Dzséjt összes hozzászólása
-
3x15 - Overlords
Igen, erre gondolok.
-
SW legends könyvek
Szerintem se írjon át semmit, pláne azért, mert pár ellentmondást ő maga magyarázott meg már rég. Szerk.: és azt hiszem, kicsit meg is fűszerezem, szóval nem szokásos kvíz lesz.
-
Videjó játékok
Annyi baj legyen, csak figyelj oda.
- Filmek
-
3x15 - Overlords
Egyáltalán nem kellett ott maradnia, és el kellett pusztítania a Sithet, hiszen az ep6-ban nem a Mortison, hanem a II. Halálcsillagon volt, és megölte Darth Sidioust, illetve képletesen Darth Vadert is, ezzel beteljesítette a próféciát. Nem értelmezték félre a Jedik, csak nem úgy teljesült, ahogy azt elképzelték magukban.
-
Videjó játékok
Szerintem tök mindegy, mert mindegyik gomb ugyanúgy helyezkedik el és ugyanolyan érzékeny. He? Off Mond csak, undorodsz a vesszőktől, vagy mi, hogy baromira nem akarod használni őket? Tudom, tudom, alávaló köcsögség, utolsó szemétség számon kérni valakin olyat, hogy helyesírás, ami végül is csak az alapvető kultúra része, de azért na, legalább a mondatkezdő nagybetű, a tagmondatokat elválasztó vessző és a mondatvégi írásjel legyen már az a minimális szint, amihez mindenki ragaszkodik? Esküszöm, a diszleksziás ismerőseim már jobban írnak, mint egyes egészséges emberek.
-
Videjó játékok
ÁRULÓ! Így már értem. Lehet, pont a Dead Space 1 volt az, ami miatt átszoktál. Abban nem lehetett átállítani a nyilakra. Attól, hogy te nem használod a hasalást, még van rá gomb, amit számba kell venni Én sűrűn használom, mert pontosabban lehet úgy lőni, és kevésbé találnak el. Én a sprintről beszéltem, ami limitált, mert ugye kifogy a szufla az emberkékből, ezért kap mindig külön gombot (már amelyikben van, természetesen nem minden játékban van ilyen). Amúgy én is beállítom a sima futást, ha lehetséges (bár őszintén szólva, rég találkoztam olyan játékkal, amiben van ilyen opció, és nem rémlik, hogy a lentebb felsorolt játékok közéjük tartoznának). Ezer évig tartana egy játék, ha a kiskrapek mindig csak sétálna. Fusson a katona, az a dolga Az, hogy ne gyűljön össze pénzed, csak akkor lehetséges, ha mindig elköltöd minden vasad másra. Persze ez is egy megoldás, de azt javaslom, hogy ne tedd. Legalább három fegyver jó, ha megvan: a plazmavágó, ez ugye alap, soha ne is váltsd le A Line Gun, ez jó szolgálatot tehet bizonyos tömegesen támadó dögöknél. A Flamethrower, azaz a lángszóró, ami a kis görcsök ellen kellhet, amik a terhes szutyokból pattognak elő. Valamint a Pulse Rifle, mely géppisztoly és gránátvető módjainak hasznosságát szerintem nem kell ecsetelnem. Ezekre, és az új páncélokra azért gyűjts össze pénzt, mert a játék későbbi szakaszait csak plazmavágóval és alappáncéllal (még ha teljesen maxra is fejlesztenéd őket), nem élheted túl. Fejleszteni meg a plazmavágót, a gépfegyvert és a páncélt érdemes. Fegyvereknél különös tekintettel a tárkapacitásra és sebzésre, páncélnál meg az életre (a páncél levegőtartalékai és sebzési képessége baromira nem értékesek, mert levegő az űrben mindig akad - ez kicsit mondjuk így leírva paradox -, ütni meg nem nagyon ütsz).
-
Egyéb fontos
Persze, hogy volt. Legutóbb az új tápommal. Egy csatlakozót nem dugtam rá rendesen az alapra, csak nem vettem észre. A gép nem indult el. Bedurrant az agyam, így elvittem a gépet szervizbe. Én, aki értek hozzá, akinek mindig első dolga a csatlakozók ellenőrzése. De már baromira elegem volt a dologból, így mérgemben a megszokott rutint sem vittem végig. És a szervizben közölték, hogy mekkora hülye vagyok, hisz csak nem dugtam rá a tápot rendesen a gépre. Csak az az egy szerencsém volt, hogy jóban vagyok az ottani főnökkel, így nem kellett leperkálnom a munkadíjat, ami testvérek között is hatezer forint lett volna (náluk 2000 Ft az óradíj, de nem hiszem, hogy egy csatlakozó visszadugása három órába telne ). Két dolog leszűrhető: hasznot lehetett volna belőlem húzni, és csak én lettem volna a felelős. És tudom, hogy megcsinálják idegenekkel, sőt, olyanokkal is, akik rendszeresen hozzájuk járnak. Kettő: a kapcsolataimnak hála jobban jártam, mint az utcáról betévedt idegen, ami ugye elvben ugyanúgy nem szép dolog. De ennyi önzés szerintem még nem árt meg. Persze, mint írtam, én sem tartom jó dolognak, hogy átverik az embert, de csak akkor ítélem el, ha nagyban csinálja. Például, ha Phobos megtette volna, amit korábban leírt, hogy ő veszi meg húszezerért és adja aztán el háromszázért, na akkor már megkapta volna tőlem a magáét (attól függetlenül, hogy üzletileg ezt a húzását is elismerném, csak emberileg zuhant volna a szememben). Tudom, a hiba az én gépezetemben van, a világnézeteim normái igencsak szélsőségesek
-
3x15 - Overlords
Szerintem ha maradt volna, pont akkor nem teljesíti be a sorsát. A hely egy Erőcsomópont, a három figura pedig Erőhordozók (míg Anakin maga örvény az Erőben). Mortis valami, a család pedig valakik. Az Erő viszont nem ez, nem egy konkrét, kézzel tapintható, szemmel látható, füllel hallható dolog, vagyis Mortis és lakói nem az Erő manifesztációi, csak lények, akik valamiért sokkal jobban érzékelik az Erőt, mint a Jedik. De pont a Kiválasztott miatt ez sem rendkívüli, csak nem mindennapos. Anakin itt legfeljebb két, az Erőben igen hatalmas élőlényt tarthatna kordában, de ez távolról sem lehet a prófécia beteljesedése. Ez egy mesterségesen fenntartott egyensúly két élőlény között. Az Erőben hozott egyensúlynak az Erőben kell keletkeznie, természetesen, pont azért, mert Anakin sem élhet örökké. Mivel nem tudják, hol van, nehezen keresheti meg
-
3x15 - Overlords
Ez nekem is nagyon új volt, mert én eddig abban a hittben éltem, hogy Anakin nem is tud a próféciáról. Egen, engem is ez a vége bizonytalanít el. De, a mondat végül úgy fejeződik be, hogy szinte utasítja Ahsokát, hogy hagyja el a bolygót. Így viszont úgy jön ki, hogy csak akkor hal meg, ha a Mortison marad, vagyis nagyon az érződik, hogy a Fiú el akarja küldeni Ahsokát valamiért (talán, hogy ne legyen próba?). Viszont, ha mégsem, van még egy bizonytalansági tényező: jelenleg nem tudjuk, hogy Ahsoka Anakin mellett marad-e. Mert még mindig ott van a halál mellett a Jedi Rendből való eltávolítása is. Akkor viszont nem marad Anakinnal, és megláthatja a jövőjét. Szóval érdekes. Azért remélem, mostantól azért Ahsokát nem hanyagolják annyira, mint eddig, elvégre a három főszereplő közül ő az egyetlen, akinek a sorsáért izgulni lehet.
-
Videjó játékok
De miért nem opciózod át? Én a C-t leváltottam a Page Down billentyűre, és máris könnyebb elérni. És sok játékban van külön sprintelés gomb (Call of Duty, Crysis, Far Cry), amit vagy a Shiften szoktam hagyni, vagy átteszem a ű-re (akkor általában a shiftre hasalást teszek, pl.: CoD). Mindig átopciózom a játékokat úgy, hogy kézre álljanak. Ez volt a bajom az első Dead Space-szel, ott nem lehetett átállítani az irányítást a nyilakra. Igen, új fegyvert (és páncélt) csak a boltokban lehet venni, és csak négy lehet nálad, szóval ha mindegyik fegyverférőhelyet betöltötted, addig nem vehetsz újat, amíg az egyik fegyvert el nem adod vagy át nem helyezed a raktárba (ez utóbbit javaslom, mert akkor nem kell újra megvenned, ha az új fegyver nem válik be). Fejleszteni őket meg a munkapadokon lehet.
-
Egyéb fontos
Meg! Ha ennyire hülye lennék, bizony meg. És már meg is esett. Elcseréltem valamit, amiért szép pénzt kaptam volna, valamire, amiért szép pénzt kaptam volna, ha nincs vele egy apró pici gond. De mivel volt, így a tizedét sem érte annak, amit adtam érte. És csak magamra vagyok mérges amiatt, mert én voltam a hülye. Engem is csak akkor világosítottak fel, hogy valójában értéktelen az a vacak, amikor el akartam passzolni. Szívás, de én voltam az idióta, hogy nem jártam utána a dolognak. Pedig került volna fél órámba, ami ugye rengeteg idő. Megérdemeltem. Viszont a példád ráébresztett, hogy én is vertem már át embert. Egyszer egy ismerősöm elhívott egy nem működő géphez. Csak a konnektorból esett ki a dugó, de azért elkértem ötezer forintot (cserébe kapott vírusellenőrzést, töredezettségmentesítést és szemétpucolást azért, mert jószívű vagyok). És ezt is csak azért, mert aki annyira sem veszi a fáradtságot, hogy megnézze, hogy az árammal működő gép kap-e áramot a legalapvetőbb áramforrásból, azt szívesen rövidítem meg. Mert én sem értek a TV-hez, de ha nem tudom bekapcsolni, először a távirányító elemeit nézem meg, aztán meg a konnektort, mert hátha az a nyüves dugó csúszott ki a helyéről, és csak aztán hívok szerelőt (na jó, ez így nem igaz, az apámat hívom, mert ő ért a TV-hez, és ha már ő sem tudja megoldani, akkor jön a szerelő). Szóval, én azt vallom, amíg lehetősége van a jóembernek önerőből, csekély idő ráfordításával meggátolni, hogy átverjék, addig fordítsa is rá azt az időt (és ha kell, pénzt). Ha nem képes rá, akkor meg vessen magára. Az egészben viszont az a poén, hogy Phobos "áldozata" még csak magára sem vethet, mert örült a pénzének, hiszen az elmondottak alapján ő fele ennyire sem számított
-
Videjó játékok
Aha, ott kezd el érdekessé válni a dolog. Szerintem nincs benne több billentyű használat, mint egy átlagos FPS-ben. Na jó, eggyel mégis, általában az entert és az endet nem szoktam egyidőben beopciózni.
- Zééé műhelye
-
3x15 - Overlords
Igen, és ráadásul az ep2-ben is csak akkor. És még Yoda sem tudta hová tenni. Valószínűleg tényleg csak azért hallotta meg, mert ő is éppen meditált, ráadásul, mivel fényévekről is megérezte Anakin fájdalmát, valószínűleg elég mély meditációba süllyedt. Viszont mellette Windu, aki ugye elvben szintén hatalmas Jedi, nem hallotta Qui-Gont, és nem érzékelt semmit abból, amit Anakin érzett. Úgyhogy ez, az ep3-ban a Yoda és Obi-Wan közti beszélgetés, valamint az, hogy Leia sem látta a szellemeket, egyértelművé teszi, hogy azt is el kell sajátítani, hogy lássák őket. Biztos, hogy Qui-Gon a halála pillanata óta ott van Obi-Wan és Anakin körül, majd Yoda körül is, csak senki sem ismerte a tudást, amivel társaloghat vele. Mígnem Yoda pont jókor nem "fülelt". Micsoda véletlen. Ha akkor nem meditál, mikor Anakin mészárlásba fog, sohasem lepleződik le ez a képesség. Viszont mindenkivel ellentétben Luke a lehető legminimálisabb tanulás után is képes volt meghallani Ben szavait, miután meghalt. Közvetlen Ben halála után, az ep5-ben meg azelőtt látta már Bent, hogy Yoda tanítani kezdte volna. Luke-nak ez a képessége nincs összefüggésben azzal, hogy Jedi lett. Windu és Leia semmit sem láttak, hallottak, Yoda és Obi-Wan tanulás után képesek voltak látni és hallani, Luke-nak meg ez az egész megy ösztönösen. Egy szó, mint száz: ez a jelenés semmiképpen sem lehetett Qui-Gon Jinn szelleme, mert Obi-Wan nem volt birtokában annak a tudásnak, amivel láthatta volna (és Qui-Gon sem volt birtokában a manifesztálódás képességének). De el tudom képzelni az öreg Jinnt, hogy mit gondolt, mikor az a kókler megjelent Obi-Wannak Más. Azért lehet valami abban, hogy a Fiú Ahsokának mégis a valódi jövőjét mutatta meg. Vagyis, hogy tényleg fel fog nőni. Abból gondolom, hogy Anakinnak is elárulta a jövőjét. Mikor rákérdez Anakin, hogy Shmi kicsoda valójában, a Fiú azt feleli, hogy ő a végzete. És igazat mond, Anakin a Sötét Oldalra áll. Szóval lehet, hogy a Fiú ha nem is teljesen, de megmutatta Ahsoka jövőjét. Bár azt is tudjuk, hogy a jövő mindig mozgásban van
-
Egyéb fontos
Mondjuk én sem vertem még át senkit, és ha csak nem politikusról van szó, nem is tervezem, de azért nem is sajnálom a fickót. Egyrészt, valószínűleg sosem tudja meg, hogy mi lett volna, ha... Boldog volt azzal a húszezerrel. Jó, nyilván boldogabb lett volna háromszázezerrel, de hát ez rajta is múlt. Ha nem csak egy sz*rnak nézi, akkor jobban is járhatott volna. De hát, ő még annyira sem becsülte, mint amennyit kapott érte. Innentől kezdve a szememben megérdemelte, és ennek ellenére még jól is járt. Persze azért csúnya dolog volt, ezt én is vallom, de egyben azért szép is. És na, nem Phobos gazdagodott meg belőle, viszont erős a gyanúm, hogy azt a harminc ezred nem piára és cigire, meg bulikra fogja elszórni.
-
3x15 - Overlords
Fura, de ahogy wass is írta, ez a természetes. A víz sosem tükörsima, és ahol fény van, ott akad árnyék is. Lehet pont ez az egyensúly lényege, hogy a kettő harmonikus legyen, természetes. Mindegyik létezik, de egyik sem nő a másik fejére. Csak mivel a Sötét Oldal könnyebb, simábban járható, így ott gyorsan lehet nagy hatalomra szert tenni, így ha azon az oldalon túl sokan gyűlnek össze, akkor az könnyen felboríthatja ezt a harmóniát. Mondhatni, a mérlegen nagyobb súlyt nyomnak a Sötétség képviselői, mint a Világosé, így a Sötét Oldalon (és most ebbe nem csak a Sithet, hanem például a korrupt politikusokat, a birodalmi zsarnokokat is belesorolom) minimális sokasodás is már kibillenti a mérleget.
-
3x15 - Overlords
Azt hiszem, Lucas hozta fel ezt a példát, és így is kezeltük eddig. Ezért is kavart be ez a rész, és kérdéses sokunknál, hogy mi sül ki majd belőle. Pildi, remek az okfejtésed!
-
Filmek
Amiért (is) leszoktam a szinkronos Stargate-ről: "Folyamatban van a Stargate: Continuum fordítása. A filmmel kapcsolatosan egy olvasónktól is kaptunk információt. Belső információink szerint az AXN megbízásából a Continuum fordítása - és lektorálása - folyamatban van. Péter nevű kedves olvasónktól pedig kaptunk egy levelet, melyben leírja hogy nemrég találkozott és beszélt Spilák Klárával - aki azonban semmit nem hallott a szinkronizálás alatt lévő Continuumról. Amennyiben az AXN tartani kívánja a februári premiert, akkor logikusnak tűnik a következtetés hogy nem Spilák Klára lesz Carter magyar hangja. Ráadásul ugye O'Neill hangja sem Szabó Sípos Barnabás lesz, mivel ő szakított szinkronmunkáival. Így sajnos egyre inkább fel lehet készülni egy pár kellemetlen meglepetésre a filmmel kapcsolatban." - Abydos Gate
-
Egyéb fontos
2009-ből egy készlet sincs, még Az utóbbi két évben nem nagyon volt lehetőségem gyűjtögetni, úgyhogy van már mit bepótolni. A cikkekből ugyan kimaradt, de van még egy szörnyikém: tarajos, a gremlinsek vezére
-
Filmek
Azt hiszem, ez a kis sztori mindent elárul arról a filmről. Haverom tavalyelőtt mesélt róla, hogy milyen jó volt újra látni, mert bár nem túl jó film, de legalább nosztalgiázott rajta. Mire én teljes megdöbbenéssel kérdeztem vissza, hogy van ennek negyedik része? Erre a haverom közölte, hogy még jó, hogy van, és furcsállja, hogy nem emlékszem rá, mert annak idején én adtam kölcsön neki. Nos, ha egy film, ami fel volt véve, törlődik a memóriámból, az nagyon rossz. Megnéztem, újra, így már be is idéződtek az elfelejtett dolgok (bár őszintén, se ezt, se a harmadikat nem tudnám részleteibe felidézni most sem), és lám, tényleg nagyon sz*r film. Még az sem menti, hogy visszatért Luthor és Lois sem két percre ugrott be.
-
Egyéb fontos
Kösz. Hát igen, a Pilóta pillanatokat nem übereli azért
- Filmek
-
Egyéb fontos
Ha valaki legot visz be az antikváriumba eladásra, hívjál is, mert azt a mókuspéldányt szeretném magamnak megnézni
-
Egyéb fontos
Szép! Én meg azért nem válok meg csak úgy mindenféle régi kacattól, nehogy úgy járjak, mint a fickó. Ha tudta volna, hogy mennyit ér... Hát, így jár, aki a régi könyveket sz*rnak titulálja.