az éjszakai tájat nézte. Úgy érezte, az idő múlásával egyre nehezebb feldolgozni ezt a veszteséget. Mélyeket sóhajtott, de nem segített... s miközben egyre jobban elmerült az önsajnálatban, megpillantotta a tábor szélén készülődő buckalakókat, akik épp két banthát készítettek fel az utazásra. Ez a váratlan közjáték egy pillanatra kizökkentette a letargiájából, s kíváncsian ment oda a másik négy táborlakóhoz. Úgy sejtette ez valamiképp a bosszú-szertartással van összefüggésben, s ez feldobta valamicskét. -Hát ti mit csináltok?! ?szólította le őket. -Elvégezzük a feladatunkat ? vágta rá gyorsan az egyikük, miközben a gaderffii-ját a bantha oldalán lévő tartóba helyezte. -Ha ez a bosszú-szertartással függ össze, úgy veletek kell menjek! -Azt már nem! Te nem viseled az istenek jelét! ? szólalt meg az egyikük, s a ruháján lévő vörös foltra mutatott. A sámán nyilván bekente őket bantha-vérrel, hogy az istenek védjék őket a küldetésük során. -Akár az istenek védelme nélkül is hajlandó vagyok veletek menni! ?vágta rá Ar'tasan, majd látva a bizonytalanságukat, gyorsan hozzátette ? A minap a bátyámat vesztettem el. Épp úgy jogom van a vérbosszúhoz, mint nektek! A négy buckalakó láthatóan gondolkodóba esett, végül mindannyian jóváhagyóan bólintottak, s az, akinek a ruhája a legvéresebb volt, így szólt: -Velünk jöhetsz! De tudnod kell, hogy nem ölni megyünk. A sámán szerint túszt kell ejtenünk, ahhoz hogy törbecsaljuk a telepeseket? -A telepeseket? Tehát ők tették? ? kérdezett rá váratlanul Ar'tasan, mire zavart csönd támadt. -Persze, hogy ők tették! ? vágta rá végül az előbbi ? Ki mások lettek volna?! A sámán pontosan megmondta... - magyarázta dühösen ? Sietnünk kell, mert még hajnal előtt elkell érnünk a vidékükre. Elöttünk még az egész éjszaka, de az út is hosszú ? magyarázta, miközben a bantha szőrébe kapaszkodva felmászott az állat hátára. A többiek is követték a példáját. Ar'tasan a bantha hátára érve szinte felszabadulva érezte magát... nem hagyja, hogy bátyja halála megtorlatlan maradjon. S ez megnyugtatta... Folyt. Köv.

Hát a Titan AE-t inkább ne üsse meg... szerintem borzasztó volt, ahogy abban a rajzfilmben keverni próbálták a 2D-t meg a 3D-t (szerencsére azóta volt pár rajzfilm, amiben bebizonyosodott hogy lehet jól is csinálni) De biztos nem olyan lesz, mivel itt minden 3D-s lesz, ahogy az a kikerült Yoda képen látszik is.

Pedig animációs területen elhibázottnak tartom a Final Fantasys irányvonalat. Ahol az animáció a valóságot probálja utánozni és ahol az animált karakterek a valós szinészekkel probálnak egy ringbe szállni ott csak felsülés lehet. Nem csak most de még nagyon sokáig nem jut el oda az animáció, hogy ne legyen zavaró egy ember CGI-s megjelenitése (már amennyiben a cél az élethűség). Ha valaki nem akar semmi stilizálást, akkor forgasson igazi szereplőkkel... és erre ott lesz a másik sorozat. A 3D-s pedig valamilyen módon stilizált lesz... és ez igy van jól szerintem.

Sőt van egy sanda gyanúm, hogy ez a kis szobor a Tartakovsky-s Yodát ábrázolja.